mondanám, hogy meglepődtem, de...

van egy kis koleganőm itt az új helyen, nemsokkal múlt húsz. olyan sztorilájnom van róla - mint egy réttestészta, annyira nyúlik...

szerintem itt a nagy nemblogolásban kimaradt nektek. summázva: ha mindenki úgy tudná kerülni a vírust, mint ő a munkát, ez az egész mizéria nem is lenne.

vagy nincs is bent, vagy visszautasìtja a feladatokat, mondván nem ér rá, mert [bármi]. de hogy ìgy tényleg az a kategória, hogy "vajon ki dugja, mert más magyarázat nincsen".

pechemre beosztás szerint hozzám van sorolva, mert még régről úgymaradt, még ő tanított be, és rajtam kìvül csak ő és a főni van képben a legfontosabb feladataimmal,
és főni tényleg mindig úgy is kommunikál, mintha gyakorlatilag is oda tartozna,
minden üzi neki is megy, mindenhol úgy adja elő, mintha ketten lennénk.

pedig a munkaállomása is odalent van, nem nálam, meg max csak akkor van bármi köze már a dolgaimhoz, ha pont el tudják kapni a helyettesìtésemre (ami inkább nem fordul mostmár elő, mint igen, mert olyankor valamiért ő sincs).

na, hát ő, amint megneszelte, hogy helyzet van, már jelezte is, hogy elmenne betegszabira, mert szerinte megfújta a szél az arcüregét. (pont 3 hete meg is tette.)

(azért szerencsére annyira nem volt beteg, hogy a szülinapjára ne tudjon összehozni egy kocsmázást -  közös kollégánk kapott meghívást, így első kézből jött a megnyugtató infó.)

amint a vìrushelyzet komolyodott, de még a meló csak a veszélyeztetetteknek állt le, betelefonált, hogy szerinte ő már nem jön, mert hát a gyenge immunrendszere.

na, és most, amikor mondta a főni, hogy ezen a héten nem én megyek, kérdeztem, hogy akkor előkerült a csaj?

de nem,
nem, mert a csaj beteg,
és -írd és mondd - pont a heti bemenős-dolgozós napon fogják tesztelni koronavìrusra.

pont.
pont őt, pont most.


hát... nincs persze kizárva, hogy beleszaladt, zsenge kora, és a kb folyamatos betegszabadságos otthonpihenése ellenére, szegényem, 


de azért a pasi például nagyon nevetett.