...,hogy nagyon szomorú lettem, mert megint üresítette kifele a dolgot, csinálta a furiságokat, és bennem ez egyszercsak lecsapódott.
tűpontosan megérezte, pedig már nem is mondtam semmit. jött egy heves és kitartó engesztelő próbálkozás, ami szép-szép, de ugyanmár. nem arányos és mellé is lőtt vele.
aztán mindezt sikerült megfogalmazni, úgy, hogy tényleg figyelt is, és hirtelen annyira elkeseredtem a saját mondandómtól, hogy elbőgtem magam beszéd közben.
mivel nem szoktam manipulatíve sírni (sőt, legtöbbször akkor se tudok előtte, mikor pedig kéne), megrázó este volt, intenzív, őszinte, ledöbbentő, érzelmes.
és akkor most mittudomén. beletolja ezt a sok-sok energiát, de vajon van-e értelme.
meg persze azért is borzasztó szomorú voltam, mert nekem szükségem van erre a családozós közös karácsonyra, meg hogy úgy töltsem be a nyavalyás 30-at, hogy itt van velem és nem épp szakítós gyászolással terhelem meg az amúgy is nehéz időszakot. ami ugye újabb kérdéseket vetett fel a saját működésemről, lehetett ezen is morfondírozni egy sort.
tettem, teszem is.
kemény napok voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése