a nemmegy posztokban is azért mindig ott volt, hogy haladok, csak nyilván nem tetszik a tempó.
rengeteg dolog nehéz erzelmileg menetközben, amik itt meg se jelennek, de hogy azokon is valahogy túl kell vergődgetni mindig.
még mindig nem dohányzom ujra, már szinte sose jut eszembe, pedig sok és mindenféle triggerhelyzet is volt, szóval szerintem ezt sikeres projektnek tekinthetjük mostmár, örüljetek velem. (nem tudom, írtam-e.)
lett rengetegféle időpontom orvosi vizsgálatokra sok helyszínre, mindenféle fennforgasok után - ettől eleggé szorongok, mert utálom őket, de tök jó, hogy haladunk, és már megugrottam a szerzős-szervezős részeket.
szorongok azon is, hol mi jön ki, pl hogy a mellemben tényleg ciszta legyen, drukkoljatok hozzá. (mondjuk a cisztának se örülünk, csak ahhoz képest.)
drukkoljatok az egészségi állapotom további részeinek is pls, hamár, van minek ugyanis.
amúgy meg szanaszéjjel van robbantva a lakás, miután mostanra tényleg kipakoltam a dobozokból... és még a felcipelt nyári ruháknak sincsen meg az elégjó helye...
ez a rakodás egy rémes folyamat, de a végére (egyszer majd) biztos jó lesz.
megtaláltam például a tányérokat így fél év után, felüdítő, szintén # örüljetek velem.
de valahol bemolyosodtam, és annak viszont nem találtam meg a forrását.. mehh.
szintén mehh, hogy miután szépen kipakoltam a könyveket, elkezdett zavarni az így keletkezett "vizuális zaj", szóval ezen még gondolkodnom kell, hogyan legyen.
csomó mindenen, igazából, szóval work in progress.
éssss ami ebben a káoszban is egy fő issue: hogy továbbra is agyfaszt kapok a tulajbácsitól ...
egyszerűen nem képes megugrani a tűzhely kérdést, már ott tartunk, hogy visszaadja a kauciót és költözzek el... felajánlottam, hogy keresek és rendelek én, intézem az egeszet és lelakom az árat vagy valami, de nem akarja kiengedni a kezéböl, viszont rendesen intézni se...
múltkor egy hetet ült az átküldött linken, hogy aztán bejelentse, hogy az nem jo, mert 40ezres szállítással nem rendel. mire is kiderült, hogy ja, ő nem azt nézte, amit küldtem, hanem a másik színt, aminek más az ára, csak mert szerinte a lakásba inkább a fehér illene.
de az a szállítás, az 40ezer, ugyhogy nem lesz tűzhely.
az ezüst, az 8ezer lett volna, éssss - nem hiszitek el - tökéletesen passzolt volna az ezüstszínű mikróhoz, amit szintén ő vett, magától választva.
wtf, jóember.
ezekután addig húzta a nézegetést, gondolkodást, megrendelést, és annyi körben akadékoskodott és kellett mindenre valamit mondanom, hosszú átfutási időkkel,
hogy elfogyott.
most úgy csinál még mindig, mintha nem ő vállalta volna beköltözési feltételként, önként, hosszú egyeztetéseket követően, lepapírozva, hogy vesz oda egy új tűzhelyet. megy a rinya, hogy de kicsi csakgázos az csak noname márkának van, hogy nem lehet fizikai boltban megnézni, hogy nem olyan színű, hogy kicsit nagyobb, mint szeretné, hogy hogy ... és hogy neki mennyit kellett foglalkoznia ezzel a kérdéssel már, de hogy ez a helyzet megoldhatatlan.
őszintén, fél éve élek tűzhely nélkül, miközben azért költöztem ide, mert vállalta, hogy (azonnal) lesz az ősrégi, pusztulat, csak tereptárgynak tekintett, rituálisan kerülgetett izé helyett egy rendes - szerintem a 40ezres szállitásosat is simán meg kéne rendelnie, ha nem talál jobb megoldást, mert ezt vállalta - de hogy amugy egy barátom, aki kevesbé van erzelmileg bevonodva és gyakorlatiasabb, 5 perc alatt guglizott másik jó ajánlatot.
szóval épp újabb várakozásban vagyunk, mert a bácsi majd este otthon megnézi, hogy mit találtunk, majd elbirálja, majd valami lesz.
(utálom mostmár a bácsit, konkrétan, ott tartok, hogy megrendelem én a legközelebbi találatot, ha ezt is elb.fszkodja, komolyanmár, aztán kenje a hajára a vállalását...)
kaptam viszont egy porszívót, amit egy barátomék nem használtak már, és ez egy elképesztő életminőségbeli szintlépés...
(korábban azért nem lett porszívóm, mert nem találtam a megfelelőt, aztán meg már pénz sem volt rá, hogy elégjót vehessek, aztán meg belengették ezt, csak idő volt, mire eljutott idáig...)
használtam is - én még életemben ilyen boldog porszívózástól nem voltam.
végülis még belefértem az elállásba is a biciklilakatokkal, csak hát a legnagyobb kánikulában megugrani a 2x egy óra bkvzást, hogy fizikailag is visszaadjam, nem volt mókás, de már nem lehetett máshogy időzíteni.
kitaláltam, mi kell helyette, visszamentem a közeli boltba, de addigra elfogyott ... most epp keresek másik helyen, de majdcsak letudom.
amugy meg nem tudtam biciklizni rég, mert multkor, miután rátekertem a turázásra, nagyon megfájdult a jobb combizmom, és megvártam, míg jpbban lesz, majd a kánikulától mindig nagyon fáradt voltam már késő estére, amikor komfortos lett volna menni, aztán meg megint megfájdult az egyéb megerőltetésben + újabb túrán, és mostmár nem mertem ráterhelni, most meg miezazidő.
időről jut eszembe: ugyan így elkezdett lejjebb hűlni a lakás, de egyrészt most meg ez terheli meg nagyon a szervezetemet (karöltve a mostanában törtentekkel már nagyon sok), másreszt konkrét fizikai elvonási tüneteket produkálok, hogy nem tudom a szigetre kisétálva a szabad levegőn inni a reggeli kvm.
vasárnap is külön kimentem egy második kvval két vihar közt, hogy ne bolonduljak meg...
egyszerűen _kell_.
na és az emberi kapcsolodások...
a helyzet természetéből fakadóan nagyon kevés ez nekem. mindenki éli az életét, normálisan, gyerekkel, párral, társasággal, ezer elfoglaltsággal... mint én regebben. de én meg most ugye nem.
mély kapcsolodási lehetőségből, ahol nem kell vigyázni a számra, meg aztán méginkább hiányom van.
még a családommal se lehet, akinek ott igazán mondani lehetne a mjndent, annak meg nincs kapacitása.
jobbhíján sokszor félmegoldásaim vannak, a negatív, ítélkező reakciót kockáztatva.
ez majd lesz jobb, de addig is nehéz.
meg pusholom is magam, hogy legyek szociálisan kezdeményezőbb, csak sokx nincs kapacitásom.
de pl a társasos sráccal volt egy kibékülősnek szánt "csak mégegyszer hadd aludjak ott" alkalmunk,
ami nagyon nehezen jött össze, mert bár ő kezdeményezte (többedszer), mindig kiderült, hogy nem szervezte, áttette, lemondta, stb ... ugyhogy felb.ott már nagyon és kb el is engedtem, ő meg szabadkozott, hogy de kipiheni meg összekapja magát, és utána tényleg,
mireis végülis összehozódott.
eléggé felkavart és megviselt, mert ugye bő egy hónapig haragban voltunk, nem kontaktáltunk, stb ... erre most ott rámzuhant, hogy mennyire hiányzott, meg mennyire otthonos is ugyanúgy minden, miközben meg tökre nem és tökre haragszom, amiért úgy elb.ta, bele akart szólni a dolgaimba jogosulatlanul meg veszekedett velem... az egész mindenért, amit csinált. és fogalmam sincs, hogy viselkedjek, stb. ráadásul reggel megcsinálta nekem a világ legrosszabb kvját, tökéletesen fájdalmas "lezárásnak".
nade. utána lett random még 3 átmenős, játszós, szintén ottalvós alkalmunk is, egy héten belül,
amit pedig nem láttunk jönni.
és azokon nagyon, nagyon otthonérzés meg családságérzés volt (leszámitva az egy befeszülős esti részt...), meg totális fesztelenség, anélkül, hogy bármi lett volna.
(simán járkált körülöttem pucéran, ami engem nyilván nem hat meg, mert nőként nem a látvány mozgatja bennem a vért... és hát ... láttam már, egészségére. meg döglöttünk úgy a kanapén, hogy rámpakolta a làbát, vagy én dugtam oda az enyémet, és iszonyú jókat aludtam nála (tovabbra is külön oc) , reggelente lementem kvért, ő meg bekeverte úgy, ahogy szeretem, abba a bögrébe, amit szeretek, megvolt a magunk bejáratott ritmusa mindenben meg egy mély közelség és összehangolódottság...
meg is döbbentem, hogy amugy ezek kicsit ((khm)) párkapcsolatos vibe-ok, ez ment köztünk eredetileg? nem csoda, hogy kifarolt, hátizé.)
erre a héten bejelentette, amikor kérdeztem, mikor jatszunk, hogy úgy tudnánk játszani, hogy ott a lányka is, akivel randizgat. (és randizgatott már akkor is, csak most komolyodott be, gondolom...)
hát nem látom annyira, ahogy a csaj nem vágja le a fesztelenségemből meg az önkéntelen sráchoz érésekből, hogy akármi ... de persze így nem én fogok ott aludni, és nem én kapom reggel a kvt. lehet, fesztelen se leszek. a tapizás meg biztos abbamarad...
közben én is mással randikázgattam, ugye... szavam sincs.
naszóval nem árt átswitchelni erre a távolabbi felállásra. megugrandók +1.
meg persze fenntartásokkal kezelni ezt a kapcsolodást, az előzmenyek tükrében. (long story short - ki tudja, mikor akad ki megint valamin...)
a biciklis, aka A srác, az tényleg kioffolt, és hát amugy veszettül hiányzik.
a fiú meg úristen... na ő ... ő rengeteg mindent bemozgatott, nem mint személy, hanem főleg, mint helyzet, ...
ez is eléggé a healing folyamat része, asszem.
((jaja, tudom, külön vicces, hogy leírtam multkor, hogy nem randizom, erre vele kb azonnal elkezdtem, de nem tudtuk, hogy ez lesz, na.. ))
de és annyi izgalmas jóság is volt vele ... kézenfogva naplementenézős sétálgatás a folyóparton, ücsörgés az odaszűrődő zenei aláfestésben, nevetgélős dumcsi meg végtelen hosszú (és kifejezetten változatos) smárolások, meg kamaszos sóhajtozások meg diszkrét tipi-tapi a sötétben... fú, nagyon, nagyon jól szeretgetett. igazán meglepően jól. és azt hozta, amire igazán szükségem volt-van-lenne. (bár arra vágytam, hogy mindenhogyan legyek megszeretgetve, nyilván, de ez is már így töltött ezerrel...
és miután leírtam, hogy valszeg el fog tűnni, végülis csak szóbakerültek a dolgok, és akkor már marhára nem úgy tűnt, hogy el akarna..)
szóval nagyon nehéz elfogadni, hogy ez így over.
szóval most így hirtelen megint kifogytunk a ferfienergiákból.
csak olyan maradt, aki a múltkoriban is, mikor véletlenül a szigeten sétáltunk egy balzsamos későnyárestén, a csillagok alatt, szintén megérezte a hangulatot - csak míg ő velem kapcsolatban, én épp azon bánkódtam, hogy mért ő van itt, miért nem a fiú, ez egy mennyire tökéletes randi lenne ... (és lett is legközelebb, a fiú által feldobva.)
és amikor megkérdezte, hogy megölelhet-e, mondtam, hogy nem, erre megölelt. én meg aszittem, zsigerből belököm a tóba, hogy ne, ne, ne érjen hozzám, leginkább semmikor se, soha többet..
pedig tudta, hogy máshol vannak érdekeltsegeim, és mi csak együtt lógunk haverilag, mert az jó, mert épp nagyon ráérünk és van igényünk ilyenekre, de hát mit számít, mit mondtam, ezekszerint...
ezekkel csinján kell bánni, mert szükségem van emberekre és szabadidős társas progikra, de közben ezek meg lehoznak az életről.
bonuszként most a gyerekekkel is sokszor nehéz volt, nem feltöltős, múltkor pl vigyáztam itt nálam a városban középső unokaöcsémre kicsit, és vért izzadtam, hogy megmaradjon velem abban a végtelennek tűnő másfél-két órában... komolyan elfogytam a végére teljesen, szinte semmi tartalékom.
ugy általában: nagyjából a semmiből "épitkezem", érzésre. vicces így az élet. azért megragadok minden lehetőséget, meg csinálom én a "belső munkát", csak hát @*szom.
érjünk már oda, ahol már elfogadhatóan elégjó lesz...
ja, a működésem meg azért elemezgetjük ennyire, mert össze probálom szedni a közelgő kivizsgálasra, hogy mi van. nem csak, mert amúgy segit, hogy jobban lassam meg utána is meglegyen...
arra még komolyabban keszülni kell majd. de még nem azon izgulok.
nemtom, van még csilliárd minden, de most így hirtelen ez szaladt ki, igy is tldr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése