2020. június 29., hétfő

korona

ja, hát most még az is volt, hogy a kishugom legjobb barátnőjének (aki még az anyjáékkal él) elhunyt a nagyija.
nem is lenne ez hírértékű, ha pár napra rá meg nem jelennek náluk overálos emberek hatóságilag karanténba venni az egész családot.

merthogy a nagyikát poszthumusz tesztelték, és koronapozitív lett.

na, innentől érdekesebb, ugye.
a nagyi amúgy kórházban volt 10 napot , mert elesett, varrni kellett a vállát, mellesleg orbáncos is volt, megfigyelték.
semmi nem lett, csak gyenge volt, gondolták, a fekvéstől, hazaengedték a családhoz, 2 negatív koronateszttel.

rá két napra rosszul lett, visszavitték, másnap este meghalt. az utólagos pozitív teszt miatt nem is boncolják, de, mint mondták, még csak kezdődő tüdőgyulladása volt, inkább valami sztrók vitte el... (mintha nem azt írnák, hogy olyasmit is okozhat a korona...)

ami a családnak külön fáj, hogy az első, hazaengedős zárójában több valótlan dolog is szerepelt (olyan epevizsgálatos eredmény, ami nem lehet, mert évekkel ezelőtt kivették neki, meg az, hogy a vállából kiszedték a varratokat, pedig nem is, meg hogy gyógytornáztatták, miközben se ő, se a szobatársak nem találkoztak ezzel, és nem volt demens egyáltalán, hogy ne tudná),
szóval ezek után erősen megrendült a bizalom a kórházzal szemben, hiába állítják, hogy ugyan, nem is koronában halt meg.

na, és hogy ez a korona dolog azután derült ki, hogy kishugom huzamosabb időt eltöltött náluk részvétből, és talnyuk-nyáluk egybefolyt a barátnőjével együtt sírva.

utána meg persze a szüleinkkel is, unokaöcsémékkel is találkozott rendesen, meg minden.
a barátnője családját pénteken értesítették-tesztelték, a családunk vasárnap tartott volna nagyobb összejövetelt.
mi lemondtuk, kértük, hogy ne tartsák meg, anyám úgy tervezte, ha negatív a karanténos család első tesztje, megtartják, és nem szólnak erről a rokonoknak, akiket várnak, hogy ne ijedjenek meg.
nyilván nem hagytuk szó nélkül...

éljenek a családi balhék.
helló korona, most, hogy már hivatalosan vége a készültségnek.

3 megjegyzés:

  1. "szép" történet :-(
    a kórház is, hogy van ez, beleírnak nem létező dolgokat, kezeléseket??!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát ezaz
      és erre már nem mondhatom, hogy szóbeszéd meg rosszindulatú feltételezés meg túlzás, mert annyira közeli ismerősnek számít a csaj, és ilyenben se ő, se hugom nem kamuzna

      anno az én vakbélműtétemnél is mit leműveltek - az a szövődmény vagy hiba, vagy mi, ami a brutál görcsöket, a plusz gyógyszerezést okozta, még csak meg se volt említve sehol, katéter, amin az orvosok értetlenkedtek, hogy mi a fenéért, és utólag jöttünk rá, hogy vérhígítót se kaptam, amit elvileg kellett volna pedig

      és akkor én egy harminc alatti fiatal állampolgár voltam, egy jobbféle kórházban, nem egy "mindegymárneki" idős, "krónikus beteg" néni

      elkeserítő sztorik vannak, sógornőm is mesélt sajátot, anyósról is van, kolléga anyjáról is, ..., ...
      csak kórházba ne kelljen menni, mondták régebben - hát, mostanában hatványozottan igaz

      na és ugye sanszosan ott kapta el ez a néni, aztán jól belehalt, milyenmár :/

      Törlés