van ez az élet nevű izé

most éppen nem értem az embereket. hogy a frászban van bármire is idejük?

ahhoz képest, hogy még dolgozni sem járok, folyton azt érzem, nem fér bele a napba ez se meg az se... milyen rövid...

persze nyilván nem így van, inkább bennem kell valami nagy félszet keresni, a teendőimtől. állok a listám előtt és pánikolok. nekem ez nem fog menni, nem tudom menedzselni, kezelni, ütemezni, kivitelezni... 

de nem csak az, hogy felhívni a tulajt a wc-miatt, meg a bejelentkezés miatt, meg újfent cv-t küldözgetni, hanem hogy kitalálni, milyen kajákkal tartsam életben magam, elmenni a boltba, főzni, megtáplálkozni.

esküszöm, mint valami kisgyerek: azon parázok, hogy egyedül éhen fogok halni. (kacc-kacc.)

ez is biztos valami természetes reakció, de kicsit túlzásnak érzem.

lenn voltam vidéken három napot, és mindenki kedves volt és normális (vagyis közelített), és ez (is?) összekuszálta a rendszert. sírtam, mikor lefele utaztam, sírtam hazafele is. (jó, a hazahaza menés mindig minden körülmények között stressz-faktor, tudom már, ismerem már, megborít, megkavar, nem kéne téma legyen.)

de most zavar a múltkori hosszú panaszos-boncolgatós poszt-özön, és zavar, hogy ilyen kis elanyátlanodott-elveszett vagyok. 

zavar, hogy ex áthívott estére. az is zavar, hogy lemondtam.

zavar, hogy nincsenek képek a blogomon, és zavar, hogy nem mostanában fogom megdizájnolni mégse.

szerintem zavar, hogy nincs, akihez igazodni kell, aki megmondja, mikor mi legyen, vagy akivel legalább együtt kitaláljuk.

és annyira stresszelek éppen, hogy semmire sem tudok rendesen koncentrálni: még a kedvenc bloggereim színes-szagos új bejegyzésein is csak átszaladtam, hogy kábéra tudjam a lényegüket, normál olvasás helyett. (ugye tudjuk, hogy így elvész az élmény...) kavarog a fejemben a rengeteg-rengeteg teendő, amiket kell és amiket szeretnék, meg ezek vetülete, és fogalmam sincs, mikor és hogyan fogom kivitelezni őket.

(pl a "muszáj lenne elolvasni, mert jót tenne nekem" blog kinyomtatva 4500 oldal, a szerző összeszámolta, hát de most értitek.)

napokig még az sms-ekre is késve válaszoltam, hetes csúszással a fészbukos üzikre, nem tellik, nincs, nem ér rá az agyam. átszaladnak rajtam az információk, feldolgozatlanul, értelmetlenül. egyik pillanatban sem vagyok ma benne.

(pedig kitakarítottam a fürdőt-wc-t, csináltam fürdős-hajmosós nagygenerált, elhajtogattam millió ruhakupacot, mosogattam, megválaszoltam az üzeneteket, lemondtam exet, kitaláltam, mit fogok enni, tehát azért haladok, ha lassan is.)

ez most olyan nem-szeretem állapot, küszködök a megoldásért, drukkoljatok.