nagyon belefáradtam már a dolgokba. pedig az univerzum igyekszik, már-már valószerűtlenül.
sikerült ugye a vizsgám, a nagy, a horror, a teljesíthetetlen csomolungma. az hagyján, hogy valami varázslatos erő odavarázsolt a beugróra plusz 2 pontot, jelképesen annyit, amivel tavasszal lecsúsztam róla, de még a szóbelin is összejött minden. már ahhoz képest, amilyen kilátásaim voltak. másodszorra. az UV-n, azaz egy nappal a lehetséges védés után. kegyelemkettes formájában, de sebaj..
nagyon megharcoltam érte, szóval egyszerre szégyellem is, meg rohadt büszke is vagyok... majd elmesélem.
na, de ennél érdekesebb, hogy próbálja könnyíteni az elköltözést - például a sikeres vizsga örömére még aznap fizikai inzultusban részesített a kedves "párom", majd másnap is, kétszer... (jó, én tehettem róla, mert mindig én tehetek róla, ugye, csak közben már tudom, hogy nem úgy és nem is biztos.) és a fürdőszobában, a sötétben ücsörögve, ahová bezárkóztam előle, volt időm belátni, hogy ez egy szép, hízott bántalmazó kapcsolat, és én ezt évek óta nem vagyok hajlandó tudomásul venni, és mindig meg- és kimagyarázom, elfogadom, kitartok ... a mi mellett is? miért is? ez komolyan megtörténik velem? annyira abszurd volt a szitu, hogy nem tudom egészen "elfelejteni", hiába csinálunk úgy, mintha meg se történt volna.
meg a macskát is megőrjítette, hogy így mindkettőtől messzebb sodródjak érzelmileg.
hozott nekem influenzát is gyorsan, megmutatta, hogy' számíthatok a pasira a bajban, eljuttatott egy rémisztő szintre: egészen vállalhatónak tűnt már a szüleimhez cuccolás és onnan újéletetkezdés...
a csúcs pedig, hogy erre rögvest szerzett nekem munkát is helyette, pedig én aztán nem hogy semmit sem tettem érte, de konkrétan kézzel-lábbal tiltakoztam. (jó, lehet, hogy épp most rúgatom ki magam, mivel hajnali fél négy van, de nem tud érdekelni.) 2 hónapról beszélünk, de az univerzum tudta, hogy nem merem majd kihagyni... azonnali kezdéssel, hogy felkészülni se tudjak.
ezzel kicsit összezavart. miről beszélek?! teljesen összezavart.
és az első munkanapi átkot is egészen új szintre emelte: nem elég, hogy előző nap csúcsra járt a PMS-em, megint éééés rejtélyes okokból hajnali 3-ra értem haza, én, aki alig járok el itthonról... nem. a macska sem hagyott aludni, majd hazaállított a pasi részegen és ő még annyira sem, mert neki feltétlenül üvöltenie kellett velem, hosszan, mindennek elhordva, mondvacsinált okból, miközben véletlenül pont egy késsel gesztikulált, hogy jól be is tojjak (tényleg véletlen volt, de kit érdekel.). és elkéstem, mert szintén véletlenül elpakolta az egyetlen sapkámat, hogy egész reggel kétségbeesetten kereshessem. a rossz villamosra már én szálltam fel, mert hittem a FUTÁR-nak, és az eggyel korábbi állomáson is én ugrottam le róla, hogy jól szétfagyhassak egy húsz perces séta közben.
és a világ egyik legidegesítőbb nőjéről is én feledkeztem meg nyár óta, akit ezúttal megkaptam kisfőnöknek, hogy motiváltabb legyek, ha az eddigiek nem motiváltak volna eléggé... aki hatalmas blődségeket magyarázott végtelenítve és lekezelően, és akihez fogható fontoskodó alibizőt én még nem is láttam eddig, pedig dolgoztam már pár(száz) emberrel.
és miközben a mosdóban küzdöttem a hatszáz réteg csizmával, harisnyával, zoknival és egyebekkel, hogy kicserélhessem a meglepi vérlucskos fehérneműmet, végig az volt az érzésem, hogy oda is utánam fog jönni, hogy megnézze, miért nem dolgozom éppen... aztán kifele menet az ajtóban tényleg összefutottunk, én meg csak azért nem röhögtem, mert készültem összeesni.
szóval ez a nap kicsit dobott a zavarodottságon és valami ideges, fizikailag lenullázó fásultságot csinált belőle.
enni alig, alvás? miaz.
egyetlen normális albérlethirdetést sem találtam, pedig kiolvastam az internetet, a pasi nem beszélt velem, csak amíg megkért, hogy segítsek neki meghúzni a bringáján a fékeket, esküszöm, azt se vette észre, hogy épp halálomon vagyok... ("...", értitek.) elmenőben még odavakkantott, hogy ne felejtsem el az alomtakarítást... olvastam még kicsit a bántalmazásról, hogy frissen tartsam, sms-eztem a barátnőmmel az ő szar kapcsolatáról, ami éppen megalázza és tönkreteszi, simogattam a cicát, próbáltam kicsit pityeregni, de feladtam és találtam egy blogot, amit szerintem én írok, szóval lehet, hogy meg is hasadt már az agyam... (eskü, simán írhatnám én - jó, nyilván amikor nem épp ilyen állapotban vagyok... és ez azért bizarr...) és úgy egyáltalán - jelenleg valahogy már azt se érzem át, hogy szarul vagyok, csak nézem magam kívülről, és csodálkozom, hogy mik történnek...
azt nem tudom, hogy megyek be így holnap dolgozni. illetve azt nem, hogyha bemegyek, hogy bekkelem ki a napot, meg a következőt, de az univerzum úgyis megmókolja majd a dolgokat, szóval valami lesz.
nem akarok ott dolgozni basszus, már most gyűlölöm az egészet: terror van és dedó és horrorfőnökök és fagyos hangulat. de ha nem rúgnak ki még most sem, akkor megint kitalálok valamit, hogy megszeressem....
csak egy pár nap betegszabi még jól jönne... feküdni és várni, hogy újra ember legyek...
szép hosszú poszt lett félinformációkkal...
tényleg le kéne már írnom úgy is, hogy érthető legyen, mert tele van humorfaktorral, minden rinya ellenére nektek is tetszene...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése