szómenés vagy mi

úgy tűnik, míg élőben most alig kommunikálok bárkivel, itt hirtelen nagyon közlékeny lettem.

hát megjött a laborlelet, ésss úgy tűnik, sanszosan én is belépek a lifelong gyógyszertszedők klubjába.

#kedvesTSHm

olvastam, hogy lehet jódhiánytól (hány hónapja is nem eszem rendesen?),

nagy stressztől (na, az van-e, haha),

node egyrészt a covid előtt pont felmerült a gyanú, hogy valami nem jó a pajzsmirigyemmel, és pont küldtek volna megnézetni, csak ott félbeszakadt minden, és sose vettük fel újra a fonalat,

másrészt a kishugom és az apám is szednek rá ezer éve.

ahh. nemörülünk.

és ez már azután derült ki, hogy az egész napom egy kib.ott szenvedés volt,

és hiába mentem sétálni, jött egy olyan korábban leírt 'pánikroham de mégse' tipusú rosszulvagyokság, 

amikoris első kézből tanulmányozhattam, helytállóan írtam-e le. (saccperkábé igen, csak most az inguna sétányon próbálhattam visszanyerni az uralmat a létezésem felett.)

azt is éreztem, hogy üres vagyok, de és igen - legalább annyi volt a helyzetben, hogy észrevegyem, hogy ez, amit annak neveztünk mindig, ürességnek, nem az, tele vagyok én közben csordultig érzésekkel, rosszakkal, meg gondolatokkal is, mindennel ugyanúgy, és ez inkább egy elképesztő hiányállapot tényleg*.

azt nem tudom megmondani, minek a hiányállapota, de valami nincs, ami irtóra kéne pedig legyen.

[update -   *: nem, nem jó megfejtés. mert nemcsak. nem úgy. nem raktam még össze, de hogy nem ennyi, vagy nem mindig ennyi. van benne (tud benne lenni?) egy erős tehetetlenség, talán egy valahogyan elszakadtság is, meg az is lehet, hogy abban is a túlsokság, elárasztottság, ... de hogy annyi biztos, hogy nem vagyok üres, amikor ürességet érzek, soha.]

amúgy a vérvételnél is rosszul lettem, csak ugye máshogy, first time evör, nagyon. én nem tudom, hogy nézhettem ki, de mind2 néni ugrott segíteni, hogy feküdjek le, és még csokit is hoztak.

amúgy meg azt vettem észre, hogy először a múltkori (fiús sztoris) sokkhatás után, mikor az első társas kapaszkodós rész lement, olyan voltam napokig, mint akit kb lekapcsoltak,

vagy legalábbis mint akiben lekapcsoltak valamit,

mostanra viszont nyilvánvalóan az a szitu, hogy elfáradtam - túl fáradt vagyok a szociális dolgok kezdeményezéséhez, szervezéséhez, tán magukhoz a szociális dolgokhoz, akár csak megkérdezni másokat, hogy vannak, valahogy mintha nem lenne kapacitásom másokra meg erre,

és nincsen is semmise*,

pedig valoszínűleg pont most mindennél fontosabb volna lennie.

egyszerre van, hogy ugy érzem, nem bírok, de közben azt is, hogy nagyon-nagyon kéne.

és beugrott, hogy ó, hányszor, régen, ez.

hogy valahogy nem volt kapacitásom, kapcsolódni.

és akkor nem válaszoltam, nem kerestem őket, izolálódtam, és közben úgy éreztem, hogy belefulladok a magányba. de nem ment.

ez volt, olyan sokx, olyan sok éven át  ...

és most megint épp van.

hogy nem megy, pont, mikor a legjobban kéne.

talán nem azért, mert ha valami bajom van, nem akarok terhelni másokat, mint ahogy régen gondoltam... mert terheltem a bajommal most rengetegszer rengeteg embert.

inkább lesz köze valami belső "elfáradtam, elfogytam, nem megy"hez.

okk.

hátha hamar kijövök belőle, mert ez nagggyon nem tesz jót így.

egyedül ülök emberek közt, nyüzsis helyeken, és úgy érzem, láthatatlan vagyok, sőt, kb nem létezem, illetve hogy egyedül vagyok a világban teljesen, ...

nem jó, nem jó.

nem tudom, mire nem tellik: szervezni, menedzselni, összetartani, kivitelezni, végigvinni, ...

vagy magára a kapcsolodásra, odafordulasra, beleállásra...

figyelesre.

vagy egyikre se.

de ezek a tippek.

valamihez épp el vagyok fogyva, és szenvedek ettől is.

hát kicsit már unom.

((*: jó, jó... 2x voltam a héten a tarsasosnál, 1x találkoztam kishugomekkal, 1x ex+gyerekeztem, meg 1x az unokatesómmal ittam, de ennyi. ez nekem lof.szka ahhoz képest.))