másik fele pedig a férfi-női szerepek.
olyan nevelést kaptam, ami még egy teljesen másik világra készített fel. (mondjuk ez lehet a generációm problémája is, nem csak egyedi...)
((megspékelve a vidéki vallásossàggal mégmásabbra, de ebbe bele se menjünk.))
a férfi keresi a pénzt, a nő viszi a háztartást-gyerekeket.
ami azért érdekes, mert közben már a nő is ugyanannyit dolgozott...
szóval logikusan úgy fogalmaztam át ezt a rendszert, hogy a háztartást-gyerekeket is igazságosan felosztva, megosztva viszik.
de bennem akkor is ez van kódolva.
hogy legyen elég annyi, hogy dolgozom egy bármit, amivel épp annyi pénzt keresek, amennyit, mert az igazi pénzt, a többet úgyis a férfi hozza.
(hát ez így roppant érdekes lesz a pasival, mert ő aztán nem óhajt eltartani,
szerintem közös kasszát se,
ez a beszélgetés lassan aktuális pedig,
izgi, ki tudunk-e hozni belőle valami használhatót.)
illetve nincs felesben fizetés, igenis elvárom, hogy a férfi költse rám a többet,
(mondjuk 1/3-2/3 arànyban? nemtom.)
(nagyvonalakban: akkor érzem magam biztonságban, szeretve, nőnek, őt meg férfinak)
és még olyan elvárás is fut, mint kiderült, hogy a szabadon felhasználható pénzéből arányaiban eleget fordítson rám.
(itt nincs tudott szám, de van egy lélektani határ, aminél ha úgy érzem, kevesebb, máris mindenbajom lesz, hanyagolva érzem magam, estébé...)
meg persze odadom én minden pénzem életem parjànak a közösbe, meg hajlandó is vagyok megerőltetni magam egyoldalúan is, ha kell - no de ugye csak akkor, ha már elég biztosnak látom az elköteleződését.
és az nekem a mai vilàgban még mindig a házasság, ha nem is garancia még az se. (aminek ő ellene van.. hát akkor meg?)
aztán az is mélyenkódolt, hogy a nő házias, süt-főz-takarít-rendezkedik, otthont varázsol a hazahordott javakból, míg a férfi ezermesterkedik munka mellett, pont.
no, ez így viszont már üti a logikát, hiszen ha időben ugyanannyit dolgozunk...
értitek.
és tudom, hogy az enyém a felszínen nem várja el, fennen hirdeti a munkamegosztást, simán főz-mos-takarít,
de azt is tudom, hogy ösztönösen meg vàgyna erre a fajta női gondoskodásra, szereti ha (jót) főzök neki (pláne, ha sütök), ha tisztaságot varázsolok, ha úgy várom haza...
ez is érdekes lesz, hogy akkor most hogyan osztjuk majd fel.
pláne, hogyha azt szeretném, hogy ő hozza haza a többpénzt, én meg maradhassak a nempénzes, de sokszabadidős helyemen, ahol is a sok szabadidőt magamra óhajtom fordítani.
no persze órában ugyanannyi az a sokszabadidő, mint neki lenne - ha csak egy állása lenne.
vagyis nem, mert ő a munkaidejének harmadát éjszakai alvással tölti (kevésszer kelnek csak), meg filmet néz, meg délutàni szundizik,
tehát neki több lenne.
de neki nem egy állása van, hanem másfél, plusz a mindenféle pluszmelók.
tehát mégiscsak nekem van több szabadidőm.
de én nem kértem, hogy vállaljon ennyit. sőt, pont hogy kértem, hogy ne.
ez az ő magáncélja, pl jobb kocsira gyűjt most.
mondhatnám, hogy értünk teszi, de igazából ugye nem óhajt közösködni, az tehát az ő pénze. (nem a mi kocsink lesz, hanem az ő kocsija.)
de közben meg vérig sértettem, hiszen akkor miből lesz szekrény, mire odaköltözöm.
ez igaz, énnekem semmi ilyenre nem telne.
meg a kocsiba én is be-beülök mellé.
szóval ez számomra zavaros.
egyfelől értünk dolgozik, másfelől én ebben egyáltalán nem vagyok biztos.
egyfelől vágyom a közösködést, másfelől meg ott az ő vágya is, hogy én is keressek jobban, dolgozzak pluszokat.
és a kimondatlan nyomás, hogy ő széthajtja magát, akkor nekem is többet kell tennem, mint szeretnék...
(régen, a kezdeti csúnyább időkben beszólt sokat, hogy nem csinálok semmit, hogy váltsak munkát, hogy stb,
mígnem megtanultam kiállni magamért,
mostanában is mondogatta még, hogy keressek többet, mert ő nem fog eltartani,
ill most is kölcsönadott csak,
bár az is igaz, hogy most indokolatlanul basztam el a pénzem, nem csak a szokványos kiadások voltak,
szóval fasztudja.
bocsánat.)
meg amúgy mindketten olyan családból jöttünk, ami szerint az élet küszködés, hajtani kell és folyton hasznosnak lenni - meg hasonló fincsi hiedelmek. ez is rémes.
(pl anyám még most is terrorizál azzal, hogy nem foglalom le magam eléggé, nem csinálok semmit, az az én bajom. - wtf.)
meg utálom azt a nőképet, ahol ő az úr egyszemélyben, és erőn felül tol mindent, míg a férfi csak mutatóban van jelen, és a nő megszakad, és úgy priorizál, hogy mártírkodhasson, de a lényeg mellett elmegy.
meg a pasinak is elég gázosak a férfi-női mintái, az anyja se túl szimpi, az apja se lenne az, amennyit tudok róla,
ez is gáz.
szóval nem tudom.
nem tudom, mit várhatok, mit szabad, mit nem.
remélem, majd kialakul, menet közben átbeszéljük,
ami biztos, hogy nem az egymásmellett, hanem az együttélés híve vagyok, nyomatom az összehangolódás és a megbeszélés fontosságát,
a "két külön ember, mégis egy egység is" és a párkapcsolat, mint külön létező entitás elvét.
ja, mert amúgy tavaszfele valahogy próbaösszeköltözünk elvileg.
addig bármi lehet még,
de hàtha jó lesz.
