elfogadásból, elengedésből

bukásra állok. ma épp.
meg a feszkókezelés se az igazi még.
ma megint a nyakamba szakadt a... nem tudom.

rohadtul bosszant, hogy nem kellek pont neki. ő meg nekem de - ez talán mégjobban.

bosszant, hogy a nagyanyámat megint nem engedték ki, komolyan már, ez lesz a negyedik kórházazós hetünk.

bosszant, hogy apámnak ugyan nincs semmi a tüdején mégse, ellenben a mellékveséjén van, pont, mikor áttétgyanús, pont megint nem mondtak rá semmi biztosat.

bosszant, hogy az esti progimnak az uccsó percben közbejött a munka.
hogy egyedül vagyok.
hogy pont ma.

értem én, hogy ez van meg hogy ez semmi, értem, hogy gyakorolni kell a gyászt, elengedést, bizinytalanság tűrést, elfogadást,

csak pont ma semmi kedvem hozzá.
persze nem volna lecke, ha könnyen és örömmel venném, nyilván.

remélem, holnap is süt kicsit a nap, az legalább szuper volt.