ex-semmiség

először csak elkapott a vágy, hogy kilátogassak a régi környékre. úgyis úton voltam, ráértem, vásárolni is akartam - egy ponton másfele kellett kanyarodni és kész.
aztán beütött a gondolat, hogy ha már, akkor lehívom a hàz elé.
(8 év, hatot vagy hat és felet ott is éltem, mittudomén. bántalmazó abnormalitás volt vagy sem, kitörölhetetlenül az volt felnőtt életem nagyja, sok örömmel, sok tapasztalással a rossz dolgok mellett.)

mióta utoljára leráztam, áprilisban, nem beszéltünk, nem is nagyon gondoltam rá.

a lakásban lenni kb 10 percig volt fura, ő örült nekem, a cicmók is megismert, engem meg átjárt az otthonosság biztonságos érzése.
jól is esett, de meg is ijesztett, hogy arról beszélt, majd egyszer úgyis visszamegyek hozzá, mindenkit hozzám mér, ha ilyen lettem volna régen is, happily ever after lett volna. (az én hibám, nyilván. még most se látja magát, reménytelen esetek...)

lófaszt, leginkább, sose, sose fogok visszamenni.
nincs senkije, csak hiánya, ilyenje már nem is lesz, sokat emlegette a csodás szexuális életünket, próbált bizalmaskodni.
és igen, a bizalmaskodás. hogy egyszerűen nem lenne fura. az eszemnek persze, de az érzések pontosan emlékeznek a gyöngéd összetartozásra, hogy múltunk van - úgy tűnik, sosem leszünk idegenek egymásnak.

nem tudom, hogy mondjam. nem éreztem kisértést, más után vágyom, tudom a rosszat is, de nem tudtam nem észrevenni, hogy ösztönszinten magától értetődő volna.

értitek-e?
most élményszinten értettem meg, miért nem megyünk exek, exotthonok közelébe.
bármennyire túl is vagyok rajta, küldöm el nyugodt szívvel telefonon, az a rengeteg jó, ami egy ilyen rémes kapcsolatban is átélhető, mind ott van.
sőt, sok olyasmit adott, ami a mostani életemben hiánycikk.

gyomortájt ütött a szembesülés, hogy voltak idők, mikor minden szombaton piacra mentem, kitakarítottam aztán megfőztem, a maga természetességében, majd a hétvége az otthon biztonságában telt. nem ez a cigányélet, mint most, hanem lassú, ráérős, jókat evős, hosszan kettesben levős filmnézős-összebújós fix pont.

tudom, hogy utólag idealizàlom, de minden bántalmazó kapcsolat csavarja, hogy nagyon jó is, amellett, hogy méltatlan. hogy sokszor ad olyat, amiért látszólag megéri.
nekem ez volt. a szép, szerethető énje adott nekem biztonságos otthont, ami miatt nem jártam el hétvégente a jó időszakokban, és nem akartam kilépni, míg újra meg nem zakkant. a jó extől kaptam intimitást és szenvedélyt is olyankor.

valahogy úgy van, hogy ha összegyúrnánk az extől és ex-semmiségtől kapott jó részeket, a kint és a bent világát, megspékelnénk a mostani élménygazdagságot stabil együtéléssel, meglenne a teljesség.

furi volt szembesülni vele, hogy én egyszer már tápláltam az otthon melegét valakinek - most meg rohanás van, mászkálás, csajszi tempó, jajjnemtudokfőzni... de hát nekem ez egyszer már ment.

ez fontos, ezt részben át lehetne menteni a magam világába...

szóval tanulságok vannak.
a pasinak is elmondtam, hol jártam, holott tudtam, hogy szarul fog neki esni, meg azt is, hogy nem kell beszámolnom neki, szabad vagyok.
akár az ágyban is nosztalgiázhattam volna, ahhoz se lenne köze...

nyilván nem tettem, féltékenységet se akarok szítani... franc tudja, kicsit megnéztem, mizu velem most - és hàt ez.

bele kell csempészni a napjaimba az otthonos biztonságot újra, nekem magamnak, egyedül, az van.