a hugom nem jött vissza hálisten, így alhattam.
a kapcsolatomba meg belezakkanok, mert látszólag tök oké, felvállalás, törődés, minden, tényleg sokat tesz bele,
kivéve, hogy úgy érzem, ezek csak díszletek, mert képtelen benne lenni érzelmileg.
de szakítani se tudok, mert rendre visszatér, bizonyítva, hogy minden ott van belül, amit szeretnék tőle.
ő semmi különbséget nem lát, de én ezerszer átgondoltam, és nem csak képzelem. olyankor teljesen máshogy néz rám, ér hozzám, beszél velem.
ha nincs benne, értetlenül kérdezi, mért nézem csak úgy. ha benne van, ugyanúgy hosszan rajtam felejti a tekintetét, ahogy én szoktam. sorolhatnám. (ennél sokkal nagyobb dolgok is.)
mivel iszonyúan ki vagyok éhezve ezekre az apró minőségi különbségekre, azonnal feltűnik.
nagyon szerettem volna kihúzni nyárig, hogy megnézzem, ha lekerül róla a nyomàs, mi lesz. mert az a fixa ideám, hogy akkor szokott benne lenni, ha épp nem stresszeli szét magát xtrém módon, szigorúan megvizsgáltam a kérdést és hát ja.
megmakkan bele, annyira igyekszik. vagyis inkább küzd. (ez sajna/hálisten nem kifogás, hanem durva túlterheltség, jesszus, mennyire nem tudnám így tolni...)
csak nem tudom kibírom-e addig érzelmi ridegtartásban, nagyon nehezen uralkodom magamon.
ez részben természetes reakció, részben a saját gyengeségem.
úgy lenne deal, ha rendszeresen megadná a megerősítéseket, én meg lennék támasz. 'kapcsolati szerződés'. az igazság valahol félúton, tudjátok.
valahogy le kéne végre akadni róla, minimum 3 lépés távolság, mert ez így...
okosnak kéne lennem, látom is a megoldást, és nem és nem és nem tudom csinálni. még azt is látom, miért nem. (heuréka, legalább már látom.)
ez most inkább állapotjelentés, mint nyilvànos dilemmázás, lehet, hogy az a megoldás, hogy nincs megoldás, majd kifutja magát.
csak szarcsi.
Nálunk eddig kétszer volt már ilyen időszak, én pont így reagáltam, mint te, és tényleg nagyon rossz tud lenni :( valamennyire tudtok beszélni róla? Érzi ő is, hogy ez így hosszú távon nem lesz jó?
VálaszTörléstudja, h nem jó. reggel volt egy tök pozitív beszélgetésünk, aztán a búcsúzás előtt visszafordította az egészet. rendszeresen csinálja, h felqr az uccsó pillanatban, mikor utána nincs lehetőség tisztázni.
Törlésaztán én leszek a rossz, amiért kiakadok, mindig meg akarom beszélni, stb... kezd provokáció-gyanús lenni lassan...
elvileg meg akarja oldani, gyakorlatilag ... nem tudom. nincs mikor megbeszélni.
most konkrétan kitalálta, h akkor tartsunk szünetet, mert az nekem nem jó, hogy elfoglalt és nem tud figyelni rám.
erre már igazán nem tudok mondani semmit.
nem az, h nyuszikám, pár napig nagyon csinálom ezt, de aztán megbeszéljük, hanem szünet.
de azért ne szakítsunk.
és nem érti, mi a különbség a 2 megfogalmazás közt. h az egyik elutasítás, míg a másik megnyugtatás, mert szerinte a vége ugyanaz, pár nap, míg nyugiban tanul.
(nem konkrétan ennél, mert azóta nem kommunikáltunk, csak ez egy jó párhuzam arra, amit csinál.)
ti ezt meg tudtátok oldani vhogy? hogy?
A második alkalom viszonylag egyszerű volt, ott "csak" túlterheltség és stressz miatt lett nagyon távolságtartó, és egy jól időzített, viszonylag higgadtan felvázolt "rosszul esik, amit csinálsz" után elismerte, hogy igen, ez így tényleg gáz, és változtatott is (és ez azóta is tart).
TörlésAz első viszont... na, ott két-három "mi a baj?"-"semmi" kör után nagyon nehezen eljutottunk a tényleges problémáig, nálunk is tervbe volt véve a szünettartás... ami végül is nem történt meg, de volt egy nagyon fájdalmas kb. fél évünk, mire vissza tudtuk építeni az egészet.