aztán saláta is van ám meg körömlakk

az is történt, hogy csúnya nagy úszógumit növesztettem. de igy tényleg, ilyen szabályos xtra hájréteget, körbe. 

nagyon fura, mert eleddig én mindig vékony voltam, ill amikor átmenetileg egyszer nem, akkor is szép homokórásan-egyenletesen vastagodtam meg, nem ilyen fura aránytalanul, kb idegen testrészt növesztve.

persze tettem érte, a nulla mozgás mellé évek óta szarokat eszem, ugye, és tényleg fokozatosan nőtt .. na de most lett ingerküszöb-átlépően látványos.

idénre esik az is, hogy látványosan elmúlt a fiatalságom. 

ilyen sosem látott módon megereszkedett a bőröm mostmár állandóra. 

már nemcsak A ráncom van, hanem az egész arcom full plöttyedt lett. (és elég látványosan lejjebb csúszott, még tokaesélyes is lettem, ami pedig az egyik legnagyobb félelmem evör... idős koromra pedig bulldogarcom lesz, ez már most látszik, ami szintén jujj.) persze nem vigyáztam rá kicsit sem, fényvédelem, arcápolás, hidratálás, vitaminok, alvás azmiaz, cigi+alkohol kombóval túlküldve úgy egy évtizeden át... de akkor is megrázó. 

de hogy így még az alkaromon is öregasszonyosan pergamenesedik-redőződik a bőr, ha véletlen összenyomom, ami eddig nevör evör. 

ill a kézfejem, az megdöbbentően megöregedett, full-tájmra összetört rajta a bőr, meg foltos lett... sőt, a dekoltázsomon is alig akar már visszaállni az éjszakai gyűröttségből...

és hát ez eleddig, bő 20 évig nem így volt, nagyjából stabilan fiatal nő voltam, és (egyelőre?) nagyon-nagyon nehezen viselem.

(azt pláne, hogy tudom: ez jobb már soha nem lesz újra, azt már nem kaphatom vissza kicsikét se, ellenben innentől majd gyorsuló lejtmenetbe kapcsol.)

na, és akkor erre jött rá a sziluettet torzitó xtraháj. 

nem tudom, hogy fogom megugrani a megváltozott-változó testem elfogadását...

 

(pláne, mert a fegyelmezettebb életmód és a sport, az továbbra is miaz, igy a háj is stabilan marad...)

nade a helyzet odáig eszkalálódott ám, hogy az évek alatt gondosan felépített ruhatáram nem csak kiment a divatból, de egy nagy része ki is lett hízva. 

amit én nem vettem ám észre egyből, csak hordtam nyugiban a rugalmas anyagú skinnyjeimet, amikbe még mindig beleférek.

akkor esett le, amikor próbáltam lecserélni őket, haladva a korral, és minden próbafülkébe vitt (számozásra és szemre is énméretem) darabból ki kellett mennem egy számmal nagyobbért.

aztán elővettem a nyári ruhatáram, és hát... be kellett ismernem, az alsó felem méretet váltott.

annyira, hogy kénytelen voltam újra beszerző körútra indulni.

igen, körútra, mert persze az új, megváltozott arányaimmal - guess what - megint sehol nem kapok magamra semmit!

(abból, amit keresek, legalábbis.)

nem úgy van ám, hogy tisztán méretet váltottam, hanem hogy az eddigibe már nem férek bele / beleférek, de durva muffintopot csinál a dereka (ami fáj, ha leülök, és megturbózza az újonnan amúgyis megjelent xtra bőrhurkákat, éljen a megereszkedés, ugye, ...,), ésvagy punciban is bevág,

az egyel nagyobb meg derékban / hasban jó, de ülepben-combban-lábban hatalmas.

(a hosszról nem is beszélve...)

és nagyon vicces, hogy a testképem, -tudatom nem követte le még a változást:

következetesen bőven jónak tűnik szemre, ami aztán kicsinek bizonyul. 

számozásra meg elképesztő a szórás: a 34-estől a 38-asig bármi lehet közelítőleg jó a boltokban, akár egy üzleten belül is..

de igazából se hosszú, se rövid farmergatyát nem sikerült még vennem. 

(pedig vagy 3 hete rajta vagyok, már nagyjából felpróbáltam a (random sorrend következik) pepco, tacco, sinsay, reserved, mango, zara, tallyweijl, stradivarius, bershka, pull&bear, newyorker, tezenis, h&m, house és cropp kínálatát, szóval kezdek eléggé frusztrált lenni. és lehet, nem is jutott minden eszembe.)

a másik nyomorom meg a nyári ruha - de az inkább a kínálat, nem a méret okán.

mert hát ne legyen poliészter, se túl vastag pamut, se szúrós/durva len, 

hanem valami puha, lenge és légáteresztő az anyaga.

ne legyen az a sűrűnhúzott-ráncolt derekú/mellrészű se (utólag eszembe jutott a szó asszem: darázsolt) , ami aztán dörzsiz.

a ruhának legyen valami pántja/válla. lehetőleg ne spagetti, mert abban jobban megégsz, ill megnyom-izzaszt a táskapánt, és pláne munkahelyre se szalonképes, de azzal is kiegyeznék, ha amúgy másban oké, eskü...

éss ne legyen fekete. 

(láttak már egyáltalán nyári napsütést a ruhatervezők, hogy mindenhol a fekete az alap kánikularuháknál is?!?

vagy amúgy minden ruhagyártó abból indul ki, hogy az emberek korán mennek dolgozni és későn végeznek és addig is légkondiban ülnek egész nyáron, így nincs szükségük valódi kánikulára jó öltözékre,

és így csak én vagyok megint a rebellis igényű??)

(se fehér, mert az sajnos nem áll jól, esetleg a nagyon krémfehér, de még nem találtam olyat, ami eléggé az...)

de ne legyen csicsa-micsa-mintás se. 

(úristen, az a halálom... az a sok rikító ((nekemronda)) alapon fehér virágminta, meg zebra, meg mittudomén... mért kell mindenhova minta???)

vagy legalábbis legyen olyan színárnyalatokból összerakva, ami beilleszthető a ruhatáramba, ami nekem is jól áll.

(örökös problémám.)

bónuszvágy, hogy ne kelljen alá melltartó pluszban, mert az is melegít, de azt már kb elengedtem - csak ha már kell, mert annyira bimbikiemelő, akkor tudjak is alávenni, a szabás engedje meg.

(szerencsére egyelőre a cickók még viszonylag a helyükön vannak, legalábbis a hetyke zónában, így a tartás miatt nem kell...

de lekopogom, komolyan, a negyvenes évek tuti meghozzák a nemkívánt gravitálást...)

na és persze ne legyen azért túl drága se, de már lassan ez se lesz feltétel....

amúgy felül is szélesedtem valamennyit, így több ruhám is pont határeset a kevéske meglévőből is.

na és szoknya kéne még - lenge viszkóz vagy pamut... hát azzal is vannak mind méret-, mind színgondjaim, de az is évek óta már... (tavaly pont találtam egyet, amit meg tudtam szeretni, de jó volna még.)

igazából az történt, hogy legutóbb pár boldog évig a sinsayben meg terranovában kaptam magamra nacikat meg színeket,

 majd a sinsay kicsit méretezést módosított, amivel én bekerültem 2 méret közé, amivel most csak annyi történt, hogy egyel följebb lépve vagyok kettő közt,

a terranova meg ugye konkrétan kivonult az országból.

ja, és 160 centivel újra a full hosszúságú nadrágok korszakát élni sem valami felemelő dolog - rám ugyanis az eddig divatos bokalengetők szoktak pont teljes-length lenni, ill a skinnyket fel lehetett szépen hajtani... de a mom, egyenes és bőszárú már nem (lenne) ilyen kegyes (ha kapnék magamra végre valahol). 

a jó hír viszont, hogy (amint látszik is) újra elkezdtem akarni rendesen öltözködni, hogy jól, egyben, önazonosan érezzem magam a bőrömben. (erről még a pszivel is beszéltünk, mert hát ez fontos lépés amúgy.)

(bő félév kihagyás után még intimgyantáztatni is voltam újra, hogy ne integessen ki a bozótos a rövidnadrágok alól...)

szóval legalább: 

#gyógyulótendencia

de azért persze sajnáljatok :D

helyzet

a pszi újabban dicsér, hogy milyen szépen dolgozom és haladok. olyasmit jelzett vissza, hogy mintha minden ülésre hoznék valami újabb megugrott "lépcsőt". (nem így mondta, csak tartalmilag ilyesmi a lényeg.) 

múltkor azt is mondta, hogy büszke rám.

tény, hogy tényleg intenzíven dolgozom mindenen is... csinálom a házikat is, meg voltam pl egyedül koncerten, meg a születési családomnál, tudatosan úgy állva hozzá fejben, hogy milyen lesz majd ez az egyedüléletben, meg ... mindenféle ilyesmik.

meg sokx belefutunk, hogy mond valamit, én pedig rámondhatom, hogy azt már megcsináltam-csinálom - ami óriási visszaigazolása, hogy jófele indultam-tartok, magam is jól gondolkodom dolgokról.

#sikerélmények

((persze ma például úgy keltem, hogy csak előadtam magam neki meg szépítettem, és tökre nem is olyan vagyok-voltam, és így nagyon mélyen szégyellem-bűntudatom van, és hogy úgyis kiderül, mekkora tolerálhatatlan szánalomkupac vagyok ... szóval minden magabiztos pillanatom kb visszacsapott, így.

mondjuk lehet, ebben benne van az is, hogy hajnalig nem aludtam a melegtől és túlpörgéstől, és olyan 3 óra múlva végervényesen felkeltett a pasi szobában felejtett ébresztője, ami óta már a második kvmat gyűröm, de a nyomorultságon egyelőre az sem segített.)

apróság

volt ugye tervben, hogy majd én jól eljárok társasjáték klubokba, amikor majd ...

aha.

hát, már nem olyan biztos.

voltunk társasjátékok éjszakáján, egy kicsike helyen ráadásul (volt kb 6 asztal?), és negyed óra után már nagyon bennem volt a sikíthatnék, attól, hogy mindenki beszélt és egyszerre.*

fú, tudjátok (tudjátok?), amikor túl sok, és tényleg szószerint legszívesebben sikítanátok, annyira.

persze önszabályozás, disztingválás, szóval nem csináljátok, se nem toporzékoltok, rohantok el vagy görnyedtek le fülre tapasztott kézzel, de sokat kivesz nagyon. 

(és tényleg konkrétan késztetést érzek ezekre, azért írom le őket, nem csak érzékeltetek.)

(tipikusan ilyen még nekem, amikor [egy nagy aluljáróban] hömpölyög a tömeg, különösen, ha szembe... szinte rosszul vagyok... bár ott van, hogy a szemem is szeretném betakarni, haha.)

(annyira amúgy nem haha, mert tényleg rosszak ezek, ha meg is szoktam.)

*most elgondolkodtam, mert vendéglátóipari egységekben meg meglepően jól vagyok, és hogy most ez hogy is van... esetleg a fáradtság? a hang eloszlása a térben? fú, szerintem amúgy lehet ám, hogy főleg a zene, ami meghatározza... ahol van egy domináns, hangzavart "felülíró" zene, ami "visz", szerintem ott nem, vagy hát jóval kevésbé... 

(a vizualitásra nincs megoldásom, az simán csak sz.r ...)

meg maiak

hát én valahogy mindig vakaróztam, ha az impulzivitást kerestem magamban... aztán pedig mennyire abszolút!

van ugye az az ösztönösség, randomság, ami konkrétan én vagyok. ((ugyanén, aki majd' megveszik, hogy a dolgok mindig 'pont úgy' legyenek, pont ahogy szereti és megszokta, nevermind, bonyolult.))

aha.

szóval már tudjuk, hogy én ugye mindig valamiben vagyok, és abban nagyon. 

csakhogy az a valami, az nem idomul semmilyen rutinhoz, rendszerhez, napirendhez... a maga módján, ha visszafejtenénk, valószínűleg logikusan "dobja a gép", következik az előzménymátrixból - ingerekből, dopaminból, triggerekből, hormonokból, frontoktól, terheltségből, fiziológiás meg egyéb szükségleti görbék alakulásából, ..., ... node hát kìvülről nézve mégis csak nagyon random. (nagyrészt belül zajló dolgokon alapul, nem azon, ami látszik.) 

(és belül naggyon gyors tempóban zajlanak a dolgok, aka gyorsan tudják változtatni azt is, miben vagyok.)

((bónusz, hogy a logikai sor sokx simán asszociációs lánc: megláttam valamit, amiről eszembe jutott valami, amiről eszembe jutott valami, amiről eszembe jutott valami, ami átkattintott rajtam valamit.))

szóval végül az a valami, amiben épp nagyon vagyok, túl ritka esetben passzol össze azzal, amiben aktuálisan "lennem kéne".

na, gondolom, ez az impulzivitás.

ezek az intenzív, hirtelennek tűnő, a kontextus kívánalmaihoz (látszólag*) nem passzoló állapotok, szükségletek, késztetések.

((* azért látszólag, mert szerintem, mint fentebb is írtam, a saját kontextusukba valószínűleg passzolnak, csak az a kontextus nem az, amit kìvülről ránézve a kontextusnak feltételezünk, látunk... szóval aminek elvileg "hivatalosan lennie kéne" ..?))

na, szóval pl rámjön a mehetnék, kapcsolódhatnék, teljesen random, akkor viszont iszonyú erővel. 

csakhogy random már rég senki se ér rá, sőt, régen se lehetett csak úgy megfelelő embereket előhúzni a kalapból.. érthető okokból persze. ezért mászkáltam többnyire egyedül és csapódtam mindenféle népekhez-helyzetekbe... már akkor sem volt szinkronban a késztetés a tervezhető lehetőségekkel.

ilyenkor többnyire az a vége, hogy nem tud (jól) kielégülni ez a szükséglet, szóval rossz nekem.

aztán mikor meg le van beszélve, sokx tökre nehezemre esik jelen lenni, merthogy akkor meg épp full másra volna igényem, amiből megint az tud lenni, hogy rossz nekem.

ez ellen csodálatos megoldás, ha az ember tartozik egy élettárshoz. akkor ugyanis jóval nagyobb az esély a valamiféle márelégjó, megfelelő kapcsolódásra, és a mehetnéket meg, ha nincs kapcsolódós éle, akárhol, egy plázázással is ki lehet lőni, ha úgy van...

nehezítő körülmény, ha az embernek kevés olyan emberi kapcsolata van, akikből lehet a megfelelő kapcsolódáshoz szemezgetni, és nem szívesen megy olyanok közé, akiket még nem ismer és szeret.

((mert ó igen, a rádöbbenés is megvolt, hogy nem mindegy ám, kivel. olyannal-e, akivel "jól esik"...

voltam tegnap egy unokatesómmal bandázni, és sajnos konkrétan lehozott az életről. szörnyű bűntudatom van, de úgy érzem, nem is kedvelem, és semmi se tud érdekelni abból, amit mond meg ami vele van... és igy csak nagyobb űr és padló maradt utána, mint ha simán csak hazajövök, vagy egyedül mászkálok. pedig nincs vele kúlönösebben baj, csak nekem valahogy nagyon nem.

innen indult meg ez az egész.))

minapi tanulságok

hogy én mennyit vigasztalom magam azzal, 'legalább milyen sokat fejlődtem'... közben meg visszanéztem a blogot 10évvel ezelőttről, ésss guess what, kb ugyanaz volt az életem, csak pepitában, ugyanazokkal a problémákkal*.

haha.

nem haha amúgy. szomorú. és csalódott is vagyok. hogy a mélységek utáni egészen reményteli újrakezdésből ez lett: hogy lényegében repeateltem ugyanazt a tipusú 8 évet, újabb 8 évre.

hogy a frászba?! ugye.

amúgy konkrétan sírtam, annyira sajnáltam azt a 10 évvel ezelőtti önmagam.

és az egyik nagy tanulság: hogy akinek nincs tapasztalása arról, hogy lehet máshogy, hogy milyen a valódi, nembántalmazó, egyenrangú, tiszteletteljes és szerető közeli emberi kapcsolódás, az mindegy, mit tud "elméletben", kb. 

és ha nincs háttér, kapaszkodó, akkor nincs mibe kapaszkodni...

és hogy szeretet- és biztonságmorzsàkon élve fel lehet adni minden jobbnak a garancia nélküli, aka bizonytalan jövőbeli lehetőségét, ugyanúgy, ahogy most is teszem.

jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok módon most, most kell, hogy azok a dolgok, amik nélkül - úgy érzem - egy percig se tudok létezni, meglegyenek, akkor is, ha emiatt elesek a valódi, a teljes csomagtól.

mert nem bírok teljesen lemondani mindenről. mert két kézzel kapaszkodom abba a kevés jóba, és nem bírom elengedni a világért se... mert, úgy érzem, képtelen lennék önként úgy élni, hogy még ennyi sincs...

szóval a feladat adott: kitalálni, hogyan tudjak mégis, vagy legalább hogyan tudjam máshonnan beszerezni a legfontosabbakat.

((nem, nemcsak a pasi-dolog.))