"mától frissdiplomás csajod van"

és igen, megvolt a nagy esemény. nem voltam biztos benne, hogy el akarok menni, de aztán ... mégiscsak... az első... lehet, az utolsó is... és annyit küzdöttem érte... 

mikor felvirradt a diplomaosztó napja, már semmi kedvem nem volt hozzá. tulajdonképp egy hónapja nem aludtam ki magam igazán, és majdnem bőgtem már attól, hogy egyáltalán föl kell kelni, nem hogy még dolgokat csinálni is...

kénytelen voltam reggelizni, mert a jobb idő hozza vissza az étvágyamat, kínkeserves volt a kapkodós összekészülés-elindulás, a lépcsőházban rájöttem, hogy másnapra valami munkálatok miatt otthon kéne lenni, de én dolgozom és most mi lesz, egyre tolódott a pasimmal megbeszélt találkozó, a metrón összeveszett velem az anyám telefonon, többek közt azon, hogy jajj, lehet, hogy kellett volna virágot hozniuk (szerintem meg tökmindegy*), szóval kenődő sminkkel és remegő hanggal felhívtam a pasimat, hogy csak beszéljen hozzám, mert én ezt a napot nem akarom így...

aztán ahogy belekezdett a világ legszexibb** dékánja a beszédbe, aki anno, tíz éve a kedvenc tanárom volt és instant szerelem, elpárolgott minden hajszoltság, és totális boldogság volt... 

mindenki jókat mondott, teljesen megfogták a szakunk lényegét, megtapsolhattam egy cuki volt munkatársamat is, ahogy átveszi A papírt, 

és átvehettem én is, ami életem egyik legeksztatikusabb pillanata volt, szóval.

megadták a módját, és a dékán képes volt aznap többszázadszorra is csillogó szemmel mélyen a miénkbe nézni, és őszintének tűnve gratulálni, és még annak a bizarr közjátéknak is értelmet adni pár szóval, amikor valami srác ünnepélyesen elénekelte a Ha Koncz Zsuzsával járhatnék című számot...

utána kiderült, hogy a szüleim elvinnének ebédelni, amit kissé fájó szívvel inkább kávézásra cseréltem, mert szerintem most nem fér bele, de az már jó volt, az estét meg a pasimmal töltöttem... igazi lelkizést toltam a képébe sötét dolgokról, mert a nap sok mindent felkavart, mégse szaladt el... igaz, vacsorázni nem tudott elvinni, csak egy késő esti mekizésre futotta az időből, mégis klassz volt.

közben volt egy rész, amikor vagy negyed órát a ház előtt sírtam a meghatott boldogságtól (egymagamban), mert ez a nyavalyás kis diploma annyi mindent jelképez az elmúlt tíz évből, egy igazi győzelem, egy korona, valahol egy korszakváltás is, a bizonyítéka, hogy igenis megéri küzdeni, és haladni, amerre menni akarok...

#megcsináltam

#pedigsokszornagyonfájt

*azóta rájöttem, hogy szeretnék virágot kapni, mondjuk csak úgy, és elég egy szál is.

** legszexibb és leglazább és legközvetlenebb, miközben qrva okos és az egész előmenetele a szakmaiságának köszönhető, ami milyen ritka már.. elsőben az összes csaj itta a szavait, csak ült törökülésben az asztal tetején és oltotta belénk az egyetem meg a szakma szeretetét. egyszer meg írtam neki egy hivatalos mailt, mikor már majdnem ennyire fejes volt, és erre felhívott telefonon. értitek, álltam a piac közepén, és a nagyember hívott, hogy akkor dumáljuk már meg, én mit szeretnék, aztán meglátjuk.. eleve, honnan szedte a számom, meg hogy ezt így nem a titkárnők szokták? szóval annyira szép keretes szerkezet volt most ez így, a végső kézfogással...

publikusabb részletek

utoljára a vasárnapot és hétfőt tudtuk rendesen együtt tölteni- az csodálatos volt. 

előtte nagyjából csak beszélgettünk, kivel mi történt aznap, meg mennyire hiányzik épp a másik, ami nem túl tartalmas, és a szex sem volt olyan jó, nekem, már azon töprengtem, ez is a minden csoda 3 napig tart esete lesz-e...

vasárnap jött, és (elment, de aztán) elvitt vacsorázni, ahol kimaxoltuk az alkalmat, majd kiandalogtunk a folyópartra, összekapaszkodva, tíz méterenként édelegve, rengeteget-rengeteget beszélgetve mindenről, miközben lement a nap, de mi csak sétáltunk, és a Müpa előtti kilátócska tetejéről csodáltuk a várost, rengeteg programot kitaláltunk magunknak, sokkal kevesebb óvatoskodással, aztán elmentünk pisilni egy éjjel-nappali helyre*, de olyan fontos témák merültek föl épp, hogy jól ottragadtunk fröccsözgetve, és csak hajnalban estünk haza, ahol megint jött a THE SEX, vagy hát hogy értitek, végre, és összebújva aludni, egymásba gabalyodva kelni, közösen bevásárolni, egész estig együtt fetrengeni eléggé élmény...

nekem exhez kellett menni megbeszélni ezt a macskázást, ő meg az anyjához indult, ami közös útvonal, úgyhogy szinte a kapuig kísért, és hát hű meg hú. visszajött a vigyorgás meg minden...

(jó, lehet hogy ez mégse lenne teljesen publikus, de az én blogom, hadd jöjjön, ha kikívánkozik...)

nagyon tetszik, hogy mindkettőnk munkabeosztása rendhagyó, semmi hétfőtől péntekig. néha eléggé üti egymást, néha viszont úgy lehet majd "nyaralgatni", hogy szabit se nagyon kell kivenni hozzá... azóta sakkozunk az idővel, számolgatjuk, mikor is tudunk megint ilyet csinálni és hogy... a jövőhét kőkemény lesz, de aztán**... 

a mostani hétvége is a miénk, de belerondít a tény, hogy az exem lakásában vár rám egy cica, oké, hogy nála ébredek, de aztán rohanhatok macskázni... szomorú.

viszont attól még nagyon várom...

* ez a hely eléggé sarokköve lett az új életemnek, mert még a törzshelyemen találkoztam "civilben" a pultossal, aztán oda evett a fene munkakezdő tejeskávét venni (nálunk a büféből leghamarabb tízkor tudnék szerezni... tízkor!!!!!, mikor hattól már húzom az igát, értitek... az aluljárós sorokat sokszor nincs időm kivárni, meg amúgy is szart adnak, más meg nincs olyankor nyitva.), majd kiderült, hogy a pasim (háhh, de fura) is ismeri saját jogon, és ettől függetlenül is jó oda beülni, mikor már minden bezárt.

pluszpont a reggeli kávéért, ami időközben sokkal nádjásabb és egy decivel több lett, mint szokott, csak hogy örüljek. komoly lélektani hatása van kialvatlan szürke hajnalokon. (kár, hogy a szar fizumból valószínűleg ritkítanom kell az alkalmakat....)

**aztán meg menstruálok, ne legyenek illúzióink...

azt még nem fogtam fel, hogy járunk,...

... de egyfolytában hiányzik, ha nincs velem, és jelenleg mindössze annyit szeretnék az élettől, hogy minél többet legyen... hát, nos, bennem. 

miközben a gyönyörű kék szeme belemosolyog az enyémbe.

ez azért elég jó...

és mellesleg

tegnap óta ez a fess tűzoltófiú hivatalosan is a pasim.

szóval

hát alkalmam se, erőm se volt írni... ugye ez a rettenet meleg - se aludni, se enni, de valami xtrém módon, néha az volt az érzésem, kizárólag cigin és kávén élek.

ezt az előző posztot még akkor, frissiben, az utolsó símítások előtt megszakította a várva várt üzenet, olyan 5-6 óra fele, én pedig lecsuktam a laptopom és belemerültem az órákon át tartó izgatott üzengetésbe... (isten áldja a viber kitalálóját...)

mert hát az a bizonyos első szex, az még hétfőn volt, ééés egyből itt is aludt, és másnap elkísért munkába, vett nekem kvt meg reggelit, míg én előrerohantam, hogy el ne késsek, és együtt elkávézgattunk még kicsit, aztán ment ő is dolgozni. totál hullák voltunk egész álló nap... amit onnan tudok, hogy nem bírtam megállni, és lesmseztem, mi van bennem, majd tulajdonképp végigirkáltuk a napot...

és ezek után képes voltam parázni tőle, hogy nem fog többet keresni, vagy nem úgy, vagy hogy valamit most elrontottam... és pörögtünk kicsit, hogy akkor most elsiettük-e és ki mit gondol meg akar...

(állandóan körbepuhatolóztuk egymást, tök kis cukik voltunk...)

tulajdonképp mióta anno először ráírtam, minden nap megy a kommunikálás... minden találkozás után jelzi, hogy akar még, minden találkozás után egyre inkább úgy érzem, hiába keresem nagyítóval a hibákat, minél többet beszélünk, annál rokonszenvesebb dolgokat tudok meg róla... és nem tudom elképzelni, hogy vetít... és amikor nincs velem, igyekszem lebeszélni magam róla, aztán ezt felülírja a következő találkozás...

jártunk a helyen is, ahol először összeakadtunk, mégpedig kézenfogva. ez a srác megfogja a kezemet az utcán... nekem ez fura és idegen... és akkor cukin mondta, hogy mindig kicsit fogja, aztán tartunk szünetet, hogy megszokjam... (és ebbe tényleg bele lehet jönni...) és ez a srác simán megcsókol az ismerősei előtt is. és hoz nekem reggelit, ha jön. és nevet rám azzal a semmihez sem fogható nevetésével... miközben csillog a hihetetlen árnyalatú szeme... és mindent, bármit meg lehet vele osztani, és még érti is, és kérdez és ő is mesél...

és cuki dolgokat ír, meg mond, és a reggeli búcsú után koradélután már kialkuszik egy soron kívüli találkozást, mert hiányzom... és továbbra is meg akar ismerni... és andalogni, csavarogni, ide menni, oda menni...

szóval:

aww....

de tényleg.

archív - júli22, szerda: tűzgyújtási tilalom

ahogy azt ti is láthattátok, nagyon-nagyon megijesztett ez a "lehet hogy lesz valami" helyzet, és részben ezért, részben a pillangócsináló (a.k.a. kváziszerető) miatt igyekeztem kiprovokálni a szexet, derüljön már ki, hogy csak feleslegesen lelkesedek-e, tudniillik  csak az udvarlástól pedig nincs is benne több, és legyen már valami, amin a másik nem tud folyvást "áttörni".

ezt persze így utólag látom, menet közben csak éreztem és próbáltam nem csinálni...

hiába.

emberünk sincs fából, meg is lepte, hogy kettesben vagyunk, így az első, előre beígért* (és ezért zavarba ejtő) csókból elég hamar (konkrétan egy közbeiktatott cigi után) minden lett.

(annak a kanapénak nem szabad senkit a közelébe engedni...)

jó, jó, ő többször is próbált úriember lenni, én voltam, akit már nem lehetett visszatartani...

egyrészt hűha. azt hittem, majd lesz egy kör óvatoskodó bénázás meg hasonlók... helyette viszont agyam eldobom, mennyire... így elsőre. ilyen velem még nem volt... egyből a top3-ban**, gratulálok magamnak, hogy így beleszaladtam (biztos nem passzolunk az ágyban... hogyne...), és még csak nem is csajozógép, hát mi lenne akkor...

másrészt bánom, hogy siettettem, még nem lett volna itt az ideje. most elvágtam azt az építkezős-közeledős izgalmat, amit a  jajj, véletlenül hozzámért meg a  jajj, mikor csókol már meg gerjesztett, amikor képes a világ végére is utánam jönni, csak hogy láthasson.

és ma még nem keresett***.

hm-hm.

fontos lábjegyzeteink:

* ha beszél róla, ahelyett, hogy lassan úgy alakítaná a helyzetet és simán megtenné, az elég kiábrándító, nem? mintha a lovag felkelne a kanapéról és közölné, hogy "most majd meg fogom kérni a kezedet", és úgy menne ki a gyűrűért és térdelne le... basszus, ez kicsit kiheréli azért... ilyet nem csak puhapöcsök szoktak?

** ami eddig top2 volt. kategóriáim, ha jobban belegondolok: a hűhaténylegazta, az elmegy meg a szar, szóval nincs ez túlspilázva...

*** vajon most elrontottam? vajon mennyire? de ha valakivel amúgy is minden sokkal gyorsabban történik, vajon bűn-e, ha egyszer annyira akartam?

persze tudom, hogy fog írni, mert ő olyan, de mikor?! vááá, inkább lerágom a kezem, minthogy ráüzenjek... de reggel óta tűkön ülök... íííírjon mááár...

munkica

ahogy kezdek belejönni és belelazulni, meg kitapasztalni a ritmust (pisilés, cigi-kávé, üresjáratok, csúcsidők, variációk egy témára), kezdem nagyon élvezni. nyilván nem móka holtfáradtan, fornettin élve (minél fáradtabb vagyok, annál kevésbé vagyok képes előre gondolkodni... mondjuk lassan már gondolkodni se...) várni a végét, vagy legalább amíg kicsit le tudnak váltani, akár csak egy cigi erejéig (amit nem szeretnek megtenni, hm-hm), 

közben meg de, az.

és igyekszem tényleg jókedvet és energiát és érdeklődést vinni bele, főleg a magam szórakoztatására, de a munkatársak miatt sem árt. picsafáradt vagyok és egyfolytában a spontán sírás kerülget? kitérdekel. legalább egy hősnek érezhetem magam nap végére... (pedig amúgy nagyon nyávogós vagyok, mondanom se kell...)

nincs netem, a falak leárnyékolják a wifit, néha nem tudnak elég gyorsan kiengedni mosdóba, ha kiszököm dohányozni, félni kell, hogy a főnökúr meg ne lássa, üresjáratok idején megesz az unalom és ingerhiány, csomószor huzat van, egész nap az van, amit reggel magammal vittem, nincs kajaszünet, még mindig mindenkit keverek mindenkivel és tök ciki, viszonylag kis területre vagyok bezárva tizenkét órára, ésatöbbi...

de közben lehet rejtvényt fejteni, írni-olvasni, sms-ezgetni, telefonálgatni, bármit, amit kitalálok (ha meghalt az agyam, csak mechanikusan színezgetem a nagybetűket a metroban és a kutya se szól érte), szép lassan elkortyolgatni a kávém, legalább le fogok szokni a cigiről (előbb-utóbb), akkor eszem, amikor akarok (és tudok), a kinti kánikula bent kellemes, szellős nyár, egy csomó kedves és érdekes emberrel találkozhatok nap mint nap és a legközelebbi kollégáim pasik fegyverrel, ami valahogy megdobja a komfort- és biztonságérzetem, pláne, ha még jófejkedni is jut idejük... meg még sok-sok minden jóság...

csak a főnök maradhatna szabadságon, igazi fun így az élet... tényleg, egy szavam se lehet... pláne, hogy ezek a nagy falak számomra eleve ismerősek és otthonosak... és már a nagykaput is megtanultam kinyitni (vállveregetés, perverz büszkeség), ami az összes férfi gondoskodó ösztönét beindítja, pedig nem is magassarkúban pipiskedek, nagyon kis vicces.

szeretem.

alvásmegvonás

tegnap már konkrétan náci katonákat láttam az ablak előtt. 

jó, mondjuk az első bizonytalan szemdörzsölés után leesett, hogy filmforgatás van a kertben, nem pedig hallucinálok...
(a náci zombis téma koronája volt)

de a kilenc helyetti 4-5 órás alvásokat sikerült új szintre emelni: hétfőn mindösszesen két és fél órával mentem be dolgozni (és még aközben is voltam ébren, emlékszem egy rövid anyázásra, miközben az órát nézem...), a keddet pedig három és féllel toltam végig.

minden tiszteletem a kisbabás anyáké, elképzelésem sincs, hogy lehet így hosszú távon életben maradni. nagyon hálás vagyok a reggeli kávé intézményének, az egész napos xtrém nyüzsinek, de legfőképp a közvetlen kolegáimnak, mert az utolsó fél óra agóniáját felismerve* felhívtak telefonon és szóval tartottak, megnevettettek, biztosítottak róla, hogy szükség esetén fellocsolnak, sőt, végül kicsit hamarabb le is váltottak... 

nem szoktam nyavalyogni a melóban (még?), igyekszem mindenkire mosolyogni és legalább látszatra remekül lenni, de tegnap... nem voltam benne biztos, hogy hazajutok, tényleg...

* persze ezzel kiderült, hogy nem csak nézhetnek, de néznek is. a nagytestvér meg a mindentlát. #egyvalóságshowazéletem

ennyit a péniszekről

az új üzenet pedig:
náci zombik.

(minden nap felhozza valaki a témát, egymástól és pláne tőlem teljesen függetlenül... vajon most adták a tévében, vagy mi?)

végre szabadnap

amit nagyjából a melegtől való kókadozással töltök, de legalább van időm mesélni. (jobb híján, mivel a cuki tűzoltó ma még nem jelentkezett...)

csupa wtf dolog történik mostanság... 

először is, hirtelen mindenhol pasik jelentek meg... nem tudom, hogy, mintha minden repedésben, bokor alatt rejtőzött volna egy... most ez valami következő szakítás utáni szint, eljött a továbblépés ideje, vagy mi? a legtöbb persze szóra sem érdemes, de nagyon jól esik az érdeklődés.

aztán ugye az indokolatlan péniszek... (minden napra jutott.)(nem, nem fogok képet idetenni.)

volt ez a régi ismerős, akivel összefutottunk inni még múltkor, nagyon jót beszélgettünk, nagyjából meg is állapítottuk, hogy akkor csak cimbizünk, mivel őt is valaki más érdekli és tök mindegy neki jelenleg, van-e szex vagy sem, túl öreg már, hogy mindenáron hajtsa, meg van egy csomó csaj barátja, meg rengeteget alszik mindenféle lányoknál is csak úgy a kanapén, mivel vidéki, és hát teljes egyetértésben kimondtuk, hogy akkor most nálam fog, cukilakótárs szobájában, mert hogy semmi szex...

totál jól alakult, míg egyszer csak, ahogy kint üldögéltünk és dohányozgattunk a ház előtt, elő nem kapta a ... farkát.

igen, ez volt az első indokolatlan pénisz.

hát én halál ledöbbentem.

eleve, kint voltunk az utcán, meg hát megbeszéltük, mi merre hány méter lesz köztünk, teljesen meg voltam róla győződve, hogy itten nem lehet semmi félreértés... és mégis. mert hogy jó, hát nem szexelünk, de mindenféle perverzkedés azért belefér, nem?

nem.

majd olyanok hangzottak el, hogy jó, oké, de akkor most vagy együtt alszunk vagy megnézhet meztelenül... aha. aztán hogy vagy megnézhet meztelenül, vagy hazataxizik...

mondanom se kell, hazataxizott. de ráment a fél éjszakám, a biztonságérzetem (mert én tényleg azt hittem, ismerem, és jól leegyeztettünk mindent és megbíztam benne és mindenféle reflexesnek tűnő férfiúi "közeledést" mindig azonnal elvágtam, még a bókolást is, mindent, szóval értitek), és elvesztettem egy haversrácot.

de megtanultam, hogy egyetemista kor fölött egyáltalán, semmilyen formában nem működik a kanapé felajánlása. ami cukilakótársnak és a haverjainak még egyértelmű, az később összehozhatatlan.

a következő indokolatlan péniszt szerencsére nem láttam, mert elfordultak, de egy spontán haveri fotózkodáshoz vetkőztek neki. 

a harmadikat pedig barátnőm nyomta a képembe - pontosabban ő csak az üzenetet akarta elolvastatni velem, de fölötte ott volt az úriember meglehetősen átlátszó fehér alsónadrágban, álló... értitek. ő nem gondolta végig, én meg lesokkolódtam, mégis csak ismerem a srácot...

és később, mikor a pillangócsináló kiakasztott, kiderült, hogy egy szomszédom ül mellettem a buszmegállóban, feldobta, hogy üljünk még be valahová dumálni, mert ő csak most szabadult egy nagyon durva munkanapból... és hát nekem se volt még kedvem hazajönni. na, ő pedig mesélős szinten jött mindenféle péniszmutogatós kollégákkal... (pedig nem említettem az előzményeket...)(ne akarjátok tudni, mik történnek egy étterem konyháján a tizeniksz órás műszakok alatt...)

hát így.

különben a hetem az indokolatlan péniszekről szólt... 

(és e mögött nincs egyetlen ismert szereplő sem, se szexuális kicsapongás, csak az univerzum üzenget már megint. kár, hogy még az üvegszilánkokat se sikerült megfejtenem... lehet, ha morzézna, jobban boldogulnánk, ahhoz legalább van kódtábla. )

(de a humorát valahol értékelem.)

köntörfalazás nélkül

a cuki tűzoltósrác meg igazán megtehetne egy szívességet: ne legyen tutyimutyi... (nyálas, körülményes, erőltetett, puhapöcs - ismerjük, tudjuk, félünk tőle...)

ha már ennyire annyira, akkor tudjon odavágni a falhoz, amikor majd kell. (különben bajban leszek.)

ha vége, akkor legyen is vége

mára megfájdult a szívem... a kváziszeretőség nehéz üzem.

ha kérdeznétek, azt mondaná, én kuszáltam megint mindent össze, pedig nem, nem és nem. tegnap nem én voltam, én ezt nem akartam, semmit sem akartam, talán, remélem. (nem is történt semmi, csak a lelki békénk ment egy kicsit gallyra...)

tudjátok, milyen úgy élni, hogy van valami, ami sose volt, és ezért le sem lehet zárni? ami random megjelenik, álmokban, érzésekben, nehéz sóhajokban, a semmiből, találkozás, gondolat, indok nélkül?

ami ott húzódik egy bármilyen szerelem, kapcsolat, a múló évek mögött, kérlelhetetlenül?

majd megint visszamossák a könnyek a háttérbe, tudom én, csináltam már, tűzbe nyúltunk, megégtünk, így jártunk, ennyi jutott. csak akkor tudja ő is...

a cuki tűzoltósrác valóságos, annak lenne értelme, azt akarom érezni megint, nem ezt.

csillámpónik

ha esetleg valakit érdekel, a jelenlegi mérleg:

1 harmadik találkozás

5 vendéglátóipari egység

1 vacsora

számolatlan pad és lépcső és limonádé és fröccs

sok-sok lesétált kilométer

éjszakai dunapartozás

sűrű nevetgélések

gyanakvóan keresett, de nem talált kiábrándulás

4 "nem létezik, hogy már ennyi az idő..."

2 reggeli kávé                                                 

13 egyhuzamban átbeszélgetett óra* 

1 délutáni üzenet arról, mennyire megcsókolt volna

nem mondom, hogy rózsaszín köd, de azért lehet, hogy habos felhőkön szökdécselő kicsi shiny csillámpónik...

*én se gondoltam, hogy ilyesmi lehetséges

.... #túmáccsinformésön
#csaknehogymegbánjam

#halálapillangókra

különben ma meg voltak őrülve a hormonjaim, egész nap irthattam a pillangókat a gyomromból meg próbálhattam kevésbé "cicásan beszélni", mint állítólag tettem (hugom szerint, és ha már a hugom is észreveszi, baj van...)...  bele se merek gondolni, milyen lehetett a nézésem...

sok volt így hirtelen a kalandokból, asszem.

(meg hát ugye megbolygattuk a "szunnyadó rendszert"...)

tárjuk szélesre a kaput

ha elhagyom a virágnyelvet, a szikár tények szerint van ez a kváziszeretőm, akiért majd' megdöglök évek óta, totál random, és akivel soha nem fogunk összejönni. és hát most sikerült túl közel kerülni. (teljesség igénye nélkül: egy pillanatig sem kérdés, hogy ez így oké-e, mert ha csináljuk, ha nem, kommunikáció szintjén rég átléptük a határokat, szóval ebbe a köztünk lévő izébe, játékba, akármibe minden, bármi szemrebbenés nélkül belefér, ha épp úgy adódik.) (amíg épp nincs stabil kapcsolatom, persze.)

(nem, nem tudom elhagyni a virágnyelvet... srry.)

#pillangócsináló (már hogy a gyomorba, már hogy értitek)

de ezt inkább hagyjuk.

ami engem érdekel, az a cuki tűzoltó, akivel van ez a valami, vagy mi. tegnap este meg ma este is írt. kitalált egy csomó klassz programlehetőséget a köv talira, Normafával, Váccal, Kopaszival... szóval halál rendben van.

és két állás mellett a szabadidejében továbbtanul, hogy építgesse a jövőjét, meg tervezget (nem álmodozik, hanem tök ríl dolgokat), elfogadó a pszichológia alapvetéseivel, hasonló dolgokat csinál, mint amik az én listámon is szerepelnek, szuper a helyesírása, valamint nem alkoholista vagy drogos vagy bármi, nem csak a gyors dugást hajtja de nem is nyálas, és még tetszem is neki. eddig ígéretes volna...

de, és itt van egy hatalmas, egy harsogó, egy qrvanagy de: egy gyerek.

ez valami, amivel nem lehet mit kezdeni, nem egy hiba, amit ki lehetne javítani, az a gyerek ott van és ott lesz és ráadásul még szereti is és az apja is akar lenni.

hajajajj, mondottam volt. nem hiszem, hogy ez jó ötlet, de jajj, egy rendes pasi, egy olyan pasi, sok éve nem is láttam élőben ilyet, már-már nem is hittem a létezésében, meg a többi akármik, és erre tessék. miért, miért, miért.

és ez az, amiért nem tudok hallgatni róla, vagy pár mondatban elintézni, kivárni, hogy merre mi van, mert igenis, ezt még most kell mérlegelni, igaz? vagy?

nem tudom, ilyennel még nem találkoztam. (még szerencse, hogy ez sem lesz randi...)

mindenfélén agyalok itt jártamban-keltemben...

különben meg ha véletlen mégis lenne valami ezzel a tűzoltófiúval (mert valami továbbra is tagadhatatlanul van, ugye tudjuk), vajon képes leszek-e elvonatkoztatni pl a tegnap éjjel élményeitől?

ex eszelősen, undorító módon tökéletes volt ilyen szempontból, főleg az utolsó évekre tökélyre fejlesztette a dolgot, sírós eksztázisig tudta fokozni, amit papírforma szerint kicsit már unnunk kellett volna... a tegnap éjjelben meg benne van ugyanaz a potenciál. amit a delikvens nem ért, honnan látok, mert még egyszer sem sikerült ideális körülmények közé keveredni, hogy alkalma legyen bemutatni... de hát ezt azért érzi az ember lánya, nem? elég ügyesen ki lehet következtetni a kevésből is, milyen lehet a több, vagy hogy is mondjam...

most akkor ez min múlik? a kémián? jó esetben azzal van jelentőségteljes vonzalom (nem helyzeti, magányból fakadó, nem szexhiány, nem miért ne, nem alfahímes lehetőség, hanem amikor tényleg), akivel amúgy is meglesz az őrületes szex?

mindez azért merült fel, mert a srác helyes, de igazából képtelen vagyok elképzelni vele az első pillanatok óta (míg pl a szexi fegyveresőrrel bármikor bárhogy, nem is fogok sose a közelébe menni...). van benne valami, de most ez olyan valami vajon?

ennél már csak az foglalkoztat jobban, hogy mi a francot csinálok, ha olyan?

mert ha ez megint az a féle valami, ami az említett két nagy crash-sel volt, akkor mire kitalálhatnám, hányadán állok vele, már réges-rég kicsúszott a kezemből a dolog, és menthetetlenül elvesztem... már azelőtt, hogy lenne szex... 

basszus. most komolyan elindultam attól a gondolattól, hogy mi lesz, ha úgy alakul és mégse lesz elég jó az ágyban, túl tudok-e lépni az "exeken", és kikötöttem ott, hogy jajj, mi lesz, ha olyan lesz ő is? 

hát ez szép kör volt... örülünk.

lehet, hogy még most kéne lemondanom a következő találkozást, mielőtt megint belekeverem magam valami hülyeségbe...

ja, amúgy nem vagyok hülye... ugyanmár, hagyjuk már...


csak még ennyit akartam.

meg a többi, nem olyan funky részlet

cuki srác lelépett, én kicsit még maradtam (és őt ez nem lepte meg, újabb hűha)... elvoltunk, tudjátok, szokásos záróra körüli lötyögés, valami csajszi csinálta a pasiknak a műsort.

aminek az lett a vége, hogy később és máshol a fejben kváziszeretőségből, ami már elvileg nem is voltam, átléptem a... na. 

én esküszöm, nem volt tervben... de ő már tudta, mit akar, és egyből úgy is indított, hogy biztosan ne mondjak ellent, még ha össze-vissza hadoválok is minden szarról. nem értette soha, de úgy tud hozzámnyúlni, ahogy kell, ha...* és nem, erre nem mindenki képes. sőt, mondhatni, erre nagyon kevesen képesek. 

sajnos. (minden sajnos.)

nagyjából úgy kell elképzelni, hogy 1) véletlenül találkoztunk és nem is beszéltünk max ha két szót, mindenki elvolt majd elindult haza.

2)vettem elő a telefonomat, hogy felhívjam, de meggyőztem magam, hogy ez hülyeség, tettem volna el. 3)rögvest jött egy sms. tőle.  4)felhívtam, de nem kapcsolt, megírtam, hogy ez így milyen már... 5)azonnal hívott.  6)negyed óra múlva már ott álltunk egymással szemben, legnagyobb megdöbbenésemre kettesben.  7)valamit hajtogattam arról, hogy ez így nem jó, és hagyjuk végre abba, ő szintúgy. (pedig nem is volt semmise...)

szóval teljesen derült égből villámcsapás jelleggel történt ez az egész wtf... még nagyobb wtf-es, halál vicces, kicsit kínos folytatással, amin kiakadt, majd az egészen kiakadt, aztán kiakadtam én is, aztán színpadiasan törölgettem mindenhonnan, nehogy valaha még utol tudjam érni... (pedig most nem is én voltam, hanem ő.)

aztán elmentem várni a buszt, ahol lekönnyeztem a sminkem**, majd felnéztem, és qrvanagy betűkkel a képembe harsogta egy plakát, hogy: "Hagyd magad elcsábítani!"

igen, az univerzumnak van humorérzéke... (én meg jó nagy hülye vagyok.)

*nem csak az ágyban, hanem mondjuk ha a válladra teszi a kezét, megsímít, megölel, szinte véletlenül súrolja a kezed, akár nem is közvetlenül érint meg, csak a ruhádat, hajadat... ilyesféle mindennapos dolgokra kell gondolni. a megfelelő mozdulatok a megfelelő erővel, ívvel és ritmusban... érzéssel. hogy maximális hatással legyenek a fogadó félre. ez egy olyan egyedi képesség, amitől aztán tutira elolvadok, odaleszek, és amit alig-alig páran tudnak úgy csinálni, ahogy. lehetnek mások is ügyesek az ágyban, lehet kellemes az érintésük, de mégse olyan... gondolom, ezt ti is tapasztaltátok már...

**mivel mindketten tudjuk, hogy mindent szeretnék tőle, hiába nem akarom, hiába tudom, hogy nem lehet és nem is volna jó, még ha meg tudná adni sem... attól még fájdalmas érezni, szóval sok éve már, hogy néha megríkat...

tűz van babám

felesleges volt izgulni, hogy készen állok-e bármire is, mivel a másik fél tutira nem... közös ismerősünk meg is kapta, hogy tán illett volna figyelmeztetni... (persze igaza van: akkor nem írtam volna meg az sms-t.)

kaptam egy kisebb sokkot, de ha már, gondoltam, legalább meghallgatom, ami kikívánkozik belőle - és hát volt mit.. aztán hosszan és szomorúan (én kicsit csalódottan is) meredtünk magunk elé, majd valahogy, én nem tudom, hogy, egyszercsak továbblendültünk ezen a kellemetlen részen, és mindenféle másról beszélgettünk, nagy nevetésekkel, egyregondolásokkal, mígnem hirtelen éjfél lett. mondanom se kell, hogy egyikünk se akart sokáig maradni...

meg is kérdezték utána: csak nem szerelem van születőben?

hát nem. többször(!!) elhangzott tőle, hogy ez csak egy ártalmatlan beszélgetés... (azaz nem randi.) 

de közben meg nem sietett, akkor sem, amikor már kellett volna (ezt is szóvátette a közönség, hogy ezt látják, és ez mindig jó jel, s biza, láttam ám én is), és reggel várt az üzenet, hogy ismételjük meg. lehetőleg mihamarabb. 

nem kéne, közben meg valamiért már a következőt várjuk... persze ez nem jelent semmit, max, hogy kellemes társaságban tölti az ember a szabadidejét... 

de jajj, egy csomó dolog van benne, ami nagyon tetszik... már most... szóval... hjajj. ajj. ajj... 

xxx

különben meg két hete nem jártam az exnél, és fel se tűnik, de már max párnaponta beszélünk... ez jelent valamit?

lelkizés helyett

különben mindenfélék történnek...

volt ugye ez az este, pont 3 héttel azelőtt, hogy megírtam az bizonyos sms-t, mikor találkoztam a cuki tűzoltó sráccal.

meg találkoztam egy ismerőssel, aki rám írt viberen, hogy mizu van, dumálgattunk, ki merre meddig... kiderült, hogy a közelben jár, beugrott hozzám a törzsbe.. és amikor odaért, kiderült, hogy ez a csávó nem az a csávó. mármint hogy én végig abban a hiszemben voltam, még a kép és a keresztnév alapján is, hogy valaki mással beszélgetek. valakivel, akit élőben ismerek és kedvelek... erre megjelent ő - akiről a mai napig nem tudom, ki a fene. tényleg, fogalmam sincsen... kínos volt. pedig megvan egymásnak a számunk... talán valami sulis feladathoz kellhetett... nyilván nem mondtam el neki, főleg, mert valami nagyon nem stimmelt vele, tiszta pánik volt, és szerencsére egy cigi után le is lelépett, de akkor is... wtf.

új csávó kezdett a pultban, és elég jófej. (tartottam tőle, hogy ezzel számomra vége is a hely szellemének... de eddig eléggé rendben van, bár még borzasztó béna...)

barátnőm továbbra is szarrá dolgozza magát és folyton hulla, most meg éppen kiruccant külföldre az ex-ex pasijával, nem is tudtunk találkozni... amikor viszont sikerül, összeteszem a két kezem, hogy ismerhetem. imádom azt a nőt...

alakul a munka, most már be merem vallani, hogy portásbácsi vagyok egy nagy múzeumban... egyelőre persze még inkább fizetett biztonsági kockázat, mint a nagy falak őrzője, még mindig mindenkit összekeverek meg hasonlók, de majd... 

csak aludni meg enni kéne újból, mert már xtrém mértékben lefogytam (kezdek kifogyni a melltartóimból is, jajajajj), és a szokásosnál is kevesebb az önuralmam, hála a kialvatlanságnak... megnyugtat a tudat, hogy minden új munkahely megvisel az elején, szóval még nem nyomok pánikgombot, de mégis... várom, hogy elsimuljanak a dolgaim.

ideális esetben lesz mellette időm-energiám képezni is magam. tudjátok: munka pipa, gyógyítgathatom tovább a kis lelkem, koncentrálhatok a jövőmre... mert azért az idő lesz, ahogy látom...

amúgy hála a hormonoknak, tisztára rágerjedtem az egyik szexi fegyveresőrre, aki következetesen csajszinak hív... ha látnátok, jó ég... pont az a fajta, akivel nem akarsz semmit, de azért feltehetne az asztal tetejére és súghatna malac dolgokat a füledbe... nagyon simlis, nagyon nagyon... nagyon.

cukilakótárs szerint az egyenruha teszi. tűzoltó, fegyveresőr... 

szerintem csak a hiányok, meg az említett hormonháztartásom... de azért vicces így együtt.

különben olyanok járnak a fejemben, hogy szétzuhant élettel szabad egyáltalán párkapcsolatra gondolni?

(nem, nem vagyok bekattanva, csupán egy kellemes limonádézós csevegést várok a holnap estétől - mert közben már itt tartunk az smsezésben, bizony -, de mégiscsak lassan 30 leszek, nem tudok nem gondolni rá, hogy már inkább komoly szándékot kéne keressek, és hagyni a francba mindenkit, aki csak pár kósza dugást akar, vagy szeretőnek, vagy mittudomén... csak épp én magam alkalmas vagyok-e már ilyenekre?)

júli végén másfél hetet exnél fogok tölteni - macskapásztorkodással, míg ő vidéken dolgozik. ennyivel tartozom a cicának, azt hiszem, bár kicsit aggódom, hogy boldogulunk majd...

holnap reggel meg jönnek a szüleim látogatóba... még soha, egyszer sem látogattak meg, mióta Budapesten élek, azaz majdnem tíz éve... szóval ez most egy nagy dolog, lehet, sütnöm kellett volna valamit, de egész nap az ágyban fetrengtem... alig vártam, hogy végre alhassak, nem fogom azzal elrontani, hogy most meg hajnalig sütögetek lelkiismeretfurdalásból...

szóval megyek is, mert azért dolgom még van, hogy reggel frissen-üdén, veszekedésmentesen tudjam fogadni őket...

can't wait

jómúltkor lementem a törzshelyre és nem volt ott senki, úgyhogy elővettem a telefonomat, netezgettem. aztán mellém keveredett a pultos egy haverja - nagy volt a forgalom, csak ácsorgott ott... nekem volt egy üres székem, felajánlottam. nem társaságot vadásztam, hanem tudjátok: kicsi tér, sok ember... alap jófejség.

aztán mégis szóba elegyedtünk... és hát emlékezetes élmény lett belőle.

megvan, mikor úgy érzed, hogy van valami? nem tudni, mi, mert semmi flört vagy hasonló, csak hogy valami. 

fel is tűnt és jól el is meséltem cukilakótársnak, barátnőnek, családnak: volt egy férfi, akivel lefutott a "milyen lehet az ágyban, hogy mutatnánk az oltárnál, szépek lennének-e a gyerekeink" program.

az első férfi szakítás óta, akinél, pedig rengeteggel találkoztam már.. (végre. ezek szerint gyógyulok.)

emellett kellemes volt a beszélgetés, helyes a pasi... és  - ami a legdurvább - sütött róla, hogy ő egy olyan rendes fajta srác. tudjátok... aki nem alkoholista, nem link...  igazi üdítő színfolt, mivel amúgy simlisekkel vagyok körülvéve...

megbeszéltük, hogy majd úgyis összefutunk... de nem fogunk, hiszen ő nem jár oda esténként.

nade. pénteken megártott kissé az alkohol, így szóba hoztam a pultosnak egy mondat erejéig. neki pedig, aki folyton humorizál meg vigyorog, hirtelen komolyra változott a képe. jól meg is ijesztett, ez évek alatt egyszer sem fordult elő.

hogy igen, hallotta, hogy jót beszélgettünk és kedves meg helyes vagyok... és hogy szerinte rá kéne írnom a srácra, megadja a számát... ez a 21. század, nem lenne gáz...

komolyan?! mivaaan???!!

pár óra és deci bor után aztán mégse tűnt olyan ördögtől való ötletnek, végülis dumálni csak lehet, nem jelent az semmit, meginni egy kávét vagy hasonló... a pultos újból komolyra váltott, mindenféle elérhetőséget leírt és ilyeneket mondott, hogy de ő rendes srác ám, és moziba fog hívni meg ilyenek, ne lepődjek meg...

újabb wtf. hát hogy ki mondta, hogy ebből lesz bármi, vagy meg hogy na hát értitek. 

ez így annyira fura volt...

és egész napos vívódás után tegnap este képes voltam tényleg ráírni. és izgulni, hogy válaszol-e egyáltalán, jó számot kaptam-e, hülyeséget írtam-e, minek fog nézni, hogy csak így megkerestem... meg tipródni, hogy ugyan, miért nem jutott eszembe az én számomat megadni a közös ismerősnek, hogy ha érdekli, majd keressen ő. 

(minden józan érv ellenére valahogy egyértelműnek tűnik, hogy érdekli -  közös ismerős miatt is, meg a beszélgetésünk után is, esküszöm, bennem maradt ez a "volt valami" érzés, csillogott a szeme és és... magátólértetődőnek tűnik.)

de biztos tutyimutyi, azért kellett nekem ráírnom. vagy valami még nagyobb gáz van vele. és csóró is... tűzoltó, a tűzoltók csórók... meg hamar le is amortizálódnak... meg alulműveltek és nem túl okosak... és nem jár bulizni... dögunalmas figura lehet... meg én is szét vagyok esve és lesoványodva... ha valakinek ez megtetszik, attól mit lehet várni az életben? ....   bla...blablabla....

és erre válaszolt. a cuki tűzoltósrác. akivel amúgy nagyon szép gyerekeink lennének, mert irtó helyes, és kedves és érdekes és érdeklődő... és még rendes is... jajjnekem... tiszta izgi, nem is értem magam. vajon lesz ebből újabb találkozás?

nem tudom, mi a frász ütött belém, mint valami csitri... közben meg fülig ér a szám...

csak egy nyári vihar

azt hittem, este jön a vihar, gondoltam, előtte bemegyek a városba elintézni, amit el kell. hát az Astoria aluljáróba már kicsit sietősebben érkeztek le az emberek, én pedig többnyire futva tettem meg az utat a Nemzeti Múzeumig és konkrétan bepsrinteltem a kapun... amit aztán becsuktunk, és a méteres falak mögött kivártuk a végét. 

volt nagy tócsa, volt néhány letört muskátlifej, semmi különös... csak mikor az Örsre értem, és onnan gyalog indultam haza, kezdtem szembesülni vele, miről maradtam le.

megdöbbentő volt az út, egyre megdöbbentőbb... nem is tudtam a szokásos utcákon jönni, úgy kellett kommandóznom az ágak és átmeneti tavak közt.

de ahogy beértem a házunk mögé... csak álltam és fogtam a fejem... a fák, azok a gyönyörű fák... álltam a bejáratnál és számoltam: nyolc tövestül kicsavarva, három derékba törve... csak amit onnan látni, egyszerre. az én gyönyörűséges kilátásom. egészen lesokkol még most is, hiszen ugyanúgy van minden, ugyanott. 

kicsit, mint valami katasztrófa sújtotta övezet.

megrendítő.

Hogy értsétek, miről beszélek, ilyesmik vannak a házunk körül:

 

 

ez itt a kedvenc fám. hatalmas és minden reggel megbámulom teázgatás közben. 

vérzik a szívem... de ő legalább megmarad, még ha félig is.

amúgy sokkal-sokkal több képem van, sokkal több fáról, hazafelé végig fotóztam a béndzsa kis telómmal, persze félúttól már csak a nagyon durva részeket, mert hiába csak három megállónyi táv, annyi volt, hogy esélytelennek tűnt mindent dokumentálni, már csak ami eltorlaszolta a járdát, beborította a fél játszóteret, már csak ami rádőlt egy kocsira, vagy ahol az autók tengelyig elmerülve álltak, ilyenek... a parkon át kellett jönnöm, és hát kész életveszély volt... nem is értem, hogy a máskor mindent túldramatizáló médiában miért nem szerepel, hogy is néz ki a kár valójában. nem egy-egy fa, nem néhány kirívó eset... akinél nem volt, el se hinné, mi van itt... meg gondolom, még sok helyen...

az alagsorból szivattyúzni kellett a vizet, valakinek betört a hátsó szélvédője és épp azt takarták be,  páran találgatták, honnan került a földre egy jó nagy darab házburkolat, többségünk meg csak állt és nézett ki a fejéből, hogy ilyen nincs... 

életemben nem láttam hasonlót, csak a tévében. (és nem, ezek a képek sajnos nem adják vissza, még azt se, mekkorák is valójában a szóban forgó fák, gyökerek, ágak.)

hétvége

amúgy nagyon elfáradtam a héten, ez az új szitu, millió infó meg ember eléggé lestrapált... úgyhogy a nagy családi rendezvényre, ami ma van, végül nem mentem. 

helyette takarítás és főzés és mosás vár rám, a szokásos kör, de azt éreztem, ennyi kell, hogy komfortos legyen a következő hetem, hogy nyugodt szívvel keljek föl holnap hajnal fél 5-kor.

ezzel elszüttyögök estig - még csak most fogok belekezdeni, mert eddig nagyon meleg volt.. meg a domestoshoz szellőztetni kéne, lehet, azt hagyom a végére...

amúgy lehet, hogy szeretni fogom az új munkámat, és ez olyan jó...

50% az végülis jó

nagyon haragszom cukilakótárs2-re egy rakat apróság miatt, ami gyűlik, mióta csak itt lakom. 

pl képes volt azt mondani, hogy szerinte felesleges új porzsákot venni, mert úgyis alig használjuk a porszívót... alig. a porszívót. legszívesebben leüvöltöttem volna a fejét: hát fiacskám, attól, hogy te 3-szor vetted a kezedbe szeptember óta, attól mi még cukilakótárssal max 2 hetente végigmegyünk vele a lakás közösen használt részein... az általad is használt közös részeken.

(nem üvöltöttem le, mert itt voltak az anyjáék.)

meg hogy amúgy neki mindegy, hogy a porszívó már alig szív, szegény, mert annyira tönkre van a nyomorult porzsákja, szív, szív, nem tök mindegy, hogy jobban vagy kevésbé?

meg 600valahány ft-tal kevesebbet adott a lakbérre. 

meg egy szó nélkül feltépte a gondosan falszélekhez celluxozott kábelt, csak mert átrendezte a szobáját és akkor már áttette a routert is, pedig nem lett volna muszáj (megnéztem), most megint össze-vissza kanyarog a folyosón. (a celluxdarabokat otthagyta.) 

és hétfőn megkértem, hogy mosogasson el (hétvégén teletermelte a két mosogatótálcát, mikor egyedül volt), meg aztán kétnaponta,  meg is ígérte, és végül szombaton mosogatott el - helyette az anyja. (aki most azt hiszi, hogy valami szutyok kis igénytelen vagyok, pedig csak nem fértem oda a saját 2 db tányéromat elmosni...)

az apja meg finoman utalt rá, hogy ugyan néha mosogathatnék majd a kicsi fiára is... (wtf?!)

eleve megint nem szólt, hogy jönnek az anyjáék, az előszobában kellett szembesülnöm a helyzettel.

és mindig összedzsuvázza a lakást, majd azt feltételezi, hogy maguktól tűnnek el a foltok, magától tisztul meg a wc-csésze, marad használható állapotban a kád, tűnnek el az általa odaszárított szószpacák a konyhapultról, magától mosódik ki az összebaszott konyharuha, tevődik helyre a megszáradt edény, dobódik ki a szemét... (olyan finomságokról, mint hogy párnaponta egy zsepivel végigtörlöm a mosdókagylót meg a kád szélét a tartósabb állapotfenntartás érdekében, már nem is mernék beszélni neki...)

utálom ezt, mert én vagyok az új, én nem mondhatom, hogy szivi, alkalmazkodj vagy költözz, mert őket nem zavarja úgy a kosz. bár cukilakótárs halál normális, vele szuperül el lehetne lakni... szóval a fele remek találat, igazi mázli. nem mondom, hogy nem hagyja szét maga után a haját, vagy a kifröccsent olajat, de ezek kis, orvosolható dolgok. utána szívesen megcsinálom, hiszen amúgy rajta van, hogy figyeljen, viszonozza, más dolgokban ő veszi ki jobban a részét... rá egy szavam se lehet.

de ez a másik, ez a kis elkényeztetett taknyos srác, hát mostanra legszívesebben kiebrudalnám. nem vagyok az anyja, nem vagyok a szolgája, és nem, ha kérnek, reklamálnak, stb, nem az nem jó válasz, hogy "de hát engem nem zavar a kosz". 

mert együtt élsz 2 másik emberrel, köcsög.

biztos az a baj, hogy egyke is meg kőgazdag is, meg úgy alapjában véve január óta nem csinál semmit - de kit érdekel?

az egyetlen pozitív jellemzője, hogy most nincs itt.

drukkoljatok, hogy egy darabig ne jöjjön fel megint, mivel mindjárt kitakarítom a lakást.

csak bejelentkezek

szóval tanulom ezerrel a munkát, jelentem, ma sikerrel vettem az első fizetett napom, viszont a héten már csak túlélésre játszunk. (már rég aludnom kéne. ejnye.)

kemény ez a tizenkétórázás 5 óra alvásokkal... (a világomat nem tudom, konkrétan.)

ja, az eljegyzés meg jó volt.