hisztike

aki olvas, gondolom látja, hogy igyekszem. persze rendre összezuhanok, vannak nagyon rossz éjszakák, depis, sírós, halálfélelmes napok, de szerintem kihozom a maxot a helyzetből - mely helyzet amúgy eléggé megvisel.

az vesse rám az első követ, aki nem ragadna meg minden kínálkozó lehetőséget, amiből erőt meríthet, és nem odázna a végsőkig olyan szitukat, amik újabb megterheléssel járnak. (ez most egy irl vélemény hatására íródik.)
szomorú dolog a szerelmi csalódás, máskor, mástól fogok kapcsolati tapasztalatokat szerezni, pedig milyen izgi volt. de ez, a harmadik nekifutás, ez az öt hét sokkal inkább szólt a töltekezésről. az energiám köbö 70%-át a pasiból szedtem (nem vámpír módon, hanem ahogy a közös, nevetős kalandozások, egy ölelés, egy kedves gesztus tölt.)

most haragszom, amiért ez kiesik és teljesen nem tudom visszapótolni.

hiányzik a nagymamám, szörnyű ezt az apukámmal végigtolni, negyedikén CT és kiderül, lesz-e negyedik műtét is, hülye kinövés a hülye mellékvesén. hadd ne mondjam, milyen a családi légkör, meg akkor a másik mama egyre hardcore-abb, már ott tart, hogy bárki jön hozzánk, könyörög, kiabál neki, hogy vigye ki a szobából, plusz ugye az ő daganata elvan, mint vadvirág a réten, nődögél a jóisten ege alatt magában (ez csak sejtés, nem tudjuk merre tart).

tudom, nagy doli, ilyen az élet, mindenkivel ez van - de és? attól még ugyanúgy meg kell küzdeni vele. mindenkinek.

engem most nem vigasztal, hogy egyedül lenni mennyire személyiségfejlesztő, hogy majd lesz egyszer valaki, aki rendesen szeret, hogy .... én azt a sok könnyen hozzáférhető pozitív élményt akarom vissza.

amíg többet adott, mint elvett, ez volt a legjobb mentőöv. hálásnak kéne lennem az univerzumnak, hogy legalább öt hétre dobta,

de most inkább csak be vagyok tojva, mi lesz ezután.

mert persze hogy van B terv (azaz nem belőle állt az életem), csak az sokkal macerásabb és feleannyira sem kielégítő... mivel a speckó munkaidőm miatt többnyire választani kell majd, hogy emberekkel találkozás vagy alvás, nem is lehet. és a sport, új hobbi, új tarsaság, valamit elkezdeni mind energiabefektetést igényel - nekem főleg deficitem van, rohadtul nem tudom, honnan szedek rávalót. ('az első millió' kérdésköre.)
még a pasi 70%-ával együtt se éreztem, hogy telne rá most, megvan annak a helye -például mosolyogni gecire fárasztó.

hát így. amúgy meg agyfaszt kapok a Múzeumok éjszakájától már most, senki nem tud semmit, senki nem veszi fel, pont ma nem lehet majd hívni az információt, azaz végig rajtam keresik a választ az összes fogalmamsincs kérdésre. könyörgöm, nekem is pont ugyanaz a prospektusom van, és nem fogom a saját mobilnetemen megkeresni a választ, nálam kevesebbet erről a progiról kábé csak azok a munkatársak tudnak, akik már nem dolgoznak itt.

nevermind. jó lesz.