bringáztam még egy utolsót, igaz, utána egy óráig szédültem, mert
megfújta a fülem a menetszél, de azt az időt ki kellett használni...
aztán hazarohantam Pestre. jó, az úgy nézett ki, hogy döbbenten az
órára néztem, nemsokra rá eszeveszett rohanásba kezdtem, el is értem a vonatot
a millió cuccommal... ami aztán késett. de legalább utána már annyira el voltam
foglalva magammal meg a zenével, ami a fülemben üvöltött, hogy elfelejtettem
jegyet venni. hozzám a kalauz se szólt, azt hiszem, ez lehetett a kárpótlás,
mert később még vesztegeltünk Kőbánya-Kispest előtt.
(erősen túlzok, esetünkben kb negyed órás késést sikerült csak
összehozni, az meg a MÁVot ismerve semmi. különben is kezdek rákapni a
vonatozás ízére, valószerűtlen lassúsággal döcögni, az ablakon át bámészkodva,
bedugott füllel elég klassz. a jegyvásárlás tényleg elmaradt, csak Bpen jöttem
rá, mi az a fura hiányérzet...)
és az ura
vagyok a helyzetnek érzést már a vonaton elvesztettem...
kiderült, hogy elkövettem a legnagyobb hibát, amit
blogtulajdonosként elkövethettem - benne maradt az előzményekben a pasi gépén.
aki megtalálta.
megtalálta és beleolvasott.
beleolvasott majd felhívott, és lelőtte a találkozónkra
tartogatott poént, olyanformán, hogy "de hát ő arról akart volna beszélni,
hogy lehet-e még esélye, viszont ha én ilyeneket gondolok, és ennyire eltört
bennem a bizalom, akkor nem tudja, és most akkor mi legyen.."
nem, nem voltam boldog.
a Nyugati bringatárolójában meggondolatlanul hosszan és széles
kézmozdulatokkal gesztikulálva rinyáltam a kishugomnak (aki kajadílernek
használt), emiatt pedig végképp elszállt az esély, hogy hazaérjek a találkozás
előtt, átöltözzek és emberi formát öltsek. úgyhogy végigrángattam a cuccom a
körúton, elvittem sajtburgerezni, aztán megcéloztam a megbeszélt helyet.. még
belefutottam egy bedrogozott bolond nőbe, aki belehajolt az arcomba és azzal
zárta a hozzám intézett nagymonológját, hogy "azért mert te egy kurva vagy", miközben
játszósruhában, kócosan álltam a villamosmegállóban a tömegbe szorulva. ettől
csak még frusztráltabb lettem, és miután a villamosról is alig tudtam
leszállni, a metróból már majdnem bőgve jöttem fel. odalett minden tartásom és
büszkeségem. és még pisilnem is kellett, de nagyon.
a pokolra kívántam már az egész találkozót, meg úgy általában mindent.
snitt.
a lényeg, hogy aztán ott ült velem szemben, és az istennek sem akarta azt mondani, amit hallani szerettem volna. amitől sokkal-sokkal frusztráltabb lettem, pedig nem gondoltam, hogy ez lehetséges. hát hogy kell egy nőnek felajánlani, hogy kezdjük újra? biztosan nem így. mintha tőlem várta volna, hogy a szájába adjam a dolgokat, vagy legalábbis megalázkodjak annyira, hogy neki ne kelljen róla beszélni... (mert ha győzködés nélkül is rábólintok, az az. ő meg csak várta az ítéletet, vagy mittudomén...)
egy darabig gondolkodtam rajta, ki ez az idegen velem szemben és miért vagyok olyan szerencsétlen, hogy még egy békülős kérést se lehet normálisan megindokolni nekem...
és nagyon nyomorultul éreztem magam.
persze valahogy elsimultak kicsit a dolgok, mondott ezt-azt, beütöttek a hosszúlépések és kaptam ragtapaszt a szép, nyílt sebemre... de egészen másképp képzeltem mindent.
most pedig az van, hogy vasárnapig kommunikációs stop lesz, és hiába vágytam erre annyira, most valóban igyekszem gondolkodni, tényleg kell-e nekem ez az egész - ledegradálva a korábban meseszerűnek látott ismeretségünket egészen szőrszálhasogató materiális kérdésekké.
meg persze már fogalmam sincs, hogy kicsoda, az-e vajon, akinek hittem, vagy csak behülyített a kémia, és félek, hogy újra meggondolja, hogy csapong megint össze-vissza, hogy átver...
ez a vasárnap dolog olyasmi, amibe kapaszkodhatok... mintha ezzel biztosabbnak tűnne a döntése. (már ha még ugyanezt fogja gondolni.) remélem, tudja, mit csinál.
már nem vagyok biztos semmiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése