nem történik az égvilágon semmi különös egyébként, elvileg minden szép és jó. csak valahogy az érzés nincs meg hozzá. ismeritek azt a nyűgös hangulatot? mikor az ember este csak forgolódik, és előre nyomasztja, hogy ha nem alszik, kínkeserves lesz a másnap.. mikor indokolatlan rémálmai vannak.. reggel fizikai fájdalmat okoz kimászni az ágyból.. csak szar kaját visz magával.. és olyanokon aggódik, hogy végül nem tudja majd lejárni az ugribugri bérletét, örökké éhes lesz és sovány és szerencsétlen, aki csak fut maga után, és egy forint spórolt pénze se lesz sose, szingliadót kell majd fizetnie mert elcsúnyul a cigitől, ezért otthagyja a pasija, ha nem hagyja már ott hamarabb, mert lustának találja, de úgyis nemsoká meghal rákban, meg meg...
vagyis indokolatlanul nyomasztja magát.
na, hát valamiért ezt csinálom a héten, és nem tudom, hogy hagyjam abba.
remélem, ez is csak olyan, mint a kórház vagy a szakítás utáni viszarázódás (csak kicsiben), egy hét nyafizással végülis ki tudok egyezni...
ui.: ki kell végre mondanom, hogy abszolút nem érte meg az egész szabimat a szüleimnél tölteni (pusztán spórolási és manipulatív szándékkal), mert cserébe azt érzem, átléptem a saját igényeimen, és legalább olyan fáradtan kezdek a munkás hétköznapoknak, ahogy tavaly hátrahagytam őket. hogy ugye hol vagyok én a saját sztorimban... mióta elköltöztem extől, rákaptam az ízére, és jó volna ezt még a kapcsolatomba is behozni - erre simán feladtam ennyi időre. öreg hiba, tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése