szóval ez zajlik éppen,
de ha félreteszem a színpadias drámaiságot, be kell valljam, hogy amúgy se érzek most semmit. jó ideje képtelen vagyok sírni, hiába akarok, meg kéne,
így sanszosan megkönnyebbülést sem vagyok képes érezni, se szerelmet...
az meg, hogy néha vágyom vissza a "régi", szabad, egyszemélyes életembe, nála ugyanúgy megvan, mint kiderült..
most vagy mindketten nagyon rosszul csinálunk valamit, vagy ez teljesen normális.
végülis túl korán jöttünk egymásnak.
túl hamar kezdtük minden szabadidőnket együtt tölteni.
túl sokat is várunk ettől az egésztől, azt hiszem..
közben vagyunk betegek is, meg hisztisek, meg kialvatlanok, meg túlhajszoltak, és nem lehet minden nyűgös hétköznap ugyanolyan jó...
az meg, hogy nem tud annyira benne lenni, hiába szar, ha engem közben az eltelt évek okán sokkal mélyebb, intenzívebb el nem vágott szálak fűznek két másik férfihoz is... nem lehet egy büdös szavam sem, még akkor se, ha igyekszem őket feltenni a polcra, kitörölni a fejemből, hagyni elkopni, ha máshogy nem megy... szerintem megteszek mindent, de valahol azért sejti, hogy még nem teljes a siker...
szóval ludas vagyok én is, kettő a Matyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése