..vagy én nem tudom, lehet, nem adtam valami kéregetőnek és megátkozott,
de hogy így totally elbaszódott már megint minden is.
volt ez a fiú, akivel randikáztunk, és úgy tűnt, végre összetalálkoztam valakivel, akivel ugyanolyan konstrukcióban gondolkodunk - nem akar se túl sokat, se túl keveset, vonzódunk is, szeretget is, sőt, beszélgetni is lehet vele, okos is meg a humorát is bírom, de közben nem kell azon gondolkodni, hogy ő lesz-e a férjem, vagy gyerekkérdés, hasonlók ... szóval lehet csak úgy lenni és élvezni, ami van... és kifejezetten megkedveltem, az összes furaságával együtt.
(volt egy csomó kérdéses dolog meg szorongás, de azok simulni látszottak már, csak jobban ki kellett derüljön, mizu a másikkal, helyzettel...)
erre olyan vismajort kaptunk a nyakunkba, hogy péntek éjjel óta csak kamillázok, hogy demiééért, komolyan már, ilyen pech a világon nincsen, mennyi erre az esèly, de tényleg,
és most így heló az egész.
én meg itt maradtam a keserű csalódásommal, hogy nemigazmár, hogy nem kaphatom meg, amire pedig a világon mindennél jobban szükségem lenne addig is, amíg összerakom eléggé az életem egy komoly kapcsolathoz, mármint hogy komolyanvehető legyek egy működő élettel a randipiacon, és ne csak a csaj, aki majd' 40 évesen nem dolgozik, le van égve, szét van esve, még mindig gyászol és tele van fájdalommal, félelemmel, káosszal, nomeg kérdőjelekkel, akinek fogalma sincs, hogy kicsoda is igazából, mi lesz vele, egyáltalán merre tovább...
nekem nagyon, de nagyon kéne, hogy valaki szeretgessen, különösen addig, míg nem javulnak eléggé fel a dolgok (amiket én fogok feljavítani, nyilván, és dolgozom is rajta, csak nem akar látszani), de az üres csakreszelés meg az alkalmi dolgok nem jók.
és akkor végre megkaptam, hogy azonnal el is veszítsem. naszóval ez így kínzás.
((ráadásul kiderült, hogy nem is önmagában az, ami történt velünk, hanem ahogy lereagáltuk, különösen az, amit én abban a helyzetben meggondolatlanul mondani találtam ... csak hogy legyen benne egy jó adag önutálat is, nehogymár egyszer ne hibáztathassam magam, fckyeah.))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése