a régi lakásban, a régi dolgokat csinálni a cicámmal, akit annyira de annyira szerettem, hogy én nem is tudom, mihez hasonlítsam.
(aztán ahogy értek a dolgok, egyre távolítottam. az egy überbrutál fájdalom volt: végignézni, ahogy nem érti, mi történik és kiakad meg próbálkozik... nem is voltam képes írni róla.)
fura, zavaros, nem baj, ketten vagyunk, illetve én vagyok is, meg nem is... fene gondolta, hogy így elfáradtam... aztán a macs véletlen megkarmolta a karom, és azóta bőgök.
hirtelen rámszakadt a halálos kimerültség is, meg a sok kisebb-nagyobb bánat...
most akkor kérhetnék még egy nap hétvégét? légyszi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése