I'm ok... ja, nem

voltam fönt a pasimnál, aki menet közben rájött, hogy késni fog egy órát, amiből 3 lett. ez így nem akkora probléma, ha az ember lánya történetesen pont a westendben* kell, hogy várakozzon, és úgyis muszáj tájékozódnia ruhavásárlás ügyben... kivéve, ha már az első üzletben belehasít a belső műtéti sebbe az a késszúrászerű fájdalom, amitől összerándul és odakap, és amivel egy idő után a teljes eladógárda figyelmét magára vonja... (szerintem azt hitték, ott fogok összeesni, de én kemény vagyok.)

ez a fájdalom aztán mindenhova jött velem, amitől kicsit morcosabban fogadtam a pasimat, mint terveztem. (és mikor feldobta, hogy másnap délutánra még szervezhetünk valami mászkálós progit, azt hittem, megütöm...)

éjjel pedig olyan derékfájásom lett, hogy két órát ha aludtam, meg az oldalam is, meg aztán már a hasam is... hajnalban már csak ültem az ágy szélén, és vártam, hogy múljon az idő. aztán ugyanezt kint csináltam a teraszon. aztán végül a pasim talált nekem fájdalomcsillapítót, meg bekenegette a derekam mindenféle varázskrémmel, de már annyira kivoltam, hogy leszartam a diétámat is, és ittam egy kávét. egy gyönyörű, illatos, hatalmas tejeskávét... 

nem volt valami vidám a találkozásunk, na.

letoltunk egy semmittevős-pihenős napot és éjjel végre úgy aludtam, mint a bunda - majd nappal is, három részletben 7 órát.

de komolyan. a hajnali fölkelés után elmásztam a saját albimba, mert úgy éreztem, muszáj még aludni, és beájultam az ágyba. majd jött a fimszakadás hazafele a vonaton, majdnem fennmaradtam... majd megebédeltem, és mire bebootolt a laptopom, már kidőltem, egész estig.

és még éjjel is képes voltam aludni, mintha mi sem történt volna...

szóval kívülről nézve már minden okés, de azért szerintem ez még nem az igazi...


*amúgy nem rajongok a westendért, félre ne értsétek, de kényszerhelyzetekre jó...