pasi - erősen tmi, nem szexis értelemben

hirtelen volt egy irdatlan nagy veszekedésünk (ami nekem nem is tűnik veszekedésnek, mert onnan indult, hogy én valamiért sírtam, amit ő kb ignorálással reagált le,
ami nekem egy hatalmas árulás és cserbenhagyás, és amit hiába jeleztem,
szóval én kb végig áldozatnak éreztem magam, aki könyörög, hogy ezt a viselkedést (szeretetmegvonás) a másik fejezze be,
míg a másik ezenfelül nem vett komolyan, elzárkózott érzelmileg, majd gúnyolódott, lekezelt és fenyegetőzött, a legvégén már az is elhangzott, hogy meg fog ütni, ha nem takarodok el.
szóval én nem látom ezt veszeledésnek igazán, mert nem látom, én hol bántottam őt, inkább traumànak.)
(ez az ember megjnt nem az, akivel az elmúlt hetekben szerelmeztünk, és akivel a családságról, a jövőről olyanokat beszélgettünk... nem az, akit ismerek.)

és olyan sok ponton méltatlan, meg nemférbele,
hogy nem tudom, mi lesz, mit csináljak.

szomorú vagyok, csalódott, és félek.



megijesztett az érzéketlensége és kíméletlensége. a fenyegetőzése pláne.

(egy ponton az exem arcát és gesztikulálását és hanghordozását láttam viszont rajta, ott adtam fel.)

sohase lennék képes így viselkedni senkivel, azt hiszem, pláne nem egy (közeli) szerettemmel.
nem értem.

már az, ha sír... szerintem az a legegyértelműbb jelzése annak, hogy most mellette a helyem.

még a tesóim és barátoknak tartott emberek is benne vannak abban a kalapban nálam, hogy ha akár az éjszaka közepén is, de felhívnak sìrva, "ugrok", párom, gyerekem (vagy páromgyereke) plánehogy.

sírni se kell hozzá, igazából, maga az érzelmi szükség(állapot) a lényeg.

onnan indítok, hogy odafordulok, komolyan veszem őket, aztán, miután megvizsgáltuk a helyzetet, lehet, hogy nem fogom mégse asapnak címkézni, de addigra a lényeg, az odafordulás, a törődés már megvolt.

mert aki számíthat rám, az akkor is számíthat rám, ha kényelmetlen.

az én fejemben ez annnyira alap, hogy nem is kell beszélni róla külön.


és akkor itt a pasi, akinek meg nem az, és ezt az én agyam nem képes integrálni.

és még az se mentség, hogy nemtudjamicsináljon, mert erőt véve a döbbenetemen, átvettem már vele egy nevetségesen szájbarágós forgatókönyvet is, sokszor, meg beszéltem neki árnyaltabban is erről, sokszor.
(alkalmazta is már szerintem sokszor, szóval nem tudom hova tenni most ezt.)


nyilvánvalóan nem volt benne az, hogy fenyegesd a másikat mindenféle szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokkal, ha még mindig sír, mikor te pedig csak egy nyugis estét szeretnél, meg aludni.


egyáltalán, mi az, hogy az alvás fontosabb, mint egy ilyen elfajuló, eszkalálódó krízishelyzet?
mint a szerelmem hogyléte?
mint a kapcsolatom hogyléte?
vagy hogy fontosabb lenne az evés, ivás?
az, hogy jólesne pihenni, vagy dolgokat csinálni, vagy bármi?

és mi az, hogy de hàt a múlhéten is sírtál, miért kell mindig/ilyen gyakran sìrni?
meg hogy te nem is akarsz megnyugodni, te nem is akarod befejezni ezt?
hát nem tehet róla, hogy ez van vele, az ilyet az ember nem csinálja, ez lesz vele, történik,
nem lehet érte hibáztatni, se felszólítani, hogy fejezze be...

különben is, vigasztalásnál nem is az a cél, hogy minél hamarabb abbahagyassuk vele a sírást, hanem hogy mellette legyünk, és támogassuk egy nehéz érzelmi helyzetben, nem?



nálam, nekem sose fontosabb a saját komfortigényem... súlyozok, igen, van, ami fontosabb, na de a pasi azoktól olyan messze van...
(életveszély, maradandó következmények veszélye, megismételhetetlen vizsgahelyzet, stb...)



a fenyegetéssel pláne nem tudok mit kezdeni. felfoghatatlan.


rosszul reagáltam?
igen, nagyon.
(nem hagytam békén, hanem órákon át magamonkívül, taknyomnyálamegybe zokogva könyörögtem, hogy hagyja ezt abba, meg hajtogattam, hogy nekem ez nagyon fáj, nem értem, hogy teheti ezt, hogy lehet ilyen kegyetlen -ami valóban a pszire tartozó eset, yepp-yepp.
ez egy ismert dolog, a pasi előtt is, és egyáltalán nem is kezelhetetlen amúgy,
erre is lenne egyszerű forgatókönyv, csak a pasit pl hidegen hagyja, nekem meg kell majd hozzá pár év megfelelő terapi, hogy ne hozza elő már semmi se.)

bántottam én őt ezzel?
szerintem nem.
(a nemhagytambékén, a folyamatos könyörgés nem oké, de ebben a helyzetben arányosan nem látom bántásnak még ezt se.)

indokolta a reakcióm a folytatást, az ő reakcióját?
nem.

a rossz reakcióm érinti bármiben is, hogy nem nyújt érzelmi támogatást, figyelmet, megértést, stb, amikor a párjának szüksége lenne rá?
nem.


nekem, mint "sértett félnek" kell-e a történtekről beszélgetést kezdeményeznem?
szerintem rohadtul nem.


tegnapelőtt este történt.
bevásárolt és kaptam egy csokit, azonfelül semmi.
(engem spec ez is bánt. hogy nem próbálja minél hamarabb tisztázni.)


nem akarok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. se megint én megpróbálni helyretenni, kezdeményezni, kérni...

elfáradtam ebben.
azt gondolom, nem ezt érdemlem. sőt, ezt senki nem érdemli.


várom, hogy alakuljon valahogy, próbálok pihenni, mert ma mégse kellett dolgoznom (csak neki),
de istenbizony nem tudom, mi lesz így ezzel...



(ahol az ez, az igazából az életem. hisz mindent, de mindent meghatároz a munkán-barátokon kívül: az otthonomat, a családomat, a jövőbeli terveimet, a szabadidős tevékenységeimet, a pénzügyeimet, azt, hogy mim van, ... szinte mindent.)
(remek.)



muszáj voltam írni róla, hogy ne robbanjon szét tőle a fejem.