izé

csupa jó dolog történik velem, forraltborozás hóesésben, tűzoltós puccos kari, évvégi jutalom, ajándékok, kedves emberek, ölelgetés, szereret - én meg közben egyre csak nyomorultul érzem magam: az életem kilátástalan, minden bizonytalan, mindenszar. de nem tudom, miért...

ma délelőtt ki se keltem az ágyból, felváltva bőgtem és zabáltam az ajándékba szánt szaloncukrot órákon át. (néha egyszerre. pedig nem is szeretem különösebben a csokit...)

nem mentem hazahaza sütit sütni, nem indultam még el ajikat venni, ráfogtam a pms-re, próbálok túlélni.

a pasi, miután megtudta, mit csinálok és hogy érzem magam, egyből nem volt már cuki, és csak annyit mondott, ebben nem tud segíteni. úgyhogy, ha lehet, azóta még rosszabb, abszolút cserbenhagyásként élem meg most, hát mi az, hogy még csak meg se próbált vigasztalni?!
az hagyján, hogy itt volt a környéken, és ideje is lett volna irl összefutni, de hogy még pár együttérző-bátorító szóra se tellett... se telefonon, se írásban, sehogy...
hát ez kib. rosszul esik.

ex meg írt, hogy odadná a két éve ígért pénzt ágyneműhuzatra, és tudjátok mit, basszus, este átugrom érte. pedig tudom, hogy csak elviselhetetlenül magányos, azért akar újra kontaktolni és én nem akarok, de leszarom, a lelkemnek kell az a qrva huzat.


voltam kvzni, vettem kartont, vattát, ragasztót a jelképesekhez, pontosítottam a terveket, csináltam hangulatvilágítást, karácsonyi playlist szól, ettem-ittam, de semmivel nem jobb.

semmi se, sehogyse, csak már nem engedem meg magamnak, hogy sírjak, mert minek...


qrvára remélem, hogy a hormonok és elmúlik, mert ez rettenetes.