és a folytatása:

no hát, én annyira próbáltam, de azóta nagyjából minden is elbaszódott, konkrétan.

(nem, a cigi nem! halleluja.)

(de lekopogom, mert szarul vagyok.)

még olyan screenshotom is van, ahol a 2 férfi, akit ugye férfiként és szexuálisan érzékelek az életemben, egyszerre "szakít" velem.

az egyikkel épp vonalban voltunk és azt taglalta, hogy békülés ide vagy oda, mindenképp over az ottalvásoknak meg a heti több talnak és visszatérünk a sima átmenős-játszós-hazamenős neutrális barizós viszonyuláshoz (ami köztünk sose volt még igazából, mert literally mindig pizsipartiztunk, még fixen törcsim is volt az övé mellett a fürdőben és megvoltak a kedvenc pizsipólóim, stb),

míg a másik pont megírta, hogy nincs kapacitása rám és kb szép életet.

már este kicsináltak igazából,

és amúgyis egy ideje kivagyok magamtól, hogy nem bírom működésre bírni az agyam és csinálni a dolgokat, amiket kell,

át lehetett venni a biciklilakatjaimat és szerintem nem lettek jók mégse, így befrusztrálódtam, hogy továbbra se találom a magam megoldását, pedig nem olyan bonyi ez, wtf,

és durván pms-em volt,

meg xtrém szeretgetéshiányom,

éssss nagyon-nagyon magányos is vagyok, meg napok óta teljesen egyedül, semmilyen tal nem jön össze és nulla progi van tervben,

meg sokx érzem, hogy egyedül nem tudok megoldani a dolgokat, amiket kapcsolatban nem is nekem kellett, így nem volt baj, és ez is milyen már,...

na és elmentem kocsmázni kínomban, és egy pohár sör is elég volt, hogy bebaszcsizva kiakadjak a fiúkra, akikre amúgy volt okom kiakadni, csak talán nem így kellett volna lekommunikálni.

az rossz volt, hogy úgy felb.tam magam, hogy meg akartam inni egy rövidet végső elkeseredésemben,

de lekéstem a pultzárást,

az jó volt, hogy viszont ott ült két cuki srác, és az egyik átöntött a söréből meg dumálni kezdtünk és aztán továbbmentünk együtt még máshova és nevettünk sokat meg minden,

az rossz volt, hogy egyrészt túl sok sört ittunk és én nem bírom, másrészt miután már csak ketten maradtunk az egyikükkel, nem teljesen szándékoltan, de végül behívtam, mikor már ott voltunk felém...

de hogy végül mégse volt semmi, mert bár helyes volt, de nem az esetem, nem vonzódtam, hiába smárolgattunk az úton, és úgy éreztem, utána csak rosszabb lenne tőle ... csak triggerelte volna, hogy senki olyannak nem kellek, aki nekem kéne, meg hát lásd az aktuálisan a szívem fájdító 2 fiú, akikkel meghalok kb a kapcsolódásért... (ő meg abszolút okén fogadta, hogy inkább ne.)

szóval ez végülis jó volt, ha nehéz is a hiányaim miatt.

belehaltam, hogy emiatt viszont nem is bújtam, de megálltam, ez ilyen vegyes.

kalandozni, enni, mindenféle random népekkel vibe-olni is jó volt együtt.

de hogy reggelre megjött, és rosszullevős másnaposan meg attól haldokolva ott fetrengeni az ágyamban se mellette, se egyedül nem...

és utána kb az egész nap sem...

ráadásul ilyen faszságok is voltak, hogy 254 gyerek rendelt már addigra, mire nagynehezen elvonszoltam magam kvért... mehettem el pluszban a másik helyre, mikor alig éltem ... ott meg először kisebbet adtak, aztán kiderült, hogy nem passzol a hozzá való tető ... meg hogy beteg a barista... 

és mivel a héten már több ilyesmi "sokxosan idegesítően meg rosszul alakul minden" trip is volt, pókok rajtam a brutál pókiszonyommal, kinyúlt a kedvenc nyári ruhám gumija, meg amit el tudunk képzelni, nagy dózisban, ... szóval nehezen viseltem már őket.

meg amúgyis mik ezek a tizenplusz hőmérséklet változások ilyen gyors egymásutánban, fájt tőle a fejem rendesen ... mar nagyon elegem volt.

na és aztán igy minderre jöttek rá a "szakítások", és lett heló tényleg.

órákat zokogtam.

nagyjából össze lettem vakarva, segítséggel, (nagyon örökhála!)

de hát fú.

mért ilyen nehéz ez. és mért kell érezni, amikor fájnak a dolgok... meg mért ennyire.

és mi a fenét kezdjek magammal ennyire egyedül, amikor megzakkanok tőle...

helyzet - tegnap még (töredék)

kicsit tekertem tegnap is meg ma is a szigeten, csak az érzés kedvéért, na meg hogy szokjam...

mostanra már mindenem is fáj, konkrétan.

nomeg komplett életveszély vagyok mások közt (még?), úgy érzem. 

de hát senkinek sincs jobb ötlete, mint hogy csináljam és majd belejövök, szóval ... nemtom, igyekszem. figyelek, tanulok...

vicces, hogy mikor rápörögtem a lakat-választásra, minden letett biciklit elkezdtem megmustrálni ... aztán azóta már mást is nézek rajtuk ... hogy van felrögzítve a csomagtartó ... hova megy a támasztó... hogy néz ki egy nem lekoszlott hasonformájú bringa ...

lassan azt fogják hinni a környéken, azt nézem, melyiket lehet vinni, annyira. (de még senki nem szólt érte...)

nagyon nehezemre esett dűlőre jutni amúgy lezáró-kérdésben - neha az agyam teljesen rápörög egy témára, és 

ja, hát most jut eszembe, hogy

posztoltam én már hasonlóról korábban is...

meg amúgy ha megnézem a blogot, egyből ott a skin is, már ezer évvel ezelőttről ... szóval.

régi jól bevált, újra meg újra felfedezett, de végül eddig soha stabilan be nem épülő megoldás ez, mindenre is, ami fáj - kivéve persze a vakbélgyulladást meg hasonló fizikai jókat.

[note to myself: és nem, nem A srác miatt lelkesedek, aki nagy bringás - már a gaslightingolós önkétségbevonást se értem, pláne, hogy mind2 ex is az volt valamennyire, meg az egyik nagy szerelem-viszonyom is, de sose segitett egyik se, hogy jobban bevonódjak... hanem ez még nagyon régről, még életem első, vidéki évtizedeiből jövő tapasztalati, saját, belső imádomság.]

és akkor rájöttem

hogy ha már egy komplett zokogós, összeomlós tripben vagyok, fel-alá járkálva a lakásban, hogy fogalmam sincs, mi bajom, de már annyira brutál rossz, hogy belepusztulok, és legszívesebben lemarnám a bőröm a diszkomforttól és nemtudommitől,

akkor se az estét nem kell megvárni, hogy elmúljon a tűző nap és tömeg,

se azt, hogy legyen végre lezáróm (aminél mellesleg beállt a nyomorult döntési paralízis, pedig megvan az a 3 befutó 5let),

hanem el kell indulni a bringámon bele a világba és tádááámmm - újra rendben leszek.

lábjegyzetek:

... arra nem jöttem rá, hogy a mozgás és-vagy a kaland volt-e, ami hatott.

... és amúgy én a városban nem bringázom, mert félek, ügyetlen is vagyok így évtizedes kihagyások után, meg nem is ismerem a kreszt. 

... se tűző napon, mert folyton leégek, mert elfelejtem időben újrakenni magam, se emberek közt, mert rossz a hirtelen helyzetfelismerő képességem. 

... nomeg - és ez a legfontosabb: nem mozgok, mert minden, ami testmozgás, olyan elszánást és tervezettséget (és úgy általában többlépéses mentális befektetést) igényel, ami bennem nincs meg.

kivéve ez most - mert csak letöröltem a könnyeimet, átöltöztem, lekentem magam naptejjel, megfogtam a biciklimet és rácsorogtam egy bringaútra a szomszéd sarkon. aztán kicsit elnéztem még erre meg arra is, és hopp, már (nekem) messze is voltam.

... meg mikor már nyakig benne voltam, véletlen sorra megpusholtam egy csomó határomat, óriási sikerelményekkel.

viszont: pont a visszainduláskor írt egy babás barátnőm is, hogy spontán tal? és szépen odaértem, és az is nagyon feltöltős volt - szóval lehet, ezzel együtt hatott igazából, tulajdonképp nem tudom. de ... de már addigra oké voltam, szóval szerintem nem.

de hogy megeszem a kalapom, hogy lehet, ez (is), ami kell a nemmegpusztulásomhoz!

ma van

a 15. nap!

azaz 2 hét a kritikus 3-ból már pipa. meg amúgyis: juhú.

mik történtek a nade után - 2 napja írva

hát hogy lebetegedtem, mint a ... nagyon le.

még az ovis ballagásra ügyesen leutaztam, előtte elszívva a remélhetőleg utolsó cigimet, rituálisan kihajintva még a gyújtót is az üres dobozzal, 

a kinai előtt, ahol a hugom szandált vett, mert a költözés után nem találja a már meglevőt...

(mindenki nagy költözésekben volt-van idén... én, obviously, de hugomék is eladták a házat és most egy rokon üres kisházában pecóznak, míg a saját új házukat építgetik tovább, kishugomék meg most fognak az albérletükből át végre az uj sajátjukba, majd kb jövhéttöl ... )

na, aztán a ballagáson engem kértek meg full random, hogy fotózzak, amire nem tudtam nemet mondani, mert nem akadt más. ahhoz ki kellett állni a tűző napra, ami pedig kihozta a leküzdöttnek tűnt akármit.

már közben rosszul voltam, többx azt hittem, elájulok (nem szoktam), mire vége lett, már rázott is a hideg.

nagyon fun volt így beszorulni a nagy másfél napos családi ünneplős hepajra...

másnap már csak döglöttem a telek végében egy kerti fotelben az asztal és bogrács mellett, zsepivel az orrom-szám előtt, félálomban, begyogyszerezve...

aztán anyáméknál ki se keltem az ágyból napokig.

igy a jóidőről is fullosan lemaradtam. és addigra végigfertőztem az egész családot a tünetmentes otthesszelésemmel, ugyhogy mindenki ezt szívja még most is. nagyon rossz.

a nikotin viszont ugyanúgy kiürült, és bár így utána, amint lett megint agyam, egyből újra rá akart gyújtani, mintha ezek a napok nem is lettek volna (kb kiestek amúgy, nem is voltam magamnál igazán), ügyesen kitartottam,

utána a városba visszaérkezve is, pedig elgyengülve sörrel nyitottunk,

azon a helyen, ahol érdemben visszaszoktam (jegyünk volt egy progira),

ráadásul pont egy e-cigis barátnőmmel,

de még így is ment hálisten,

és ma már a 13. napnál tartok.

voltak bőven mélypontok, sóvárgások,

de tegnap pl megcselendzseltem magam, egyedül, egy erősebb pohár sörrel, a másik visszaszokós helyen, a teraszon, dohányosok közt,

és sikerrel túlvagyok rajt',

ami óriási confidence-boost.

még sajnos mindig köhögök és időnként fúkom az orrom... de hát a mucoprontot is  ellazáztam, azt nem kellett volna.

mióta visszajöttem, igazából varázslatos módon _működtem_,

elvoltam, helyemen éreztem magam,

akadtak progik, mindenféle szociális érintkezések, kalandok, 

és ugyan szomorúság is van, mert nagyon hiányzott a társasos srác, 

meg a srác se óhajt továbbra se a chaten kívül érintkezni, szóval nulla a férfienergia meg szexizés meg érintés az életemben,

meg a konstans gyászfolyamataim is ugyanúgy zajlanak,

meg a tarsasos srác oriási űrt hagyott pluszban a társas mehetnékemet és kapcsolodási igényemet tekintve is, és minden túl kevés és esetleges es hullámzó most,

főleg, hogy válogatni kezdtem, és nem érintkezek már annyit ugy olyanokkal, akik lehúznak (akik sajnos egyben pont az igazán ráérő ismerőseim),

de eddig egész jól bírtam ezeket is, 

teljesen normális érzelmi reakciókkal.

mondjuk tegnap pont elkezdett kijönni, hogy minden túl adhoc, és senki olyan nem ér hozzám (más meg ne érjen - lennének azért még jelentkezők, de ők ne),

és még amig nem dolgozom, a szabad kapacitásom is túl nagy, meg a hiányaim is, I know, de még ezzel dolgozunk.

viszont volt egy szuperhatékony időszakom, miután visszajöttem,

furamód elkezdett feltámadni bennem az igény a tovább pakolásra, új 5leteim is lettek,

majd mit hogyan, sőt, igényem lett otthon kaját csinálni is, ugyhogy megpiszkáltam a tulajt a tűzhelycsere miatt,

meg organikusan rámjött, hogy takaritsak, kimossak-elhajtogassak mindent, kipucoljam végre a lefolyót (szét kellett kapni mégjobban, hát halljátok, hányás volt),

meg előszedtem és kipucoltam a nyári cipőket-szandikat,

bevásároltam rendesen, nem csak kaját (btw nem baszcsiztam el az ünnepi zárvatartást sem), de folyékony szappant meg ilyen életminőseg-emelő dolgokat is (azt pl miota kifogyott 2 honapja, nem pótoltam, a tusfürdőt használtam - de lett pl új ollóm is, miután beláttam, hogy ezer év, mire megtalálom, ha egyáltalán...),

évek után még szempillaspirált is vettem, woww...

meg pl gömbös fényfüzért, az ágy végébe, amire már vagy 10 éve vágytam - azt nem tudom még, élőben nem olyan, mint a fejemben volt...

meg levegőztem is sokat, ettem is, ráadásul otthon, rendesen, 

ésss bejelentkeztem egy adhd-kivizsgálásra is, júli végére. (még meggondolhatom, ha kiderül, hogy az is gáz hely, de már talán nem nyomja rá mindenre a bélyegét az életkrízisem, hogy elvigye a fókuszt és belekeverjék....)

most, a napokban megint kezd szétcsúszni a fejem is, nem csak a hangulatom, van bennem megint ez a kínzó hiányérzet, sóvár csillapithatatlan mehetnék - nekem gyanus, hogy túl keves dolog történik, alul vagyok ingerelve, nem hatnak a napi megoldásaim önmagukban,

ésss emiatt kezd szétcsúszni a gondolkodásom is.

ujra nem tudok rendesen dolgokat csinálni, elkezdeni, és nem tudok rázoomolni semmire akaratlagos- hatékonyan a fejemben, pedig fullon van, csak az működik megint, ami zsigerből jön.

mert figyelgetem ám magam egy ideje, és igy ezek vannak: alapjáraton azt fogom megcsinálni, amire már bennem van a késztetés, és az definitely sosem az, amit "kéne", hanem ami "joy", vagy ami erős aktuális hiányállapotot csillapítana.

simán el tudom képzelni, hogy a férfiak sem  érzelmi-kötődési-biztonságerzeti, hanem dopamin-alapon hiányoznak... vagy legalábbis nemcsak.

mert pl tegnap is 2, azaz 2 különböző kedves férfi-ismerősömmel találkoztunk, beszélgettünk, töltöttünk el órákat együtt, éssss ... nem. nem hozták azt a csillapodást, amit az engem szexuálisan is megmozgató pasik akár chaten is szoktak. how??

and why.

namindeeegy.

még meg kell fejtenem.

meghalásokba - töredék május végéröl

na, hát a szerdai torokfájás elmúlt végülis, de túlcigiztem magam, úgyhogy az elkezdett köhögtetni a végére - de egész megnyugodtam, és a lelkemet is összekapirgáltam péntekre - illetve beizźítottam másokat, hogy kapirgáljunk együtt.

ex is felhívott, így tudok már a gyerekről...

a társasos srác is végtelen vitatkozásokba kezdett még chaten - ott rájöttem, hogy igazából minden is a baja velem tényleg, vagyis valójában semmi, nem konkrétan, amiket mondott ... valószínű indokolatlanul túl közel kerültünk már egymáshoz, pedig nem akarunk egy pár lenni, mert nem illünk össze, és ebben betriggerelődött, de amúgy passz.

a társasos srác amúgy bekaphatja.

bánatomban-magányomban egy ponton ráírtam a másikra, pedig már azt gondoltam, az is bekaphatja - de kicsit távszórakoztatott, és azzal együtt túllendültem ezeken a kőkemény napokon.

most ott tartok, hogy ha így le tudnak húzni, sajnos nem töltik be azon szerepüket, amit oly nagyon kéne, szóval ez így nem jó. pedig mind2őhöz nyilvánvalóan nagyon kötődöm.

nade