estimese

ez ilyen posztesküvős stressz. pár nap tuti kell, míg lemegy, még tele vagyok furi érzelmi állapotokkal meg bizonytalansággal és kb estig nem is lehetett velem másról beszélni sem. annyira minden bele lett sűrítve, van mit feldolgozni...

a pasi meg, hát, ugye nincs túl nagy sansz rá már, hogy ő lesz a férjem (kacckacc, de amúgy engedjük el kicsit ezt a férjes nyomasztást), mégis, nagyon érdekes mostanában a mi kis párosunk. még nem tűnt el és furamód újabban szokott megnyílósat játszani. nem annyira érdekes, mit csinálunk (mi amúgy szerintem nem tudjuk), valszeg újra bedarálja nemsoká a mókuskerék, csak kicsit most jó.
nagyon sok újat mutat nekem magamról továbbra is, és, asszem, átkerült erre a hangsúly. (régen ugye a kapcsolatunkat akartam fenntartani, meg őt megérteni. most se teszek rá, nyilván, de nem ő a világom közepe, jupié.
tudjátok, tényleg fura, mennyire más szemmel nézek rá, magamra, mint akár abban a 'szép öt hétben' is, ami pedig szinte most volt. ezért mesélem, ezt a rácsodálkozós élményt akarom átadni. vagy inkább higyjétek el, ha mondom, hogy wow.)

amúgy lefeküdtünk aludni, de nekem fel kellett kelnem enni. na, ez is valami.

kicsit még emésztettem itt, de a hajnal fájni fog, szóval megyek, visszabújok a szuszogihoz...