félre ne értsétek

szipi-szupi program volt a piac. spontán kattant be reggel, hogy "hazalátogatok" Óbudára, be is jártam az anno szeretett helyek nagyját. (úgy tűnik, imádok cipekedni.) váratlan fordulatként vettem halvány orgona meg barack színű melltartókat is (nem feketék!! csak meg ne bánjam, mosásügyileg...) és kipótoltam a bugyis fiók foghíjait (legalábbis elkezdtem, gecidrágák a fehérneműk, basszus), meg belefutottam egy egész klassz strandtáskába, ami még belefért a büdzsébe... (optimista vagyok a nyaramat illetően: jóidő, csavargás, vízpartok...)
ja, és az anno kedvenc henteseim megismertek, tiszta szívmelengető...


a héten volt régnemlátott barátnőzés is (tervezetten), imádom, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk,
a pasival (spontán) megtekintettük a Sziklatemplomot (omg, a Szent István kápolna fafaragásai, agyam eldobom, hogy van ember, aki ilyen gyönyörűt alkot),
ettem isteni rizottót, csak most nem voltam beteg, mint tavaly, amikor ott jártunk, így éreztem az ízeket, meg képes voltam átnézni az étlapot és tetszik, meg az árak is, bár nem én fizettem, khm, de felvettem a listára, akár egyszemélyes luxinak (rizottó kóstolás pipa - rajta volt A listámon),
bejártuk a várat, bohóckodtunk, elfáradtunk teljesen,
majdnem hajókáztunk is, de pont lekéstük, majd máskor (én tuti fogok), így inkább kipróbáltuk az új vilit meg kicsit még városnéztünk,

ja, meg korábban felfedeztük a legüberbrutálabb fagyizót - egy nagy gombóc minimum két rendes, de inkább három. rámszólt, hogy nemár csak egyet, szóval szerénykedve kértem a nagy egresemre egy kis puncsot, amiről ugye kiderült, hogy az barátok közt is minimum négy gombócnyi. (a túlméretezett édestölcsér gyanús lehetett volna...) a végére inkább feladat volt, mint élvezet, de lenyomtam, büszkeség. szóval majdnem túllőttük magunkat fagyival. (ő két naggyal küzdött meg hősiesen.) próbáltuk lesétálni, de lehetetlenség volt.. (imádom, hogy ennyit sétálunk...)

voltunk még másik étteremben is, amit kb a megismerkedésünk óta meg akart nézni, ott, az ő környékén, én meg semmi jónak nem vagyok elrontója ugye (spárga kóstolás pipa - szintén A listáról. asszem szeretem).

(ahhoz képest, micsoda csóróság van, két hét alatt négyet jártam meg:
anyámmal villásreggeliztünk - azt a helyet is 'megtartom',
egyszer magamat ajándékoztam meg, mert megérdemeltem - azt viszont lehúzom a listáról, mivel szarabb és drágább lett az étlap, nincs többé a pasival először romcsizós hely -,
kétszer pedig a pasi vélekedett így, nagy örömömre.
persze most megint kénytelen leszek főzni neki... nem mintha bánnám... fasírtot valamivel, mondjuk.
ja, tudjátok, nekem étteremben enni mindig ünnep, az összes eddigi alkalom dédelgetett emlék. a csóróságnak is megvan a maga bája, na.)

azt vettem észre, hogy újabban inkább enni van igényem, mint alkoholizálni, és ez tök magától billent át - üdítő fordulat, nagyon boldoggá tesz.

amúgy egész úgy tűnhet, mintha a pasival újra járnánk, mivel ilyen cukker dolgokat művelünk ilyen gyakran és naponta hív továbbra is,
de nem.
mondjuk először ezen a héten kezdtem el gondolkodni, hogy ezmiez,
pont, ahogy megmondtam.
lement ugye apám műtétje - bár pont most gennyedzett be neki csúnyán, meg szövettan sincs még, és a mamának biztos, hogy baja van, mivel egy kézzel kitapintható daganat az már tény,

de nem estem kétségbe.
csak annyi, hogy nem lett sokkal több kedvem firtatni az ezmiezt,
inkább lett kedvem kicsit még hagyni, úgyis csak harmadik hete van valami (még ha konstans is),
az még semmi, az még lehet múló káprázat.

mondjuk nekem ez most akkor is jó, szóval ha múló káprázat, az se baj.

ez az év eddig nagyon más, mint számítottam, csodálkoznék, ha előre be tudnám lőni akár csak a holnapomat is... (remélem, főzés, napozás és nagy alvás lesz benne, de kitudja.)