család - szombatról, rosszul megfogalmazva, de nem sikerült átírni

keresztanya lettem. elég nagy dzsembori volt még úgy is, hogy sokan nem is tudtak eljönni... kölcsöntemplommal, privát misével, szívességi plébánia-használattal, rengeteg gyerekkel. 

bensőséges volt, és nagyon személyes.

jól elfáradtunk.

aztán jött az este, ésss számomra a szembesülés, hogy a világ összes figyelemelterelése se ment meg attól a tompa, mély fájdalomtól, hogy az én családom nem volt ott, mert már nincs.

és hogy bár már nincs, mégis ők ketten mindennél jobban hiányoznak. 

ráadásul ez olyan veszteség, aminek a gyásza nem megúszható, és adott pillanatban úgy sír tőle az ember, hogy közben - minden hisztérikus patetikusság nélkül - azt érzi, rá talán már soha többé nem süt még a nap se.