de most így what (zavaros bizonytalan eszmefuttatás)

jó, hát autista tuti nem vagyok, adhds meg hát kb atombiztosan... de hogy nézem a vidiket, ilyen high functioning verziós experience-ekről, meg meltdown-megfogalmazásokról (ami természetesen lehet kamu, mer' ugye az interneten is mindenki azt mond, amit akar, ...),

és így eszembe jut, hogy hát amúgy hányszor, de hányszor kellett tartanom magam, míg végre olyan helyre nem tudtam menni, ahol nem látnak (mosdóba vagy saját irodába vagy haza vagy kb bárhova kimenekülve, "elbújva", akár ki cigizni egy felreeső helyre), hogy végre az arcomra engedjem a megfelelő arckifejezést, és azt a kb zokogás-előtti szakaszos, lassú, mégis hiperventillálós, zihálós, erőltetett, bezuhanós, nemtommilyen légzést, ami igazából jött volna, 

mikor iszonyúan szorított a mellkasom, alig kaptam levegőt, és úgy éreztem (nem elérve a multkor fejtegetett mindentúlsok xtrém összeomlós intenzitást), hogy annyira rossz, hogy szavak nincsenek rá, és ezt nem lehet kibírni, hiába muszáj,

és feszültem be teljesen,

és egy ilyen zokogós/ prezokogós /félig zokogós (mikor épp milyen) "próbáljuk meg összeszedni magunkat, ez most nem fér bele" meg "minden rendben lesz, elmúlik, nincs semmi baj" meg "végig tudod csinálni" meg "ki fogod bírni" típusú állapotban próbáltam újra lélegezni,  

járkáltam kicsit fel-alá / rázogattam a kezem /kuporodtam le a fal/ajtó mellé, annak vetett háttal / akár hintáztattam magam / tettem a kezeim a fejem tetejére vagy szorítottam kétoldalt a halántékomra a csuklóm / martam bele erővel az ellentétes karjaimba / markoltam a hajamba / kapaszkodtam-támaszkodtam a mosdókagylóba/ra vagy ilyesmi, szoritottam a számra a kezem, meg sikítottam hangtalanul vagy halkan, kvázi suttogva, ..., ...,

esete válogatja, ugye, biztos volt még "változat", mittomén, nehezen felidézhetőek ezek konkrétan nekem, 

de hogy szóval hogy hányszor, de hányszor, igazából megszámlálhatatlanul sokszor voltam így 'rosszul', és kellett alkalom meg  idő, hogy összeszedjem magam.

és mindig próbáltam ezerrel.

és mondjuk többnyire sikerült valahogy, és mások nem látták... de hogy ez azért kivülről, messziről rápillantva kicsit most "wait, what"...

és ezek nem csak azok az esetek, mikor valaki annyira nagyon megbántott és irtóra dühös voltam vagy ki voltam akadva jogosan vagy krokodilkönnyeket hullattam megállíthatatlanul, indokoltan vagy igazán baj volt... sőt.

hanem amikor csak úgy eszkalálodtak a dolgok, nem sikerültek, rossz napom volt, sokxos diszkomfort volt, valami túl sok, vagy túl nagy hiány, valahol voltam, valami szituban, elveszettnek éreztem magam egy társaságban vagy helyszínen, lekapcsolódva vagy csapdában vagy bezárva, vagy azt, hogy én annyira próbálom, de nem megy (ugyanúgy viselkedni, mint mások, tudni, hogy mit kell csinálni a helyzetben, feltalálni magam, odafigyelni, hallani, érteni, részt venni, kipróbálni, maradni, folytatni, végigbírni, nem azt érezni, amit, ellazulni, nem frusztrálodni azoktól a dolgoktól, amik pedig épp frusztrálnak, ... mikor mi, adott társas, kötött helyzetben pl), és nem tudtam megoldani, ésvagy szabadulni ... akármi.

szóval hogy így ez az életnek annyira természetes velejárója, hogy így ... nemtom, ez csak így ... van, amikor épp van,

de mivel amúgyis mindig abban vagyok, ami aktuálisan van bennem-körülöttem, felszínen, terítéken, amit behúznak az asszociációk, eleve nehéz csak úgy megmondani, hogy ezek így mikor és hányszor szoktak lenni, csak hogy persze, szoktak...

meg tényleg, amikor vannak is ... hát, tudjátok, csak úgy vannak. nincs "hirértékük", mert amolyan tudott dolog számomra, hogy én valahogy alkalmatlan vagyok az életre meg a társas helyzetekre, nem meggyőződésből, hanem a tapasztalatok alapján, meg [eddigi diagnózisok, mindig csak ezt így rámondtam], és [szenvedés attól, hogy nemmegy semmise meg ilyen vagyok]. 

én mindigis azt éreztem, hogy más vagyok, mint mások, hogy nem tudok olyan lenni, és nem tudok úgy működni, és nekem nem megy az, ami másoknak igen, az istennek se, és nehéz egy csomó minden mások szerint indokolatlanul, és nem értek egy rakás szitut, hogy most akkor mit hogy kéne ... és mindenféle helyzetben valahogy kivárom, ki mit hogy csinál és reaktív vagyok, amikor tudok, de sokszor még úgy se megy, és többnyire óriási gátoltság van bennem... 

(és azt mondtuk, hogy biztos, mert kiszámithatatlan volt anyám reakcioja, és előbb mindig le kellett olvasni, mi van, hogy tudjam, "mit szabad", meg nem mertem önállóan semmit, mert random jöhetett retorzió, meg ugyanúgy nem mertek a szüleim se és ezt a szorongást tanultam el, meg alulszocializáltak voltunk, meg szorongósak, gatlasosak  ... de hogy és ha mégse csak ez? ha én tènyleg sokx csak nem értem, hogyan erdemes / lehetseges / kéne adott helyzetben viselkedni, és azért várom mindig, hogy a többiek iranyt mutassanak / ki tudjam olvasni belőlük, hogy mi van, mit kéne, mit lehet?

meg es ha én tényleg tapasztalati úton "tudom", hogy amit kéne, az nekem ezért-azért nem fog menni, és azért szorongok / igyekszem kibújni alóla?

mert sokx van, hogy végülis meglátom, mit kéne, de ugy itélem meg, hogy én azt nem tudom / akarom, és onnantól már bajban is vagyok, mert látom, hogy pedig adott helyzetben azt "kell", de én valamiért nem fogom / nekem az nem jó...)

de szóval ez az egész is csak egy olyan dolog, ami van velem, amiért persze ugyanúgy utálom magam, amikor van, ... de hogy ... nemtom, csak úgy van, mint az összes többi sz.ság.

wcre is jár az ember, meg így "ki is borul", ezek nálam-nekem az élet alapvető velejárói.

és megint sokszor, rengetegszer, mégtöbbször van ennek az enyhébb, kevésbé eszkalálodott változata, amikor csak nagyon nehéz elviselni, ami belül lett, és vegigcsinálni, kibírni adott helyzetet, de nem "borulok ki" annyira, hogy "ki kelljen menekülni kiengedni meg kezelni".

csak nagyon nehéz, nehezen viselhető.

és mindig azt mondtuk, hogy ez ilyen érzelmi, személyiségbeli meg szociális szorongásos dolog, de és mi van ugye, ha nem is. vagy minimum nem úgy... 

most ez így lehet, hogy zavaros, vagy épp butaság meg belemagyarázás ... nemtom.

en se teljesen értem, csak igy hirtelen eszembe jutott, hogy ja, amúgy...

én eleve az olyanoktól is ki tudok akadva lenni, ha úgy kell elindulnom, hogy nem sikerült jól eltalálni az outfitem, nagyon nehezen vonatkoztatok el az olyasmiktöl valo diszkomforttól is, hogy pl több szín van rajtam, mint ami nekem komfortos, még akkor is, ha csak tudom, de nem látom, és másoknak meg tetszik / oké/ nincsenek is mások...,

ha nem megy a táska az összképhez,

vagy bármi másért nem jó,

ha már mosást igenylő hajjal kell lennem nemotthon, vagy csúnyán áll,

ha rossz hajgumit vittem /nem vittem,

ha nem jó a zokni szárhossza / arnyalata / gyűrődik-lecsuszik-akarmi... (eleve csak kevés fajta zoknit szeretek, konkrétan a legtöbb kilőve, mert semmi nem jöhet szóba, ami szoros bokában, ugyanugy, ahogy bugyiból se vághat a gumirozása, se lehet éles érzésre a varrás... de erről nem tudom, gyerekként hogy volt, lehet nem így, akkor meg nem értem amúgy ... de és a mintás zoknikkal meg azabaj, hogy belül ilyen cérnapuklik vannak, de azert neha célirányosan felveszek ilyeneket a vizuális hatás miatt kompromisszumként, meg akad, ami egész bevállalható, de azért többnyire az egyszínű, puha és sima anyagúakat preferálom ... na jo, de van 1-2, ami ugyan szoros, de annyira tetszik, hogy bizonyos speciális alkalmakkor néha azt választom, pl kisgyerekszülinap, halloween, karácsony, ... és újabban rájöttem, hogy van, ami lecsuszhat, mert jól néz ki úgy, és kényelmes is úgy, de csak bizonyos konkrét zoknik... de amugy nincs zokniissue-m, csak megtehetem mostmár, hogy válogatok, mert én veszem magamnak.. ahogy minden más ruhadarabbal is, csak most ez jött elő valami videó meg a tegnap meg a múltkori kirándulás miatt ...),

ha valamiből nem a megfelelő van nálam vagy otthon hagytam, de nincs lehetőségem kicserélni, pótolni, és úgy kell végigcsinálnom az adott bármit (napot, progit, utazást, vendégséget, ...),

ha nem sikerült eltalálni az időjárásnak, vagy alkalomnak megfelelően a szettet... 

na, ezek mind végig képesek frusztrálni (bár szerintem változó, mikor mennyire, szoval nehéz felfejteni azert, de azt hiszem, sokkal többx sokkal jobban, mint gondoltam) minden logikus máshogygondolás meg elengedés ellenére is...

ha valami szúr, nyom, viszketős, azt hagyjuk is tényleg... de az nyilván mindenkit.

és ezek csak az amúgy rajtam múló dolgok...

most arról, hogy kimerülök a (leginkább a többes, tehát nem 1-1es) szociális interakcióktól, akkor is, ha nem is szólalok meg, csak körülöttem beszélnek és én meg ülök (de hogy ha nem a társaságom, csak idegenek egy kvzoban, az nem gáz, csak ha velük vagyok),

meg arról, hogy mennyire a végletekig frusztrál, ha nincs lehetőségem kilépni a helyzetekből szükség esetén, amikor azt erzem, hogy nem akarok ott lenni /tovább nem akarok ott lenni (pl munkahely, születési családdal levés, suli, de barmi mas, ahol nincs elérhető instant menekülőút),

és hogy egyszercsak elfáradok, ha sokminden volt, a dolgok közepén, és kb lekapcsolok belül (ha nem tudok/akarok adrenalintelített túlerőltetesre kapcsolni), és onnantól aztán van baj rendesen, ha még ugyanugy jelen kéne lenni...

na ezekröl inkább ne is beszéljünk.

minden mindig túl sok egy idő után, és nem csak most meg azért mert elszoktam tőle, hanem ez így van időtlen idők óta, 

akkor is, ha közben paradox módon igénylem a pörgést meg a nyüzsit egy csomószor...

mert hát az, amikor igénylem, meg az, amikor lehet, kell, marmint kéne, muszáj, na és az ahogyan is olyan, hogy viszonylag ritkán esik egybe.

mondjuk ugy:

viszonylag kicsi / kevés az én szükségleteimnek, jólműködési feltételeimnek, 

meg az élet követelményeinek, ritmusának a közös metszete, na.

és ez az én egyik legmélyebb, legstabilabb tapasztalásom, mióta csak az eszem tudom, az van.