2016. október 29., szombat

az pmsről

volt az a heuréka-pillanat, mikor jobban utánaolvastam, és... súlyosbítja:

a cigi
a nemeleget mozgás
az alkohol
a rossz evés (rost-, vitamin- meg ásványianyaghiány, tejtermékek, gyorsan felszívódó szénhidrátok, só)
a dehidratáltság
a rossz alvás
a koffein.

nevetünk, ugye?

(visszatért ám a nemsírok állapot, én, a régen bőgőmasina tavasszal-nyár elején elsírtam az előtte tartalékolt könnyeket, meg úgy tűnik, a mostaniakat is előre. azon egy spontán zokogáson kívül, amit múltkor lenyomtam a pasinak - teszem hozzá, végre -, kb semmin se megy, amin anno szoktam. hol vannak már a megkönnyezett filmek, reklámok, kimerültség, veszekedések... max dühös leszek. a harag az új bőgés. vagy lehet, csak valami elkalibrálódott...)

az életmódváltás majd megoldja? csak ennyi?

basszus, és ha sose sikerül? (nyűgös vagyok a kialvatlan, hasfájós dolgozástól, a nyügitől meg borúlátó...)

szépen haladgatok vele (tudom, hogy mindig ezt írom, de ha egyszer mindog ez van, na. mindig jobb, mindig változik valamicskét, kivéve persze a pmses hetet.), de nem olyan szépen, mint szeretnék.
továbbra is úgy látom, az alváson csúszik meg minden, ha megcsúszik, meg a mászkálós napokon. (vagyis az alvással lehet megfogni az utóbbit is, akkor tudok figyelni, hogy közben is evős-ivósabb legyen... tehát az alváson.)

anyukám javasolta, hogy menjek el egy alvásklinikára. hm.

tudjátok, azért nehéz ez, mert minden mindennel összefügg, és egyszerűen nem tudom, hogyan változtassam meg egyszerre az összeset. kb olyan ez nekem, mint az örökké fogyózás, csak pepitában. állandó próbálkozás, visszaesésekkel, ...

ha valamiért nem alszom, minden borul. ha többet mozognék, jobban aludnék, de ahhoz rá kell venni magam, kialvatlanul semmi önkontrollom nem marad hozzá, elmegy másra. (tegye fel a kezét, aki rendszeresen tornázik otthon - Clarát kivéve, nyilván, akinek kivételes az önfegyelme - és mondja el, hogy csinálja! mondjuk nincs hely, míg nincs szekrényem, de jó lenne tudni.) a mozgás javít az étvágyon, de ha nem eszem, csak szarokat/keveset, túl enervált vagyok mozogni. ha nem alszom, nem eszem jól. sokszor csúszik meg a napom azon, hogy végre kialszom magam, de akkor nehéz úgy időzíteni az evést, hogy utána el is tudjak aludni, eltolódik a 'megyek valahova' és későn érek haza, vagy csak csúszik minden kötelező... satöbbi.

most azon gondolkodom, úgyis itt a sötét, nincsenek már kisértő, illatos nyári esték... rá kéne állni a fixen 4:25-ös kelésre.

elég meredek ötlet, hisz mindig alig várom, hogy végre tovább alhassak... (és bizonyítottan bagoly vagyok, reggeli-délelőtti hasznosságom kb nulla, bármikor kelek is, este viszont kinyílik a csipám és bepörög az agyam, bármikor keltem is.
szóval kb sosem alszom el kilenc előtt, ha fekszem is. sőt.)

és a pasi miatt rohadtul nehéz lenne...  főleg az esték a mieink, ő még fenn lenne, kizavarhatom ugyan x órakor tvzni, de akkor meg hol a bújás, a szex, és mikor nézünk végig együtt egy filmet? (egyáltalán, mikor nézünk filmet?)
és keljek fel mellőle mindig hajnalonta, míg ő akár nyolcig is alszik? és addig mit csináljak magamban? (főzzek? netezzek? fejezzem be a fekvés kedvéért félbehagyott filmet?)
jó, főleg a közös idő megnyirbálása fájna - ki az, aki szívesen állna rá a fél8-as fekvésre ahelyett, hogy beszélgetős-nevetős-szeretgetősdit játszana?

sőt, jobban belegondolva fél8 az még épp a vacsitàjm, még alig értem oda hozzá, ha munkából jövök, ha meg gyerekezett, még csak akkor indulunk haza.
az, hogy mindkettőnknek szabadnapja legyen és csak akkor aludjunk együtt, gyakorlatilag lenullázná a kapcsolatunkat.

hogy a frászba kivitelezhető egy félnyolcas fekvés egyáltalán?
oké, ne legyen pasi.
mi, nemár, én szeretem, hogy van a pasiiiii... (most kb a szexen múlik a dolog.)

otthon meg a csajok miatt nehéz, sokszor bekavarnak a napi progiba, csúszik miattuk a főzés, akkor jönnek haza, mikor feküdnék, kell nekik is a fürdő, még mosnak, még be kell őket engedni a lakásba (újcsaj és a megintnincskulcsom), még égetik a villanyt a folyosón (üveg az ajtóm felett), még elcsábulok egy beszélgetésre, ...
pedig nincs is bulikázás nálunk, csak kiszámíthatatlan a menetrendjük.

csupa olyanról kéne lemondani a jó cél érdekében, ami kell a lelkemnek.
nagyot kéne a körülöttem élőknek is változtatni. (konkrétan teljes életmódot.)

cukiéknak csendességre kell akkor váltani esténként legalább pár hétre (egyetemista bagolylányok), pedig még így is csak a csiszolódásnál jár a hármasunk...

a pasinak meg rá kéne állni a velemfekvésre/esti nappaliban tanulásra, míg én szó szerint aludni járnék hozzá, hát azt nem tudom, hogy csinálnánk... vagy nekem beérni heti egy, max két közös estével, mikor végre rendesen töltünk időt egymással?... azt meg mégis hogy?!


oké, ez egyszerűen kivitelezhetetlen. maradna a munkahelyváltás, de azt meg nem, hát épp most vesznek fel állandóra, és tavasz óta jó nekem itt, velük, még a szarpénz dilemma ellenére is...

(vegyük észre, hogy ha nyernék a lottón, lenne megint fitnessbérletem, sőt, konkrétan személyi edzőm, no meg vennék szekrényt... jó, lehet, hogy lakást vennék, de a lényeg, hogy nyernem kell a lottón, ha nem akarok újmunkát/másodállást, és akkor egész új dimenzióba kerül ez az egész.)

akkor viszont nem tudom. próbálkozom tovább, ahogy eddig? próbálkozom akkor, majd, valahogy. (akkor nem írok majd róla, mert uncsi.) esetleg csak kicsit kevesebbet alszom.

van ember, aki mindig eleget alszik? minden este időben fekszik?
időben fekszik és el is tud aludni?

mások ezt hogyan csinálják vajon?

volt nyűg, nincs nyűg

et voilà, ólmos fáradtság és hasfájás maradt, meg egy kis csajos hisztikézés... ezek a hideg, nyirkos, sötét idők nemigen jönnek be nekem, mennyivel könnyebb az élet napfényes melegben, szabadban...

a ritka posztolás azt is jelenti egyben, hogy csak ennyiszer van nagyobb nyűgöm - kiemelkedő boldogság sincs ugyan, se nagy kalandok, de igazi depi se. csak inkább befele fordultam, az uncsi magánélet felé.

az időt amúgy hasznosan szoktam tölteni: főzőcskézek, pakolok (képzeljétek, megtaláltam a legélhetőbb kupackonstrukciót, végre), karbantartok, kimosom a paplanom, a cipőim, igyekszem a csajok helyett is tisztán tartani a lakást (zh-hét, hökös majomkodások, szanaszét vannak - mondjuk az újcsaj mindig, az a kávét kiborítós, valamit mindig otthonfelejtős/elhagyós fajta), amitől most nem baleknak, hanem jófejnek érzem magam, mekkora különbség! ... a kamra valami csoda, tartósan tiszta, rendszerezett... (rájöttem, hogy pl van paradicsomos halam tarcsiban - a hal meg jó.) cukival igyekszünk felélni a fagyasztó tartalmát, hogy leolvaszthassuk és újra legyen hely...

apró, de annál komfortnövelőbb örömök.

ad hoc vettem helyes szilikon-formákat, már el is képzeltem, milyenek lesznek a kis pudingvirágok meg gyümis tetejű piskóták (finomak és mutatósak), sőt, a zselés joghurtot is fel fogom eleveníteni, azt régen imádtam... nem szeretem ugyan annyira a szilikont, de ezek nagyon beleillenek a képbe, remélem, használhatóak. kéne megint muffint is csinálni, előkeresem ahhoz is a formát majd anyáméknál.
(nagyon belelkesedtem a sikerült sütin.)

élvezem, hogy időben beérek dolgozni, de tényleg, persze rászoktam a metrózás előtti kvzásra. meg a zabkására, eddig a mézes-szőlős a kedvenc.

mécsest is gyújtottam végre, megadva magam a szobában kuksolásnak, és újra ideje van a piros làmpámnak meg a pihe-puha, bolyhos takaróknak.
sőt, megnéztem a Büszkeség és balítélet és a zombik című műremeket - ami tényleg a Büszkeség és balítélet basszus, csak zombis keretbe helyezve, hát behalok! szép ruhák, szép emberek, élőholtak... engem megvettek kilóra ezzel az abszurd, könnyed baromkodással. (idejét se tudom, mikor filmeztem egyedül...)

a pasival esténként egy deci vörösbor mellett elcsipegettük az anyáméktól kapott svájci sajtot (igazi sajt!!!), dumcsiztunk meg vitáztunk meg összebújva filmeztünk... (meg nagyokat szeretkeztünk, nyilván, csak én sokkal többet szeretnék, ugye, és csak az uccsó alkalom volt a nemolyan. pont azért bosszantó, mert újabban megy az aztaqrvaszex, mint a legelején, de megijedtem, hogy ez megint mi, mért, nemár, ne folytassuk a nyűglődést...
mindent most, egyben szeretnék 'megjavítani', vagyis felszámolni az összes problémát, amit korábban nem tudtunk... és kb csak ez maradt soron, mondjuk ez eléggé aggaszt.
aggaszt, mert szeretem a hülye fejét.
és félek, hogy megoldhatatlan.)

szanaszét röhögtük magunkat például a Sharknadón... hogy az mekkora egy szar! tudtam én, azért akartam végre látni, de ki gondolta, hogy tényleg ennyire... még csak megjátszani se akarja, hogy film. wow.

a Halloweenről azt hittük, valami gagyi zs lesz... hát nem. majdnem a szemem eltakarni is elfelejtettem, úgy meglepődtem... (és a Valami követ volt az első választása, elolvadok. csak én már láttam... de tudja ő, mi kell... ja, az a film szép. a képek, a hangulatfestés, a lassúsága... ajánlom figyelmetekbe a színvilágot is.)

a JFK-t vagy egy hétig néztük, azon muszáj figyelni, meg tényleg megmutatják a nyers mindent, bele a képedbe, de ment ugye mindig a témázás köztünk, meg a meló miatt is inkább felapróztuk.

a Macskafogónak szülinapja volt, alap, a Kontrollt ki kellett kapcsolni, mert túl későn adták, a meccseket szemüveg nélkül néztem, a pasi úgyis kommentálta...

mittudomén, volt még egy csomó.

ja, apukám kezelését föl kellett függeszteni, lett valami gebasz a fehérvérsejt számával, de nem aggódom annyira, a poloskákról meg mindig szegény mama jut eszembe - hogy ha nem hal meg, idén is sütögetné őket a konvektoron...

temetőbe járni mindig szeretek, de most nem tudom, milyen lesz.

csendes, szobába húzódós októbervég van néhány kisebb-nagyobb sétával, mostmár hiányoznak a mások is megint.

2016. október 28., péntek

visszavonuló

ne haragudjatok, nem csinálok rendszert a kommentelt posztok süllyesztéséből, de amint megjött végre és lecsengett a vérmes ideg, elöntött az undor, hogy így kiadtam a dolgait.
szegény most semmivel se szolgált rá, no meg ilyen mocsok egy viselkedéssel aztán mire fel várom, hogy normális emberi kapcsolataim legyenek...

szóval a vélemény az, hogy ez szimpla étvágykülönbség és esélytelen javítani rajta, vettem.

hát, nem ezt szerettem volna hallani, az tény... hát akkor most emésztgetem.

2016. október 25., kedd

kedvenc poénjaim

azt mondom, én itt már semmin nem lepődöm meg - pedig de, minden alkalommal,

ha azt hiszik, hogy simán besétálhatnak egy fegyveres őrséggel, kamerákkal biztosított területre, csak mert épp nyitva a kapu,
valamiért fenn van a sorompó,
nekik pisilniük kell,
vagy mert egyszer anno már jártak itt.

ha azt hiszik, attól, hogy nem látnak engem, én se látom őket. (imádok utánuk rohanni, hogy héló!)

ha azzal indokolják, hogy olyan érdekesnek tűnt kívülről, és még győzködnek is, hogy csak kicsit maradnának. (lehet időpontot kérni írásban, hivatalos úton, utána megbeszéljük.)

az meg a csúcswtf, hogy egyesek szerint egy ilyen helyen csakis dísznek állhatja útjukat a lezárt sorompó, és feszegethetik/átmászhatnak fölötte, alatta, mellette, anélkül, hogy mi csúnyán néznénk. (sokkal gyakoribb, mint gondolnánk...)


igen, emberek. így kell. hát hogy máshogy?

jó, tudom, ezerszer írtam már, de van, amit nem lehet megszokni, és hangulatfüggő, mennyit puffogok, mielőtt nevetni kezdek.

zanza

a tegnap amúgy végig fos volt, mindenki beleállt a másikba a melóban, pedig. hagyjuk is. viszont állítólag fölvesznek rendesen. (és blogolásra késztetett, jupié.)

egy ideje sikerül időben beérni.

múltkor végre eljutottam egy benti összrendezvényre is, búcsúztattuk az egyik nyugdíjba vonuló kolegát, akit imádok. lett belőle cukcsi videó, olyan jólesik, hogy nem csak külön hívtak, 2x, de ezt is megmutatták, mivel ugye nincs hozzáférésem a belső rendszerhez... csomó ember van itt, akit szeretek.

egy szimpi koleganővel többször kijutunk mostanában együtt dohányozni, azt is szeretem.

vasárnap végre sütöttem olyan sütit, ami ízlett. mondjuk a pasinál. otthon akartam, cuki fel is ajánlotta a meggyét, aztán rájöttünk, hogy hiába vállalom be a kézzel habverősdit, ha nincs miben. kell egy-két keverőtál, aztán jöhet egy szilvás meg a pasi kérésére aszalt gyümis is... (még nem adtam fel, hogy megszerzem az anyám-féle receptet, az ennél is jobb. no meg robotgép se ártana..)

a szekrények felhozatala nem akar összejönni, de akkor is meglesz. és tök jó, mert csomó mindent hazahaza vitethetek, meg pl a polifoamomat is fel (egy lépéssel közelebb a munkahelyi pilateshez), meg a mama-öröksége római tálat is, azt nagyon várom...

a szép pulcsik már elfogytak, mire pénzhez jutottam, de a zöld nacit begyűjtöttem. pulcsira még vadászok.

a pasi cukkerkodásai sokat melengetik a szivem,
például a padlizsánfiaskó után hozott nekem meglepiből ebédet, hogy ne kelljen végigszendvicseznem a napot,
vagy múltkor felhívott a meló vége előtt, hogy lenne-e kedvem nála aludni (tőle jöttem), sütne nekem palacsintát vacsira (sütött),
vagy mikor azzal fogadott, hogy kinézett estére egy horrort,
vagy mikor marasztalt, hogy de még kisérjem el anyukájához, van kölcsönkocsi, aztán kávézzunk egyet,
vagy mikor egy kétórás veszekedés végén feldobott a vállára és becipelt a szobába... egyemmeg. és ezekből így rengeteg...

mára is hívott, hogy majd ő kárpótol a tegnapért.

vettem hozzá egy hajszárítót, azóta sokkal komfortosabb.

reggel majdnem a lábam alá szaladt egy egér, a melóban a kapu előtt. sose làttam még ilyen tisztán, hosszan, közelről életemben, tök izgi élmény volt. (nem jött be, a pincében lakik valószínűleg...)

a varjak szorgosan dobálják a diót a tetőről...

az új virágom földje beszürkült, úgyhogy a kövi fizuból tényleg átültetés lesz. (amúgy jól van, csak kevesli a fényt, de azt én is...)

az erdő elképesztően gyönyörű. (note to myself: ha legközelebb a pasi feldobja, hogy elmehetnénk kicsit sétálni, gyanakodjak! vagy legalább vegyem észre, ha túracipőben, kesztyűben és sapkában indul...)

ettem egy isteni finom krémlevest sütőtökből, gyömbéres-mézes-chilisen - és egy ponton túl majdnem visszarókáztam a tányérba. ilyen se volt még. hogy ízlik, mégis rosszul leszek tőle... tisztára zavarbaejtő. szerintem életemben először látnám jogosnak, hogy csészében tálalják. sőt, erősen ajánlottnak, ha őszinte akarok lenni.

múltkor voltam otthonotthon, pont az utcánkban rendezvény volt, klassz kis délutáni progi, vegigmászkáltuk az egészet...

a nagymamám teljesen összekutyulódott már, tök random olyanokat mondott ebéd közben, hogy szóljunk xy-nak, hogy ő ma nem megy haza, meg hol van a kislány, ugye nem felejtettük kint... annyira szomorú, ijesztő, abszurd...
múltkor is fölkeltette apámat hajnalban, hogy keltse fel a hugomat, kalácsot kell sütniük. mikor apám nemet mondott, kérte, hogy akkor legalább szóljon neki, hogy törölgessék le a szekrények tetejét.

pms van. front. tökjó.

kishugom rájött, hogy mégse az akar lenni, aminek tanul.

cuki folyton ideges-morgós, mióta a meló miatt kimerült, de végre sikerült összehozni egy szokásos átdumcsizott estét... hiányzott.

ilyenek.

bevallom

az van, hogy már szerintem is tagadhatatlanul (újra) együtt vagyunk a pasival.

(ő már korábban állította, hogy van olyan, hogy 'mi', mások meg mégkorábban úgy kezeltek minket.)

ezért is tűntem el - az enerdzsi nagyrészét befele, a kettőnk dolgára fordítottam én is. az októbert ugyanis problémamegoldó egyezkedésekkel és vitázással töltöttük (és töltjük, hisz folyamatában zajlik), az sok idő és energia...

millió poszt sorakozik róla, mégse tudom kirakni őket. félelmetes, nem tudom, bízhatok-e, működhet-e, annak ellenére, hogy milliomegy változás és változtatás van. de be kell látnom: egy ponton túl hiába akarom ellazázni, a dinamika nem engedi. tök mindegy, mit mondok róla, ha egyszer a gyakorlatban az együtt és a cukiskodás dominál...

2016. október 24., hétfő

csak óvatosan

előre szólok, hogy ma van valami a levegőben: nyűgösek és türelmetlenek és feszültek az emberek.

én spec már most a bőgés határán állok, annyira seggfejek, ójeee...

utóirat/lábjegyzet

amúgy megdöbbentő, mennyi mindenben változott és változtatott, olyanokban is, ahol lehetetlennek tűnt.... emiatt még muszáj türelmet gyakorolnom, hátha - csak baromi nehéz.

főleg pms idején. qrva hormonok!

szükség(let)

szépen formálódik a kép - hogy nekem mi kell biztosan egy kapcsolatban: sok jószex.
lassan arra jutok, hogy a 'minden másnap csináljuk' a minimumom, de akkor se hisztiznék be, ha naponta esne nekem az illetékes.
(ha megvan, nem szeretem, szóval így is csomó idő kiesik...)
nem tudom eldönteni, túlzóak-e az igényeim, és ha igen, mennyire, azt se, hogy ha nem, akkor mit kezdjek ezzel...
hogy kiváltható-e rajongó, szándékkifejező gyakori maszatolással, bensőséges, érzelmi biztonságot nyújtó vágyteli légkörrel, megint egy kérdés.
viszont maga a hiábavaló visszafogottság és a rendszeres visszautasítás is fájdalmat okoz. és haragot. heves indulatokat. frusztráló keserű sóvárgást.
egyszerűen nem tudok lejjebb adni belőle, akárhogy szeretnék...
minden kihagyott alkalom pofon.
a jó rész, az, hogy mindig kellően elsöprő és szenvedélyes legyen meg odafigyelős, hibádzott, de már pipa.
no de és a gyakorisága ritkasága? azzal mit? hogy? miért ekkora szívás? (hüpp.)

(miért nem használ a csábos mosoly, pajkos élcelődés, falatnyi csipkebugyi, ártatlan pillarebegtetés, lopott vagy direkt érintés, dörgölőzés... semmi se?! és miért listázódik minden kimaradás? hogy lehet, hogy míg nekem a vibráló szexuális töltet az élet sava-borsa, a férfi-nő viszonyulás értelme és motorja, alapvetés, ami tán még a gyöngédségnél is fontosabb, másnak meg nem az? miért gondolom, hogy ha nem kíván úgy és annyit, csak egy fasszal született barátnő, aki ennyi erővel befonhatná a hajam is?)

és ha az a megoldás, hogy köztünk nincs megoldás (ami egy borzasztó szomorú eshetőség amúgy), ekkora igényekkel lehetek-e még így harminc fölött* boldog? van-e olyan, hogy elég is meg jó is?
van-e olyan, hogy kielégítő**?



*én még csak mindjárt, de a "célcsoportból" végleg kiestek a huszonéves lepedőakrobaták. mivel húsz voltam, mikor összejöttem az akkor harmincötös exsemmiséggel, nekem, úgy tűnik, teljesen kimaradt a legvirgoncabb férfikorosztály.

**és ez az, ami már tényleg csak menet közben derül ki, és kezdem úgy érezni, én vagyok az alkalmatlan hibás áru és nekem szimplán csak nem jár.

2016. október 15., szombat

pár kapcsolatosdi

nyünnyögök itt amúgy magamban, pasi, nempasi, mikorpasi, milyenpasi,
most akkor mi a frászt szeretnék, gondolok, mitől félek és miért (mert tagadhatatlanul félek...), és egyszerűen nincsenek elkészült válaszaim.

olyasmik vannak a fejemben, hogy mindenki csak az elejét akarja, a gördülékeny jó részt, újra és újra... hogy mi van, ha a házasság (ez alatt érthetünk hosszútávú elkötelezett kapcsolatot, együttélést is elvileg, mondjuk) jól félre van értelmezve, eredendően nem is arra van kitalálva, hogy a boldogságot fenntartsa (úgymint szerelemmel kapcsolatos illúziók), hiába várjuk ezt tőle.

és ha a házasságnak nem természetes velejárója, hogy mindig boldogok tudjunk lenni benne pusztán a kapcsolatunktól? (helyesbítve a kapcsolat rész boldog legyen benne v mi) és ha az elköteleződés elengedhetetlen része az olyan dolgokról való lemondás, amihez mi a boldogságunkat leginkább kötjük?
hogyha valóban szeriális monogámiához vezet az, amire elvileg pedig közmegegyezéssel legtöbben vágyunk?
a házasság pedig akkor tesz tartósan boldoggá, ha megváltoztatjuk az elvárásainkat és elfogadjuk, hogy tök másról szól? nem szerelemről? (de akkor miről? hogy van egy ember, akivel mindig együtt? akármi van? biztonság? érdek? túlélés? ...)

hogy el tudnám-e képzelni, hogy akkor itt van x, szeretem és elköteleződöm (persze) és tényleg, tényleg be is tartsam, bármi jön is, lemondva a lehetőségről, hogy mikor elromlik és közben szembejön egy mégjobb, átpártoljak hozzá. hogy tudnám-e vállalni a kockázatot, miszerint én kitartok, ellenben a társam nem. és ott állok sokkal rosszabb újrakezdési lehetőségekkel, esetleg gyerekkel a semmire. hogy az ember folyvást változik és tele a jövő olyan helyzetekkel, amiben nem tudni előre, hogyan viselkedünk, hiába az elképzelések.

mi van, ha most még szentül hiszi, hogy ezt akarja, aztán, amikor változnak a feltételek, rájön, hogy képtelen? vagy én jövök rá?

vagy boldogság pipa, mégis beleszeretünk valaki másba és elborult aggyal összemérjük és egyből a valódi boldogságunk akadályát látjuk a régiben? mert a régi nem az, nem lehet olyan, és csak egyszer élünk és ki tudja ködbe borult fejjel biztosan, csak a hormonok idealizálják-e vagy nem jobb-e tényleg az az új?
és ha maradunk, örökké ezen fogunk agyalni utána?

ugye nekem még sosem volt részem klasszik viszonzott szerelemben... így nem tudom, nem látom teljesen, miről beszélek. volt egy idilli másfél hónapom, csók.

én azt se tudom, a lángolásnak van-e értelme. (evolúciósan tudom, de hogy úgy a mai párkeresős logika mentén?) érzésnek jó, de mekkora mák kell ahhoz, hogy a rózsaszín köd elülte után is egy társnak alkalmas embert találjunk egymásban?
van-e másmilyen fajta szerelem? csak a lángolásra építhetünk? anélkül nem lehet elégséges kötődés? de hát az mekkora lutri már...
és tök esetleges, hogy kölcsönösen átfordul-e egy mély, lecsendesedett szeretetbe...

és nem hiszem el, hogy az emberek tényleg tudják, kibe szeretnek bele. a nagy, általuk már ismert hibákat mondjuk ki tudják szűrni, de annyi mindent nem látni meg elsőre...

nomeg a sorminták, sokszor legerősebben pont nem az egészséges, működőképes dolgokhoz vonzódunk...

kémia ott lesz, ahol két megfelelő génállomány klappol, aztán sorminta-passzolás esetén übercrasholás? azt hívják szerelemnek?

és vajon hány hibalehetőség van? hányszor kb 2-4 év?

és ott az ősbizalom, a naiv hit, hogy forever together, amit tutira csak a hormonok okoznak, mert hisz nem is ismerhetjük még az adott embert, csak megelőlegezzük neki.

de hogy az kell. oké. aztán ha mégse ilyen lovat akartunk, mi lesz? válás? jupí. vagy akkor már vonjunk vállat? hisz az oxitocin már megtette a dolgát? esetleg le is babáztunk?

vagy eljön egy pont, ahol azt mondjuk, no mostmár muszáj megállapodni és aki épp szembejön és kb jó/bepörget, az lesz?

és honnan tudjuk, mikor kételkedünk épp, hogy mással jobb lenne, másképp lenne?
vagy ahol már kétség van, annak vége?

és mégis hogy kell azt kideríteni, mi a fontosabb: a tartósság vagy a lángolósdi? mert hát azok néha ütik egymást... és mennyire kell passzolni? mennyi a már elégséges?

csak a lángolás miatt gondoljuk, hogy jól választottunk vagy mert megfelel mellé még x kritériumnak is? és ha nem jók a szűrőkritériumok?

és akinek összejött a tartós, az vajh miért az? honnan tudjam, nem hazudják-e, akár maguknak is a boldogságot, elégedettséget? vagy amitől nekik boldog, az engem is boldoggá tenne-e, vagy az én fogalom-rendszeremben az már rég a nemboldog?

és akkor amiket úgy jobban látok magam körül, azoknál a kövi van:
amikről azt gondoltam, ilyesmi kéne, sorra mennek szét,
meg azt látom, rohadtul már az eleje se jó, nem is akad szóbajöhető se,
akik meg együtt vannak, azokból sokról azt gondolom, ha ez tényleg ilyen/csak így működőképes, inkább nem kell,
vagy még az elején járnak, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez így menni fog (sőt)...

ki miért és mitől marad együtt/megy szét, jól döntenek-e?
naívak-e? szerencsések-e? okosabbak-e? én vagyok-e túl kiábrándult?
úgy általában: he?




mért van ekkora katyvasz a fejemben és ki a csudával beszéljek ezekről? jesszus...

mások nyomán update

ja hát igen, afölött simán elsiklottam, hogy bár semmi konkrétat nem írtam, maga a tény se publikus... abból indultam ki, hogy aki olvassa, tudja, aki meg nem, az ettől nem lesz okosabb... mert nekem ez ilyen mindenki által tudott a fejemben... közben meg dehogy, basszus.

ugyan semmi kibeszélős szándék nem volt mögötte, csak figyelmetlenség, átgondolatlanság, de jujj.

köszi, hogy felhívtátok rá a figyelmem.
az érintettől meg sűrű elnézést...


(ja, és a legjobb, hogy akkora kómában elmélkedtem reggel, hogy aztán meg is feledkeztem róla, plusz igazán nem is futott ki sehova... )

2016. október 14., péntek

tüpptürüpp

van olyan, hogy kell egy nyavalyás szekrény, mert megőrülök a kupacok kerülgetésétől. (akármennyit pakolok, az csak áthelyezés, nem elrakodás, vááá.)
gondolkodtam a just dance vidiken - maradjunk annyiban, hogy nincs hol. cukinál max, de mióta dolgozik is, káosz a szobája, ő meg hajszoltan rohangászik, szóval.

meg olyan is van, hogy a srácok rendszeresen bizniszelnek idebent háztájival, ami oké, de múltkor valaki bepakolta a nyers húst közvetlen az ebédem mellé. akkor már csúnyán néztem... most meg bennhagyta a hűtőben a nyersvért rohadni maga után, hát hadd ne mondjam... olyan szaga van, hogy oda be nem lehet tenni semmit, megmaradni se mellette...
nagyon várom a takarítót. (update - nagyjából megoldotta.)

juteszembe, a takarító gate kis szünet után folytatódik, most épp összeférhetetlenség miatt kirúgták az enyémet, áskálódás, fúrás, állandó vetésforgó megint on. elküldik, visszaveszik, felmond, hiszti van, a dolgozók nyígnak, hogy nem jó, stb... csendben figyelem a partvonalról, de simán a vicc kategória. (és eszkalálódik...)

van az is, hogy tegnap kárpótoltam magam a kimaradt glamour akciókért. megtaláltam A sötétkék nadrágot, amiben szép formás a hátsóm (jó, teljes áron*, de musthave, ezer éve akarok egy ilyet), meg extrém leárazott utolsó darab leggings is akadt alá télire (tavaly is vettem egyet, kettővel már megleszek, így a vékonyabb gatyákat is tudom hordani), és gyönyörűséges pulóverek jó anyagból, sokkal jobb áron, mint eddig bárhol... (plusz ha kettőt veszel, a másodikét felezik, jupí...)
eddig a h&m volt a boltom, de valahol, valamikor felhígult a kínálata az árcímkéihez képest, ellenben a tallyba és a pimkie-be kezdek beleszerelmesedni, csuda dolgokat lőttem ott idén...
újabban rákattantam a bő felsők betűrködésére, találtam is most egy finom anyagú kéket, még kéne vadászni belőle feketét, mert abból már nem volt méret, akkor elégedett leszek.
rengeteg pénzt el tudnék ám most költeni úgy, hogy mindent megérősen veszek... (és hatalmas önfegyelemmel nem teszem, mert a kajálás rovására menne... csakis a legjobban kombinálható muszáj dolgokra korlátoztam.) föl is hívtam a családot megérdeklődni, mennyit gondoltak karácsonyra, szülinapra, mert akkor azt most levásálnám, ha benne vannak... még gondolkodom (mert hát ennyit a függetlenségről), csak ugye most jött el a pillanat, hogy még egy nadrág, 3 pulcsi, 1-2 vastag harisnya (meg egy fél éve nézegetett nyaklánc, de az már nagyon luxi) és az egész ősz, tél, tavasz le van fedve még jövőre is, és tényleg nagyon szigorúan csak olyan darabokról beszélünk, amik mennek a már meglévőkhöz.
tavaly is ez volt.
nekem ugyi a kicsiségem miatt akkor kell megvenni, ha találok, különben amikor már nagyon s.o.s., kompromisszumot kell kössek túlárazott, nemazigazi dolgokkal, az meg mindig megbosszulja magát.
és a pasi mindig szóvá tette, hogy nem elég színes a ruhatáram - no, most majd örülhet: bordó, zöld, kék... (nem a kedvéért, hanem mert igaza volt. feketém, szürkém és némi barnám már van, az az alap, ugye, most sikerült emellé végre mást is lőni...)
na jó, bizonyos kékek és az oliva korábban is beszivárogtak már... ebben a szezonban pedig újra lehet látni csodaszép színeket, amik mennek a hajamhoz... nem tudom, ti hogy csináljátok, én egyértelműen ahhoz öltözködöm.... és sajna a fehér, a piros, sárga meg a púderes árnyalatok nem állnak jól, bármily gyönyörűek, a harsány királykéket és lilát pedig rühellem, a mintás-feliratosat meg azért kerülöm, mert nem annyira sokrétűen kombinálhatóak, és sajna az én büdzsém mellett ez pazarlás... (plusz nem is vagyok milonka, aki bátran kihozza belőlük a maximumot.)
és van egy világosabb nyersbarna, ami irtó jól áll, csak egyik cipőmhöz se megy - így fájó szívvel, de rendre kihagyom. (egy másik életben majd lesz szuper karrierkém és akkor veszek hozzá csizmát is, de hát ez nem az.)


oké, ez egy nagyrészt ruhás poszt lett, de ó, hát ruhák... ismeritek...

öltözködni jó.




*nagyon fáj azért a kis szivemnek, hogy ki kellett hagyjam a kuponozást és most drágábbért veszem, 20% az akkor is 20%... oké, hogy legalább ilyen 'vegyél kettőt, akkor olcsóbb' akciók vannak és nincs tömeg, de akkor is brühühü.


2016. október 11., kedd

önképző kör

én, és a személyiségem összes oldala megint/továbbra is intenzíven művelődünk párkapcsolati témában.

nem állítom, hogy csak ez érdekel, de ez biztosan és mindig. és egyszerűen kimeríthetetlen, annyira bonyi és sokrétű és és...

az amúgy a technikám, hogy olvasok, olvasok, olvasok, és ha elég nagyszámú infót összeszedek, egy bizonyos pont után kezd összeállni egy kép, alakulni egy szűrő, hogy mi releváns és mi orbitális baromság... meg persze visszanyúlok a tanulmányaimhoz is, viszonyításképp, mit is állít a tudomány a humán párválasztás sajátosságairól (evolúciós és kulturális szempontok, ösztönszint...) meg összevetek a gyakorlattal.

pff, rémes.
közben meg arra jutottam, hogy muszáj is - itt ez a férfi és ez a valami köztünk, ami tolja a képembe a kérdéseket. ha nincs férfi, annyiban könnyebb, hogy nem érzem a választalálás sürgető kényszerét, nem határozza meg ennyire a napi közérzetem, jobban ráér, vagy hàt értitek...

a pasi természetesen továbbra is hatalmas erejű érzelmi mozgásot képes kiváltani belőlem és most az van, hogy itt van - úgyhogy nem ér rá.

persze azért azzal nyugtatom magam, hogy nem baj, ha rajtunk konkrétan nem 'segít', majd akkor másnál, mással válik hasznomra, meg szokásosan: magamra sose árt jobban rálátni. (annyira közel jött megint, hogy már ő is újra górcső alá került, nem csak a jóöreg én.)



(csak zárójelben jegyezném meg, hogy a 'mi a férfi' kérdés alaptézise számomra tényleg a totál sablonos 'erő, dominancia, szexualitás' - és csak erre rakódnak a cifrázások, pontosítások,

valamint nálam tutira van olyan, hogy shit teszt, bármekkora hülyeségnek is tűnt első (száz) olvasatra és bármennyire is 'kikérem magamnak'. rengeteg hisztikézésemet el lehet vágni egy határozott, már-már pofátlanul szemtelen válasszal, kitérés, ráhagyás vagy jobban belemenősdi helyett. aztán én magam lepődök meg legjobban, hogy
'wait, what?! hirtelen elöntött a nyugalom és az van bennem: ja, itt egy nagy és erős nagyonférfi, ja jó, akkor minden rendben van.'
de hogy ezt így. kisimul a lelkem, volt-nincs feszkó, bújós kiscicává finomulok hirtelen, miközben előtte épp készültem beleállni valami közenincs témába, amiről azt hittem, fontos és probléma, erre simán elvágja egy kb irreleváns reakcióval.
szóval mégse volt fontos és probléma, illetve mégis valami egész más állt mögötte, mint hittem és mondtam? wow és wtf.
na, és ezekre az élményekre találtam én magyarázatnak a shit tesztes elméletet. teljesen egybevág - hogy a férfi hasson ösztönszinten...

lesznek itt még meglepetések...)

2016. október 10., hétfő

'közérzet' -part2 (még reggelről)

a mai reggel, az ennek megfelelően rohadtul fájt (a karommal együtt - azóta is hasogat és sajog, idegesítő), meg egynél több kvt nem is mertem inni, úgyhogy...

ettől eltekintve amúgy semmi kül, odadtam az uccsó népszabit az illetékeseknek, kicsit merengtem az ügyön... (nem mennék bele, de a poszt címe áthallásos...)

a hétvégi szabad másfél napomat teljesen keresztülhúztàk a történtek. nyilván szkippeltem mindent, csak pihengettem és főzőcskéztem. kicsit szomi voltam, hogy nem tudtam mindent megvenni a listámról (legfontosabbak azért megvannak), meg hát cuki se úgy néz ki, mint aki kinyalja a lakást - beteg is, hullafáradt is, dolgozott is (most kezdte, éjszakázós, ki van purcanva). újcsaj nincs fönt.

de a pitét akkor is megsütöttem, vettem hozzá egy univerzális üvegedényt is - pont ott szakadt meg a folyamat, hogy kinéztem, de elmenni már csak most tudtam érte.

asszem, ez is beállhat a sorba: az új lakásban sütött sütiket csak mások értékelték, nekem eddig egy se ízlett.

miután a mentő elment, odaért a pasi, ugye, azóta van vízivós appom, hát az marha vicces...
most hallgathatom megint a melóban, hogy ne járjak ennyit pisilni... (meg találgathatom, hány decis egy bögre.)

meg tegnap megsimogatta a kis lelkem, hogy a pasi áthívott, mondván, nem kell akkor főznöm, csinált egy csomó kaját és pátyolgat is picit - de nem mentem, mert addigra pont bevásároltam, későn szólt. majd megyek ma.

vettem én is bourjois szempillaspirált, most tesztelem - felvinni nagyon nehézkes, amúgy eddig tetszik.

mostanra muszáj voltam meginni még egy kvt, hát hű, féltem rendesen, de nagyon kellett... kicsit szarcsi érzés volt, még mindig elég rossz, szédülős, gyenguska a közérzetem, de hát no, vagy ez, vagy lefordulok a székről...

megállapítottuk egyik koleganővel, hogy valami volt hétvégén, mert ő két halottat is látott meg szarul is volt, és az egész család nyűglődött...

még mindig azon nevetgélek amúgy, hogy a mentősök meg akartak győzni róla, hogy ez valami pánik, miközben addig így nézett ki a napom:
sokáig aludtunk - a pasi főzött kvt - ráérősen megittuk a napsütötte teraszon - szeretkeztünk egy nagyon jót - csinált nekem egy gazdag gombás-hagymás-kolbászos rántottát valódi rozskenyérrel meg teát - a kényelmes brunch után még dumcsiztunk, nevetgéltünk, cukiskodott - együtt utaztunk az Örsig - szeretve éreztem magam - otthon még dumcsiztam meg nevetgéltem cukival - csokit ettem - és épp piterecepteket nézegettem a tervezett bevásárlás előtt, mikor észleltem, hogy gáz van.

namost, szerintem ez kb az év legchillebb napja volt. de valóban, biztos feszült voltam és pánikrohamot kaptam.

szerencsére el tudtak szakadni ettől az ötlettől, miután elmagyaráztam, hogy az ideg már a helyzettől állt belém (és majdnem lerókáztam őket)... de azért valahol tényleg vicces...

közérzet

hát volt egy éjszakám... órákig forgolódós, hideg verejtékben úszós, fogcsikorgatós, rémálomodós, pánikrohamra fél 4-kor dühösen felkelős.

az a baj, hogy nem csinálhatok teljesítmény szorongásos helyzetet a kis mentős kalandomból. márpedig ha le vagyok cseszve miatta, még ha puszta aggódásból is, azonnal beindítja a 'nem vagyok elég jó' cukcsi köreit, amitől befeszülök és az egész rendszert kiüti. ha meg összeszűkült gyomorral, hiperventillálva nemalszom és az erős stresszreakciótól beszűkült tudatállapotban küzdök magammal, az gecire kimerìtő és időrabló és könnyen berànthat egy negatív spirálba...

az a fajta vagyok, aki pánikrohamot kap a relaxáció órán, szóval bármilyen teendőből képes teljesítményhelyzetet csinálni, amitől lefagy és akkor nem megy.

így buktam ki anno az egyetemről is. így kerültem kórházba. így nem tanultam meg mai napig se semmilyen relaxációs technika helyes kivitelezését... sorolhatnám.

ez egy nagyon erős érzés, amit igyekszem kiirtani az életemből... leginkább az használ, ha tisztázom magamban, hogy nincs tétje, mert ha nem jön össze most, se dől össze a világ. próbálkozni kell tovább, aztán majd belejövök... vagy majd a kövi lehetőség. vagy valami.

ami rendes eredményt elértem a felnőtt életemben, azt mind ezzel a hozzáállással sikerült, a diplomát is beleértve, különben a pánik elszabotálta.

a mostani helyzetre is le kell fordítanom ezt. hogy oks, ez így elég tré volt, de max egy megerősítés: igen, tök jófele megyek, remekül belőttem, mivel kell kiemelten foglalkoznom.

millió poszt van ugyanis piszkozatban augusztus óta, milyen jókat eszem, mennyire változatosan és hogy ez nekem most mennyire izgalmas és jó.

a tavaszi nagy összezuhanásból olyan szépen feljöttem: nem az, hogy napi egy péksüti,
hanem csak a reggeli/vacsi mondjuk két karéjnyi vajas-felvágottas-mozzarellás pirítós céklával, fél liter jó híg szörppel, vitaminokkal... vagy mozarella helyett camamber, cékla helyett körte (itt nem tudtam eldönteni, ínyenc vagyok vagy hülye, de jólesett...). melléjük sokszor még egy natúr joghurtot vagy kefírt is odakívánok.

ebédre, sokszor vacsira is pl lestyános sült cékla-lilahagyma-répa-krumpli-bőrös csirkefelsőcomb, vagy rizseslecsó, vagy szóval valami rendes, meg ugye az olyan új felfedezések, mint a bulgur... (és a kuszkusz is sorbanáll például...)

meg így szoktam még mondjuk gyümölcssalit hozni nasinak a melóba, és ilyenkor 2 nap alatt megiszom egy liter tejet a kvt hígítva, pedig amúgy fujj.

és persze vizet is többet iszom, mint valaha, meg a káros dolgokból is szépen visszavettem, erre tessék.

ennél jobban én nem tudok igyekezni, mert már maxon igyekszem. annyi, hogy ezt folytatom, és törekszem minimalizálni a kizökkenéseket. (eddig is ezt csináltam, a szeptember az ennek ellenére volt, nem azért, mert tettem rá.)

biztos lehet ezt majd mégjobban, de ez így is több, mint amit reméltem, amúgy.

2016. október 8., szombat

update

az a nagyon furi állapot van, mikor kezd lecsapódni, mi történt. hogy wow és hogy tényleg? és hogy komolyan kint volt nálam egy mentő, amit én hívtam és itt mászkált két vadidegen és csináltak ekg-t és látták a pucér cicimet és olyan szarul voltam, hogy azt se tudom, köszöntem-e nekik meg egyáltalán, ezt hogy illik csinálni és az egész olyan milyenmár és összevéreztük a nadrágom meg a lepedőt is meg kábé alig vártam, hogy beszúrják az infúziót, hátha az segít, pedig félek a tűtől? és az egész egy abszurd, ködös valami...

(amúgy nekem az ügyelet mondta, hogy ha rosszabb lesz, hívjak mentőt, hiába alázott le utána a mentősdiszpécser, hogy max az ügyeletet fogja kiküldeni, de úgy, hogy végül zokogva tettem rá a kagylót, hogy okcső, akkor megoldom, csak hagyjon már... és azért nem mondanám magam egy hisztis túlreagálós picsának, mert eddig össz egyszer hívtam fel az ügyeletet életemben, akkor utána a pasi kézenfogott és be is sétált velem, bár én nem akartam, és ők ki is hívták a mentőt, bár azt se akartam - és akkor ki is derült, hogy vakbélgyuszim van és meg is műtöttek és qrvára nem számított, hogy mit akartam.
szóval ha én az ügyeletet hívom, már nagyon be vagyok szarva, hogy mi van, és nem, nem az volt a terv, hogy mostantól a mentő kihívkodása lesz a hobbim, amit meg aztán tényleg sosenem csináltam még.
de baromi jó volt átélni, hogy tőle akár meg is halhatnék itt kábé, mert tutkó csak az a baj, hogy megfájdult a fejem és nem vettem be rá időben fejfájáscsillapítót és front van.

az, hogy ezek után mégis a mentő jött és nem az ügyelet, már le se esett, csak a végére, mert már tökre nem voltam képben. ez nem hasonlított semmilyen általam ismert rosszullétre, pedig rutinom van leesett vércukorral-vérnyomással, másnapossággal, túldohányzással, túlkvzással, pánikrohammal, sztenderd nyavalyákkal... hát nem esett jól, annyi szent.)

szóval tényleg? de tényleg, komolyan, ez megtörtént? hát de hogy?

nem hiszem el, hogy ez megtörtént

én vagyok az a hülye, aki ma pitesütés helyett végül mentősfiúkkal és infúzióval szórakoztatta magát - mert kiszáradt.

nem, nem akkor, mikor tényleg nem vigyáztam magamra, két végén égettem a gyertyát, non-stop másnapos voltam vagy kánikula volt meg hat kvt ittam és kétdoboznyi cigit toltam el éhgyomorra... nem. egy kevéssé odafigyelős vásárolgatós-mászkálós tegnap és egy abszolút pihenős, kellemes, az átlagosnál is korrektebb ma után. wtf.

(isten látja lelkemet, olyan rosszul voltam, hogy azt hittem, meghalok. akart a f...om mentőt hívni, de odáig eszkalálódott, hogy egyszercsak mégis itt voltak. majd elmesélem, egyelőre még ott tartok, hogy he?!)

2016. október 6., csütörtök

ó és a hajmosás

újfent szembesültem a nincsmeleg másik megoldandó feladatával (az öltözködési akármik mellett):

a nagy hajmosás problémával.

ha alvás előtt mosom-szárítom, elfekszem, ha reggel, megfázik a fejem.
szóval valahogy úgy kéne, hogy délután vagy mikor nem megyek utána sehova, de nem mindig sikerül pont munkábamenet előtti napig kihúzni vele... (etelka írta talán, hogy a hajmosás az vagylagos a fözés mellett... de nekem kb két-három naponta muszáj, pláne hogy fújom ilyen kifésülést segítő cuccal is, és most is ég a képem, mert kihagytam. ilyenkor még copfban is látszik, hogy fujj...)

nektek is van ilyen macera? ti hogy csináljátok?

képzeljétek

nem megy a blogolás. nem tudom, miért, de félkész, alkalmatlan posztok tömkelegét süllyesztem piszkozatba...

furi.

nagyon várom már, hogy visszajöjjön az írókám...

mondjuk olyanokat tudnék mesélni, hogy glamour bevásárlás (ilyenkorra időzítem a pipere cuccokat, mosószer, szempillaspirál, fogkrém simán kihúzza a kövi akciós időszakig, anyagi csőd úgy is, hogy spóroltam rá),

az önfenntartó életke szívás (gyakorlatilag ugye tavaly kezdtem, szóval számomra még mindig új és fájdalmas kicsit, és még évek, mire kihozok belőle valamit, ha egyáltalán. ugyanitt: új ruhák, cipők, táskák most felejtősek, tartalékképzés brühühü, karrierke fogalmam sincs, such bizonytalanság a hosszú távú konkrétumokban, inkább nem is gondolnék most bele),

ebből kifolyólag van némi egzisztenciális lelkiválság (emlékszünk-e, hogy azt mondtam, egy időre elég a férjes nyomasztásból? na, most épp a pasi csinálja,
ahhoz képest, hogy azt se tudom, ezmiez köztünk, olyanokról beszél nekem, hogy összeköltözési esélyek, meg és ha pár év múlva még mindig nem tudunk gyereket vállalni, pedig én már szeretnék...,
miközben tudja, hogy még mindig nem igazán látom a saját hogyantovábbomat se,
how fckng weird),

ami most egyszerre túl sok nekem (a rengeteg muszáj katyvaszában nehezen priorizálok, nyilván úgy érzem, továbbra is irányban vagyok és lépegetek, még ha nem is tudom nevén nevezni, mi felé, csak nem annyira érzem tőle a csít),

szóval inkább bulgur (az aktuális kaland a tartalmasabb táplálkozás jegyében),

meg hogy azért szépen aklimatizálódok már az őszhöz (mióta elmúlt a menstruálós szenvedés is, feljavultak a dolgok és újra ígéretes a tendencia, közérzet, étvágy normalizálódik, van enerdzsi változatosan enni,
és múlik az évszakváltós 'nincs egy göncöm se', tudjátok, mikor döbbenten álltok a szekrény előtt a saját ruhatáratokat szemlélve, hogy ezmiez és jópár napig semmi nem megy semmihez az outfitetekben - feltételezem, ez mással is megesik... ugye meg?),

bár továbbra se értem, hogy a frászba lett hirtelen október. amúgy helló október!

mindezekkel együtt remekül vagyok. szeptemberben mindig azt tették szóvá, milyen pocsékul nézek ki, most viszont már megint az ellenkezőjét, jupié.

a blogomhoz is vissza kell találni, és megleszek...

2016. október 3., hétfő

dolgok

- szereztem végre utazási kedvezményes papírt ( - tudok menni féláron kirándulni, jupíí). sőt, mobilszámot is a munkaügyes nénihez, akit sosem lehet elérni a belső vonalon, fckyeah

- Clara elvitt a bridget-re, mert azt találta ki, hogy nekem ez most jót fog tenni, és mennyire igaza volt - pedig azt nem is tudta, hogy a héten előtte kétszer is voltam majdnem moziban, lakótársakkal meg munkatársakkal, csak aztán mindig kiderült, hogy hónap vége van. remekül ráérzett

- cuki megvarázsolta a fürdő kilincsét, így újra be lehet csukni az ajtót ééés zárni is, wow

- ugyanitt cuki, mint a férfi a háznál... halál jópofa és igazi kincs

- vettem egy új növényt, ugye, és eddig még sikerült életben tartani! drukkolás persze van

- a pasival hosszan belekavarodtunk egy durva beszélgetésbe, ezt már nem is kényelmetlennek mondanám, hanem keménynek. lesokkolt és lenyűgözött és kicsit betojva figyelem, hogy fog ez lecsapódni bennünk és köztünk.
tudjátok, ha ezt elbírjuk valakivel, az már valami

- pasival voltunk a Szépjuhásznénál sétafikálni, ebédelni meg gyerekvasutaztunk megint, imádtam. beültünk a vicces kis késdobálóba is, ugyanúgy. múlt héten két klassz filmnézős estét is tartottunk, kezdek beletörődni az új évszakba. meg mászkáltunk a környékbeli erdőben is, és el se ástuk egymást, pedig.
még a veszekedés meg a hisztim ellenére is jól tudtuk érezni magunkat, örülés

- várom a fizut

- lesz olyan, hogy Glamour-napok, úgyhogy kell lista meg terv

- a kupacokat sikerült vállalható formába rendezni a szobában, de még szokom

- a sok önreflexív lelkizés mellett ideje belerázódni az őszbe, és az új, inkább indoor lehetőségekhez igazítani a gyakorlati részt. másfajta programokat és teendőket kellesz beütemezni... (a kellesz az itt most egy tájszó, vagy hogy is hívják, cukiék fele dívik...)

- ez csak így most, nem tom, a teljesség igénye nélkül...

2016. október 1., szombat

az van

hogy még mindig ez van. (az eleje.)
csak hajlamos vagyok nagyon elbizonytalanodni, ez egy lassan, de egyre biztosabban változó tulajdonságom.

az életmódváltós projekt mellett fut még egy önismereti program is, ugye...
annak egyik felismerése ez: hogy túl sokszor elbizonytalanodom magamban - ezt nyilván igyekszem módosítani.

hasonló még, hogy valami gebasz van az igényeim lekommunikálása körül... pontosításra szorul, de valószínűleg a technikán kell változtatni, nem az igényeken. (meg jobban megválogatni a fogadó felet, khm.)

meg van dolog a hozzáállással is, még mindig sokszor reflexesen megkérdőjelezem a jogosságot is és onnan indítok, hisz erre nevelődtem.

plusz meg kell tanulni, mikor kinek hogyan érdemes interpretálni a dolgokat.
(ugye legtöbbször nem is az a lényeg, mit csinálsz, mi történik, hanem hogy hogyan tálalod. iszonyú sokat lehet alakítani mások hozzáállásán, véleményén és nekem ez egy viszonylag friss felfedezés. most kezdem megérteni, mit takar a magabiztos fellépés fontossága és mekkora befolyásom lehet a dolgokra.
életem nagyrészében azt hittem, úgy kompletten engem, mint személyiséget minősít minden reakció, már arra is rácsodálkoztam, hogy sokszor inkább a másik belső állapotát, kedvét tükrözi... gondolhatjátok, ez az újabb infó mekkora heuréka élmény...
no de jobb későn mint soha, nyilván. gyakorolni kell, sokat.)

meg többet kell pusholni a nézőpont váltást - ha más mesélné, hogyan véleményezném.

bizonyos területeken fejleszteni kell a kontrollérzetet, másokon viszont elfogadni, hogy nincs rá befolyásom, hiába hittem eddig, hogy rajtam múlik.

hú, csomó kihívás... (a teljesség igénye nélkül.)
és akkor van, aki ezt már simán tudja, belenevelődött, nekem meg külön vesződnöm kell vele... csoda, hogy néha türelmetlen vagyok és frusztrál?


no, de visszakanyarodva a felütéshez: attól, hogy nem írom le, még történnek jóságok, szoktam nevetni és nevettetni, mosolyogni, jóízűeket dumcsizni, satöbbi. van egy csomó, itt nem tárgyalt vetülete az életemnek, amivel egészen elégedett vagyok és a rosszkedvem se konstans.

persze a blog nem ad a nyafogásra megértő és vigasztaló buksisimit, mikor leginkább csak arra lenne szükségem, de már majdnem olyan, mintha, szóval.

de most komolyan

ez mással is megtörténik?
hogy ilyen kibillentős helyzetek jönnek sorban és mondjuk egy egész hónap alatt nem talál vissza az áhított egyensúlyba?

(családi feszkók, különböző bacik, esküvő - másnéven bármiféle erősen megterhelő egyszeri random életesemény, erős frontok, pms, új lakótárssal összeszokás, munkahelyi bizonytalanság (lesz vagy sem), indokolatlanul stresszes melófeladatok, átmenetileg rendezhetetlen fizikai környezet, a nyár elmúltából adódó kényszerű életmódváltozás, apróbb murphyk...)

vagy én vagyok csak túlérzékeny? vagy szimplán bénázok és gyakoroljam tovább? vagy most mi van?

amikor azon gondolkodsz:

tényleg életképtelen vagy, vagy bárki mást is hasonlóan megviselne a helyzet?



update: nagyon sok múlik rajta, én hogy interpretálom. mentegetőzök-e, vagy úgy csinálok, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. de most elbizonytalanodtam, velem van-e gáz vagy csak pechszéria, ezért kérdezem.

ja, várjunk. szerintem ez tök normális. hát mennyi szarság történik már folyton? az univerzum mostmár szedje össze magát! kérem vissza a talajt a lábam alá.

az hormonális katasztrófahelyzetről

annyira igyekszem, tényleg, de mégis mi a francot lehet azzal kezdeni, ha a hormonjaim beintenek?!

az utóesküvős faszkodás (már bocsánat) egy rendkívüli állapot volt, az én koordináta rendszeremben abszolúte logikus, miért és hogy borított meg mindent. okcső, szerencse, hogy idénre letudva.

na de a nyomorult pms? ami kb felváltotta? értem, hogy van, értem, hogy most azért durvult be ennyire, mert az esküvő mindent vitt, és egy meggyengített immunrendszert kapott telibe,
plusz az évszakváltás a maga fronthatásaival alapból egy nehéz időszak, saját statisztikám szerint tízből nyolcan zombulva vonszolódnak (a maradék kettő meg vagy ufó vagy csak nem szeret panaszkodni),
és a kirándulgatós jólevegőn mozgást is hirtelen abbahagytam,

de akkor is rettenet kiábrándító és elkeserítő...
szerdán ugye konkrétan odáig fajult, hogy betámadtam valakit, akit bírok,
habzó szájjal hisztiztem apámnak, hogy márpedig én nem csinálom meg, amit megígértem (aztán persze de),
és csúnyán összevesztünk a pasival és a békülős 'gyere át este' után egész álló délután csak netes cikkeket olvastam az ágyon heverve és vártam az estét, ahelyett, hogy értelmes dolgokat csinálok,

ami enyhén szólva is kattant picsaság.

majd mikor tegnap végre megjött, átváltottam mormotába, az egész nap egy nyüsszögős 'legyenmárvége' volt: jajj fáj, meg tiszta kóma vagyok, meg menne a hasam, meg puffadok, meg émelygek, meg kilóméteres fáziskéséssel kapcsolok - qrva fárasztó volt,

és kilenckor már tutira aludtam,

és simán csak nem keltem fel az ébresztőre. nem az, hogy kinyomtam, hanem át se jutott az ingerküszöbömön, pedig ritka idegesítő és fülsértő hangja van.
így aludtam kicsit több, mint kilenc órát, de ugyanúgy mosott szarként és továbbalhatnékkal ébredtem.

ezzel persze összehoztam egy szép, kövér egy óra tíz perces késést, amivel megszopattam a fiúkat, amit nem szeretnek,

és mire fel fogok jövő héten reklamálni a főnöknél a szerződésem ügyében, hogy nem ezt ígérte, ugye...

igazán, igazán nyomorultul érzem magam, mert nem mondhatom, hogy egyszeri eset. és ez gáz. még ha beleszarós lennék és azért, de nem... én tényleg igyekszem.

kicsit lehoz az életről a tudat, hogy alkalmatlan vagyok rá.