nincs helyzet

továbbra is mindjárt30 válságban vagyok, ha leszámítom a pasit, kb sehol se találom a helyem és ez gáz. (őt most nem akarom idevenni.) vagyis oké, persze, jó, hogy legalább foglalkozom vele, de nem jó, hogy ezzel kell foglalkozzak.

nem jó, hogy semmilyen téren nem látom vonzónak vagy biztosnak magam, elégedetlen vagyok, magányos és elveszett.

nyáron még sokkal jobban tudtam, ki vagyok és mit akarok és merre tartok, és sokkal jobban ment ezek elfogadása. (vagyis akkor legalább ment.)

most vagy az van, hogy nincs időm és túlélésre játszom, vagy az, hogy van, mert túléltem, amit kellett, és akkor meg hirtelen beijedek, hogy mihez kapjak.

semmisenem akar most működni tartósan, max működget.

üresnek és kilátástalannak tűnik az életem, megkopottnak a fiatalságom és enerváltan bámulom a lehetőségek üres helyét, holott tudom, hogy ott vannak, hogy hatalmamban áll változtatni, de akkor miért nem látom, miért nem érzem.

nem látom, nem érzem.

azt az egyet érzem, hogy semmi nem jó így - ezt pedig pont nem kéne, mert nem motivàl, hanem megbénít.

mintha betonba öntötték volna a lábam, ha lépéseket kéne tenni, mondjuk azt se látom, merre és mit, csak tudom, hogy valamit kéne.

hogy fogok ezen túllendülni, holtpont az egész, mehh.

(a pasit meg azért ne vegyük ide, mert nem egy másik ember fog megváltani. próbálom leszámolni a képből - mert még mindig érzem a késztetést, hogy egy társon keresztül oldjam meg az élet nevű játékot, sajna még mindig. hogy én egyedül nem bírok el a felelősséggel.

most amúgy mindenjó köztünk, de nélküle nem, nélküle ki vagyok, ő nem lehet szervező erő, nem is akarna, én meg... hát nem tudom.)

kéne valahonnan erő, ihlet, hinni, hogy átmegy rajtam ez a nagy üresség, és megyek és csinálom.

szóval ilyenek.