kalandok

volt egy klassz munkám, amit annyira de annyira szerettem, sose lesz többet ilyenem. (minden, amit el tudtok képzelni: kisfőnöki pozíció, jó társaság, közel volt, teljesen(!!!) rugalmas időbeosztás, hosszú táv, kihívások, jó fizu.) szerintem a mai napig nem volt érkezésem elgyászolni még. (tudtuk, hogy egyszer vége lesz, tudtam, hogy nem húzza ki a vizsgaidőszakot, mégis.)

volt egy überhajtós vizsgaidőszakom, amikor már nem dolgoztam, de tényleg az utolsó utáni pillanatban kezdtem bele, szóval versenyt futottam magammal. megugrottam. (kitűztem egy irreális célt, amiről lehetett is tudni, hogy irreális, de voltam olyan kitartó, hogy majdnem végigcsináljam. így végül sokkal többet teljesítettem, mint ami reálisnak nevezhető. fura. persze oltári mázlisorozat is kellett hozzá.)

jött a (rövid, de intenzív) paraidőszak: nem jött össze közben semmilyen munka. (álominterjút például banális marhaságon buktam.) nagy volt a nyomás kicsi párom részéről. (nem érti, nem értheti, hogy a való életben kevésszer kapsz csettintésre munkát. általában jelentkezel, aztán vársz, aztán ha hívnak, interjúzol, majd megint vársz. nem az van, hogy körbekérdezel, szólnak és mész és próbanap és fel vagy véve.)

jött az újabb bemákolás: s.o.s. munkára embert keresnek. majd a hidegzuhany, hogy lekéstem. majd az örömködés, hogy újra aktuális és a felismerés, hogy megint(!!) lekéstem. valamilyen csoda folytán mégse, másnap már aláírt szerződéssel kezdtem. (tényleg s.o.s. volt...)

következett fix egy hónap az új helyen. mire belejöttem, vége lett. persze eldöntöttem, fogalmam sincs, miért, hogy én itt maradni akarok és mindent meg fogok tenni érte. humán szakos egy pénzügyi osztályon? ilyen apróságokon nem akadtam fenn...szóval a lelkem is kitettem, túlóráztam, ha kellett, minden feladatot olyan lelkesedéssel csináltam, mintha legalábbis űrruhát terveznék a NASA-nál. (még a számlák lefűzését is, igen.) közben egyfolytában kimerült voltam, esélyem se volt kipihenni pölö az éjjel-nappal írt szakdogámat. (csütörtökön volt az utolsó szigorlat, kedden már dolgoztam, szóval.)

nagyon vártam az utolsó napi ítéletet: maradhatok-é, hamár. erre olyan választ kaptam, ami se igen, se nem. ajánlottak egy állást, azt hiszem. (mielőtt ezt közölték, a leendő főnökömet is értesítették róla.) csak éppen három hónappal későbbre. wtf? ugyanis a kölcsönszerződésemben ott állt, hogy negyed évig tabu vagyok a cégnek. de még a pozíciót is megmondták, és adtak egy e-mailcímet, hogy ha letelt az idő, jelentkezzek. 

örültem is, nem is. mert mégis mi a frászt csináljak én addig? oké, ez több, mint amit reméltem, én ugyanis csak az akkori munkakör meghosszabbításában gondolkodtam (hogy legyen időm fix munkát találni, mert csak egy rosszul felmért lehetőséget tudtam felmutatni), nem egy igazi főállásban...szóval mindenképp siker...

de kezdhettem elölről futni a köröket. feladtam a tervet, hogy rendes állást keressek (mert tavasszal még az volt a cél, hiszen már csak egy vizsga választ el diplomámtól), jó lesz egy bármilyen diákmunka. végülis, akár jobban is megérheti, kisebb adókulcs, rugalmasabbak is talán, hátha ki tudok fogni valami 40 órásat, hosszabb távút, pont a megfelelő időszakban keresgélek. 

nagy meglepetésemre az este szétküldött jelentkezésből másnap 2 és fél ajánlat lett, még nekem kellett kiválasztanom, hova mennék szívesebben... és rosszul választottam. pontosabban amit én választottam, az ideális lett volna, csak hát teljesen mást és máshogy kell csinálni a valóságban. kellett pár hét, hogy rájöjjek: ez így tényleg nem felel meg nekem.

jött még egy kör: elsőnek egy, azaz egy darab konkrét hirdetésre jelentkeztem, mert a választékból ez fizette a legtöbbet úgy, hogy én is megfeleljek a kiírásnak. (nyelvtudás, excel expertség nélkül nehéz.) gondoltam, várok a többivel, hátha behívnak, és onnantól megvan, mert maximálisan alkalmas vagyok rá. kicsit hazárdíroztam. de csak kicsit. (nem akartam, hogy máshova előbb felvegyenek, aztán mikor már nem lehet visszacsinálni, kiderüljön, hogy ide is kellenék, és lemaradjak.)

be is hívtak, hulla betegen mentem, két kör interjú, már a zsebemben éreztem a szerződést - és nem elszúrtam? pontosabban voltak nálam megfelelőbbek. úgy bőgtem, mint egy gyerek. még az sem vigasztalt, hogy a közvetítő csaj nagyon korrekt volt, egyből ajánlott átmeneti munkát (szerencsére nem mondtam fel még), és egy másik interjút is későbbre, hasonló munkára. de hát akkor is, sose lesz jó órabérem, sose...

megcsappant a motivációm rendesen, pasinak azt hazudtam, persze, megint küldözgettem a cv-m, közben meg csak dolgoztam, a sebeim nyalogattam, és reménykedtem, hogy a csaj tényleg hív. és nem tudtam aludni, úgyhogy rémes hetem volt, természetesen. 

erre a szabadnapomon, amikorra már úgy kiütöttem magam, hogy kettőig csak aludtam, látom, hogy keresett valaki. négyszer. úgy sejtettem, a főnököm (el sincs mentve a száma, értitek), semmi jót nem ígért a szitu... de nem, a közvetítő csajszi volt. megcsillant a remény az interjúra. erre jött a meglepi: kibővítették a létszámot a múltkori munkára, és így már én is kellek nekik. magyarul mégis megkaptam az állást, ami miatt egy hétig szomorkodtam. (picit sokkot kaptam, aztán örömömben aludtam még este hatig. utána úgy kellett győzködnöm magam, hogy nem csak egy zavaros álom volt...)

itt tartunk most. hétfőn aláírok, és remélem, életem ezen része tartósan rendeződik. és akkor lehet foglalkozni végre a mindenmással.