az éjszaka meg nagyon furcsa volt, de olyan pozitívan furcsa - teljesen valósághűt és nagyon mozgalmasat álmodtam, tudjátok, amikor az az ember érzése, hogy egész éjjel tartott, ríltájmban, igazi emberekkel és helyekkel... amikor felébredtem, nehezen esett le, hogy hol vagyok meg hogy kerültem hirtelen oda.
a tartalmára nem emlékszem, csak az élményre. jó volt.
2016. június 30., csütörtök
van ez az izé ezzel az évvel
az egyik takarító itt sóhajtozik napok óta, aztán most mondja, hogy haldoklik a 42 éves öccse, max egy hét.
épp csak elméláztam kicsit, hogy jajjderossz,
hívott anyám, hogy akkor őt is műtik, augusztus végén, nőgyógyászatilag.
inkább nem mondanám ki, mit gondolok... vagy inkább nem is gondolok semmit, addig jó.
épp csak elméláztam kicsit, hogy jajjderossz,
hívott anyám, hogy akkor őt is műtik, augusztus végén, nőgyógyászatilag.
inkább nem mondanám ki, mit gondolok... vagy inkább nem is gondolok semmit, addig jó.
2016. június 29., szerda
keep calm and survive
ma valahogy nem megy nekem ... hát, nos, semmi.
kókadozom, nem igazán akaródzik ebédelni ellenben egy kvt megint innék. pont annyi pénzem maradt fizuig, hogy vegyek egy dohányt, nem értem, hogy csináltam. nem azt mondja a szám, amit az agyammal kigondolok. tökre fáziskésésben is vagyok. no és egyfolytában pisilnem kell.
nem ez életem leghatékonyabb munkanapja.
a genya-projektre meg annyira rástresszeltem, hogy két telefonhívással és közte egy sms-sel egyeztettem le a tulajos találkozót, már cuki is rámszólt, hogy tán nem kéne ennyire túlpörögni, ettől persze inkompetens bénagyereknek is érzem magam.
valamiért oltári kínosnak tűnik, tökre félek, hogy genyalakótárs idő előtt megtudja, vagy meghallja, vagy hogy elfog az indulat és remegős düh, mikor beszélnem kell róla, mint ahogy szinte mindig elfog,
én őt tökre nem tudtam sose kezelni, a konfliktusaink kimerültek valami hülye hatalmi játszmában, ahol ő nyert én meg tehetetlenül álltam és képtelen voltam érdekérvényesíteni, néha megszólalni is.
én nagyon szeretném, ha az emberek alapvetően tekintettel lennének egymásra és tisztelnék egymást és jóindulattal közelítenének másokhoz, és ha valaki nem így tesz, azzal nem tudok mit kezdeni.
meg kéne már tanulnom, de eddig mindig játszma lett belőle és a végén mindig én húztam a rövidebbet.
szóval ilyenek vannak, meg az, hogy a tűzoltók néha kapnak ingyenfagyit csak úgy.
(zárójeles megjegyzés magamnak: sajna ez probléma, sajna még mindig fennáll, majd kell vele kezdeni valamit. ezt a remegős tehetetlen dühöt és erős gyomortáji szorítást ismerem én régről, két munkahelyemről is, az olyan emberek engem ezer közül is kiszúrnak és belerántanak a kicsinyes hatalmi játszmákba, totál eszköztelennek bizonyulok ellenük, megrágalmaznak és hátráltatják a munkámat és csőbehúznak, és a végén elérik, amit akarnak,
bántanak és nem tudom megvédeni magam.)
kókadozom, nem igazán akaródzik ebédelni ellenben egy kvt megint innék. pont annyi pénzem maradt fizuig, hogy vegyek egy dohányt, nem értem, hogy csináltam. nem azt mondja a szám, amit az agyammal kigondolok. tökre fáziskésésben is vagyok. no és egyfolytában pisilnem kell.
nem ez életem leghatékonyabb munkanapja.
a genya-projektre meg annyira rástresszeltem, hogy két telefonhívással és közte egy sms-sel egyeztettem le a tulajos találkozót, már cuki is rámszólt, hogy tán nem kéne ennyire túlpörögni, ettől persze inkompetens bénagyereknek is érzem magam.
valamiért oltári kínosnak tűnik, tökre félek, hogy genyalakótárs idő előtt megtudja, vagy meghallja, vagy hogy elfog az indulat és remegős düh, mikor beszélnem kell róla, mint ahogy szinte mindig elfog,
én őt tökre nem tudtam sose kezelni, a konfliktusaink kimerültek valami hülye hatalmi játszmában, ahol ő nyert én meg tehetetlenül álltam és képtelen voltam érdekérvényesíteni, néha megszólalni is.
én nagyon szeretném, ha az emberek alapvetően tekintettel lennének egymásra és tisztelnék egymást és jóindulattal közelítenének másokhoz, és ha valaki nem így tesz, azzal nem tudok mit kezdeni.
meg kéne már tanulnom, de eddig mindig játszma lett belőle és a végén mindig én húztam a rövidebbet.
szóval ilyenek vannak, meg az, hogy a tűzoltók néha kapnak ingyenfagyit csak úgy.
(zárójeles megjegyzés magamnak: sajna ez probléma, sajna még mindig fennáll, majd kell vele kezdeni valamit. ezt a remegős tehetetlen dühöt és erős gyomortáji szorítást ismerem én régről, két munkahelyemről is, az olyan emberek engem ezer közül is kiszúrnak és belerántanak a kicsinyes hatalmi játszmákba, totál eszköztelennek bizonyulok ellenük, megrágalmaznak és hátráltatják a munkámat és csőbehúznak, és a végén elérik, amit akarnak,
bántanak és nem tudom megvédeni magam.)
a nap híre
kétségkívül az, hogy elküldjük genyalakótàrsat!
cuki végre megérett rá, vagyis előbb azért megbeszélte a szüleivel, de itt az üzenetváltás a telefonomon, hogy közösen és nagyon határozottan döntésre jutottunk: lecseréljük.
mivel ő nem lesz itt, egyedül kell a tulajokkal beszélnem. a srác magától tuti nem menne el és a szerződés védi, rájuk lesz szükség.
persze megpróbálhatnánk először vele beszélni, de eddig is mindig csak szemberöhögött minket, ha mondtuk neki, hogy változtasson vagy megy, 'kik vagytok ti' felkiáltással.
egy éve kellett volna, de így is jó lesz.
végre.
cuki végre megérett rá, vagyis előbb azért megbeszélte a szüleivel, de itt az üzenetváltás a telefonomon, hogy közösen és nagyon határozottan döntésre jutottunk: lecseréljük.
mivel ő nem lesz itt, egyedül kell a tulajokkal beszélnem. a srác magától tuti nem menne el és a szerződés védi, rájuk lesz szükség.
persze megpróbálhatnánk először vele beszélni, de eddig is mindig csak szemberöhögött minket, ha mondtuk neki, hogy változtasson vagy megy, 'kik vagytok ti' felkiáltással.
egy éve kellett volna, de így is jó lesz.
végre.
hajnali bosszúság
mikor már négy órája forgolódsz az ágyadban, és teljesen eszköztelennek érzed magad a szorongásokkal, stresszel, akármivel szemben, ami ébren tart.
(ráadásul most már pánikolok is, mert alig 4 óra múlva kelek. értem én, csak ez most nem segít.)
#ezmostnemhiányzott
#éppkezdtemkipihennimagam
(ráadásul most már pánikolok is, mert alig 4 óra múlva kelek. értem én, csak ez most nem segít.)
#ezmostnemhiányzott
#éppkezdtemkipihennimagam
2016. június 28., kedd
ó, gyerekek
ma már nem akartam több posztot, de muszáj megosztanom veletek az életérzést:
negyed négy van és nem tudom, hova lett a nap.
ez így mással is meg szokott történni?
negyed négy van és nem tudom, hova lett a nap.
ez így mással is meg szokott történni?
súlyos gubanc
megint lefogytam. úgy egy hete mondta a háziorvos, akkor csak legyintettem, de most látom és érzem.
ez a gatya múltkor még nem lötyögött rajtam, és nem rémlik, hogy fájt volna a padon ücsörgés, most meg nyom a csontom.
jajajj, azonnal főznöm kell valami tartalmasat, jajj, hogy minden érzelmi stressztől egyből...
unom. kérem vissza a seggem.
ez a gatya múltkor még nem lötyögött rajtam, és nem rémlik, hogy fájt volna a padon ücsörgés, most meg nyom a csontom.
jajajj, azonnal főznöm kell valami tartalmasat, jajj, hogy minden érzelmi stressztől egyből...
unom. kérem vissza a seggem.
napi wtf
Izland megverte az angol válogatottat. az az Izland, akinek a legjobb embere ellenünk is a bíró volt.
Izland továbbjutott.
Izland továbbjutott.
upszikácska
1) mikor azért csak megírod neki, hogy rosszul esett, hogy nem hívott este.
hajnali válasz: elaludtam.
és akkor lásd tegnapi poszt a kommunikációról és előfeltevésekről, gondolatolvasásról,
meg a tény, hogy te magad is beájultál, még ébresztőt se tudtál állítani - pedig te se nem dolgoztàl, se nem tanultál aznap, csak pihentél.
2) tíz mellettem elhaladó anyukából kettő verbálisan agresszív a pici gyerekével. ez nagyon szomorú, és nem, nem lehet a kimerültség meg rossz passz számlájára írni sajnos, nem pillanatnyi félrement megnyilvánulásnak tűntek. többi anyuka is csak nézett, hogy mi a frász...
3) semmi de semmi kedvem takarítani és ez megint genyalakótars számlájára írható. úgy szeretném, ha idén végre kiköltöztetnénk...
meséltem már, hogy megváltoztatta a wifijelszót és nem szólt róla? cuki jött haza, próbálta visszanyerni a netet, majd végső kétségbeesésében rátelefonált, így derült ki. nem is az övé pedig a router, hanem cukié.
egy ilyen emberrel együttélni, takarítani rá, venni hozzá a tisztítószereket igazi öröm és boldogság.
tudom, van sokkal rosszabb is, de attól még bosszant.
hajnali válasz: elaludtam.
és akkor lásd tegnapi poszt a kommunikációról és előfeltevésekről, gondolatolvasásról,
meg a tény, hogy te magad is beájultál, még ébresztőt se tudtál állítani - pedig te se nem dolgoztàl, se nem tanultál aznap, csak pihentél.
2) tíz mellettem elhaladó anyukából kettő verbálisan agresszív a pici gyerekével. ez nagyon szomorú, és nem, nem lehet a kimerültség meg rossz passz számlájára írni sajnos, nem pillanatnyi félrement megnyilvánulásnak tűntek. többi anyuka is csak nézett, hogy mi a frász...
3) semmi de semmi kedvem takarítani és ez megint genyalakótars számlájára írható. úgy szeretném, ha idén végre kiköltöztetnénk...
meséltem már, hogy megváltoztatta a wifijelszót és nem szólt róla? cuki jött haza, próbálta visszanyerni a netet, majd végső kétségbeesésében rátelefonált, így derült ki. nem is az övé pedig a router, hanem cukié.
egy ilyen emberrel együttélni, takarítani rá, venni hozzá a tisztítószereket igazi öröm és boldogság.
tudom, van sokkal rosszabb is, de attól még bosszant.
2016. június 27., hétfő
a napom amúgy
nem ezzel töltöttem, hanem voltam ráérősen kvzgatni, kiolvastam az internetet, posztokat írtam, fáztam, félismerősökkel beszéltem át az EB-t, reggeliztem, megérdeklődtem, kivel mizu a családban, kitaláltuk tesóimmal, hogy legyen kerti sütögetés és mikor legyen, találkoztam a kishugommal (személyesen, ritkaság), sétálgattam, benéztem a melóba (a büfébe, a dohányzóba meg a mosdóba), élménybeszámoltunk egymásnak mindenféle kolegákkal a Múzeumok éjszakájáról, találkoztam a pasival, ebédeltem, hazajöttem...
és kidőltem aludni, de hogy így estig. végre.
akartam ébresztőt àllítani, utólag kiderült, hogy nem jött össze, de ebből arra következtettem, hogy nem is baj.
azóta megint kiolvastam a netet, vacsiztam, fürödtem, próbáltam kezdeni valamit az érzeseimmel, nyugtáztam, hogy mindenki alszik, bontottam egy konzervkukoricát és kiábrándultam belőle, találtam egy hányást a ház előtt, mikor kimentem bagózni, megint fáztam, heverésztem, blogoltam és mindjárt pihengetek tovább.
#jóéjt
#mostlehetaludnivégre
és kidőltem aludni, de hogy így estig. végre.
akartam ébresztőt àllítani, utólag kiderült, hogy nem jött össze, de ebből arra következtettem, hogy nem is baj.
azóta megint kiolvastam a netet, vacsiztam, fürödtem, próbáltam kezdeni valamit az érzeseimmel, nyugtáztam, hogy mindenki alszik, bontottam egy konzervkukoricát és kiábrándultam belőle, találtam egy hányást a ház előtt, mikor kimentem bagózni, megint fáztam, heverésztem, blogoltam és mindjárt pihengetek tovább.
#jóéjt
#mostlehetaludnivégre
szerelem
nagyon-nagyon rossz, hogy nem hívott föl este. annyira sóvárgok a hangja után, nem is értem.
főleg, mert reggel tőle jöttem, és délután még elcsíptem a városban némi beszélgetésre. (és jó érzésekkel távoztam, az csak pàr órája volt...)
kedélyes csevelyből indulatos konfliktus lett, nem és nem és nem bírják a sarokbaszorítást - aztán valahogy mégis sikerült úgy megfogalmaznom a kérdéseimet, hogy értékelhető válaszokat kapjak.
igaz, közben olyan fejet vágott, mint anno én életem első gyökérkezelése előtt a fogorvosi váróban,
de a végére egész megkönnyebbült, felengedett (gondolom látta, ebből mégse veszekedés lesz), elégedett voltam a helytállásával ő meg ugyanolyan gyöngédséggel, mosolygó szemmel köszönt el, mint még a múlthéten. (ja, már hétfő van, akkor előtte.)
ismeritek a sztereotíp férfiképet, hogy a 'drágám, beszélnünk kell'-re leveri őket a víz és azonnal a legközelebbi kijárat után tekingélnek? na olyan volt.
csak azt tudta ismételgetni, hogy ezt már százszor elmondta, hogy nem érti, miért nem értem, aztán valóban elismételte százegyedszerre is ugyanazt a semmitmondó választ, amit pedig én ki akartam végre bontani.
minden nyelvi készségemre szükség volt, hogy megértessem vele: ez nem ugyanaz a kérdés. sőt: ezek nem ugyanazok a kérdések.
eskü, majdnem feladtam, mikor végre, egyszercsak megtaláltuk a hangot, és voilà,
lett egy rakás informatív mondat. tőmondatok ugyan, de lettek.
amilyen borzalmasan érezhette magát, nem értem, miért nem 'futott el'...
magamat se értem, mert számomra hatalmas wtf, ha valaki nem nyitott a dolgok átbeszélésére. hát nem akarja tudni, mi áll a homályos, elnagyolt érzések mögött (pl: valami most nem jó), megoldani? sokszor egy kis beszélgetéssel kideríthető, hogy nem is probléma van, hanem félreértés, stb...
(vagy csak nekem alapértelmezett, hogy az első magyarázatot simán torzítja mindenféle hiedelem, korábbi tapasztalat, múlt, meg az a naiv hit, hogy gondolatolvasók vagyunk?
szerintem sokkal biztosabb kérdezni...
pl azt hittem, érzelmileg hátrál kifele, azért nincs szex, közben meg hpv-nk van.
mennyivel egyszerűbb lett volna rákérdezni, mint két napig duzzogni, nem?
vagy mondjuk van az a játék, hogy az egyik mond valamit, a másik pedig próbálja más szavakkal megfogalmazni, mit hallott. na itt szoktak nagy ledöbbenések következni, mekkora különbség lehet...
ezt mi most éltük át Szentendrén:
amikor azon veszekedtek, hogy de most mondtad, de nem ezt mondtam, de én így értettem, pedig egész mást mondtam, de akkor magyarázd el, hogy kell érteni, de semmi értelme, úgyis kiforgatod a szavaimat...
nagy ledöbbenések, mint mondottam volt.)
mondjuk ezekre úgy gondolok: ha eleget látja, hogy a helyzet nem veszélyes és pozitív hozadékai vannak, idővel 'rászokik', belejön, megszűnik a nagy ellenállás. akár konfliktuskezelésről, akár lelkizésről vagy csak sima kommunikációs tükrözésről van szó.
(ez nem személy szerint rá vonatkozik. csak úgy általàban az ilyen jellegű szorongásokra.
gondolom, az elköteleződés-parára nem alkalmazható... sőt, lehet, hogy úgy naivitás, ahogy van. de én szeretem hinni, hogy az emberek fejlődőképesek... magamból indulok ki, magamért, nyilván.)
amúgy a válaszai megerősítették az elméletemet, ez picit nyugtatott a bizonytalan idegeimen.
magamat meg azzal vigasztalom, hogy jogos, amire vágyom, de ez nem az a helyzet és nem az a pasi. ahhoz képest, hogy szünetelni akar, ma kétszer is találkoztunk és túlvagyunk egy nehéz beszélgetésen, fölösleges mohónak lenni.
rohadtul nem tudom, mi lesz, nyilván, de még nem kezdett el nagyon emészteni, így még vállalható.
kedves olvasóim: azért ezt semmiképp ne próbáljátok ki otthon, sérült pasikra kár időt vesztegetni. (mások életét simán jobban tudom...)
főleg, mert reggel tőle jöttem, és délután még elcsíptem a városban némi beszélgetésre. (és jó érzésekkel távoztam, az csak pàr órája volt...)
kedélyes csevelyből indulatos konfliktus lett, nem és nem és nem bírják a sarokbaszorítást - aztán valahogy mégis sikerült úgy megfogalmaznom a kérdéseimet, hogy értékelhető válaszokat kapjak.
igaz, közben olyan fejet vágott, mint anno én életem első gyökérkezelése előtt a fogorvosi váróban,
de a végére egész megkönnyebbült, felengedett (gondolom látta, ebből mégse veszekedés lesz), elégedett voltam a helytállásával ő meg ugyanolyan gyöngédséggel, mosolygó szemmel köszönt el, mint még a múlthéten. (ja, már hétfő van, akkor előtte.)
ismeritek a sztereotíp férfiképet, hogy a 'drágám, beszélnünk kell'-re leveri őket a víz és azonnal a legközelebbi kijárat után tekingélnek? na olyan volt.
csak azt tudta ismételgetni, hogy ezt már százszor elmondta, hogy nem érti, miért nem értem, aztán valóban elismételte százegyedszerre is ugyanazt a semmitmondó választ, amit pedig én ki akartam végre bontani.
minden nyelvi készségemre szükség volt, hogy megértessem vele: ez nem ugyanaz a kérdés. sőt: ezek nem ugyanazok a kérdések.
eskü, majdnem feladtam, mikor végre, egyszercsak megtaláltuk a hangot, és voilà,
lett egy rakás informatív mondat. tőmondatok ugyan, de lettek.
amilyen borzalmasan érezhette magát, nem értem, miért nem 'futott el'...
magamat se értem, mert számomra hatalmas wtf, ha valaki nem nyitott a dolgok átbeszélésére. hát nem akarja tudni, mi áll a homályos, elnagyolt érzések mögött (pl: valami most nem jó), megoldani? sokszor egy kis beszélgetéssel kideríthető, hogy nem is probléma van, hanem félreértés, stb...
(vagy csak nekem alapértelmezett, hogy az első magyarázatot simán torzítja mindenféle hiedelem, korábbi tapasztalat, múlt, meg az a naiv hit, hogy gondolatolvasók vagyunk?
szerintem sokkal biztosabb kérdezni...
pl azt hittem, érzelmileg hátrál kifele, azért nincs szex, közben meg hpv-nk van.
mennyivel egyszerűbb lett volna rákérdezni, mint két napig duzzogni, nem?
vagy mondjuk van az a játék, hogy az egyik mond valamit, a másik pedig próbálja más szavakkal megfogalmazni, mit hallott. na itt szoktak nagy ledöbbenések következni, mekkora különbség lehet...
ezt mi most éltük át Szentendrén:
amikor azon veszekedtek, hogy de most mondtad, de nem ezt mondtam, de én így értettem, pedig egész mást mondtam, de akkor magyarázd el, hogy kell érteni, de semmi értelme, úgyis kiforgatod a szavaimat...
nagy ledöbbenések, mint mondottam volt.)
mondjuk ezekre úgy gondolok: ha eleget látja, hogy a helyzet nem veszélyes és pozitív hozadékai vannak, idővel 'rászokik', belejön, megszűnik a nagy ellenállás. akár konfliktuskezelésről, akár lelkizésről vagy csak sima kommunikációs tükrözésről van szó.
(ez nem személy szerint rá vonatkozik. csak úgy általàban az ilyen jellegű szorongásokra.
gondolom, az elköteleződés-parára nem alkalmazható... sőt, lehet, hogy úgy naivitás, ahogy van. de én szeretem hinni, hogy az emberek fejlődőképesek... magamból indulok ki, magamért, nyilván.)
amúgy a válaszai megerősítették az elméletemet, ez picit nyugtatott a bizonytalan idegeimen.
magamat meg azzal vigasztalom, hogy jogos, amire vágyom, de ez nem az a helyzet és nem az a pasi. ahhoz képest, hogy szünetelni akar, ma kétszer is találkoztunk és túlvagyunk egy nehéz beszélgetésen, fölösleges mohónak lenni.
rohadtul nem tudom, mi lesz, nyilván, de még nem kezdett el nagyon emészteni, így még vállalható.
kedves olvasóim: azért ezt semmiképp ne próbáljátok ki otthon, sérült pasikra kár időt vesztegetni. (mások életét simán jobban tudom...)
bandázás
gabesz jött, kapott menő szakmai karszalagot, átböngészte a progit, mesélt, kvztunk, míg magamhoz nem tértem.
annyi elvárásom volt a Múzeumok éjszakájával szemben, hogy jó társaságban bóklásszak, és ez maximálisan teljesült.
fölbuszoztunk a várba, lelifteztünk a Sziklakórházhoz (azzal a lifttel szemezek egy ideje, végre!) és megtekintettük a sort.
ez hét éve is így volt, gondolom, ha minden évben mennék, hagyománya lenne.
a sor egyébként (sokkal-sokkal) hosszabb, mint amennyire érdekes, úgyhogy bevettük inkább a labirintust.
a labirintus az meg semmivel se készült, szalvétába csomagolt só, egy szál levendula, néhány elsötétített szakasz (opcionálisan), egy drakulának öltözött srác, aki nem mert ijesztgetni, meg egy saját cd-it áruló régizenész bácsi.
arra játszottak, hogy ha már elindultál, kénytelen vagy végigmenni.
kicsit ledöbbentünk, hogy ezmiez.
no de a lefele buszozás, az nagyon klassz volt: egyrészt városnézős fílinggel bámultunk ki az ablakon, másrészt pont a mikulásjáratot fogtuk ki, hópelyhek a plafonon, cukorkának festett kapaszkodó csövek... kiderült, hogy az ilyen piciségeket mindketten nagyra értékeljük... ahogy átjöttünk a hídon, alkonyodott, szerelmes légyott volt a Dunával.
egy mekis fagyi után elnéztünk még a Miniversumhoz, gabesz meggyőzött, hogy jól bírjuk a sorbanállást, és igaza lett. jó fáradtak voltunk, de annyi mindenről tudtunk beszélni...
a makettek, azok marhajók, nagyon megérte, még a rendes belépőt is megérné. nem ez volt a megfelelő alkalom, hogy aprólékosan végignézzük-végignyomogassuk (interaktív, király), de mindenhol tátottuk a szánkat, humora is van a készítőknek (baszki, birodalmi lépegető Sopronban!!!), a személyzet nagyon lelkes volt és kedves, láttam a saját vonatomat (már amivel hazahaza szoktam utazni), elszorították a szivem a tűzoltófiús randihelyszínekkel meg egy magasbólmentővel, de nem nagyon azért, csak olyan édes-búsan,
lekapcsolták a villanyt is, hogy bámulhassuk a pici városok saját fényeit - ilyen lehet Budapest este a Citadelláról, klassz, klassz, klassz,
és úgy egyáltalán, olyan régóta érdekelt a hely, aztán még annál is izgibb, mint képzeltem.
ezen a ponton elbúcsúztunk, nem tudtam elfogadni a meghívást ilyen holtfáradtan, őt meg várta otthon a kutty.
még visszarohantam a melóban parkoltatott cuccaimért, rögtön elkapott valaki egy csevelyre, rutintalanul le is késtem az uccsó metrót.
ha már, akkor mindegy volt, úgyhogy megtekintettem a munkahelyemet éjszaka, bejártam minden olyan helyet, ahova munkaidőben sose jutottam fel, az összes ismerőssel leálltam dumcsizni, akibe belefutottam, szóval kimaxoltam.
őrült csajként végigszáguldottam az új kiállításokon - a látogatók valszeg hülyének néztek, pedig csak csekkoltam, melyikre érdemes majd jönni, ha nem leszek ilyen végtelenül fáradt.
megállapítottam, hogy általában nem vágják, melyik múzeumban mi van, totál profilidegen dolgokat kerestek rajtunk, vicces.
majd nekivágtam az éjszakának és kicsit elátkoztam azt, aki szerint jó ötlet volt ritkítani a járatomat..
sokan, akik mással is mehetnének, fölszállnak a mienkre, csak mert ugyanaz a végállomás és pont ez jön, mi meg, ha nem akarunk újabb fél órát várni, vagy egy másik busztól sokat gyalogolni hazáig, elő kell kapjuk a küzdőszellemünket és feltolakodni...
ráadásul egy hatalmas portugál turistacsoport befoglalt mindent, jó darabon kellett vigyázban állva a plafont néznem, hogy ne érjen az orrom egy idegen orrához, lábam közt egy kutya, szatyrom valaki más lába között, heringfíling csúcsra járatva.
azért valahogy csak hazajutottam, legnagyobb döbbenetemre mindenkit ébren találtam, mintha nem hajnali fél négy lett volna... 12 kánikulában ledolgozott óra és a hosszú tekergés után nekem már csak az alvás hiányzott, de persze helyzetjelentettünk egymásnak cukival.
szóval jó volt, szóval megérte - igaz, még ma is mosott szar vagyok, de akkor is.
#kalandok
#élmény
annyi elvárásom volt a Múzeumok éjszakájával szemben, hogy jó társaságban bóklásszak, és ez maximálisan teljesült.
fölbuszoztunk a várba, lelifteztünk a Sziklakórházhoz (azzal a lifttel szemezek egy ideje, végre!) és megtekintettük a sort.
ez hét éve is így volt, gondolom, ha minden évben mennék, hagyománya lenne.
a sor egyébként (sokkal-sokkal) hosszabb, mint amennyire érdekes, úgyhogy bevettük inkább a labirintust.
a labirintus az meg semmivel se készült, szalvétába csomagolt só, egy szál levendula, néhány elsötétített szakasz (opcionálisan), egy drakulának öltözött srác, aki nem mert ijesztgetni, meg egy saját cd-it áruló régizenész bácsi.
arra játszottak, hogy ha már elindultál, kénytelen vagy végigmenni.
kicsit ledöbbentünk, hogy ezmiez.
no de a lefele buszozás, az nagyon klassz volt: egyrészt városnézős fílinggel bámultunk ki az ablakon, másrészt pont a mikulásjáratot fogtuk ki, hópelyhek a plafonon, cukorkának festett kapaszkodó csövek... kiderült, hogy az ilyen piciségeket mindketten nagyra értékeljük... ahogy átjöttünk a hídon, alkonyodott, szerelmes légyott volt a Dunával.
egy mekis fagyi után elnéztünk még a Miniversumhoz, gabesz meggyőzött, hogy jól bírjuk a sorbanállást, és igaza lett. jó fáradtak voltunk, de annyi mindenről tudtunk beszélni...
a makettek, azok marhajók, nagyon megérte, még a rendes belépőt is megérné. nem ez volt a megfelelő alkalom, hogy aprólékosan végignézzük-végignyomogassuk (interaktív, király), de mindenhol tátottuk a szánkat, humora is van a készítőknek (baszki, birodalmi lépegető Sopronban!!!), a személyzet nagyon lelkes volt és kedves, láttam a saját vonatomat (már amivel hazahaza szoktam utazni), elszorították a szivem a tűzoltófiús randihelyszínekkel meg egy magasbólmentővel, de nem nagyon azért, csak olyan édes-búsan,
lekapcsolták a villanyt is, hogy bámulhassuk a pici városok saját fényeit - ilyen lehet Budapest este a Citadelláról, klassz, klassz, klassz,
és úgy egyáltalán, olyan régóta érdekelt a hely, aztán még annál is izgibb, mint képzeltem.
ezen a ponton elbúcsúztunk, nem tudtam elfogadni a meghívást ilyen holtfáradtan, őt meg várta otthon a kutty.
még visszarohantam a melóban parkoltatott cuccaimért, rögtön elkapott valaki egy csevelyre, rutintalanul le is késtem az uccsó metrót.
ha már, akkor mindegy volt, úgyhogy megtekintettem a munkahelyemet éjszaka, bejártam minden olyan helyet, ahova munkaidőben sose jutottam fel, az összes ismerőssel leálltam dumcsizni, akibe belefutottam, szóval kimaxoltam.
őrült csajként végigszáguldottam az új kiállításokon - a látogatók valszeg hülyének néztek, pedig csak csekkoltam, melyikre érdemes majd jönni, ha nem leszek ilyen végtelenül fáradt.
megállapítottam, hogy általában nem vágják, melyik múzeumban mi van, totál profilidegen dolgokat kerestek rajtunk, vicces.
majd nekivágtam az éjszakának és kicsit elátkoztam azt, aki szerint jó ötlet volt ritkítani a járatomat..
sokan, akik mással is mehetnének, fölszállnak a mienkre, csak mert ugyanaz a végállomás és pont ez jön, mi meg, ha nem akarunk újabb fél órát várni, vagy egy másik busztól sokat gyalogolni hazáig, elő kell kapjuk a küzdőszellemünket és feltolakodni...
ráadásul egy hatalmas portugál turistacsoport befoglalt mindent, jó darabon kellett vigyázban állva a plafont néznem, hogy ne érjen az orrom egy idegen orrához, lábam közt egy kutya, szatyrom valaki más lába között, heringfíling csúcsra járatva.
azért valahogy csak hazajutottam, legnagyobb döbbenetemre mindenkit ébren találtam, mintha nem hajnali fél négy lett volna... 12 kánikulában ledolgozott óra és a hosszú tekergés után nekem már csak az alvás hiányzott, de persze helyzetjelentettünk egymásnak cukival.
szóval jó volt, szóval megérte - igaz, még ma is mosott szar vagyok, de akkor is.
#kalandok
#élmény
élettársról jut eszembe
genya szülei jöttek, hangoskodtak, belemásztak az intim szféránkba - pl minek kell minden alkalommal megmustrálni a szobámat, ha nyílik az ajtóm és miért kell beülni cukihoz, mikor láthatóan nagyon szarul van...
elhasználták a mosogatószeremet (külön van, mióta ekcémás lettem cukiétól, a srácnak viszont nincs), betették mosni a konyharuhákat (a srácnak mosószere sincs), amiket amúgy egy hete szedtem le a szárítóról és simán csak anyagukban foltosak, mert valami befogta őket még tavaly,
majd elhúztak.
mikor vittem őket kiteríteni, láttam meg, hogy egy hiányzik. na hol találtam meg, na hol? a kukában.
szó nélkül kidobták az amúgy teljesen okés konyharuhámat, csak mert volt rajta egy folt.
ugye sejtjük, hogy a srácnak konyharuhája sincs, és mindebből semmit se pótoltak vissza?
#gyökerek
elhasználták a mosogatószeremet (külön van, mióta ekcémás lettem cukiétól, a srácnak viszont nincs), betették mosni a konyharuhákat (a srácnak mosószere sincs), amiket amúgy egy hete szedtem le a szárítóról és simán csak anyagukban foltosak, mert valami befogta őket még tavaly,
majd elhúztak.
mikor vittem őket kiteríteni, láttam meg, hogy egy hiányzik. na hol találtam meg, na hol? a kukában.
szó nélkül kidobták az amúgy teljesen okés konyharuhámat, csak mert volt rajta egy folt.
ugye sejtjük, hogy a srácnak konyharuhája sincs, és mindebből semmit se pótoltak vissza?
#gyökerek
vagy nem sétál el
tegnap találkoztunk, gondoltam, elmondja, amit ígért, hogy elmond. tudniillik, fogtam és leírtam egy csomó mindent, ami ugyan töredéke a mondandómnak, de így is többpontos, ígérte, hozzáteszi a saját álláspontjait.
pont akkor hívott, mikor gabesszal az élet fontos dolgait beszéltük át, így ez tolódott.
no de tegnap. hotdogoztunk, láttunk bolondot, vettünk pár gyümis-sörös lónyálat és eljött velem meccset nézni, sőt, becsatlakoztatta kedvenc (hímnemű) heteroszexuális élettarsát is (akit amúgy nagyon bírok), röhögtünk, ordítottunk, fogtuk a fejünket, feltörtük a hátsónkat egy forró lépcsősoron (mert annyi eszünk nem volt, hogy a fűbe üljünk, nevermind), egy emberként szurkoltunk a tömeggel, skandáltuk a végén, hogy szép volt fiúk, majd hazamentünk hozzá és bezuhantunk az ágyba... szóval szuper volt - csak megbeszélni nem sikerült semmit.
mittudoménmár.
pont akkor hívott, mikor gabesszal az élet fontos dolgait beszéltük át, így ez tolódott.
no de tegnap. hotdogoztunk, láttunk bolondot, vettünk pár gyümis-sörös lónyálat és eljött velem meccset nézni, sőt, becsatlakoztatta kedvenc (hímnemű) heteroszexuális élettarsát is (akit amúgy nagyon bírok), röhögtünk, ordítottunk, fogtuk a fejünket, feltörtük a hátsónkat egy forró lépcsősoron (mert annyi eszünk nem volt, hogy a fűbe üljünk, nevermind), egy emberként szurkoltunk a tömeggel, skandáltuk a végén, hogy szép volt fiúk, majd hazamentünk hozzá és bezuhantunk az ágyba... szóval szuper volt - csak megbeszélni nem sikerült semmit.
mittudoménmár.
2016. június 26., vasárnap
perpill
most nem jó. most van az a rész, mikor kiböjtölöm a múltkori örömöket.
hiányzik a cuki tűzoltófiú ugye.
tegnap végül gabesszal kalandoztunk, az klassz volt, ennél több karaktert szánok rá majd.
a munkatársaimmal is smúzoltunk, az is jó volt.
majdnem megvolt a 24 óra talpon, még este 11-kor is kvztam, ezért ma úgy vagyok szörnyen másnapos, hogy egy kortyot sem ittam és nagyon rosszul esett felriadni genyalakótárs szüleinek ricsajozására. a fürdőt is befoglalták, és szembesítettek vele, hogy pont úgy nézek ki, ahogy érzem magam - mérgemben elhúztam a mekibe, most meg egy padon folytatom a küzdelmet az életben maradásért.
az albi, beleértve a szobámat is egy romhalmaz, és se energiám, se terem nincs ezen segíteni.
tudom, hogy lesz jobb, csak helyzetjelentek.
hiányzik a cuki tűzoltófiú ugye.
tegnap végül gabesszal kalandoztunk, az klassz volt, ennél több karaktert szánok rá majd.
a munkatársaimmal is smúzoltunk, az is jó volt.
majdnem megvolt a 24 óra talpon, még este 11-kor is kvztam, ezért ma úgy vagyok szörnyen másnapos, hogy egy kortyot sem ittam és nagyon rosszul esett felriadni genyalakótárs szüleinek ricsajozására. a fürdőt is befoglalták, és szembesítettek vele, hogy pont úgy nézek ki, ahogy érzem magam - mérgemben elhúztam a mekibe, most meg egy padon folytatom a küzdelmet az életben maradásért.
az albi, beleértve a szobámat is egy romhalmaz, és se energiám, se terem nincs ezen segíteni.
tudom, hogy lesz jobb, csak helyzetjelentek.
2016. június 25., szombat
agyfasztalanítottam,
mielőtt idegrángást kaptam volna, ez a beblogolom dolog használ... már az esélytelenek nyugalmával veszem fel a telefont. (bocs, ha hívnátok, én mindent megteszek.)
az a jó a hülye kérdésekben, hogy meglepnek. meg hogy aztán együtt lehet nevetni rajtuk másokkal.
az a jó ebben az időben, hogy el se kell utaznunk, mégis valami idegen klímájú, egzotikus helyen érezhetjük magunkat. meg hogy mindenkivel egyből van téma.
az a jó a belépőmben, hogy még ha el is ajándékozom a végén, kicsit örültem neki, sőt, felvillanyozódtam. ha tényleg erre a sorsra jutnak, akkor ráadásul más is fog majd örülni.
az a jó... hogy tudok ilyen mondatokat írni.
az a jó a hülye kérdésekben, hogy meglepnek. meg hogy aztán együtt lehet nevetni rajtuk másokkal.
az a jó ebben az időben, hogy el se kell utaznunk, mégis valami idegen klímájú, egzotikus helyen érezhetjük magunkat. meg hogy mindenkivel egyből van téma.
az a jó a belépőmben, hogy még ha el is ajándékozom a végén, kicsit örültem neki, sőt, felvillanyozódtam. ha tényleg erre a sorsra jutnak, akkor ráadásul más is fog majd örülni.
az a jó... hogy tudok ilyen mondatokat írni.
hisztike
aki olvas, gondolom látja, hogy igyekszem. persze rendre összezuhanok, vannak nagyon rossz éjszakák, depis, sírós, halálfélelmes napok, de szerintem kihozom a maxot a helyzetből - mely helyzet amúgy eléggé megvisel.
az vesse rám az első követ, aki nem ragadna meg minden kínálkozó lehetőséget, amiből erőt meríthet, és nem odázna a végsőkig olyan szitukat, amik újabb megterheléssel járnak. (ez most egy irl vélemény hatására íródik.)
szomorú dolog a szerelmi csalódás, máskor, mástól fogok kapcsolati tapasztalatokat szerezni, pedig milyen izgi volt. de ez, a harmadik nekifutás, ez az öt hét sokkal inkább szólt a töltekezésről. az energiám köbö 70%-át a pasiból szedtem (nem vámpír módon, hanem ahogy a közös, nevetős kalandozások, egy ölelés, egy kedves gesztus tölt.)
most haragszom, amiért ez kiesik és teljesen nem tudom visszapótolni.
hiányzik a nagymamám, szörnyű ezt az apukámmal végigtolni, negyedikén CT és kiderül, lesz-e negyedik műtét is, hülye kinövés a hülye mellékvesén. hadd ne mondjam, milyen a családi légkör, meg akkor a másik mama egyre hardcore-abb, már ott tart, hogy bárki jön hozzánk, könyörög, kiabál neki, hogy vigye ki a szobából, plusz ugye az ő daganata elvan, mint vadvirág a réten, nődögél a jóisten ege alatt magában (ez csak sejtés, nem tudjuk merre tart).
tudom, nagy doli, ilyen az élet, mindenkivel ez van - de és? attól még ugyanúgy meg kell küzdeni vele. mindenkinek.
engem most nem vigasztal, hogy egyedül lenni mennyire személyiségfejlesztő, hogy majd lesz egyszer valaki, aki rendesen szeret, hogy .... én azt a sok könnyen hozzáférhető pozitív élményt akarom vissza.
amíg többet adott, mint elvett, ez volt a legjobb mentőöv. hálásnak kéne lennem az univerzumnak, hogy legalább öt hétre dobta,
de most inkább csak be vagyok tojva, mi lesz ezután.
mert persze hogy van B terv (azaz nem belőle állt az életem), csak az sokkal macerásabb és feleannyira sem kielégítő... mivel a speckó munkaidőm miatt többnyire választani kell majd, hogy emberekkel találkozás vagy alvás, nem is lehet. és a sport, új hobbi, új tarsaság, valamit elkezdeni mind energiabefektetést igényel - nekem főleg deficitem van, rohadtul nem tudom, honnan szedek rávalót. ('az első millió' kérdésköre.)
még a pasi 70%-ával együtt se éreztem, hogy telne rá most, megvan annak a helye -például mosolyogni gecire fárasztó.
hát így. amúgy meg agyfaszt kapok a Múzeumok éjszakájától már most, senki nem tud semmit, senki nem veszi fel, pont ma nem lehet majd hívni az információt, azaz végig rajtam keresik a választ az összes fogalmamsincs kérdésre. könyörgöm, nekem is pont ugyanaz a prospektusom van, és nem fogom a saját mobilnetemen megkeresni a választ, nálam kevesebbet erről a progiról kábé csak azok a munkatársak tudnak, akik már nem dolgoznak itt.
nevermind. jó lesz.
az vesse rám az első követ, aki nem ragadna meg minden kínálkozó lehetőséget, amiből erőt meríthet, és nem odázna a végsőkig olyan szitukat, amik újabb megterheléssel járnak. (ez most egy irl vélemény hatására íródik.)
szomorú dolog a szerelmi csalódás, máskor, mástól fogok kapcsolati tapasztalatokat szerezni, pedig milyen izgi volt. de ez, a harmadik nekifutás, ez az öt hét sokkal inkább szólt a töltekezésről. az energiám köbö 70%-át a pasiból szedtem (nem vámpír módon, hanem ahogy a közös, nevetős kalandozások, egy ölelés, egy kedves gesztus tölt.)
most haragszom, amiért ez kiesik és teljesen nem tudom visszapótolni.
hiányzik a nagymamám, szörnyű ezt az apukámmal végigtolni, negyedikén CT és kiderül, lesz-e negyedik műtét is, hülye kinövés a hülye mellékvesén. hadd ne mondjam, milyen a családi légkör, meg akkor a másik mama egyre hardcore-abb, már ott tart, hogy bárki jön hozzánk, könyörög, kiabál neki, hogy vigye ki a szobából, plusz ugye az ő daganata elvan, mint vadvirág a réten, nődögél a jóisten ege alatt magában (ez csak sejtés, nem tudjuk merre tart).
tudom, nagy doli, ilyen az élet, mindenkivel ez van - de és? attól még ugyanúgy meg kell küzdeni vele. mindenkinek.
engem most nem vigasztal, hogy egyedül lenni mennyire személyiségfejlesztő, hogy majd lesz egyszer valaki, aki rendesen szeret, hogy .... én azt a sok könnyen hozzáférhető pozitív élményt akarom vissza.
amíg többet adott, mint elvett, ez volt a legjobb mentőöv. hálásnak kéne lennem az univerzumnak, hogy legalább öt hétre dobta,
de most inkább csak be vagyok tojva, mi lesz ezután.
mert persze hogy van B terv (azaz nem belőle állt az életem), csak az sokkal macerásabb és feleannyira sem kielégítő... mivel a speckó munkaidőm miatt többnyire választani kell majd, hogy emberekkel találkozás vagy alvás, nem is lehet. és a sport, új hobbi, új tarsaság, valamit elkezdeni mind energiabefektetést igényel - nekem főleg deficitem van, rohadtul nem tudom, honnan szedek rávalót. ('az első millió' kérdésköre.)
még a pasi 70%-ával együtt se éreztem, hogy telne rá most, megvan annak a helye -például mosolyogni gecire fárasztó.
hát így. amúgy meg agyfaszt kapok a Múzeumok éjszakájától már most, senki nem tud semmit, senki nem veszi fel, pont ma nem lehet majd hívni az információt, azaz végig rajtam keresik a választ az összes fogalmamsincs kérdésre. könyörgöm, nekem is pont ugyanaz a prospektusom van, és nem fogom a saját mobilnetemen megkeresni a választ, nálam kevesebbet erről a progiról kábé csak azok a munkatársak tudnak, akik már nem dolgoznak itt.
nevermind. jó lesz.
2016. június 24., péntek
felnőtt élet (hétköznapi borfilozófia)
az a pont, ahol az ember kicsit megint felfüggeszti a mosolygást. belső harcok Nr. mittudomén.
egy (amúgy sok) rossz éjszaka, zavaros rémálmodás és össze-vissza felriadás, levegőtlen forróságban buggyantott aggyal letolt, étvagytalan 12 óra és másfél fröccs utàn itt az idő beismerni, hogy nem erre számítottam.
volt az álomvilág, hogy zene-rajz-írás-nyelvek-tanulás terén hűde tehetséges vagyok, egyedi és különleges hópihe, úgyhogy majd lesz diploma, karrier, szerelem, házasság, gyerekek, ház, kocsi és sín az életem alatt - halálról, betegségről, csalódásokról, csóróságról, kiszolgáltatottságról, hibákról, tévedédekről, gyengeségről, bizonytalansàgról, hpv-ről, sokszor hiábavaló küszködésről egy szó sem esett.
értem én, hogy maradjon gyerek minél tovább meg óvjuk meg a valóságtól,
de igazán nem voltam felkészülve rá, hogy csak ennyi. hogy felnőttnek lenni annyi, mint akkor is kényszeríteni magunkat a boldogságra, ha belül épp belehalunk,
és sose feladni, mindig a jó oldalát nézni, menni előre, elfogadni és a magunk érdekében minél többet mosolyogni, miközben rettegünk, utáljuk, hagyni akarunk a fenébe mindent. szóval tényleg már csak akkor megállni bőgni, ha nincs tovább, hogy a végén rájöjjünk, nincs ilyen opció, csak a tovább van, és úgy van ott mindenki, hogy csakis mi vagyunk.
nem hinni, mégis játszani, hogy de, míg újra hitelessé nem válik.
látszólag tudomást se venni a félelemről, miközben szinte mindig látjuk ott belül.
próbálni elkapni a ritmust, eltalálni, kinek mikor mit mutathatunk meg.
bízni rendületlenül, miközben semmi se biztos. semmi se úgy van. néha mi magunk is csak egy ordas nagy hazugság vagyunk.
hát, valaki igazán szólhatott volna, hogy ez lesz, qrva nehéz lesz, mégis így lesz jól.
vagy mittudomén - erre hogy készülsz fel? sehogy? vagy?
egy (amúgy sok) rossz éjszaka, zavaros rémálmodás és össze-vissza felriadás, levegőtlen forróságban buggyantott aggyal letolt, étvagytalan 12 óra és másfél fröccs utàn itt az idő beismerni, hogy nem erre számítottam.
volt az álomvilág, hogy zene-rajz-írás-nyelvek-tanulás terén hűde tehetséges vagyok, egyedi és különleges hópihe, úgyhogy majd lesz diploma, karrier, szerelem, házasság, gyerekek, ház, kocsi és sín az életem alatt - halálról, betegségről, csalódásokról, csóróságról, kiszolgáltatottságról, hibákról, tévedédekről, gyengeségről, bizonytalansàgról, hpv-ről, sokszor hiábavaló küszködésről egy szó sem esett.
értem én, hogy maradjon gyerek minél tovább meg óvjuk meg a valóságtól,
de igazán nem voltam felkészülve rá, hogy csak ennyi. hogy felnőttnek lenni annyi, mint akkor is kényszeríteni magunkat a boldogságra, ha belül épp belehalunk,
és sose feladni, mindig a jó oldalát nézni, menni előre, elfogadni és a magunk érdekében minél többet mosolyogni, miközben rettegünk, utáljuk, hagyni akarunk a fenébe mindent. szóval tényleg már csak akkor megállni bőgni, ha nincs tovább, hogy a végén rájöjjünk, nincs ilyen opció, csak a tovább van, és úgy van ott mindenki, hogy csakis mi vagyunk.
nem hinni, mégis játszani, hogy de, míg újra hitelessé nem válik.
látszólag tudomást se venni a félelemről, miközben szinte mindig látjuk ott belül.
próbálni elkapni a ritmust, eltalálni, kinek mikor mit mutathatunk meg.
bízni rendületlenül, miközben semmi se biztos. semmi se úgy van. néha mi magunk is csak egy ordas nagy hazugság vagyunk.
hát, valaki igazán szólhatott volna, hogy ez lesz, qrva nehéz lesz, mégis így lesz jól.
vagy mittudomén - erre hogy készülsz fel? sehogy? vagy?
ez de furi
az univerzum új üzenete: mystery gang.
ez komoly.
ma hajnalban láttam a kisbuszukat a troliról, jót mosolyogtam, hogy nahát, még mindig vannak?
erre két múzeum programján is fellépnek. (lehet, hogy többén is, még a felénél se tartok...)
tök vicces.
(juteszembe: a mai horoszkópom közölte, hogy hiába erőlködöm, nem szeret, sajnálják, a fész meg feldobott egy cikket, hogyan kell elengedni egy reménytelen szerelmet... higgyek-e a jelekben, sabadabb.)
ez komoly.
ma hajnalban láttam a kisbuszukat a troliról, jót mosolyogtam, hogy nahát, még mindig vannak?
erre két múzeum programján is fellépnek. (lehet, hogy többén is, még a felénél se tartok...)
tök vicces.
(juteszembe: a mai horoszkópom közölte, hogy hiába erőlködöm, nem szeret, sajnálják, a fész meg feldobott egy cikket, hogyan kell elengedni egy reménytelen szerelmet... higgyek-e a jelekben, sabadabb.)
hoppá
és mégis kaptam 2 jegyet a nap végén - annyira váratlanul ért, hogy még a progikat se néztem meg és nincs is kivel menjek... kb 7 éve voltam utoljára - a tömeg miatt sehova nem jutottunk be és utáltuk az egészet, azóta pénzkidobásnak tartom. na de ennyit nem sajnálok, ennél már kávéért is fizettem többet, szóval. azért inkább kieső helyeket érdemes nézni.
tök izgi :)
tök izgi :)
szóval kalandok
1) kínlódás a férfiemberrel folyamatban. (mérges vagyok még, ideges, rosszul viselem a bizonytalanságot, nem akarom, hogy lelépjen, se passzív ellenállást, mert akkor nincs értelme, mi a frászért nem maradhatott minden úgy, mi a fenéért nem vállalom inkább az egyedüllétet, esküszöm, a kisujjamban több tudatosság van, mint benne... közben meg egy részem izgatottan játszik, tök beteg.)
(bocs, nincs kedvem részletezni, mit láttam rajta, mikre jöttem rá, miket tanultam meg most magamról, milyen gondolatmeneteket hagytam piszkozatban... kicsit olyan vagyok, mint egy kamasz, aki próbálgatja a 'karmait', hja, nekem anno kimaradt, most meg egy rakás új tapasztalással akadtam össze, amitől lelkes vagyok...
nem akarok a ketyegő órára gondolni, meg hogy jajj férjet kell már fogni, jajj, nincs idő funságokra...
igazából lelkesebb vagyok, mint amennyire mérges. meg nyilván gyáva is, ezvan.)
2) hpv-nk van. hurrá.
(most megy a para, hogy rajtam is nőnek-e nemakarom dolgok, semmit se tudok erről, ezmiez, nemár.
ki kitől, hogyan, mikor, most akkor összefertőzök mindenkit, akivel közös a wc, kád? anyám szerint elég, ha túl rövid szoknyában ülök egy padra, az orvos szerint wellnesezés is, bármi. kössz.
no és fizessek-e be egyből std szűrésre vagy várjam ki a nőgyógyászt?
természetesen a szexuális életem* megdöglött.)
3) lecsúsztam a kedvezményes Múzeumok éjszakája karszalagokról. persze a sajátomba jöhetek, meglátjuk, lesz-e kedv még meló után. van terv a kövi meccsre is, társasággal - nyilván a pasival a legjobb nézni, de ha kiesik se pislogok hoppon maradva.
4) apa kezdődik - kánikula on, se a melóban, se az albiban nincs már levegő. sebaj, idén is lehet csillagokat bámulni a pingpongasztalon heverve. sajna nem leszek már egyedül, így otthoni pucérkodás kilőve, cserébe többet látom cukit.
5) felvettem a fonalat egészségügy vonalon. tavasszal ugrottam neki, csak aztán ugye a krach. kikértem újra a teljes laborra a beutalót, elküldtek tüdőszűrésre, ajánlottak bőrgyógyászt,
három hét múlva nőgyógy.
végre bejelentkeztem Zuglóban.
sőt, kiderült, hogy három sztk-ba is mehetek, ha kell, elkényeztet az élet.
6) felvettem a kacsás ruhámat és váratlan sikert aratott. hagyján, milyen sokan megdicsértek benne (és a csinos szót használták főleg, nem az aranyost, ennyit a pasi nemtetszéséről),
de csomó pasi szégyentelenül meg is gusztált, a főnököm pedig leállt flörtölni velem. izé. (egósimogatás, nyilván.)
7) valamiért sorra qrvahosszú posztokat írok.
*utálom, hogy azt mondják: a férfiak folyton szexet akarnak, többször, mint a nők és ez macera - közben meg nekem még nem akadt dolgom olyannal, aki számomra elégszer akarta volna. vagy peches vagyok vagy elrontok valamit - nimfomán az tutkó nem -,
de könyörgöm, ilyen fiatal és csinos már nem leszek - most kéne a legaktívabbnak lennem, és az istennek nem akar összejönni.
vagy harminc fölött senkitől ne várjam, hogy 2-3 naponta, minimum? (az első években többet, jóval többet... khm.)
vagy csak az a baj, hogy egyik se szeretett viszont?
vagy most mégis mi?
életem tragédiája.
dolgok állása
az önsajnálatból viszonylag hamar eljutottam oda, hogy na ne már, mit eszem itt magam... vagyis abbahagytam. úgy értem, tényleg.
helyette lapot húztam tizenkilencre.
nyilván az újonnan felfedezett erőmmel úgy hátsón kéne billentenem végre ezt az állítólag rendes pasit, hogy egyből az anyukájába repüljön vissza, de most még nem vagyok ennyire ügyes/okos/bátor, énnekem tetszett ez az öt hét, és nagyon figyeltem, mit építkezik, hogy, merre meg meddig.
úgyhogy nekimentem az álláspontjának.
hülyén hangzik, mert ha egyszer valaki megbízhatatlan, kudarc- és konfliktuskerülő, farkát maga alá csapva menekül az elköteleződéstől és még csak nem is szerelmes, attól ugyan mi a francot akarjak. érzelmileg érintett vagyok, úgyis csak szenvedés lesz... közben meg tudom mit és egy próbát megér.
most először nem passzív, kiszolgáltatott elszenvedője vagyok az eseményeknek, hanem az orra alá dugtam a naptárt és szembesítettem a tényekkel, nagyon határozottan (némi blöffel megtámogatva) vázoltam, én hogy látom a szitut és megkértem, hogy hagyja abba.
mert a lófaszt. értem én, hogy sok volt meg megijedt, de velem ezt nem csinálja - nincs ki-be sétálgatás az életemből, tessen összeszedni magát. eleddig önszántából cukiskodott, nem engedem, hogy világgá menjen egy kis pániktól, mikor lényegében nem változott semmi.
továbbá kéretik velem felnőttmódon kommunikálni, a helyzetből való kilépés nem gyerebe. se az exe, se az exexe nem vagyok.
persze ha tényleg menni akar, azzal nincs mit kezdeni. de ha csak egy bumeráng effektes átmeneti hiszti, arra jó lehet.
fura, de harmadikra már nem csak a visszacsinálós, de a szakítós szándék is elhiteltelenedett, és ha ő nem képes következetesen lépni, majd döntök én.
én pedig köszönöm, egyelőre kérem vissza a nyaramat. aztán ha rosszul sül el, így jártam.
egyelőre nem tudom, mizu, úgy meglepődött, hogy akár még be is jöhet.
nagyon kíváncsi vagyok.
#emberkísérlet
helyette lapot húztam tizenkilencre.
nyilván az újonnan felfedezett erőmmel úgy hátsón kéne billentenem végre ezt az állítólag rendes pasit, hogy egyből az anyukájába repüljön vissza, de most még nem vagyok ennyire ügyes/okos/bátor, énnekem tetszett ez az öt hét, és nagyon figyeltem, mit építkezik, hogy, merre meg meddig.
úgyhogy nekimentem az álláspontjának.
hülyén hangzik, mert ha egyszer valaki megbízhatatlan, kudarc- és konfliktuskerülő, farkát maga alá csapva menekül az elköteleződéstől és még csak nem is szerelmes, attól ugyan mi a francot akarjak. érzelmileg érintett vagyok, úgyis csak szenvedés lesz... közben meg tudom mit és egy próbát megér.
most először nem passzív, kiszolgáltatott elszenvedője vagyok az eseményeknek, hanem az orra alá dugtam a naptárt és szembesítettem a tényekkel, nagyon határozottan (némi blöffel megtámogatva) vázoltam, én hogy látom a szitut és megkértem, hogy hagyja abba.
mert a lófaszt. értem én, hogy sok volt meg megijedt, de velem ezt nem csinálja - nincs ki-be sétálgatás az életemből, tessen összeszedni magát. eleddig önszántából cukiskodott, nem engedem, hogy világgá menjen egy kis pániktól, mikor lényegében nem változott semmi.
továbbá kéretik velem felnőttmódon kommunikálni, a helyzetből való kilépés nem gyerebe. se az exe, se az exexe nem vagyok.
persze ha tényleg menni akar, azzal nincs mit kezdeni. de ha csak egy bumeráng effektes átmeneti hiszti, arra jó lehet.
fura, de harmadikra már nem csak a visszacsinálós, de a szakítós szándék is elhiteltelenedett, és ha ő nem képes következetesen lépni, majd döntök én.
én pedig köszönöm, egyelőre kérem vissza a nyaramat. aztán ha rosszul sül el, így jártam.
egyelőre nem tudom, mizu, úgy meglepődött, hogy akár még be is jöhet.
nagyon kíváncsi vagyok.
#emberkísérlet
2016. június 22., szerda
pánik és bűntudat
szóval hogy ezt most én csesztem el. ez alól persze nem ment fel, hogy előtte ő mit tett, de eszemben van, igen, hogy már ő is cseszte el. és belül hiszti: lám, én kicsit felülemelkedtem, nem lehetne, hogy ő is?
most jönnek megint ezek a francos érzések, mint a pánik és a bűntudat, már egész belekényelmesedtem a gondolatba, hogy ezt a nyarat végigcukiskodjuk, aztán itt maradtam azzal, hogy elcsesztem, én, a saját nyaramat, csináltam magamnak a jó progik helyett jó kis szenvedést.
most megint foglalkozhatok a mindenféle rosszérzések kezelgetésével.
nem, a világ nem dőlt össze, csak qrvára nem mindegy, mire megy el az erő: hogy nullára kihozzam legalább, vagy építkezésre.
irgum meg a burgum, kirojtolódott hímzett csipketerítő, illetve ezek csúnyább megfelelői,
vagyis hogy a qrva életbe már, komolyan, hogy miért nem lehet végre valami stabilan jó nekem,
komolyan unom már a drámázást,
hiába hasznos, hiába tudok boldog lenni a kisebb dolgoktól is, legyen már inkább nyugi, jó?
mit nem adnék, ha visszakaphatnám a hétfői életemet, pedig arról is azt gondoltam, tényszerűen azért nem akkora buli, hiába minden igyekezetem.
mert egy rakás kaki akkor is csak kaki, ha vastagon megcukrozzuk és telepakoljuk virágfüzérrel.
na mindegy, kirinyáltam magam (- erre már könnyeket se tudok vesztegetni sajnos), megyek dokibácsi, szaladgálós dolgok, meg benézek a 'boltba'
- nagyobb rakás, több porcukor, ugye.
most jönnek megint ezek a francos érzések, mint a pánik és a bűntudat, már egész belekényelmesedtem a gondolatba, hogy ezt a nyarat végigcukiskodjuk, aztán itt maradtam azzal, hogy elcsesztem, én, a saját nyaramat, csináltam magamnak a jó progik helyett jó kis szenvedést.
most megint foglalkozhatok a mindenféle rosszérzések kezelgetésével.
nem, a világ nem dőlt össze, csak qrvára nem mindegy, mire megy el az erő: hogy nullára kihozzam legalább, vagy építkezésre.
irgum meg a burgum, kirojtolódott hímzett csipketerítő, illetve ezek csúnyább megfelelői,
vagyis hogy a qrva életbe már, komolyan, hogy miért nem lehet végre valami stabilan jó nekem,
komolyan unom már a drámázást,
hiába hasznos, hiába tudok boldog lenni a kisebb dolgoktól is, legyen már inkább nyugi, jó?
mit nem adnék, ha visszakaphatnám a hétfői életemet, pedig arról is azt gondoltam, tényszerűen azért nem akkora buli, hiába minden igyekezetem.
mert egy rakás kaki akkor is csak kaki, ha vastagon megcukrozzuk és telepakoljuk virágfüzérrel.
na mindegy, kirinyáltam magam (- erre már könnyeket se tudok vesztegetni sajnos), megyek dokibácsi, szaladgálós dolgok, meg benézek a 'boltba'
- nagyobb rakás, több porcukor, ugye.
2016. június 21., kedd
most akkor megyek
és belehalok kicsit, hogy nem keresett. 5 hét és egy nap után először nem keresett, és ez gecire, sokkal jobban fáj, mint tippeltem. holott gondoltam, hogy eléggé fog...
#ezdeszar.
#ezdeszar.
sikerszéria
van ugye ez a furi idő, ami nyom, húz, ásítozunk tőle meg bambák leszünk, rosszul alszunk, belassulunk,
meg van a durva kialvatlanságom, ami szintén dekoncentrálttá tesz,
meg ez az energiarabló érzelmi krízis.
na most hogy ezek egyike, vagy akár mindegyike volt-e a ludas, vagy sima hétköznapi bénázásból, franc se tudja,
de az előbb ráejtettem egy kulcsot a telefonomra. pontosabban egy egész csomót.
most ott figyel a kijelző közepén, a fólia alatt egy szilánk. az alig féléves, életemszerelme, mindignyűvős telefonomon.
fck.
meg van a durva kialvatlanságom, ami szintén dekoncentrálttá tesz,
meg ez az energiarabló érzelmi krízis.
na most hogy ezek egyike, vagy akár mindegyike volt-e a ludas, vagy sima hétköznapi bénázásból, franc se tudja,
de az előbb ráejtettem egy kulcsot a telefonomra. pontosabban egy egész csomót.
most ott figyel a kijelző közepén, a fólia alatt egy szilánk. az alig féléves, életemszerelme, mindignyűvős telefonomon.
fck.
ja, meg
a múlthét szerdai betegszabi regenerálódással telt (bár leginkább macskajajjnak tűnt), illetve vigasztalással, mert cukilakótársnak meghalt a nagyapja délelőtt,
ő aztán hazament, a pasi meg értem, este kilencre egész emberi formám is lett újra.
nagyon ügyesen bepakoltam egy valószerűtlenül kis táskába (a hűtőnkön edződtem), kivételesen semmit se hiányoltam,
volt mindenhez cipőm és fölvehettem a csinos új ruháimat is,
neki volt testápolója, úgyhogy mindig kenegetett valamivel, miután pecsenyére égtem,
vasárnap elváltunk, de este még be tudott ugrani vacsizni, ugyanis addigra főztem,
mégpedig jót, még cuki is dicsérte,
pedig ő szinte mindig csak annyit mond a maga diplomatikus módján, hogy legközelebb jobban sikerül.
azóta is mosolygok, újra durva alvásminuszban vagyok, dolgozom ezerrel, hugomék kipróbálták a raftingot, kishugom túlesett a felvételiken és végre szabad,
a pasi azt mondta, eljön az esküvőre meg egy ebédre is, de csak utána jött rá, hogy a családom jelenleg utálja (nem is értem, mit gondolt), szóval már akkor se volt ennek jelentősége, csak jólesett,
én meg úgy érzem, hogy a világ nem fog azért összedőlni már, sosenem, semmitől sem
még ha mélypontokon úgy is tűnik.
rácsodálkozom, mennyit változott cuki egy év alatt, és mennyit én,
26 évesen kezdtek bennem először összeállni a kóboran zizgő személyiségatomok, felsejlett egy vállalható felnőttember-szerűség ígérete,
majd olyan fejlődési ugrások jöttek, hogy aztaqrva:
a költözés, az egyedülélet, ez a munka, a pasi, a kórház, a két szakítás, a tavasz,
és már én is csak pislogok, hogy mivan, jesszus, ez rég egy más dimenzió, ezzel nem is számoltam. (azt se tudtam, hogy van.)
nem tippelek, így marad-e,
csak simán szeretem ezt a nádját.
nem vagyok 'kész', dolgozni kell rajta sokat-sokat, persze, továbbra is,
de nincs is olyan, hogy 'kész',
és hátha már nem csinálok semmit, amiért szemenköpném a tükörképemet... valahogy bízom benne, hogy már többé nem.
az meg, a rusnya csontváz, ami a nyakamba pottyant, jó ideje nyomaszt (amiatt van a számvetés meg mert fáradt vagyok), legalább kibukott, legalább már nem tudom visszagyömöszölni. a múltért fizetni kell, majd kiderül az ára,
sokkal durvább az a váratlan felfedezés, mennyire nem voltam én hajlandó eddig szembenézni.
meg az a sok nehéz érzés, amit kivált és amit eddig próbáltam hárítani, megkerülni.
rettenet félelmek vannak most odabent. hatalmas, az elviselhetetlenség határát súroló energiákat generál. s lám, itt ülök kissé bágyadtan és bánatosan,
és tudom, hogy ha apránként is, de ennek meg kell lennie.
ki tudja, mi van még a szekrényajtó mögött.
sose gondoltam, hogy lenne merszem bekukkantani, még most sem vagyok meggyőződve, hogy lesz erőm azokhoz, amiket találok,
mégis #csináljuk, mégis #valahogycsaklesz.
ja, amúgy nyugi, nem szószerint csontváz, csak nincs pszichológusom most se...
majd' elfelejtettem:
még vasárnap, miután egy órát forgolódtam ébren, megnéztem, fennvan-e még cuki.
fent volt, úgyhogy kibeszéltük a pasikat és megszakértettük a focit. (aztán fogtuk a fejünket, mikor kelni kellett...)
de olyan hévvel, mintha értenénk bármelyikhez, egyemmeg magunkat, kívülről marha vicces lehetett...
istenem, annyira imádom...
ő aztán hazament, a pasi meg értem, este kilencre egész emberi formám is lett újra.
nagyon ügyesen bepakoltam egy valószerűtlenül kis táskába (a hűtőnkön edződtem), kivételesen semmit se hiányoltam,
volt mindenhez cipőm és fölvehettem a csinos új ruháimat is,
neki volt testápolója, úgyhogy mindig kenegetett valamivel, miután pecsenyére égtem,
vasárnap elváltunk, de este még be tudott ugrani vacsizni, ugyanis addigra főztem,
mégpedig jót, még cuki is dicsérte,
pedig ő szinte mindig csak annyit mond a maga diplomatikus módján, hogy legközelebb jobban sikerül.
azóta is mosolygok, újra durva alvásminuszban vagyok, dolgozom ezerrel, hugomék kipróbálták a raftingot, kishugom túlesett a felvételiken és végre szabad,
a pasi azt mondta, eljön az esküvőre meg egy ebédre is, de csak utána jött rá, hogy a családom jelenleg utálja (nem is értem, mit gondolt), szóval már akkor se volt ennek jelentősége, csak jólesett,
én meg úgy érzem, hogy a világ nem fog azért összedőlni már, sosenem, semmitől sem
még ha mélypontokon úgy is tűnik.
rácsodálkozom, mennyit változott cuki egy év alatt, és mennyit én,
26 évesen kezdtek bennem először összeállni a kóboran zizgő személyiségatomok, felsejlett egy vállalható felnőttember-szerűség ígérete,
majd olyan fejlődési ugrások jöttek, hogy aztaqrva:
a költözés, az egyedülélet, ez a munka, a pasi, a kórház, a két szakítás, a tavasz,
és már én is csak pislogok, hogy mivan, jesszus, ez rég egy más dimenzió, ezzel nem is számoltam. (azt se tudtam, hogy van.)
nem tippelek, így marad-e,
csak simán szeretem ezt a nádját.
nem vagyok 'kész', dolgozni kell rajta sokat-sokat, persze, továbbra is,
de nincs is olyan, hogy 'kész',
és hátha már nem csinálok semmit, amiért szemenköpném a tükörképemet... valahogy bízom benne, hogy már többé nem.
az meg, a rusnya csontváz, ami a nyakamba pottyant, jó ideje nyomaszt (amiatt van a számvetés meg mert fáradt vagyok), legalább kibukott, legalább már nem tudom visszagyömöszölni. a múltért fizetni kell, majd kiderül az ára,
sokkal durvább az a váratlan felfedezés, mennyire nem voltam én hajlandó eddig szembenézni.
meg az a sok nehéz érzés, amit kivált és amit eddig próbáltam hárítani, megkerülni.
rettenet félelmek vannak most odabent. hatalmas, az elviselhetetlenség határát súroló energiákat generál. s lám, itt ülök kissé bágyadtan és bánatosan,
és tudom, hogy ha apránként is, de ennek meg kell lennie.
ki tudja, mi van még a szekrényajtó mögött.
sose gondoltam, hogy lenne merszem bekukkantani, még most sem vagyok meggyőződve, hogy lesz erőm azokhoz, amiket találok,
mégis #csináljuk, mégis #valahogycsaklesz.
ja, amúgy nyugi, nem szószerint csontváz, csak nincs pszichológusom most se...
majd' elfelejtettem:
még vasárnap, miután egy órát forgolódtam ébren, megnéztem, fennvan-e még cuki.
fent volt, úgyhogy kibeszéltük a pasikat és megszakértettük a focit. (aztán fogtuk a fejünket, mikor kelni kellett...)
de olyan hévvel, mintha értenénk bármelyikhez, egyemmeg magunkat, kívülről marha vicces lehetett...
istenem, annyira imádom...
megjöttem (és sok a mesélnivalóm)
tegnap utolért a múltam, mit utolért, szembejött 200-zal és letarolt, volt egy borzalmas estém és éjszakám, lesz egy (pár) szomorú napom, hibák, amik visszacsinálhatatlanok, hagyjuk is most, nézzük a mindenmást.
először is nagyon köszönöm a lelki támogatást, megmelengettétek a szivemet!
hogy egyszerű mondatok mögött mennyi múltból hurcolt, jelentésmódosító magyarázat lehet,
hogy hogyan állunk a konfliktusokhoz és hogyan próbáljuk vagy nem próbáljuk fel-, megoldani,
meg milyen, mikor békülünk,
meg mennyire máshogy éljük meg és kezeljük az érzelmeket, stbket,
szóval új élményekből sem volt hiány.
emellett viszont ott a kezdeti ponterrevágyom, hogy most magával vitt a családhoz és a baráti társaságba, kontraként is szerepelnek dolgok,
minden máshol és máshogy alakult, mint sejtettem és nem úgy lettem okosabb, ahogy akartam.
tudjátok, ez a furi kettősség,
mert amúgy tényleg hasznos volt és klassz.
(persze a nagyrészt tegnap írt maratoni beszámolóm mit sem ér mára,
olyan dolgok kerültek elő, hogy sanszosan mindegy már,
ha egy ilyenen túllendül, le a kalapom,
de nem hiszem, hogy fog, jogosan amúgy.
akartam már írni, hogy megérdemeljük egymást, meg nagyon hasonlítunk, na itt az alapja például. ez a sztori rébuszokban marad, bocs,
amúgy meg eddig is hagytam magamnak távolságot, hogy csak figyeljem őt is, magamat is (lehetőleg prekoncepciók nélkül),
most is ki kell bírnom, hogy nincs válasz, hogy nem rajtam múlik.
bár megrázhatnám akkori magam, hogy 'mégis mi a hímzett csipketerítőt csinálsz, te idióta?!',
de már nincs másmerre, mint előre,
bárhogy fáj a szembesülés meg a következmények viselése,
ez van.
amúgy még tanulságosabb, mint a nyaralás volt, az univerzum nagyon nyomatja ezt a fejlődés dolgot idén.)
először is nagyon köszönöm a lelki támogatást, megmelengettétek a szivemet!
aztán. volt itt minden, szemezgessünk.
nem tudom ki csípte el a fordítóprogis kommenteket - aki nem, jó, ha tudja, hogy bizonyos Doktor Ogundu mindenre megoldást kínál:
el akar válni? vagy pont hogy nem akar? még maga se tudja? nem baj, Dr. Ogundu akkor is megoldja!
valamint: ha gyereket akar, ha pénzt, ha munkahelyi gond van,
Dr. Ogundu minden bajra ott van...
valamint: ha gyereket akar, ha pénzt, ha munkahelyi gond van,
Dr. Ogundu minden bajra ott van...
remekül elszórakoztunk rajta. már ott tartottunk, hogy ez igazából egy álcázott kormánycsel, legyen mégis kedvünk üzenni Brüsszelnek, hogy ők is megérccsék, mert a pénzlenyúlós pofátlan dr ugye biztos valami Soros-bérenc vuduzó varázslómigráns, stbstb..
elérhetőség a spam mappámban, ha esetleg.
pechszériám folytatódott, könnyed kabaré jelleggel. például kiderült, hogy ha a pasi nálam felejtette a napszemcsijét, azért feltétlenül vissza kell menni, akkor is, ha késésben vagyunk és eleddig ezen morgott,
hogy egyedül nem közlekedik női táskával szóval addig cipeljem én,
hogy a kisvasút csak hétvégente jár, lehet, hogy pénteken is, de azt a helyszínen kívül sehonnan nem lehet kideríteni,
hogy a skanzen nagyon drága, korán zár és borzasztó ritkán visz oda busz,
hogy ha beülünk egy fröccsre és nem nézzük az árakat, komoly meglepi érhet, pláne, mivel nagy pénzből meg nem tudnak visszaadni,
hogy a neten rossz menetrend van fenn a dobogókői járathoz,
vagy hogy egy borzasztó lepukkant étteremről is lehetnek fönt jó képek.
emellett egy jótanács: ha az a remek ötletetek támad, hogy kiültök Szentendrén a korzóra, mindig nézzetek az órátokra, nehogy véletlen fél egy körülre járjon és pont úgy leégjetek, mint én. tudom, hogy naptej, de hát az időérzékem...
(note to myself: ezekszerint a naptármódszer se lenne nekem való, sose akarjak úgy védekezni.)
meg egy másik, pasiknak: ha elfelejtitek, hogy a családnak ígértetek egy koradélutáni temetőzést, abból nem lesz strandolás, ellenben lehet, hogy akaratlanul is bemutatjátok nekik a csajt, akit nem akartatok, szóval mindent írjatok inkább fel.
tehát a vasutazás, skanzenjárás, Dobogókő és strand, ami a terv volt, mind ugrott,
de voltunk helyette például tök spontán Csobánkán (mert ugye mi van ott? semmi. de az a busz pont indul, tehát tuti megy, jó lesz.) (amúgy nagyon szép hely, jóidőben erdőben csalinkázni kiváló.),
megmásztunk egy (vagy két) hegyet, arra nem jöttünk rá, melyiket (értelmezhetetlen útjelzések), de biztos nem azt, amelyikre indultunk, legalábbis a keresztet a csúcson nem találtuk meg,
én kisruhában, szandiban, hisz egész máshova indultunk, sebaj, vagányvagyok, #csináljuk,
aztán a pasi azt se tudta, húzzon-e vagy toljon, mikor az út váratlanul függőlegesre váltott (én meg csak azon imádkoztam, hogy ne itt haljak meg ne csússzak ki a szandálomból és ne engedjen el, no meg hogy legyen normálisabb út lefelé, mert innen vissza no way),
de így már hős is vagyok,
de így már hős is vagyok,
nagyon sokat fröccsöztünk, fagyiztunk, voltunk klassz éttermekben,
forogtam kitárt karokkal a Szabadság híd közepén eufórikus szabadságban,
szinte elértem az eső lábát, mégse szakadt le egyszer se,
pasi majdnem elásott a Citadellán (kevés romcsibb dolgot tudok ám elképzelni),
gyermeki örömel mutogatva mi micsodát játszottunk az 'apró makettházakkal' odafentről,
újra megállapítást nyert, mennyire lenyűgöző ez a város,
forogtam kitárt karokkal a Szabadság híd közepén eufórikus szabadságban,
szinte elértem az eső lábát, mégse szakadt le egyszer se,
pasi majdnem elásott a Citadellán (kevés romcsibb dolgot tudok ám elképzelni),
gyermeki örömel mutogatva mi micsodát játszottunk az 'apró makettházakkal' odafentről,
újra megállapítást nyert, mennyire lenyűgöző ez a város,
végigizgultuk a meccset a barátaival a Rómain, akik nagyon cukik voltak,
becsiccsentve támolyogtunk andalogtunk haza a holdfényben, hogy otthon még átböngésszük a visszhangot és megbámuljuk a körúti ünneplős videókat meg pontokat számoljunk,
úgyhogy ne dőljetek be a műfelháborodásnak, a saját méltatlankodásunkat is kiröhögtük,
összességében rengeteget nevettünk és cukiskodtunk és végülis nagyon jó volt.
persze úgy terveztem, hogy majd jól kifürkészem a szándékait (meg a sajátjaimat),
amiből az lett, hogy totálisan összezavart és már nem értek semmit.
voltak kisebb-nagyobb csörték (mostmár direktben), egészen váratlan technikai akadály, amire későn derült fény, de addig is remek magyarázatokat gyártottam fejben és egyre nagyobb feszkót, (mégis hogy lehetne bármire következtetni, ha nincs szex - ugyanitt: megőrültem, hogy végre volt időnk, alkalmunk, de nem volt szex)
és meg hogy szépen csúsztunk át zűrösbe (szerinte nem volt vészi), megtapasztalhattam, milyen, ha én se tudom, mi bajom, de már minden baj, amitől ő érzelmileg távolodni kezd (sorrend!),
aztán hogy milyen vagyok különböző helyzetekben-állapotokban-hozzáállással (volt nagy csodálkozás),
úgyhogy ne dőljetek be a műfelháborodásnak, a saját méltatlankodásunkat is kiröhögtük,
összességében rengeteget nevettünk és cukiskodtunk és végülis nagyon jó volt.
persze úgy terveztem, hogy majd jól kifürkészem a szándékait (meg a sajátjaimat),
amiből az lett, hogy totálisan összezavart és már nem értek semmit.
voltak kisebb-nagyobb csörték (mostmár direktben), egészen váratlan technikai akadály, amire későn derült fény, de addig is remek magyarázatokat gyártottam fejben és egyre nagyobb feszkót, (mégis hogy lehetne bármire következtetni, ha nincs szex - ugyanitt: megőrültem, hogy végre volt időnk, alkalmunk, de nem volt szex)
és meg hogy szépen csúsztunk át zűrösbe (szerinte nem volt vészi), megtapasztalhattam, milyen, ha én se tudom, mi bajom, de már minden baj, amitől ő érzelmileg távolodni kezd (sorrend!),
aztán hogy milyen vagyok különböző helyzetekben-állapotokban-hozzáállással (volt nagy csodálkozás),
hogy egyszerű mondatok mögött mennyi múltból hurcolt, jelentésmódosító magyarázat lehet,
hogy hogyan állunk a konfliktusokhoz és hogyan próbáljuk vagy nem próbáljuk fel-, megoldani,
meg milyen, mikor békülünk,
meg mennyire máshogy éljük meg és kezeljük az érzelmeket, stbket,
szóval új élményekből sem volt hiány.
emellett viszont ott a kezdeti ponterrevágyom, hogy most magával vitt a családhoz és a baráti társaságba, kontraként is szerepelnek dolgok,
minden máshol és máshogy alakult, mint sejtettem és nem úgy lettem okosabb, ahogy akartam.
tudjátok, ez a furi kettősség,
mert amúgy tényleg hasznos volt és klassz.
(persze a nagyrészt tegnap írt maratoni beszámolóm mit sem ér mára,
olyan dolgok kerültek elő, hogy sanszosan mindegy már,
ha egy ilyenen túllendül, le a kalapom,
de nem hiszem, hogy fog, jogosan amúgy.
akartam már írni, hogy megérdemeljük egymást, meg nagyon hasonlítunk, na itt az alapja például. ez a sztori rébuszokban marad, bocs,
amúgy meg eddig is hagytam magamnak távolságot, hogy csak figyeljem őt is, magamat is (lehetőleg prekoncepciók nélkül),
most is ki kell bírnom, hogy nincs válasz, hogy nem rajtam múlik.
bár megrázhatnám akkori magam, hogy 'mégis mi a hímzett csipketerítőt csinálsz, te idióta?!',
de már nincs másmerre, mint előre,
bárhogy fáj a szembesülés meg a következmények viselése,
ez van.
amúgy még tanulságosabb, mint a nyaralás volt, az univerzum nagyon nyomatja ezt a fejlődés dolgot idén.)
2016. június 14., kedd
arról, hogy az emberek jók
itthon ültem, lejárt a mosás, és ki kellett volna teregetni, és én csak ültem a földön, és képtelen voltam annyira összeszedni magam, hogy felálljak. közben ment a meccs, amit igazán akartam volna nézni, de nem tettem, mert haza kellett jönni, hogy összekészüljek, kimossak, bepakoljak, aludjak, hogy holnap el tudjak menni dolgozni aztán a hét további részére át a pasihoz, mert már így is csúszásban voltam az elmúlt két nap miatt, borult minden és fáradt vagyok, sőt, kimerült és hajszolt,
és a nyitott ablakok varázsa, hogy beszűrődött a mások nyitott ablakain kiszűrődő ordítás, így ríltájmban tudtam meg a gólt,
és egyre nőtt bennem a bánat, hogy lemaradok A meccsről, egy olyan kollektív élményről, amit át akartam volna élni igazából, csak elsikkadt a sok kell meg nemfogbeleférni meg elfáradtam között, még azután is, hogy annalight lemondta az estét, amit jobb is, mert teljesen átgondolatlanul egyeztettem mára, nem is értem,
szóval hogy a meccs, a közös izgulás és öröm (vagy szomiság, akkor még nem lehetett tudni), és nem azért, mert szeretem a focit, vagy mert a foci fontosabb lenne, mint más sportok, hanem mert nagy dolog, más dolog, nemzeti mittudoménmi, ha kimondjuk, ha nem,
és én ettől megfosztottam magam mindenféle faszkodás miatt, és bántam.
és akkor jött a második, mindenki örömködött, bennem meg elszakadt valami. értitek, egy második gól, mint utolsó csepp.
kimentem rágyújtani, de már nem volt visszaút, csak zokogtam mint egy hülye.
kis szünetet tartottam, hogy felhívjam a munkahelyem, holnap ne várjanak, belázasodtam, bocsika, ezvan, és akár be is lázasodhattam volna, idegi kimerültség és stressz tud ilyet, kishugomnak is volt.
aztán tájékoztattam anyámékat, hogy ha szóba kerülne, tudják, meg is értették, miért, és onnantól újra potyogtam a könnyeim, sírtam, bőgtem, zokogtam, nem is tudom, melyik a legjobb kifejezés, taknyom-nyálam egybe, se láttam, se hallottam.
rámszakadt az egész tavasz, upgradelve, updatelve, a két nap minden apró mozzanata is, a mamika hiánya is, az összes rossz élmény és egy nagy, eszelős félelem is, hogy mi van, ha az apukám belehal ebbe a szar anyajegy-sztoriba,
összezuhantam, mint a qrvaélet.
és arra gondoltam, pontosan arra, hogy valaki igazán nekem is mondhatná, hogy minden rendben lesz, például most, mert mindig én mondom másoknak. az idegenek is, a pasi is inkább ledöbben, megsajnál, kicsit bagatellizálva rávágja, hogy de ez még nem jelent semmit, meg ne aggódjak, meg drukkol, meg reméljük, meg imádkozni fog, meg akármi,
de valaki mondja egyszerűen csak azt, hogy minden rendben lesz, így, megnyugtatásként, anélkül hogy látnám a kétségeket a szemében.
és ennél a gondolatmenetnél megszólított egy random 17 éves srác, hogy legalább egy papírzsepit adhat-e, vagy tehet-e értem valamit.
azt se láttam, honnan került elő, csak hogy ott áll fölöttem.
és akkor én megkértem, hogy mondja, hogy minden rendben lesz,
és pont úgy mondta, ahogy szerettem volna.
nem tudom, hány pontot ér ez az univerzumnál, de a karmája erősen pozitívba fordult. utána még mellém ült dumcsizni kicsit, persze csak ha nem inkább egyedül akarok maradni a gondolataimmal, kérdezte, mi a baj, meg beszélgettünk arról, nézte-e a meccset, hogy most szerzett közösségi szolgálati helyet magának nyárra, kosarazik, vagyis csevegtünk, aztán hívták, hogy hol van már és ment.
szóval épp a legkiszolgáltatott pillanatomban egy ismeretlen kamaszsrác csak úgy "megmentett" a maga cukin esetlen, de nagyon bátor módján, puszta jóindulatból.
ha nagy a szükség, közel a segítség, vagy mi is a mondás.
a legváratlanabb helyről.
annyira kizökkentett és meglepett és jólesett, hogy azóta megint érzem az erőt.
(meg ott lesz még a holnap összeszedni magam, kicsit csalás, de nagyon kell és pont.)
itthon
elindítottam egy mosást, reméljük, ez is rendben lesz.
nézhettem volna épp a meccset (bocs, A meccset), kivetítőn meg satöbbi, de úgy ítéltem meg, mindenki jobban jár, ha ma kb csak mosok és alszom. muszáj töltődnöm, hogy magamnál legyek a hét további, stratégiailag igen fontos napjain (tudniillik munka és kirándulások...).
erre elkezdtem pakolgatni a telefonomról a képeket laptopra, én, naiv optimista, hát, maradjunk annyiban, hogy problémás. nem ismerik fel egymást sehogy, szóval drive-ra fel, onnan gépre le, mint legrövidebb út. remek móka, viszont annyira rég csinálgattam, hogy egy év lemaradásban vagyok (nálam minden megvan 2 helyen, mappákba rendezve, évekre és eseményekre lebontva) és az azért durva egy lélegzetre.
belekezdtem, aztán észbe kaptam, ezt talán nem ma kéne, ugye,
szóval ellenállok az ügybuzgalmamnak és minden marad a régiben.
majd kijelölök egy napot, mikor rendezem, ami már fenn van, pl jövhét szombaton hátha pang a munka és eszembe jut bevinni a gépet is,
aztán egy másikat, mikor szerkesztem és töltögetem a drive-ot valami wifis közegben (itthon, leginkább),
ezt, így, több körben és jó lesz.
no meg utána szanálni is kéne, exsemmiség rengeteg alsógatyás képe például minek is,
ez már egy régebbi terv, köbö a krach előtti,
ki tudja, mikor lesz nekem időm-kedvem újra ilyenekre, ahh.
nem mondanám, hogy a következő időkben (például idén) dolog nélkül maradok. és akkor még a Trónok harcát el se kezdtem nézni (eddig ügyesen kerülgettem a spoilereket, vállveregetés), és olyan sok mindent kéne meg szeretnék,
csak dupla ilyen hosszú napok kellenének, más minden adott, kedvem mindenhez van, ha az olyan időszakokban, mikor nincs, kicsit nem csinálom...
ja, a blogot hónapok óta először néztem meg pc-n, és, hát, randa kicsit, de mobilról posztolni ilyen, bocs.
ez a nap amúgy mi?!
szóval aztán lementem mosdóba és mire visszaértem, ültek az asztalomnál, a fél pohárnyi fröccsöm sehol. a szomszéd asztal, akikre rábíztam, csak vonogatta a vállát, a pincérnő szabadkozott, hogy ő nem sejtette, pedig ott volt az összes cuccom.
legalább a cuccom megvolt.
majd a hugom rendelt egy tejalapú turmixot és qrvanagy késéssel hoztak egy vízalapú shaket.
kicseréltettem, de minek, hugomnak nem ízlett, otthagyta.
viszont utána bejöttem a melóhelyre, és nem történt semmi rossz, beszélgettek velem és meghívtak kvra meg limonádéra, úgyhogy most már el merek indulni haza bízva abban, hogy mára kimaxoltuk.
ééés itt a cukker frissdiplomás kishugom, nézzétek:
büszkék vagyunk rá :)
legalább a cuccom megvolt.
majd a hugom rendelt egy tejalapú turmixot és qrvanagy késéssel hoztak egy vízalapú shaket.
kicseréltettem, de minek, hugomnak nem ízlett, otthagyta.
viszont utána bejöttem a melóhelyre, és nem történt semmi rossz, beszélgettek velem és meghívtak kvra meg limonádéra, úgyhogy most már el merek indulni haza bízva abban, hogy mára kimaxoltuk.
ééés itt a cukker frissdiplomás kishugom, nézzétek:
büszkék vagyunk rá :)
rumnap
fejben már fogalmaztam a posztot 'családom és egyéb állatfajták' címmel, de milyen jó, hogy nem írtam meg, így nem kell update-elni.
avagy az univerzum humora és az idegeim, sokadik felvonás.
szóval a fő ok, hogy otthonotthon maradtam, a családi hiszti: nehogymár előre felutazzak, holnapra már le van zsírozva a fuvar, [sógorom] felvisz minket kocsival, ne fizessek jegyet, legyek mellettük... 'we need you.'
a logika így kívánta - bár az ösztöneim könyörögtek, hogy menjek, legyek magam vagy a pasival, pihenjem ki a szélsőséges megterhelést, amit a tegnap jelentett.
az egy dolog, hogy nekem ez rossz volt. az meg egy másik, hogy reggel 'elfelejtettek' felkelteni. beszóltak a szobámba, válaszoltam álmomban, legközelebb a tervezett indulás előtt 5 perccel jutottam eszükbe.
hagyjuk, hogy a pasi egy éve se ismer, mégis mindig föl tud ébreszteni, ők meg harminc év alatt nem tanulták meg, hogyan kell. (attól, hogy valamit válaszolok, én még nem vagyok tudatomnál, ebből anno is milliószor lett baj, nevermind.) bíztam benne, hogy, de most megint nem.
de hogy utána végig ezért osszanak, habzó szájjal, kollektíven... (sose tegyétek ezt a gyereketekkel, sose.)
jó, lépjünk túl, elkészültem, mentünk. átértünk sógoromhoz, kiderült, hogy vele van a munkatársa is, és így nem férünk be a kocsiba. mert hogy ők lezsíroztak mindent, kivéve, hogy 4en leszünk, ezt így valahogy elfelejtették közölni. (jelen pillanatban nagyon drukkolunk az államvizsgázó kishugomnak, mint negyediknek, légyszi ti is.)
nyilván én voltam a lespórolható, mondtam, hogy oké, (vadidegen a település ugyan, de) megoldom, menjenek. sógorom mégis átdobott a buszmegállóba, pont elment, jó, akkor átszáguldott velem a vonathoz. közben végig anyázott, hogy mért nem lehetett ezt normálisan lekommunikálni. (családom. ő se érti, én se.)
a vonat fél órát késett.
nem baj, legalább volt időm panaszkodni a pasinak, legalább ma nem várok sokat a kórházban.
a szüleim így is elkéstek, meg a sógorom is, meg a hugom is majdnem, miattam (vagyis inkább maguk miatt, nevermind.), igazán nincs hova rohanjak.
majd nemsoká mindenkit leszállítottak, hogy kisiklott itt meg ott, ma már nem nagyon fog járni, küldenek pótlóbuszt egyszer valamikor.
ott álltunk egy még ismeretlenebb településen három osztálynyi kiránduló gyerekkel és vártunk.
mobilnetem elfogyott, oké, hívtam hugom a melóban, nézzen nekem buszt legalább ő.
közölte, hogy még egy ilyen kis szerencsétlent, mint én... szerettem volna sírva toporzékolni kicsit, de mondtam neki, hogy inkább röhögjünk, nem akarom megijeszteni a gyerekeket.
nem talált buszt, de végül jött vonatpótló és valaki meg is tudta mondani, hova, és pont felértem Bpestre kávézni egyet a már mindenen túllevő szüleimmel.
azért nem jöttem vissza tegnap, mert szerették volna, ha végig elkísérem őket. oké.
rutinosan megkávztunk, anyámnak még tejszínhabot is szereztem, elmesélték, hogy a műtét augusztus másodikán lesz és durva.
az orvos szerint hónapok a lábadozás, másfél férfiökölnyi lyuk lesz, izmok és erek áthelyezése, becsövezés,
meg kell várni, hogy ez a mostani belobbant, fertőző seb begyógyuljon, kiürüljön, és ez alapján abból majd ömleni fog a cucc, semmi jóval nem kecsegtet.
anyám mondta, hogy milyen jó, hogy tegnap kisírtuk magunkat, ma már nincs erő.
aha. hát én mikor sírtam volna? én vigasztalgattam a mindenkit.
szóval ők elmentek, nekem meg kijárt egy kisrum és némi fröccs asszem.
most várom, hogy összeszedhessem a hugom, és drukk van cukilakótársnak is, mert idegességében már kirókázta a lelkét is.
jeee.
jobb lett a ma, persze, de nem annyival, mint vártam.
avagy az univerzum humora és az idegeim, sokadik felvonás.
szóval a fő ok, hogy otthonotthon maradtam, a családi hiszti: nehogymár előre felutazzak, holnapra már le van zsírozva a fuvar, [sógorom] felvisz minket kocsival, ne fizessek jegyet, legyek mellettük... 'we need you.'
a logika így kívánta - bár az ösztöneim könyörögtek, hogy menjek, legyek magam vagy a pasival, pihenjem ki a szélsőséges megterhelést, amit a tegnap jelentett.
az egy dolog, hogy nekem ez rossz volt. az meg egy másik, hogy reggel 'elfelejtettek' felkelteni. beszóltak a szobámba, válaszoltam álmomban, legközelebb a tervezett indulás előtt 5 perccel jutottam eszükbe.
hagyjuk, hogy a pasi egy éve se ismer, mégis mindig föl tud ébreszteni, ők meg harminc év alatt nem tanulták meg, hogyan kell. (attól, hogy valamit válaszolok, én még nem vagyok tudatomnál, ebből anno is milliószor lett baj, nevermind.) bíztam benne, hogy, de most megint nem.
de hogy utána végig ezért osszanak, habzó szájjal, kollektíven... (sose tegyétek ezt a gyereketekkel, sose.)
jó, lépjünk túl, elkészültem, mentünk. átértünk sógoromhoz, kiderült, hogy vele van a munkatársa is, és így nem férünk be a kocsiba. mert hogy ők lezsíroztak mindent, kivéve, hogy 4en leszünk, ezt így valahogy elfelejtették közölni. (jelen pillanatban nagyon drukkolunk az államvizsgázó kishugomnak, mint negyediknek, légyszi ti is.)
nyilván én voltam a lespórolható, mondtam, hogy oké, (vadidegen a település ugyan, de) megoldom, menjenek. sógorom mégis átdobott a buszmegállóba, pont elment, jó, akkor átszáguldott velem a vonathoz. közben végig anyázott, hogy mért nem lehetett ezt normálisan lekommunikálni. (családom. ő se érti, én se.)
a vonat fél órát késett.
nem baj, legalább volt időm panaszkodni a pasinak, legalább ma nem várok sokat a kórházban.
a szüleim így is elkéstek, meg a sógorom is, meg a hugom is majdnem, miattam (vagyis inkább maguk miatt, nevermind.), igazán nincs hova rohanjak.
majd nemsoká mindenkit leszállítottak, hogy kisiklott itt meg ott, ma már nem nagyon fog járni, küldenek pótlóbuszt egyszer valamikor.
ott álltunk egy még ismeretlenebb településen három osztálynyi kiránduló gyerekkel és vártunk.
mobilnetem elfogyott, oké, hívtam hugom a melóban, nézzen nekem buszt legalább ő.
közölte, hogy még egy ilyen kis szerencsétlent, mint én... szerettem volna sírva toporzékolni kicsit, de mondtam neki, hogy inkább röhögjünk, nem akarom megijeszteni a gyerekeket.
nem talált buszt, de végül jött vonatpótló és valaki meg is tudta mondani, hova, és pont felértem Bpestre kávézni egyet a már mindenen túllevő szüleimmel.
azért nem jöttem vissza tegnap, mert szerették volna, ha végig elkísérem őket. oké.
rutinosan megkávztunk, anyámnak még tejszínhabot is szereztem, elmesélték, hogy a műtét augusztus másodikán lesz és durva.
az orvos szerint hónapok a lábadozás, másfél férfiökölnyi lyuk lesz, izmok és erek áthelyezése, becsövezés,
meg kell várni, hogy ez a mostani belobbant, fertőző seb begyógyuljon, kiürüljön, és ez alapján abból majd ömleni fog a cucc, semmi jóval nem kecsegtet.
anyám mondta, hogy milyen jó, hogy tegnap kisírtuk magunkat, ma már nincs erő.
aha. hát én mikor sírtam volna? én vigasztalgattam a mindenkit.
szóval ők elmentek, nekem meg kijárt egy kisrum és némi fröccs asszem.
most várom, hogy összeszedhessem a hugom, és drukk van cukilakótársnak is, mert idegességében már kirókázta a lelkét is.
jeee.
jobb lett a ma, persze, de nem annyival, mint vártam.
2016. június 13., hétfő
update
és most írt cukilakótárs, hogy elromlott a zuhany, szóval hajmosás bizonytalan ideig csak külső helyszínen...
mi a retkes chftsugcra uxzdug dfg?!?!?!
na.
mi a retkes chftsugcra uxzdug dfg?!?!?!
na.
ez a nap,
hát ez katasztrofális volt, úgy mindenhogy, nem csak az eredmény miatt.
(a tovább után rinya következik...)
(a tovább után rinya következik...)
2016. június 12., vasárnap
holnap
holnap gecire rajta kell lennem a fél5ös hajnali buszon,
én meg itt forgolódok zaklatottan,
hát nem ez volt a terv, még csak egyszer aludtam rendeset, még kéne a másik kettő is, hogy magamhoz térjek,
én így is idegállapotban vagyok,
én nem akarom ezt kettesben lenyomni apámmal 4 óra alvás után, mikor 9 kéne minimum,
9 után se nagy kedvvel, de legalább jobban birtokában lennék a kognitív képességeimnek, lenne önuralmam meg türelmem meg logikám és memóriám is,
most mért, komolyan,
ezt a kicseszett marhaságot már...
én meg itt forgolódok zaklatottan,
hát nem ez volt a terv, még csak egyszer aludtam rendeset, még kéne a másik kettő is, hogy magamhoz térjek,
én így is idegállapotban vagyok,
én nem akarom ezt kettesben lenyomni apámmal 4 óra alvás után, mikor 9 kéne minimum,
9 után se nagy kedvvel, de legalább jobban birtokában lennék a kognitív képességeimnek, lenne önuralmam meg türelmem meg logikám és memóriám is,
most mért, komolyan,
ezt a kicseszett marhaságot már...
2016. június 11., szombat
beletelt pár órába
de érzésre is lenyugodtam (kaptam otthoni rossz híreket, az is megemésztve),
rendesebben felébredtem,
nyugtáztam, hogy a kialvatlanságon* kívül kábé semmi bajom,
örültem is neki kicsit,
most meg chill van.
remélem, mindenki meg tudja ígérni, hogy klassz dolgokkal tölti a szombatját helyettem is... köszi :)
* szerintem minden posztban leírom vagy háromszor. de már kb fantáziálok az ágyamról, és véletlen sem szexuális jellegűeket... nem véletlen kínoznak így embereket, hiszen szörnyű.
rendesebben felébredtem,
nyugtáztam, hogy a kialvatlanságon* kívül kábé semmi bajom,
örültem is neki kicsit,
most meg chill van.
remélem, mindenki meg tudja ígérni, hogy klassz dolgokkal tölti a szombatját helyettem is... köszi :)
* szerintem minden posztban leírom vagy háromszor. de már kb fantáziálok az ágyamról, és véletlen sem szexuális jellegűeket... nem véletlen kínoznak így embereket, hiszen szörnyű.
tanulni
azt kell belőle, mindenből, én tudom.
a huszas éveim nagyjában csak fogalmatlanul feléltem a jövőmet. és sajnos bőven többről volt szó, mint hogy míg mások szemránckrémet használtak megelőzésként, én napi fél-egy dobozzal füstöltem el, piáltam és koplaltam és éjszakáztam...
nincs már mit tenni, max mostantól okosabb leszek.
még adózzunk egy perc néma csönddel az elvesztegetett lehetőségeknek,
de aztán elég.
nagyon kialvatlan vagyok, ezért most a rossz kedvem... elszámoltam magam. már azt fontolgatom, lemondom a mai összebújva alvást - ennyire.
megesik. az ember néha többet gondol magáról, ezt még bírja, az is valahogy belefér, aztán kiderül, hogy nem.
a családom nagyon kibukna, ha a holnapot végigaludnám, hm-hm, szerintem is ott kell most lennem, apám sincs jól, mama sem, így a többiek sem. de kell a pasi ölelése is. viszont EB van. és akkor mikor mosok hajat? alszom ki magam? szőrtelenítek? hajszoltnak érzem magam, idegesnek, ziláltnak.
(úgy tűnik, eddig nem ez volt, az viszont jó, hé, megy akkor ez nekem... emlékeztek, mennyit szoktam szopatni magam ilyenekkel pedig? ú, haladok, ú, látom a különbséget... ú.)
tegnap nem kellett volna az a fröccs exmunkatárssal, de nem volt pofám az uccsó percben lemondani, ő olyan kis érzékeny, meg nekem is jól jön a nevetés...
valahogy majd csak lesz, ugye?
ennél sokkal durvább lépéshibák is lesznek, ez csak alvásdepriváció...
képzeljétek, ilyen a szegény tűzoltófiú élete...
most nagyon átérzem, kábé csak bőgni vagy toporzékolni szeretnék. vagy együtt a kettőt.
(istenkém, ilyen lesz a gyerekvállalás?! és ezt vajon kompenzálja maga a gyerek?)
(ugyanitt: mi ez a gyerektéma már megint?! ne ketyegj, nem aktuális. mehh. hülye kontrollvesztett kialvatlanság...)
a huszas éveim nagyjában csak fogalmatlanul feléltem a jövőmet. és sajnos bőven többről volt szó, mint hogy míg mások szemránckrémet használtak megelőzésként, én napi fél-egy dobozzal füstöltem el, piáltam és koplaltam és éjszakáztam...
nincs már mit tenni, max mostantól okosabb leszek.
még adózzunk egy perc néma csönddel az elvesztegetett lehetőségeknek,
de aztán elég.
nagyon kialvatlan vagyok, ezért most a rossz kedvem... elszámoltam magam. már azt fontolgatom, lemondom a mai összebújva alvást - ennyire.
megesik. az ember néha többet gondol magáról, ezt még bírja, az is valahogy belefér, aztán kiderül, hogy nem.
a családom nagyon kibukna, ha a holnapot végigaludnám, hm-hm, szerintem is ott kell most lennem, apám sincs jól, mama sem, így a többiek sem. de kell a pasi ölelése is. viszont EB van. és akkor mikor mosok hajat? alszom ki magam? szőrtelenítek? hajszoltnak érzem magam, idegesnek, ziláltnak.
(úgy tűnik, eddig nem ez volt, az viszont jó, hé, megy akkor ez nekem... emlékeztek, mennyit szoktam szopatni magam ilyenekkel pedig? ú, haladok, ú, látom a különbséget... ú.)
tegnap nem kellett volna az a fröccs exmunkatárssal, de nem volt pofám az uccsó percben lemondani, ő olyan kis érzékeny, meg nekem is jól jön a nevetés...
valahogy majd csak lesz, ugye?
ennél sokkal durvább lépéshibák is lesznek, ez csak alvásdepriváció...
képzeljétek, ilyen a szegény tűzoltófiú élete...
most nagyon átérzem, kábé csak bőgni vagy toporzékolni szeretnék. vagy együtt a kettőt.
(istenkém, ilyen lesz a gyerekvállalás?! és ezt vajon kompenzálja maga a gyerek?)
(ugyanitt: mi ez a gyerektéma már megint?! ne ketyegj, nem aktuális. mehh. hülye kontrollvesztett kialvatlanság...)
lábjegyzet a muszájhoz
életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy rászoktam anno, az meg a másik, hogy aztán vissza.
amellett, hogy ekkora kétségbeesés, ha nincs, és még a munkából is hajlandó vagyok késni miatta,
az egyébként csodás génjeimet is elkótyavetyéltem, hisz ma reggel is anyám 45 éves kori arcbőrét láttam viszont a tükörből...
néztem a metrón a nőket, és láttam, ki bagózta el a fiatalságát és ki nem, és belül sírtam. mert már kezd látszani az a tíz év. mert nem voltam okos.
mert elbasztam, és nemsoká szétplöttyedt, hamvasságát vesztett fejjel kell párt keresnem, mikor nemhogy nem kérik el a személyimet, de...
szóval egy kis önsajnálattal indítom a napot.
guess what, nemszeressem érzés.
ráadásul most megyek és újra rágyújtok, mintha kötelező volna.
amellett, hogy ekkora kétségbeesés, ha nincs, és még a munkából is hajlandó vagyok késni miatta,
az egyébként csodás génjeimet is elkótyavetyéltem, hisz ma reggel is anyám 45 éves kori arcbőrét láttam viszont a tükörből...
néztem a metrón a nőket, és láttam, ki bagózta el a fiatalságát és ki nem, és belül sírtam. mert már kezd látszani az a tíz év. mert nem voltam okos.
mert elbasztam, és nemsoká szétplöttyedt, hamvasságát vesztett fejjel kell párt keresnem, mikor nemhogy nem kérik el a személyimet, de...
szóval egy kis önsajnálattal indítom a napot.
guess what, nemszeressem érzés.
ráadásul most megyek és újra rágyújtok, mintha kötelező volna.
muszáj
minél hamarabb nekiugrani a cigiprojektnek! (morcos-sírós fej.)
mikor 3 dohányboltot nézel meg hiába, amiből 2 pedig éjjelnappali. hiába késel el a melóból, mert minden zárva volt, valami érthetetlen okból.
totális pánik.
a kvzós csávótól kuncsorogtam egy szálat.
már majdnem bőgtem.
végül egy kolega mentett meg.
úgy éreztem, legalábbis az életembe került volna, ha cigi nélkül kell letolnom a napot, 12 óra nikotinmegvonás kibírhatatlan kínzó szörnyűségnek tűnt.
na ilyen függőség a dohányzás.
mikor 3 dohányboltot nézel meg hiába, amiből 2 pedig éjjelnappali. hiába késel el a melóból, mert minden zárva volt, valami érthetetlen okból.
totális pánik.
a kvzós csávótól kuncsorogtam egy szálat.
már majdnem bőgtem.
végül egy kolega mentett meg.
úgy éreztem, legalábbis az életembe került volna, ha cigi nélkül kell letolnom a napot, 12 óra nikotinmegvonás kibírhatatlan kínzó szörnyűségnek tűnt.
na ilyen függőség a dohányzás.
2016. június 10., péntek
én se gondoltam, hogy ennyi mondandóm lesz
állatira nem vicces:
tegnap kishugom beült a volán mögé és megcsípte a hátát egy darázs.
nemsokra rá eléugrott egy őz.
a kocsi jól összetört, szerencsére neki csak az a kis puklija lett.
stb, stb, hasonló családi jók...
viszont kivételesen 2 ruhát is találtam a turiban 3 méteren belül. pasi semmit, úgyhogy nem derült ki, lett volna-e még, mert gyorsan megvette nekem és mentünk. miatta voltunk ott ugyanis... (abszolút nő vagyok: ruha, ruha, ruhaaa, omg...)
oké, ez nem egyenlíti ki az első bekezdést, de ha hozzávesszük, hogy hugom személyesen ugrott be mesélni, már majdnem. (izé.)
apropó: van egy fa, pici sárga potyogós virágokkal, aminek megőrülök a mézédes illatáért, imádom - nem tudjátok, mi lehet az?
tegnap kishugom beült a volán mögé és megcsípte a hátát egy darázs.
nemsokra rá eléugrott egy őz.
a kocsi jól összetört, szerencsére neki csak az a kis puklija lett.
stb, stb, hasonló családi jók...
viszont kivételesen 2 ruhát is találtam a turiban 3 méteren belül. pasi semmit, úgyhogy nem derült ki, lett volna-e még, mert gyorsan megvette nekem és mentünk. miatta voltunk ott ugyanis... (abszolút nő vagyok: ruha, ruha, ruhaaa, omg...)
oké, ez nem egyenlíti ki az első bekezdést, de ha hozzávesszük, hogy hugom személyesen ugrott be mesélni, már majdnem. (izé.)
apropó: van egy fa, pici sárga potyogós virágokkal, aminek megőrülök a mézédes illatáért, imádom - nem tudjátok, mi lehet az?
furiságok part3 (apró)
- az idő és az ő tellése. egy hónapja még csupán, drága mama, pedig ezer évnek tűnik. pasi átkattanását negyedik hete bámulom csodálkozva, viszont az jóval kevesebbnek. ha sietnem kell, szorít, ha boldog vagyok, röpül, mikor flow van, megáll, ha mennék vagy aludnék már nagyon, vánszorog.
- moziban horrort nézni: dupla szívbaj. nem elég, hogy megijesztett a film, még a mellettem ülő csaj is elsikította magát. majdnem letéptem a pasi karját, úgy.
ugyanitt párok, akik két széken kezdik, aztán másfélre redukálják - szép lassan minden nő beépült a férfi oldalába.
- elegáns sötétkék ruha, telistele apró fehér kacsamintával. (ruhatervező, részeg vagy, menj haza, vagy mi.)
(vajon mennyire fogok gyereklánynak tűnni benne?)
- pasi reakciója, mikor meglátott rólam egy fotót az új ruhámban: de hát ilyened már volt, nem?
hadd ne mondjam, hogy kb csak a derékvonal esése stimmel, meg hogy végülis csíkos, de teljesen másmilyen ám.
tök jól esett, tényleg. (ahh.)
- emberek, akik a megfelelő pillanatban bukkannak fel, totál random, és a megfelelő dolgokat mondják, pedig nem is sejtik, hogy.
valamint emberek, akik kedvesek.
- arra gondolni, milyen jólesne, ha a pasi belecsókolna most a nyakamba, és mielőtt szóra nyithatnám a szám, tényleg belecsókol a nyakamba és még szorosabbra ölel.
- a kialvatlanság egy idő után fizikai fájdalmat tud okozni. (kisbabások, respect.)
- pasi beírja a telefonom böngészőjébe, hogy 'vi' és felajánlja neki, hogy 'vigaszfasz', mint keresési előzmény. upsz és nagy röhögés.
(egyébként ha a villámlás után 3 másodperccel érkezik a dörgés, akkor van egy kilométerre a vihar. a szüleim anno 1mp/1km-ként tanították, biztos ezzel akartak megnyugtatni. azóta is mindig számolok, ha csattog.)
- a büdös nénivel 'civilben' is összefutni. (nem tudom, írtam-e vagy csak akartam: ha a pasitól jövök, rendre összefutunk a megállóban, de tényleg a legkülönbözőbb reggeli időpontokban, és ő is hol ezzel, hol azzal a busszal jön. egyszer kicseleztem és másikra szálltam, erre a 'célállomásomon' már ott bagózott a lépcsőn. rejtély, hogy csinálja...
fedélnélkülis mellényt hord, amit megtámogat némi szaggal. legszívesebben utánaszaladtam volna, hogy megtudjam, csak munkaeszköz-e vagy a higiénia hiánya, de hát az illem...)
- moziban horrort nézni: dupla szívbaj. nem elég, hogy megijesztett a film, még a mellettem ülő csaj is elsikította magát. majdnem letéptem a pasi karját, úgy.
ugyanitt párok, akik két széken kezdik, aztán másfélre redukálják - szép lassan minden nő beépült a férfi oldalába.
- elegáns sötétkék ruha, telistele apró fehér kacsamintával. (ruhatervező, részeg vagy, menj haza, vagy mi.)
(vajon mennyire fogok gyereklánynak tűnni benne?)
- pasi reakciója, mikor meglátott rólam egy fotót az új ruhámban: de hát ilyened már volt, nem?
hadd ne mondjam, hogy kb csak a derékvonal esése stimmel, meg hogy végülis csíkos, de teljesen másmilyen ám.
tök jól esett, tényleg. (ahh.)
- emberek, akik a megfelelő pillanatban bukkannak fel, totál random, és a megfelelő dolgokat mondják, pedig nem is sejtik, hogy.
valamint emberek, akik kedvesek.
- arra gondolni, milyen jólesne, ha a pasi belecsókolna most a nyakamba, és mielőtt szóra nyithatnám a szám, tényleg belecsókol a nyakamba és még szorosabbra ölel.
- a kialvatlanság egy idő után fizikai fájdalmat tud okozni. (kisbabások, respect.)
- pasi beírja a telefonom böngészőjébe, hogy 'vi' és felajánlja neki, hogy 'vigaszfasz', mint keresési előzmény. upsz és nagy röhögés.
(egyébként ha a villámlás után 3 másodperccel érkezik a dörgés, akkor van egy kilométerre a vihar. a szüleim anno 1mp/1km-ként tanították, biztos ezzel akartak megnyugtatni. azóta is mindig számolok, ha csattog.)
- a büdös nénivel 'civilben' is összefutni. (nem tudom, írtam-e vagy csak akartam: ha a pasitól jövök, rendre összefutunk a megállóban, de tényleg a legkülönbözőbb reggeli időpontokban, és ő is hol ezzel, hol azzal a busszal jön. egyszer kicseleztem és másikra szálltam, erre a 'célállomásomon' már ott bagózott a lépcsőn. rejtély, hogy csinálja...
fedélnélkülis mellényt hord, amit megtámogat némi szaggal. legszívesebben utánaszaladtam volna, hogy megtudjam, csak munkaeszköz-e vagy a higiénia hiánya, de hát az illem...)
furiságok part2
fekvéskor átsuhant az agyamon, vajh mikor tudom magam legközelebb kialudni (hétfőre talán), és akkor bumm, bevillant egy emlék - egy februári vasárnap délelőtt megébredek a szüleim kanapéján és ott áll fölöttem mamika, rámmosolyog, megsimogatja a fejem és mond valami kedveset.
ez így, aztán megrohant egy komplett emlékcunami, még a lélegzetem is elakadt a hirtelen mély szomorúságtól...
jó volt, hogy a pasi épp szorosan átölelt és érezhettem az egyenletes, nyugodt szuszogását,
de reggel, már a melóban ülve újra elszorult a torkom és jódarabig potyogtak a könnyeim...
tárgyilagosan, keserűen szoktam inkább gondolni rá, ennyi eleven érzelem a temetés óta nem kavargott bennem.
váratlan volt és még most is bánatos vagyok.
ma egy hónapja, hogy elment.
hiányzik.
update: arra csak a poszt végén jöttem rá, hogy hónapforduló van, utólag írtam bele azt az egy mondatot. lehet, hogy tudatalatt mégis tudtam? hogy ezért most?
ez így, aztán megrohant egy komplett emlékcunami, még a lélegzetem is elakadt a hirtelen mély szomorúságtól...
jó volt, hogy a pasi épp szorosan átölelt és érezhettem az egyenletes, nyugodt szuszogását,
de reggel, már a melóban ülve újra elszorult a torkom és jódarabig potyogtak a könnyeim...
tárgyilagosan, keserűen szoktam inkább gondolni rá, ennyi eleven érzelem a temetés óta nem kavargott bennem.
váratlan volt és még most is bánatos vagyok.
ma egy hónapja, hogy elment.
hiányzik.
update: arra csak a poszt végén jöttem rá, hogy hónapforduló van, utólag írtam bele azt az egy mondatot. lehet, hogy tudatalatt mégis tudtam? hogy ezért most?
furiságok part1
tegnap kicsit keményebb éllel poénkodtunk a pasival a buszon. van egy nagy fekete folt a combomon, mondtam, hogy eredetileg 4 ujjnyom volt, csak már amorfizálódott. (gyanítom, a részeges hétfő este ámokfutása - vissza szokott élni vele, hogy kábé az aurám is csikis, rengeteget kergetőzünk, mert bár ő keményebb dió, én meg kitartó vagyok... dilisek.)
nevetgélt, hogy azonnal mondjam meg, ki tette, én meg (kisördög, ha már nemjárunk*) rávágtam, hogy hát voltam ugye exsemmiségnél...
no és itt persze egyből jött a félkomoly élcelődés, hogy itt meg itt még leszállhatok, mert hozzá ne menjek, stb, meg hogy mit is telefonálgatok én az exszel. mondtam, hogy ki mondta, hogy telefonálunk - üzengetünk.
és meg is mutattam neki (lássa, hogy azért nem folyik semmi komoly a háta mögött), mert exsemmiség egyszer tényleg írt: conjuring 2, imdb pontszám, juhú.
(az 1 volt a mi közös romcsi horrorunk, szóval ez a rövid üzi nem gyengén szándékkifejezés vaskos mögöttes tartalommal. nem is reagáltam le, csak egy natúr szmájlival.)
és akkor kiderült, hogy a pasika este meglepiből moziba akart vinni, pont ennek a premierjére (tudja, hogy van némi férfiba kapaszkodós horrorfétisem), és csak ott akarta elmondani, mit nézünk.
(valóban belengette már a megállóban, hogy ú, mit talált ki nekem...)
még egy ilyen béna játszmázós odaszúrós faszkodással** elrontani egy meglepetést, halljátok... (basszus, basszus, basszus, de tényleg.)
persze aztán mentünk és klassz volt, de hogy tudtam ennyire belenyúlni... nem is hallottam a filmről korábban, mégis jócskán levettem az öröméből, kínos volt és visszacsinálhatatlan.
* mocsok dolog, de azért ne felejtse el, hogy hivatalosan nincs kizárólagosság, konkurencia viszont igen. még ha nem is mennék vissza sose exsemmiséghez egy jószex erejéig sem, mert még mindig hatna rám és ő ne hasson, annyit egy (négy) orgazmus se ér... de a pasi ebben nem biztos.
**a feszkót mostanság ilyen vicceskedősen beszólogatva oldjuk, ki is lesz mondva meg el is röhögjük, de azért kiérzik az ejnye, és a másik tudomásul veszi. érdekes módja a kommunikációnak, annyi szent.
ja, persze van olyan is, ami direkt megbeszélést kíván, az más.
nevetgélt, hogy azonnal mondjam meg, ki tette, én meg (kisördög, ha már nemjárunk*) rávágtam, hogy hát voltam ugye exsemmiségnél...
no és itt persze egyből jött a félkomoly élcelődés, hogy itt meg itt még leszállhatok, mert hozzá ne menjek, stb, meg hogy mit is telefonálgatok én az exszel. mondtam, hogy ki mondta, hogy telefonálunk - üzengetünk.
és meg is mutattam neki (lássa, hogy azért nem folyik semmi komoly a háta mögött), mert exsemmiség egyszer tényleg írt: conjuring 2, imdb pontszám, juhú.
(az 1 volt a mi közös romcsi horrorunk, szóval ez a rövid üzi nem gyengén szándékkifejezés vaskos mögöttes tartalommal. nem is reagáltam le, csak egy natúr szmájlival.)
és akkor kiderült, hogy a pasika este meglepiből moziba akart vinni, pont ennek a premierjére (tudja, hogy van némi férfiba kapaszkodós horrorfétisem), és csak ott akarta elmondani, mit nézünk.
(valóban belengette már a megállóban, hogy ú, mit talált ki nekem...)
még egy ilyen béna játszmázós odaszúrós faszkodással** elrontani egy meglepetést, halljátok... (basszus, basszus, basszus, de tényleg.)
persze aztán mentünk és klassz volt, de hogy tudtam ennyire belenyúlni... nem is hallottam a filmről korábban, mégis jócskán levettem az öröméből, kínos volt és visszacsinálhatatlan.
* mocsok dolog, de azért ne felejtse el, hogy hivatalosan nincs kizárólagosság, konkurencia viszont igen. még ha nem is mennék vissza sose exsemmiséghez egy jószex erejéig sem, mert még mindig hatna rám és ő ne hasson, annyit egy (négy) orgazmus se ér... de a pasi ebben nem biztos.
**a feszkót mostanság ilyen vicceskedősen beszólogatva oldjuk, ki is lesz mondva meg el is röhögjük, de azért kiérzik az ejnye, és a másik tudomásul veszi. érdekes módja a kommunikációnak, annyi szent.
ja, persze van olyan is, ami direkt megbeszélést kíván, az más.
2016. június 9., csütörtök
szabad napok
nem igazàn készültem előre a szabadnapjaimra, volt egy körülbelüli kép a fejemben - és persze egész máshogy lett.
most nincs takarítás meg főzés, és én, a kis bizonytalan kontrollfreak mégse bánom, ráérősen szöszölök. addig volt biztos, hogy tegnap letudtam a tulajos-számlafizetős-lakbéres kört.
padon üldögélős rutin luxusa - csak elsétálok kávét meg reggelit venni, aztán bambulom az embereket, fákat, napsütést és jó nekem.
pasika mostanában nem csak este keres, hanem napi többször is, tegnap is kiszaladtam hozzá az Örsre egy puszi erejéig.
aztán bementünk az Árkádba, ahova én tudatosan nem járok, meg is làttam egy felsőt, meg is vette volna nekem, csak nem volt jó.
ezen felszívtam magam és búcsúzás után visszanéztem, és hát omg, csudi musthave cuccok jó áron, sőt, pont azokban az üzletekben, ahova úgyis be akartam menni, 20-30% kedvezmény - ugye ismeritek az érzést?
két nyári ruha, két szoknya, három laza felső meg egy pár passzoló balerina, szépen kerekedik a nádjás ruhatár, instant boldogság.
csak az a fránya kényelmes fekete kiscipő nem akar összejönni, pedig ami van, menthetetlenül kopik.
közben pilla is válaszolt, hogy pont ráér, fagyiztunk egyet aztán átbeszéltük az élet kisebb-nagyobb dolgait. szeretek pillával találkozni.
amúgy meg a héten nem alszom, pms meg szúnyog, majd ahogy megjött, átfájt a dupla advilon, akkor meg azért.
ma igazi mosottszar vagyok, mindenféle hányingeres hisztivel (eddig házisárkány hiszti volt, ez azért jobb), alhatnékkal, ki se mosom az új szerzeményeket se, csak rendbehozom magam aztán megyek a pasihoz, el is megy a nap,
jó, hogy estére mégse beszéltem le azt a találkozást gabesszal, mit kezdene velem... lesz hozzá jobb alkalom.
holnap megint munka, nem lesz akkora fun, azt se tudom, mit fogok felvenni, sehogy se jó, semmise, a női lét örömei.
úgy érzem amúgy, tele van az élet dolgokkal, alakul az emberek közé mozdulás is, sokkal türelmesebb vagyok magammal, meg sokkal jobban bízom a dolgok rendjében, mint mielőtt beütött a krach. érdekes, hogy sokkal határozottabban mozdulok arra, ami nekem jó - vagy csak kevésbé vonom kétségbe a jogosságát, nem is tudom.
pasikát még nem piszkálom meg, kinéz nekünk három nap egyben jövőhéten, kíváncsi leszek, mi sül ki belőle...
családot meg... vasárnapig rá kell jönnöm, mit akarok mama cuccaiból, nehéz ügy, meglátjuk. sértődés van, mert az előzőt kihagytam, meg most se hazarohantam, hanem, de konzekvensen védem az időm beosztásához való jogom és egy csepp bűntudatom sincsen. ha úgy érzem, nem fér bele, hogy menjek, akkor na.
mondjuk két napig most csak aludnék, de valahogy majd kibírom, hogy nem...
jesszusom, mit vegyek fel? vajon hideg lesz hajnalban? kábé így ennyi.
mondjuk két napig most csak aludnék, de valahogy majd kibírom, hogy nem...
jesszusom, mit vegyek fel? vajon hideg lesz hajnalban? kábé így ennyi.
2016. június 8., szerda
a tegnap fénypontja
és nem azért, mert szar volt a nap, hanem mert ez a csokor szinte mindenkit megörvendeztetett, saját jogán. mennyit számít, pedig csak egy csokornyi virág...
2016. június 7., kedd
2016. június 6., hétfő
upsz a köbön
és akkor nagyon jófej ismikkel ittam meg dumcsiztam totál random, majd hívott a pasi és mindjárt odaérek hozzá.
most ez így jobb, mint ahogy terveztem, asszem... az ilyen váratlan dolgok olyan... ilyenek.
(csak a holnap fog fájni. de az nagyon.)
most ez így jobb, mint ahogy terveztem, asszem... az ilyen váratlan dolgok olyan... ilyenek.
(csak a holnap fog fájni. de az nagyon.)
upszika
óriási taktikai hibát vétettem, kettőt is - felajánlkoztam a pasinak, holott tudtam, hogy ma ne,
plusz a sértett egóm, aki nem pont a számára megfelelő választ kapta, eljött bevágni egy rumot borral.
jó, nyilván xtra strapás nap, fáradt-álmos-pms-es randomlényke... de kérem, hol az abszcinens nádja?
nem végzetes, csak nem ez volt a terv. mondjuk a hülye pms miatt úgyis éberen forgolódnék. ettől még mindenoké van, csak csodálkozom.
meg na, meg ó, meg rum. (nem még, így is a fejembe szállt...)
különben meg poszttúltengés - gyász van ám még mindig, bizonytalanság, félelmek, ha csak a sorok mögött is. mindenki úgy boldog, ahogy épp tud.
és jövhétig még aggódunk apámért, de senki ne mondja, hogy passzívan várom a csodát. akkoris, igenis hogy nem, mert csak egy életem van, vagy mi.
plusz a sértett egóm, aki nem pont a számára megfelelő választ kapta, eljött bevágni egy rumot borral.
jó, nyilván xtra strapás nap, fáradt-álmos-pms-es randomlényke... de kérem, hol az abszcinens nádja?
nem végzetes, csak nem ez volt a terv. mondjuk a hülye pms miatt úgyis éberen forgolódnék. ettől még mindenoké van, csak csodálkozom.
meg na, meg ó, meg rum. (nem még, így is a fejembe szállt...)
különben meg poszttúltengés - gyász van ám még mindig, bizonytalanság, félelmek, ha csak a sorok mögött is. mindenki úgy boldog, ahogy épp tud.
és jövhétig még aggódunk apámért, de senki ne mondja, hogy passzívan várom a csodát. akkoris, igenis hogy nem, mert csak egy életem van, vagy mi.
jó, hát
az univerzum is olvasta az előzőt és gondolta, megkínál pár kihívással, biztos szeretem. (pedig ha kérdez, tudná: elég kihívás volt nekem ma felkelni.)
meló rogyásig, ideges, hisztiző emberek és annnyira álmos is vagyok mááár... mindig rápróbálok a sokadik kvra, pedig tudom, hogy... hát, tulajdonképp a lelkemnek kell, mert a fizikai közérzetemen ilyenkor már csak ront.
szóval hamarabb elfáradtam.
fricskaként genyalakótárs 300 forinttal kevesebbet utalt, ami azért baj, mert amellett, hogy mindent mi csinálunk helyette, sose száll bele a takarítószerekbe, mosogatószerbe, stb, és akkor ilyenkor még van képe rendre 'nagyvonalúan' lejjebb kerekíteni... úgy nincs kedvem ilyenekkel faszkodni megint...
meg elkezdődött mamika cuccainak széthordása, elég fájdalmas, ráadásul majdnem kihagytak belőle.
enni se nagyon van idő ma, hiába a bőség...
így nehezebb kitartóan lelkesedni, aludnék pàr órát, dejóvolna,
konkrétan már beállt a nyakam attól, hogy tartani kell a fejem, vicces. persze most jól elpanaszolom, aztán mosolygok tovább, de [ásít]...
kishugom is beugrott, a pasi is beharangozta magát, szóval azért van mibe kapaszkodni,
meg vigasztal, hogy más is ásítozik...
#kollektíválmosság
#noprogrameste
meló rogyásig, ideges, hisztiző emberek és annnyira álmos is vagyok mááár... mindig rápróbálok a sokadik kvra, pedig tudom, hogy... hát, tulajdonképp a lelkemnek kell, mert a fizikai közérzetemen ilyenkor már csak ront.
szóval hamarabb elfáradtam.
fricskaként genyalakótárs 300 forinttal kevesebbet utalt, ami azért baj, mert amellett, hogy mindent mi csinálunk helyette, sose száll bele a takarítószerekbe, mosogatószerbe, stb, és akkor ilyenkor még van képe rendre 'nagyvonalúan' lejjebb kerekíteni... úgy nincs kedvem ilyenekkel faszkodni megint...
meg elkezdődött mamika cuccainak széthordása, elég fájdalmas, ráadásul majdnem kihagytak belőle.
enni se nagyon van idő ma, hiába a bőség...
így nehezebb kitartóan lelkesedni, aludnék pàr órát, dejóvolna,
konkrétan már beállt a nyakam attól, hogy tartani kell a fejem, vicces. persze most jól elpanaszolom, aztán mosolygok tovább, de [ásít]...
kishugom is beugrott, a pasi is beharangozta magát, szóval azért van mibe kapaszkodni,
meg vigasztal, hogy más is ásítozik...
#kollektíválmosság
#noprogrameste
csodaszép hétindító reggelt mindenkinek
hát nem gyönyörűséges? ez az idő, az illatok és fények... :) annyi jót ígér, reméljük, be is váltja...
persze kisebb döccenők akadnak, például második éjjel nehezen aludtam (pms), most keveset (munka, meg átver, hogy sokáig világos van),
eltéptem a kedvenc nyakláncom (felakadtam a kilincsen, én, szeleburdi) és kirántottam a naptárt a falból, ahogy lapozni akartam,
de már csak 1-2 nap és megjön és akkor átváltok mormotába (meg lajhárba, csupa cukker alteregó), különben ha megébredtem, a pasi mindig puszit nyomott a nyakamra álmában és magához ölelt, hát nem tisztára megérte? és azóta ittam két kvt is. a nyakláncot nagyjából megszereltem és a szöget is kitúrtam a szekrény alól, sőt, némi komikus pipiskedéssel (meg egy tűzőgéppel) visszaügyeskedtem a helyére...
feel like a boss.
a múlthét nagyon tartalmasan telt, így nem bánom, hogy most rettenet sokat fogok dolgozni. tegnap egész délelőtt lábat lógattam (egy padon kávézgattam-netezgettem-chilleltem egy fás-virágos részen), az nagyon feltöltött, délután meg főztem.
egy kiló darálthúst transzformáltam át fasírtgolyókká, majonézes krumplisalátával, és -képzeljétek - jó lett. így napokra megoldottam a főttétel kérdést (sőt, ma apám is hozott nekem) és olyan őszinte, hálás ragyogást varázsoltam a pasi arcára, hogy még.
kaptam cserébe cukrászdai sütit meg szeretgetős szerelmeskedést (vagy azt a féltékenység miatt? sose lehet tudni...),
mindketten alaposan bevásáltunk pogácsából, hogy a másiknak is jusson,
a hugomék küldtek videót majdnemhugom egyemmeg kölyökkutyájáról ha már nem tudtam élőben megszemlélni,
lassan itt a gyümölcsszezon amit idén szeretnék kimaxolni, mert ezerszer inkább, mint csoki vagy süti,
és ó, lecsó meg tökfőzelék,
ma annyira dicsérték a cédrus piacot, hogy csak el fogok végre nézni,
tetszenek a mostani tendenciák az evést-stabilitást illetően,
a tavalyi eljegyzési kisruhám van rajtam, ami szép nőies alakot csinál (főleg egy ezeréves jeansclub-os pulcsival kombinálva, amit ehhez találtak ki, még jó, hogy vigyáztam rá), így csinosnak is érzem magam meg szóvá is teszik,
no igen, ez is, hogy mostanában igyekszem tetszeni (főleg magamnak),
és mittudomén, még az a pár morcogó ember se rontotta le a lelkesedésem, akik itt hisztiztek nekem.
nem tudom, mennyire tűnik ez erőltetett hurráoptimizmusnak vagy idegesítő mániás izének (egyik sem amúgy),
de én igazán igyekszem, annak jegyében, hogy sajnos senki más nem fog engem boldoggá tenni magam helyett, illetve hogy jelen körülmények közt a boldogság a kis dolgokban rejlik,
minden adódóból ki kell nyerni a lehető legtöbb energiát. (persze csalok, a pasi és a szex nagyban emelt a kedvemen.)
nap végére elfogy majd a lendület sajna, na de addig nincs helye nyüssznek!
(ez a bejegyzés hajnal óta íródik... már inkább szépnapot!)
persze kisebb döccenők akadnak, például második éjjel nehezen aludtam (pms), most keveset (munka, meg átver, hogy sokáig világos van),
eltéptem a kedvenc nyakláncom (felakadtam a kilincsen, én, szeleburdi) és kirántottam a naptárt a falból, ahogy lapozni akartam,
de már csak 1-2 nap és megjön és akkor átváltok mormotába (meg lajhárba, csupa cukker alteregó), különben ha megébredtem, a pasi mindig puszit nyomott a nyakamra álmában és magához ölelt, hát nem tisztára megérte? és azóta ittam két kvt is. a nyakláncot nagyjából megszereltem és a szöget is kitúrtam a szekrény alól, sőt, némi komikus pipiskedéssel (meg egy tűzőgéppel) visszaügyeskedtem a helyére...
feel like a boss.
a múlthét nagyon tartalmasan telt, így nem bánom, hogy most rettenet sokat fogok dolgozni. tegnap egész délelőtt lábat lógattam (egy padon kávézgattam-netezgettem-chilleltem egy fás-virágos részen), az nagyon feltöltött, délután meg főztem.
egy kiló darálthúst transzformáltam át fasírtgolyókká, majonézes krumplisalátával, és -képzeljétek - jó lett. így napokra megoldottam a főttétel kérdést (sőt, ma apám is hozott nekem) és olyan őszinte, hálás ragyogást varázsoltam a pasi arcára, hogy még.
kaptam cserébe cukrászdai sütit meg szeretgetős szerelmeskedést (vagy azt a féltékenység miatt? sose lehet tudni...),
mindketten alaposan bevásáltunk pogácsából, hogy a másiknak is jusson,
a hugomék küldtek videót majdnemhugom egyemmeg kölyökkutyájáról ha már nem tudtam élőben megszemlélni,
lassan itt a gyümölcsszezon amit idén szeretnék kimaxolni, mert ezerszer inkább, mint csoki vagy süti,
és ó, lecsó meg tökfőzelék,
ma annyira dicsérték a cédrus piacot, hogy csak el fogok végre nézni,
tetszenek a mostani tendenciák az evést-stabilitást illetően,
a tavalyi eljegyzési kisruhám van rajtam, ami szép nőies alakot csinál (főleg egy ezeréves jeansclub-os pulcsival kombinálva, amit ehhez találtak ki, még jó, hogy vigyáztam rá), így csinosnak is érzem magam meg szóvá is teszik,
no igen, ez is, hogy mostanában igyekszem tetszeni (főleg magamnak),
és mittudomén, még az a pár morcogó ember se rontotta le a lelkesedésem, akik itt hisztiztek nekem.
nem tudom, mennyire tűnik ez erőltetett hurráoptimizmusnak vagy idegesítő mániás izének (egyik sem amúgy),
de én igazán igyekszem, annak jegyében, hogy sajnos senki más nem fog engem boldoggá tenni magam helyett, illetve hogy jelen körülmények közt a boldogság a kis dolgokban rejlik,
minden adódóból ki kell nyerni a lehető legtöbb energiát. (persze csalok, a pasi és a szex nagyban emelt a kedvemen.)
nap végére elfogy majd a lendület sajna, na de addig nincs helye nyüssznek!
(ez a bejegyzés hajnal óta íródik... már inkább szépnapot!)
2016. június 5., vasárnap
az kémiáról
egyben megvan a válasz is: ex-semmiség is hasonlít, még ha látszólag oly különböző is... háromból három, ha már tudom, mit nézzek rajtuk. szóval hogy igen, konkrétan egy arcvonásmixre bukom.
ugyanitt egyből beugrott, hogy az ő exe megintcsak ugyanazzal a vasalóforma arcéllel rendelkezett, mint én, nem is értem, hogy felejthettem el.
a matek szerint a tűzoltófiúnak is én vagyok az esete. háromból három nálam, háromból kettő náluk,
folytassuk a logikai sort.
vagy pont nála már átfordul a képlet, mert pont annyira különbözik?
szerintem a kémia több, mint egy helyes pofi, két csinos mell meg egy jó popsi. a kémia az a megmagyarázhatatlan varázslat, hogy valaki képbe kerülhet, mint zsigyeri vágyaink tárgya, és van értelme megismerkedni vele.
vajon ez csak az alap, aztán simán kiderülhet, hogy a másik egy kitérdekel?
vagy van ennek egyéb jelentősége is?
vajon tényleg nincs értelme mással ismerkedni, bármennyire klappolna is az ésszel fontos egyéb?
vagy a kémia egy pasinál nem számít így, csak én gondolom?
felülírható-e fejjel?
és nőknél?
most ez számít egyáltalán vagy csupán egy plusz, ami szerencse kérdése és én dimenzionálom túl?
lehet jószex olyannal is, aki nem hasonlít? véletlen ez az általam wtfnek tartott most felfedezett mintázat?
ha meg nem, akkor ez annyit tesz: eleve behatárolt, kihez fogok vonzódni, függetlenül attól, milyen ember? vagy erre van a randizás? hogy mielőtt elveszted az eszed, nézd meg, van-e értelme? és reménykedj, hogy egyszer egy olyanba is belefutsz, aki emberileg is megfelel? de és ha nem? kémia olyan kevesekkel van, és olyan sok a gyagyás...
a kémia jelenleg az én olvasatomban sajnos nagyon leszűkíti az egyáltalán szóba jöhetők körét - hogy a fene essen belé, nem? vagy?
(ma nagyon határozott vagyok, úgy érzem...)
ugyanitt egyből beugrott, hogy az ő exe megintcsak ugyanazzal a vasalóforma arcéllel rendelkezett, mint én, nem is értem, hogy felejthettem el.
a matek szerint a tűzoltófiúnak is én vagyok az esete. háromból három nálam, háromból kettő náluk,
folytassuk a logikai sort.
vagy pont nála már átfordul a képlet, mert pont annyira különbözik?
szerintem a kémia több, mint egy helyes pofi, két csinos mell meg egy jó popsi. a kémia az a megmagyarázhatatlan varázslat, hogy valaki képbe kerülhet, mint zsigyeri vágyaink tárgya, és van értelme megismerkedni vele.
vajon ez csak az alap, aztán simán kiderülhet, hogy a másik egy kitérdekel?
vagy van ennek egyéb jelentősége is?
vajon tényleg nincs értelme mással ismerkedni, bármennyire klappolna is az ésszel fontos egyéb?
vagy a kémia egy pasinál nem számít így, csak én gondolom?
felülírható-e fejjel?
és nőknél?
most ez számít egyáltalán vagy csupán egy plusz, ami szerencse kérdése és én dimenzionálom túl?
lehet jószex olyannal is, aki nem hasonlít? véletlen ez az általam wtfnek tartott most felfedezett mintázat?
ha meg nem, akkor ez annyit tesz: eleve behatárolt, kihez fogok vonzódni, függetlenül attól, milyen ember? vagy erre van a randizás? hogy mielőtt elveszted az eszed, nézd meg, van-e értelme? és reménykedj, hogy egyszer egy olyanba is belefutsz, aki emberileg is megfelel? de és ha nem? kémia olyan kevesekkel van, és olyan sok a gyagyás...
a kémia jelenleg az én olvasatomban sajnos nagyon leszűkíti az egyáltalán szóba jöhetők körét - hogy a fene essen belé, nem? vagy?
(ma nagyon határozott vagyok, úgy érzem...)
ex-semmiség
először csak elkapott a vágy, hogy kilátogassak a régi környékre. úgyis úton voltam, ráértem, vásárolni is akartam - egy ponton másfele kellett kanyarodni és kész.
aztán beütött a gondolat, hogy ha már, akkor lehívom a hàz elé.
(8 év, hatot vagy hat és felet ott is éltem, mittudomén. bántalmazó abnormalitás volt vagy sem, kitörölhetetlenül az volt felnőtt életem nagyja, sok örömmel, sok tapasztalással a rossz dolgok mellett.)
mióta utoljára leráztam, áprilisban, nem beszéltünk, nem is nagyon gondoltam rá.
a lakásban lenni kb 10 percig volt fura, ő örült nekem, a cicmók is megismert, engem meg átjárt az otthonosság biztonságos érzése.
jól is esett, de meg is ijesztett, hogy arról beszélt, majd egyszer úgyis visszamegyek hozzá, mindenkit hozzám mér, ha ilyen lettem volna régen is, happily ever after lett volna. (az én hibám, nyilván. még most se látja magát, reménytelen esetek...)
lófaszt, leginkább, sose, sose fogok visszamenni.
nincs senkije, csak hiánya, ilyenje már nem is lesz, sokat emlegette a csodás szexuális életünket, próbált bizalmaskodni.
és igen, a bizalmaskodás. hogy egyszerűen nem lenne fura. az eszemnek persze, de az érzések pontosan emlékeznek a gyöngéd összetartozásra, hogy múltunk van - úgy tűnik, sosem leszünk idegenek egymásnak.
nem tudom, hogy mondjam. nem éreztem kisértést, más után vágyom, tudom a rosszat is, de nem tudtam nem észrevenni, hogy ösztönszinten magától értetődő volna.
értitek-e?
most élményszinten értettem meg, miért nem megyünk exek, exotthonok közelébe.
bármennyire túl is vagyok rajta, küldöm el nyugodt szívvel telefonon, az a rengeteg jó, ami egy ilyen rémes kapcsolatban is átélhető, mind ott van.
sőt, sok olyasmit adott, ami a mostani életemben hiánycikk.
gyomortájt ütött a szembesülés, hogy voltak idők, mikor minden szombaton piacra mentem, kitakarítottam aztán megfőztem, a maga természetességében, majd a hétvége az otthon biztonságában telt. nem ez a cigányélet, mint most, hanem lassú, ráérős, jókat evős, hosszan kettesben levős filmnézős-összebújós fix pont.
tudom, hogy utólag idealizàlom, de minden bántalmazó kapcsolat csavarja, hogy nagyon jó is, amellett, hogy méltatlan. hogy sokszor ad olyat, amiért látszólag megéri.
nekem ez volt. a szép, szerethető énje adott nekem biztonságos otthont, ami miatt nem jártam el hétvégente a jó időszakokban, és nem akartam kilépni, míg újra meg nem zakkant. a jó extől kaptam intimitást és szenvedélyt is olyankor.
valahogy úgy van, hogy ha összegyúrnánk az extől és ex-semmiségtől kapott jó részeket, a kint és a bent világát, megspékelnénk a mostani élménygazdagságot stabil együtéléssel, meglenne a teljesség.
furi volt szembesülni vele, hogy én egyszer már tápláltam az otthon melegét valakinek - most meg rohanás van, mászkálás, csajszi tempó, jajjnemtudokfőzni... de hát nekem ez egyszer már ment.
ez fontos, ezt részben át lehetne menteni a magam világába...
szóval tanulságok vannak.
a pasinak is elmondtam, hol jártam, holott tudtam, hogy szarul fog neki esni, meg azt is, hogy nem kell beszámolnom neki, szabad vagyok.
akár az ágyban is nosztalgiázhattam volna, ahhoz se lenne köze...
nyilván nem tettem, féltékenységet se akarok szítani... franc tudja, kicsit megnéztem, mizu velem most - és hàt ez.
bele kell csempészni a napjaimba az otthonos biztonságot újra, nekem magamnak, egyedül, az van.
aztán beütött a gondolat, hogy ha már, akkor lehívom a hàz elé.
(8 év, hatot vagy hat és felet ott is éltem, mittudomén. bántalmazó abnormalitás volt vagy sem, kitörölhetetlenül az volt felnőtt életem nagyja, sok örömmel, sok tapasztalással a rossz dolgok mellett.)
mióta utoljára leráztam, áprilisban, nem beszéltünk, nem is nagyon gondoltam rá.
a lakásban lenni kb 10 percig volt fura, ő örült nekem, a cicmók is megismert, engem meg átjárt az otthonosság biztonságos érzése.
jól is esett, de meg is ijesztett, hogy arról beszélt, majd egyszer úgyis visszamegyek hozzá, mindenkit hozzám mér, ha ilyen lettem volna régen is, happily ever after lett volna. (az én hibám, nyilván. még most se látja magát, reménytelen esetek...)
lófaszt, leginkább, sose, sose fogok visszamenni.
nincs senkije, csak hiánya, ilyenje már nem is lesz, sokat emlegette a csodás szexuális életünket, próbált bizalmaskodni.
és igen, a bizalmaskodás. hogy egyszerűen nem lenne fura. az eszemnek persze, de az érzések pontosan emlékeznek a gyöngéd összetartozásra, hogy múltunk van - úgy tűnik, sosem leszünk idegenek egymásnak.
nem tudom, hogy mondjam. nem éreztem kisértést, más után vágyom, tudom a rosszat is, de nem tudtam nem észrevenni, hogy ösztönszinten magától értetődő volna.
értitek-e?
most élményszinten értettem meg, miért nem megyünk exek, exotthonok közelébe.
bármennyire túl is vagyok rajta, küldöm el nyugodt szívvel telefonon, az a rengeteg jó, ami egy ilyen rémes kapcsolatban is átélhető, mind ott van.
sőt, sok olyasmit adott, ami a mostani életemben hiánycikk.
gyomortájt ütött a szembesülés, hogy voltak idők, mikor minden szombaton piacra mentem, kitakarítottam aztán megfőztem, a maga természetességében, majd a hétvége az otthon biztonságában telt. nem ez a cigányélet, mint most, hanem lassú, ráérős, jókat evős, hosszan kettesben levős filmnézős-összebújós fix pont.
tudom, hogy utólag idealizàlom, de minden bántalmazó kapcsolat csavarja, hogy nagyon jó is, amellett, hogy méltatlan. hogy sokszor ad olyat, amiért látszólag megéri.
nekem ez volt. a szép, szerethető énje adott nekem biztonságos otthont, ami miatt nem jártam el hétvégente a jó időszakokban, és nem akartam kilépni, míg újra meg nem zakkant. a jó extől kaptam intimitást és szenvedélyt is olyankor.
valahogy úgy van, hogy ha összegyúrnánk az extől és ex-semmiségtől kapott jó részeket, a kint és a bent világát, megspékelnénk a mostani élménygazdagságot stabil együtéléssel, meglenne a teljesség.
furi volt szembesülni vele, hogy én egyszer már tápláltam az otthon melegét valakinek - most meg rohanás van, mászkálás, csajszi tempó, jajjnemtudokfőzni... de hát nekem ez egyszer már ment.
ez fontos, ezt részben át lehetne menteni a magam világába...
szóval tanulságok vannak.
a pasinak is elmondtam, hol jártam, holott tudtam, hogy szarul fog neki esni, meg azt is, hogy nem kell beszámolnom neki, szabad vagyok.
akár az ágyban is nosztalgiázhattam volna, ahhoz se lenne köze...
nyilván nem tettem, féltékenységet se akarok szítani... franc tudja, kicsit megnéztem, mizu velem most - és hàt ez.
bele kell csempészni a napjaimba az otthonos biztonságot újra, nekem magamnak, egyedül, az van.
hogyan gyújtsuk fel majdnem a táskánkat
hát úgy, hogy egyik kezünkben kv, másikban cigi, ölünkben telefon, és miközben rágyújtunk, nem figyelünk az elpattanó parázsló dohányra, mert egy cukker nyuszimotorozó gyerkőcöt bámulunk fátyolos szemmel. szerencsére észrevettem, hogy füstöl a táskám és csak a bevásárló szatyromat lyuggattam ki.
előtte nagyon megnéztem egy biciklizni tanuló kissrácot, aki mellett apu szaladt, anya meg hátulról fotózott, majd egy babakocsiból kikacagó babát is, ahogy a szülei tologatták.
én.
én, aki még deklaráltan nem akar gyereket, aki kábé sose értette az idegen gyerekektől olvadozó hugait és megvetéssel nézett minden bájolgós jelenetet, ha ismeretlenek találtak meg random gyerekeseket.
én, akinek az első napja bébiszitterként pánikolással kezdődőtt anno, hogy ugyan mit fog kezdeni egy másfél éves idegen létformával. (az idegen létforma tíz perc alatt megoldotta, neki eszébe sem jutott ilyesmin parázni, de ez már másik történet.)
most nem tudom eldönteni, mizu. az, hogy tegnap jártam fenn az exlakásban ex-semmiségnél, és ez megzavarta a rendszert? hogy túl sok 'csajok és pasik' kommentfolyamot olvastam, és tudat alatt bekúszott, hogy egy nőnek 30 fölött már zuhanórepülésben vannak az esélyei plusz kattognak a hormonjai, hogy bármiáron gyerek? hogy tegnap a pasi beszélt az exéről, hogyan ejtette át, mert már szülni akart? hogy a hormonjaim érzékelik (tévesen) a pasi folyamatos jelenlétét?
vagy - a legrosszabb eshetőségként - pusztán a biológiai programom szerint kettyent egyet az órám ösztönszinten?
bármelyik is, na ne szórakozzunk már! nincs kinek (magamat is beleértve), hova, mire, satöbbi. még nagyon nem jött el az idő...
de innentől azért jobban fogom érteni a márnagyongyereketakarok állapotban gyötrődő nőket... épp csak felvillant az érzés, de hát durva.
2016. június 4., szombat
félre ne értsétek
szipi-szupi program volt a piac. spontán kattant be reggel, hogy "hazalátogatok" Óbudára, be is jártam az anno szeretett helyek nagyját. (úgy tűnik, imádok cipekedni.) váratlan fordulatként vettem halvány orgona meg barack színű melltartókat is (nem feketék!! csak meg ne bánjam, mosásügyileg...) és kipótoltam a bugyis fiók foghíjait (legalábbis elkezdtem, gecidrágák a fehérneműk, basszus), meg belefutottam egy egész klassz strandtáskába, ami még belefért a büdzsébe... (optimista vagyok a nyaramat illetően: jóidő, csavargás, vízpartok...)
ja, és az anno kedvenc henteseim megismertek, tiszta szívmelengető...
a héten volt régnemlátott barátnőzés is (tervezetten), imádom, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk,
a pasival (spontán) megtekintettük a Sziklatemplomot (omg, a Szent István kápolna fafaragásai, agyam eldobom, hogy van ember, aki ilyen gyönyörűt alkot),
ettem isteni rizottót, csak most nem voltam beteg, mint tavaly, amikor ott jártunk, így éreztem az ízeket, meg képes voltam átnézni az étlapot és tetszik, meg az árak is, bár nem én fizettem, khm, de felvettem a listára, akár egyszemélyes luxinak (rizottó kóstolás pipa - rajta volt A listámon),
bejártuk a várat, bohóckodtunk, elfáradtunk teljesen,
majdnem hajókáztunk is, de pont lekéstük, majd máskor (én tuti fogok), így inkább kipróbáltuk az új vilit meg kicsit még városnéztünk,
ja, meg korábban felfedeztük a legüberbrutálabb fagyizót - egy nagy gombóc minimum két rendes, de inkább három. rámszólt, hogy nemár csak egyet, szóval szerénykedve kértem a nagy egresemre egy kis puncsot, amiről ugye kiderült, hogy az barátok közt is minimum négy gombócnyi. (a túlméretezett édestölcsér gyanús lehetett volna...) a végére inkább feladat volt, mint élvezet, de lenyomtam, büszkeség. szóval majdnem túllőttük magunkat fagyival. (ő két naggyal küzdött meg hősiesen.) próbáltuk lesétálni, de lehetetlenség volt.. (imádom, hogy ennyit sétálunk...)
voltunk még másik étteremben is, amit kb a megismerkedésünk óta meg akart nézni, ott, az ő környékén, én meg semmi jónak nem vagyok elrontója ugye (spárga kóstolás pipa - szintén A listáról. asszem szeretem).
(ahhoz képest, micsoda csóróság van, két hét alatt négyet jártam meg:
anyámmal villásreggeliztünk - azt a helyet is 'megtartom',
egyszer magamat ajándékoztam meg, mert megérdemeltem - azt viszont lehúzom a listáról, mivel szarabb és drágább lett az étlap, nincs többé a pasival először romcsizós hely -,
kétszer pedig a pasi vélekedett így, nagy örömömre.
persze most megint kénytelen leszek főzni neki... nem mintha bánnám... fasírtot valamivel, mondjuk.
ja, tudjátok, nekem étteremben enni mindig ünnep, az összes eddigi alkalom dédelgetett emlék. a csóróságnak is megvan a maga bája, na.)
azt vettem észre, hogy újabban inkább enni van igényem, mint alkoholizálni, és ez tök magától billent át - üdítő fordulat, nagyon boldoggá tesz.
amúgy egész úgy tűnhet, mintha a pasival újra járnánk, mivel ilyen cukker dolgokat művelünk ilyen gyakran és naponta hív továbbra is,
de nem.
mondjuk először ezen a héten kezdtem el gondolkodni, hogy ezmiez,
pont, ahogy megmondtam.
lement ugye apám műtétje - bár pont most gennyedzett be neki csúnyán, meg szövettan sincs még, és a mamának biztos, hogy baja van, mivel egy kézzel kitapintható daganat az már tény,
de nem estem kétségbe.
csak annyi, hogy nem lett sokkal több kedvem firtatni az ezmiezt,
inkább lett kedvem kicsit még hagyni, úgyis csak harmadik hete van valami (még ha konstans is),
az még semmi, az még lehet múló káprázat.
mondjuk nekem ez most akkor is jó, szóval ha múló káprázat, az se baj.
ez az év eddig nagyon más, mint számítottam, csodálkoznék, ha előre be tudnám lőni akár csak a holnapomat is... (remélem, főzés, napozás és nagy alvás lesz benne, de kitudja.)
ja, és az anno kedvenc henteseim megismertek, tiszta szívmelengető...
a héten volt régnemlátott barátnőzés is (tervezetten), imádom, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk,
a pasival (spontán) megtekintettük a Sziklatemplomot (omg, a Szent István kápolna fafaragásai, agyam eldobom, hogy van ember, aki ilyen gyönyörűt alkot),
ettem isteni rizottót, csak most nem voltam beteg, mint tavaly, amikor ott jártunk, így éreztem az ízeket, meg képes voltam átnézni az étlapot és tetszik, meg az árak is, bár nem én fizettem, khm, de felvettem a listára, akár egyszemélyes luxinak (rizottó kóstolás pipa - rajta volt A listámon),
bejártuk a várat, bohóckodtunk, elfáradtunk teljesen,
majdnem hajókáztunk is, de pont lekéstük, majd máskor (én tuti fogok), így inkább kipróbáltuk az új vilit meg kicsit még városnéztünk,
ja, meg korábban felfedeztük a legüberbrutálabb fagyizót - egy nagy gombóc minimum két rendes, de inkább három. rámszólt, hogy nemár csak egyet, szóval szerénykedve kértem a nagy egresemre egy kis puncsot, amiről ugye kiderült, hogy az barátok közt is minimum négy gombócnyi. (a túlméretezett édestölcsér gyanús lehetett volna...) a végére inkább feladat volt, mint élvezet, de lenyomtam, büszkeség. szóval majdnem túllőttük magunkat fagyival. (ő két naggyal küzdött meg hősiesen.) próbáltuk lesétálni, de lehetetlenség volt.. (imádom, hogy ennyit sétálunk...)
voltunk még másik étteremben is, amit kb a megismerkedésünk óta meg akart nézni, ott, az ő környékén, én meg semmi jónak nem vagyok elrontója ugye (spárga kóstolás pipa - szintén A listáról. asszem szeretem).
(ahhoz képest, micsoda csóróság van, két hét alatt négyet jártam meg:
anyámmal villásreggeliztünk - azt a helyet is 'megtartom',
egyszer magamat ajándékoztam meg, mert megérdemeltem - azt viszont lehúzom a listáról, mivel szarabb és drágább lett az étlap, nincs többé a pasival először romcsizós hely -,
kétszer pedig a pasi vélekedett így, nagy örömömre.
persze most megint kénytelen leszek főzni neki... nem mintha bánnám... fasírtot valamivel, mondjuk.
ja, tudjátok, nekem étteremben enni mindig ünnep, az összes eddigi alkalom dédelgetett emlék. a csóróságnak is megvan a maga bája, na.)
azt vettem észre, hogy újabban inkább enni van igényem, mint alkoholizálni, és ez tök magától billent át - üdítő fordulat, nagyon boldoggá tesz.
amúgy egész úgy tűnhet, mintha a pasival újra járnánk, mivel ilyen cukker dolgokat művelünk ilyen gyakran és naponta hív továbbra is,
de nem.
mondjuk először ezen a héten kezdtem el gondolkodni, hogy ezmiez,
pont, ahogy megmondtam.
lement ugye apám műtétje - bár pont most gennyedzett be neki csúnyán, meg szövettan sincs még, és a mamának biztos, hogy baja van, mivel egy kézzel kitapintható daganat az már tény,
de nem estem kétségbe.
csak annyi, hogy nem lett sokkal több kedvem firtatni az ezmiezt,
inkább lett kedvem kicsit még hagyni, úgyis csak harmadik hete van valami (még ha konstans is),
az még semmi, az még lehet múló káprázat.
mondjuk nekem ez most akkor is jó, szóval ha múló káprázat, az se baj.
ez az év eddig nagyon más, mint számítottam, csodálkoznék, ha előre be tudnám lőni akár csak a holnapomat is... (remélem, főzés, napozás és nagy alvás lesz benne, de kitudja.)
arcom
mikor rájövök, hogy dögfáradt vagyok, mivel az egész napot végigtalpaltam,
de még el kell tisztítani és pakolni egy csomó húst*, bevásárolni a maradék hozzávalókat és megsütni a hagymás májat, pedig már csak aludni akarnék. vagy legalább egyhelyben ülni. de a magam elé bambulásnál semmiképp se többet. talán egy fürdés még beleférne... ha előtte rápihennék.
arcom.
*: fagyasztó-tetris azon okosoknak, akik nem bírják ki túlvásárlás nélkül, ha piacon járnak. 'csak egy kis szárnyat, az mindig jó, ha van... meg némi mellet, abból bármit ki lehet hozni, még levest is... ejj, de gyönyörű az a dagadó, pont jó lenne fasírtnak...' na jó, elvileg a fasírtot holnap megcsinálom. és végülis a gyalult tököt meg a gyönyörű cukkiniket, sőt, a húsos csontot is otthagytam... de na.
de még el kell tisztítani és pakolni egy csomó húst*, bevásárolni a maradék hozzávalókat és megsütni a hagymás májat, pedig már csak aludni akarnék. vagy legalább egyhelyben ülni. de a magam elé bambulásnál semmiképp se többet. talán egy fürdés még beleférne... ha előtte rápihennék.
arcom.
*: fagyasztó-tetris azon okosoknak, akik nem bírják ki túlvásárlás nélkül, ha piacon járnak. 'csak egy kis szárnyat, az mindig jó, ha van... meg némi mellet, abból bármit ki lehet hozni, még levest is... ejj, de gyönyörű az a dagadó, pont jó lenne fasírtnak...' na jó, elvileg a fasírtot holnap megcsinálom. és végülis a gyalult tököt meg a gyönyörű cukkiniket, sőt, a húsos csontot is otthagytam... de na.
2016. június 2., csütörtök
2016. június 1., szerda
ájvisshepiszámörtujú
kedves mindenki, bodog június elsejét!
ne feledjétek: a nyár első hivatalos napja, muszáj jónak lennie! vagy legalább valami kis jóságnak történnie - csempésszetek bele, ha máshogy véletlen pont nem megy...
én nagyon igyekszem a lehető legtöbb dolognak örülni, hajnal óta, fülig érő szájjal (bár az tyű de nehéz tud lenni, főleg, miután lecseszték az embert, vagy ha már nagyon álmos, de na),
ha lehet, még jobban, mint máskor.
a reggeli madárcsicsergésnek, világosnak, kávénak (na jó, kávéknak), hogy nem együtt utaztunk a büdösnénivel, hogy a buszról pompázatos rózsatöveket láttam, a Hősök terének hajnali fényben, a csinos kék ruhámnak,
hogy a cipőm erősen kóstolgatja a lábam, de még nem törte fel, annyi sok mosolynak, bóknak, embernek,
hogy van nálam könyv, amit olvashatok,
hogy kaptam kommenteket,
hogy mások írtak új posztokat,
hogy finomat hoztam enni, hogy hoztam enni (khm),
hogy eddig egész normális volt a meló és a balhé is elült már,
hogy végre van érkezésem megírni ezt,
meg mittudomén, hogy ezek az apróságok elegendőek voltak, hogy a mai napot (eddig) tudjam értékelni.
végülis a nyár jó, az, hogy megkezdődik, maga is ok az örömködésre, nemde?
ne feledjétek: a nyár első hivatalos napja, muszáj jónak lennie! vagy legalább valami kis jóságnak történnie - csempésszetek bele, ha máshogy véletlen pont nem megy...
én nagyon igyekszem a lehető legtöbb dolognak örülni, hajnal óta, fülig érő szájjal (bár az tyű de nehéz tud lenni, főleg, miután lecseszték az embert, vagy ha már nagyon álmos, de na),
ha lehet, még jobban, mint máskor.
a reggeli madárcsicsergésnek, világosnak, kávénak (na jó, kávéknak), hogy nem együtt utaztunk a büdösnénivel, hogy a buszról pompázatos rózsatöveket láttam, a Hősök terének hajnali fényben, a csinos kék ruhámnak,
hogy a cipőm erősen kóstolgatja a lábam, de még nem törte fel, annyi sok mosolynak, bóknak, embernek,
hogy van nálam könyv, amit olvashatok,
hogy kaptam kommenteket,
hogy mások írtak új posztokat,
hogy finomat hoztam enni, hogy hoztam enni (khm),
hogy eddig egész normális volt a meló és a balhé is elült már,
hogy végre van érkezésem megírni ezt,
meg mittudomén, hogy ezek az apróságok elegendőek voltak, hogy a mai napot (eddig) tudjam értékelni.
végülis a nyár jó, az, hogy megkezdődik, maga is ok az örömködésre, nemde?