2025. július 18., péntek

ehh

na ki volt olyan nagyon ügyes, hogy minden megfeszített igyekezet ellenére csak elb.ott valamit a laborvizsgálatnál?


_ügyesen nem sikkadt el, hogy időpontot kérjek... (szerintem jóval több orvosi beutalóm járt le, mint lett "beváltva"..)

_nem felejtettem el beírni a naptárba (és jól írtam fel)

_nem felejtettem el úgy általában (attól, hogy beirom és emlékeztet, még el tudom felejteni, ráadásul most is megint csak aznap reggelre időzítettem emlékeztetőt, ami hát  .. ilyen dolognál eléggé későn van, de valahogy beugrott, hogy mostanában nézegetni kell sokat a naptárat meg mondogattam sokat meg pont beszeltem róla valakinek és akkor így valahogy megvolt felszínen az infó)

_előző este is eszembe jutott, igaz, már csak jóval miután megbeszéltük, hogy átmegyek, hogy reggel ez lesz és megkérdezni róla a társasos srácot, hogy oké-e neki másnap emiatt kelni, hogy kiengedjen

_ehhez megnéztem, hogy hova kell menni és mennyi idő tőle és igy időben kilogisztikáztam az indulást meg ébredést

_erről még pont időben eszembe jutott, hogy steril küblit kéne venni a pisinek, hogy odaérjek egy gyógyszertárba

_és ugyan 5x megfeledkeztem róla kicsit, de szerencsére mindig újra beugrott, legutoljára ugyan már meztelenül a zuhany alatt állva, de gyorsan felöltöztem és elrohantam és oda tudtam érni

_nem vettem ki a táskámból már (és nem cseréltem táskát se)

_nem felejtettem el beállitani az ébresztőt

_nem nyomtam ki öntudatlanul és "aludtam át", se nem aludtam vissza utána, mintha mi sem történt volna

_jó, igazából meg se szólalt, mert hajnalig fenn voltunk és utána én még lassan aludtam el és óránként felriadtam, hogy kelni kell, majd az utolsó 2 órában olyan 20 percenként, és már 10 perccel előtte annyira éber voltam, hogy végül kikapcsoltam, hogy a srác ne kapjon szívbajt

_aki amúgy szintén ébren volt addigra, mint kiderült, és 8 óra 1 perckor kiszólt, hogy nem kellett volna-e 8-kor csörögnie az ébresztőmnek

_nem mentem ki öntudatlanul pisilni semmikor se és nem felejtettem el felkeléskor se, hogy nekem a küblibe kell és előtte le kell mosakodni...

_eltenni se felejtettem el

_azt se, hogy nem ehetek és pláne nem kvzhatok

_és odaértem a megfelelő helyszínre és időben


na, szóval irtó király voltam - csak épp a beutalómat hagytam otthon.


úgyhogy majdnem nem csinálták meg. de hogy végülis mégis...

oltári mázlival bemákoltam egy nagyon kedves és jófej társaságot meg a körülmények jó együttállását.... 

a fenti néni mondta, hogy hát nem működik az eeszt nekik most, úgyhogy abszolúte nincs mit tenni, de jövő héten soron kívül fogadnak majd, és ráírta a sorszámomra, hogy mizu...

de hogy esetleg még most megpróbálhatnám, hogy megkérdezem a lenti betegirányítást, hogy ők látják-e, és esetleg kinyomtatnák-e nekem, ..., ...

akik mondták, hogy hát ők se látják úgyse, de amúgy sincs nyomtatójuk, szóval nincs mit tenni ... esetleg, ha valahol ki tudom most nyomtatni, de hát ugye hol...

de pont jött egy nő hátulról valami irodából, meghallotta, és felajánlotta, hogy adjam a tajom, majd ő megnézi nekem azért, ha már .. de nem hiszi, hogy sikerül, de hátha.

és végül sikerült,

de mondta, hogy szerinte ez csak félig jött le, mert a túloldalán csak összevisszaság van, kerdezzem meg fenn...

és fenn meg megnézték, és mondták, hogy na, ez így pont elég, juhú.


#kalandok.


azért így elég morci voltam magamra, mert tényleg annyira igyekeztem, aztán mégis majdnem buktam az egészet...

jo, nyilván ráért volna jövő héten is, a pisikübli ára semmi, időm meg alkalmam meg most pont van, még ha messze van is, de hogy ... na.

rosszul esett volna ezt a sok mentális erőfeszítést és xtra stresszt meg kényelmetlenseget ilyen hülyeség miatt repeatelni. meg hogy a mostani minden "kárba vesszen"...


#utálomezeket

(btw van, hogy jobb, könnyebb, de összessegében nekem az élet az intéznivalóival, az ilyen, akkor is, mikor visz a sodrása és benne vagyok, akkor is, amikor összejönnek a dolgok... csak nem illik róla részleteiben nyifogni, de hogy ez. csomó stressz meg külön észbentartandó megugrandó, buktatópont meg hajszálhíján meg kapkodás meg ilyenek vannak mögötte. sokx iszonyatos energiákat emészt fel egy ilyen akarmilyen mezei izé is. 

és a nemalszom, mert másnap kelni kell dolgot is simán tudom produkálni egy mezei munkanap miatt is, akkor is, mikor elvileg az a hétköznapi "rutinom", szóval máson múlik, nem (csak) azon, hogy xtra, meg elszoktam tőle...

még ha most nagyon éreztem is, hogy mennyire nincsenek épp ilyen kötött teendőim - és mennyire nem is hiányzik ez nekem.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése