viszont, hogy a megváltozott munkahelyi program miatt borzasztóan szerettem volna behozni a gépem,
hogy filmezhessek all day,
csak olyan nehézkesen sikerült lelket verni magamba (ismétlem: másnap), hogy már nem volt időm kirángatni a kupac aljáról, így most kinéz helyette 10 órányi ingerszegény magány. kb. még.
(és mindenki irl hosszúhétvégézik, és senki se fog ráérni online se, tartalmat gyártani se,
és ez előre nemszeretem élmény most nekem,
mert ugye másnap cicás videókat akar nézni az ember, meg mémeket, ha már nem alhat, vagy nevetni másokkal, vagy legalább nem csak egy helyben ülni bezárva, passzív várakozásban.)
(nem, se olvasni, se rejtvényt fejteni nincs kedvem, se semmit, ami akár minimális önfegyelmet igényel. semmihez ne kelljen agy, vagy jelenlét, vagy...
persze biztos olyat fogok,
mimást.)
#ejjdekár
#fwptudoméndeakkoris
2018. április 28., szombat
murphy törvénye,
gyakorlati példákon keresztül:
- mindig csak másnap reggel jut eszedbe, hogy jatényleg, hát öreg vagy te már a bulikázáshoz
- természetesen akkor van összehányva és egyébdzsuvázva a busz is, amivel pedig muszáj menned, ha be akarsz érni dolgozni.
(azért persze jó volt, kolegás bandázósdi, ritkaalkalom, ingyenfröccs, hesteg.)
- mindig csak másnap reggel jut eszedbe, hogy jatényleg, hát öreg vagy te már a bulikázáshoz
- természetesen akkor van összehányva és egyébdzsuvázva a busz is, amivel pedig muszáj menned, ha be akarsz érni dolgozni.
(azért persze jó volt, kolegás bandázósdi, ritkaalkalom, ingyenfröccs, hesteg.)
2018. április 27., péntek
update:
aha, aha...
ez a nap komplette egy kabaré.
egy sokkal nagyobb, mint amit így esetleg el tudtunk képzelni, pedig mondom néktek, van hozzá fantáziánk rutinunk elég.
#miapicsatényleg
#hamesélnémsehinnétekel
mivanma, pislog.
hát hogy reggel hatkor, amikor a munkahelyi székembe kellett volna hivatalosan is bepozicionàlni a popómat (bocs),
azazhogy beülni,
én épp felültem (az értelemszerűen otthoni) ágyamban, rémülten, hogy "mimimi?!"...
[igekötői gubancolódásokba', ugye.]
azt is csak azért, mert a pasi némi cukibb keltegetés után megunta, hogy gyanútlanul, mosolyogva, ráérősen jóreggelt-nyújtózkodom válaszul, és szembesített a rideg valósággal.
[miszerint az (amúgy nagyonokos) telefonom úgy gondolta, hogy az este gondosan beállított ébresztőt én csütörtökre kérem,
logikusan jövő csütörtökre,
mert a mostani hét csütörtök hajnala már elmúlt,
zaravazerőben, hesteg.]
utána pedig, ellentmondva a jóvaltöbbetalvás tényének, egyszerűen nem akart működni a nap,
se az agyam,
se a másoké,
agyatlan viták és félreértések sorozata kezdődött például meg átmenetileg elfelejtettem az abc-t, meg elsőre megérteni, mit akarnak tőlem, meg ők, hogy én tőlük, ilyenek.
de ittam másodikkávét,
azóta kezdek hasonlítani magamra,
és végülis a nagy roham már lement,
valószínűleg ők is kávéztak (újra?),
aztán a többség úgyis elhúz hosszúhétvégére,
csak hát azért vicces.
(aktuálisan nem gondoltam annyira annak, de már megy.)
azazhogy beülni,
én épp felültem (az értelemszerűen otthoni) ágyamban, rémülten, hogy "mimimi?!"...
[igekötői gubancolódásokba', ugye.]
azt is csak azért, mert a pasi némi cukibb keltegetés után megunta, hogy gyanútlanul, mosolyogva, ráérősen jóreggelt-nyújtózkodom válaszul, és szembesített a rideg valósággal.
[miszerint az (amúgy nagyonokos) telefonom úgy gondolta, hogy az este gondosan beállított ébresztőt én csütörtökre kérem,
logikusan jövő csütörtökre,
mert a mostani hét csütörtök hajnala már elmúlt,
zaravazerőben, hesteg.]
utána pedig, ellentmondva a jóvaltöbbetalvás tényének, egyszerűen nem akart működni a nap,
se az agyam,
se a másoké,
agyatlan viták és félreértések sorozata kezdődött például meg átmenetileg elfelejtettem az abc-t, meg elsőre megérteni, mit akarnak tőlem, meg ők, hogy én tőlük, ilyenek.
de ittam másodikkávét,
azóta kezdek hasonlítani magamra,
és végülis a nagy roham már lement,
valószínűleg ők is kávéztak (újra?),
aztán a többség úgyis elhúz hosszúhétvégére,
csak hát azért vicces.
(aktuálisan nem gondoltam annyira annak, de már megy.)
2018. április 25., szerda
mint az eddigi tavaszi hőmérséklet,
úgy szaladgál föl-le a hangulatom. rémes.
sokat érzem magam magányosnak és megnemértettnek.
sokat tehetetlennek, szerencsétlennek, mindenre teljességgel alkalmatlannak.
sokat azt, hogy - bár ránézésre kutyabajom, tényleg - én ehhez az élet nevű jàtékhoz hülye vagyok és kevés,
és ez már sosem változik,
csak meghalok majd,
mintha mi sem történt volna.
hogy ennyit sikerült összekaparni magamnak csupán.
hogy faszkivan, de még ez se hiteles.
sokat érzem magam magányosnak és megnemértettnek.
sokat tehetetlennek, szerencsétlennek, mindenre teljességgel alkalmatlannak.
sokat azt, hogy - bár ránézésre kutyabajom, tényleg - én ehhez az élet nevű jàtékhoz hülye vagyok és kevés,
és ez már sosem változik,
csak meghalok majd,
mintha mi sem történt volna.
hogy ennyit sikerült összekaparni magamnak csupán.
hogy faszkivan, de még ez se hiteles.
2018. április 23., hétfő
sunshine, baby
most így iszonyatos tempóban világos lett reggel, aztán este is, aztán madárcsicsergős, aztán meleg,
majd úgy egy hét alatt a semmiből kizöldült-hajtott-virágzott a minden.
woww.
én pedig semmi mást nem érzek, mint hogy kinn akarok lenni.
hogy minden várhat, tényleg.
és vár is, mert megyek egyfolytában...
hétfőn lett szekrény, pakolás, meg kézenfogva környékenséta, meg romi fagyizás is.
kedden limonádé fürtössel, sütizés újcsajjal.
szerda-csüt a vágyódásé volt, csak munka után tudtam sétálni egy-egyet, de azt mint a kisangyal, meg lett újkocsi, csavarogtunk vele, a naplementébe meg vissza, meg mutogatni pasitesójának.
pénteken újcsaj ugrasztott ki az ágyból spontán találkozni, aztán azon kaptam magam, hogy a pasihoz tartok bandázni a munkahelyére, a világ másik felére, meg megkóstolni, amit főztek, meg hazafele is alternatív útvonalakon mászkálva, mert csak.
szombaton a környéken csavarogtunk, olyan új dimenziókat fedeztünk fel nagyonközel, hogy el se hisszük - egy ponton az ölében feküdtem egy padon, felettem ő, a nappali hold, a hatalmas ég, és a napszemüvegében is ugyanez a tükröződő végtelen kékség, meg a tágas-végeláthatatlan nagyonzöld füves tér, a távoli horizont, ahol összeértek, és ha lejjebb nézett, akkor a mosolyommal én.
vasárnap pedig random elautóztunk egy lápos tanösvényhez, láttunk nagy zöld igazigyíkot, hallgattunk békakolóniákat, éreztük a vízszagot a levegőben, meg a gyöngyvirágnyílást, meg mászkáltunk kidőlt fán, meg csapkodtunk szúnyogot. aztán még elugrottunk anyámékhoz is családozni, hamár közel voltunk, tök váratlanul.
szerintem megtettük, amit meg lehetett, ahhoz képest, hogy közben visszatérő hullámokban nyírtuk egymást, és elkeserìtően elbeszéltünk egymás mellett csomószor, és nem is értjük, hogy jutunk mindig újra dűlőre, meg ezmiez.
#hülyefejek
#élmények
#mivan
majd úgy egy hét alatt a semmiből kizöldült-hajtott-virágzott a minden.
woww.
én pedig semmi mást nem érzek, mint hogy kinn akarok lenni.
hogy minden várhat, tényleg.
és vár is, mert megyek egyfolytában...
hétfőn lett szekrény, pakolás, meg kézenfogva környékenséta, meg romi fagyizás is.
kedden limonádé fürtössel, sütizés újcsajjal.
szerda-csüt a vágyódásé volt, csak munka után tudtam sétálni egy-egyet, de azt mint a kisangyal, meg lett újkocsi, csavarogtunk vele, a naplementébe meg vissza, meg mutogatni pasitesójának.
pénteken újcsaj ugrasztott ki az ágyból spontán találkozni, aztán azon kaptam magam, hogy a pasihoz tartok bandázni a munkahelyére, a világ másik felére, meg megkóstolni, amit főztek, meg hazafele is alternatív útvonalakon mászkálva, mert csak.
szombaton a környéken csavarogtunk, olyan új dimenziókat fedeztünk fel nagyonközel, hogy el se hisszük - egy ponton az ölében feküdtem egy padon, felettem ő, a nappali hold, a hatalmas ég, és a napszemüvegében is ugyanez a tükröződő végtelen kékség, meg a tágas-végeláthatatlan nagyonzöld füves tér, a távoli horizont, ahol összeértek, és ha lejjebb nézett, akkor a mosolyommal én.
vasárnap pedig random elautóztunk egy lápos tanösvényhez, láttunk nagy zöld igazigyíkot, hallgattunk békakolóniákat, éreztük a vízszagot a levegőben, meg a gyöngyvirágnyílást, meg mászkáltunk kidőlt fán, meg csapkodtunk szúnyogot. aztán még elugrottunk anyámékhoz is családozni, hamár közel voltunk, tök váratlanul.
szerintem megtettük, amit meg lehetett, ahhoz képest, hogy közben visszatérő hullámokban nyírtuk egymást, és elkeserìtően elbeszéltünk egymás mellett csomószor, és nem is értjük, hogy jutunk mindig újra dűlőre, meg ezmiez.
#hülyefejek
#élmények
#mivan
2018. április 13., péntek
az elsikkadt jóságok meg nem sikkadnak el
szóval van itt mindenféle csipp-csupp szokásos, úgymint örömök*.
(*: végtelen a lista szemezgetve is...)
hogy
...ellátogattunk egy nagyon szürke, undi, borús-nyálkás-hideg napon egy ismis étterembe, megnézni őket munka és főnökösködés közben (vip-érzés pipa), és olyan finomat enni, hogy még.
...ugyanitt jártunk vizen is, tudniillik sekély volt és átszaladtunk rajta egy homokpadra, tökre összefröcsköltük vele magunkat, főleg én a sokkal rövidebb lábaimmal, röhögtünk, szelfiztünk, dobáltunk kavicsot, megfenyegettük egymást, hogy jövünk ide nyáron is, sőt, gyerekkel is, majd, #álmodozás.
...először sétáltunk komolyabban nyitottszemmel a pasi környékén, és a retorika a "ha majd itt lesz a gyerek, ide meg ide fogunk menni" téma mentén szerveződött.
...előteszteltük a neki ajiba vett építős játékot, elmélyült alkotói munkánk eredménye egy kocka, némi virág, koszorú, meg egy hernyó lett. napokig úgyhagytuk, nézegettük, jó volt.
...sétáltunk aztán csak úgy is, magunk, mint pár örömére, mindenfele nézgelődve.
...hintáztunk, amikor senki se látta.
...megvolt az év első fagyija. (véletlenül nyílt nálunk egy új fagyizó, azért.) meg a második is. (az konkrétan ebéd helyett, elfelejtettem tavalyról a gombócméretet, gyanútlanul 2-őt kértem, uff.)
...egyedül is nézgelődtem, ami nálam már komoly.
...ismeretlenül bár, de lelkesen választottam csillámos-pillangós-duplánrózsaszìn tüll pörgősszoknyát a gyereknek, ami nagy siker lett, táncolós videó bizonyítja, jólesett a lelkemnek nagyon.
...a pasi szereti a nagycsaládi összejöveteleinket, amiket úgy, hogy ott van velem, én is, mert ott nem a mocsok, hanem a társasági élmény van felszínen, és ők is szeretik őt, és ez olyan awww.
...a pocakok továbbra is nőnek, a tulajok nagyon barátkozósak lettek. (ami zavarbaejtő, de oké is, valahol.)
...újsógor jóarc. (mondjuk ezt már azelőtt is mind így gondoltuk, hogy bármiféle rokonság kinézett volna vele...)
...a pasi elkezdett hurcolni a barátaihoz, egyemmeg. eleve, végre elkezdett újra találkozgatni a barátaival. meg a kolegáihoz is természetesebben megyek, asszem, és ez olyan jó.
...össze lettem eresztve a barátai gyerkőceivel, és szerintem jól "vizsgáztam", bármikor bandáznék velük újra. a barátaival is, pedig először az is eléggé feszélyezett, de csak megoldottam.
...túléltem az anyóssal kettecskén vendégvárósdit.(szendvicskészítés az anyós konyhájában, ahol mindenről megkérdez, de a jó válaszlehetőségek száma nulla, kihívás level atyaúristen.) túléltem, hogy este az alkohol őszintén beszámoltatott róla a pasinak. nem tudom pedig, melyik volt a cifrább.
....simogattam nyuszit, amire titokban vágytam, de nem gondoltam tenni érte, aztán megkaptam az univerzumtól ajiba random.
...randiztam végre megint pillával, szuper volt az is.
...fürtössel még nem, de már nagyon mindjárt.
...voltak az albiscsajok együtt mekizni, és én meg dolgoztam, de küldtem azért integetős szelfit, erre kitették és fotodokumentálták, és nagyon meta volt látni a munkahelyemen ülve, hogy ott vagyok velük a jóvalmesszebb és csacsogunk éppen, ahogy régen sokat.
...elkezdtem felvenni a fonalat emberekkel, nem tartok még sehol, de elkezdtem, tök jó.
...jókat eszem, jókat főzök, rászoktunk a szmuszira mi is.
...híztam. (látványosan, ez külön sztori lesz.)
...lett fitnessbérletem. (az, hogy rögtön utána inluenzás lettem, legalább vicces, hagyjuk is.)
...érzem a tavaszt, a virágillatot, a napfényt, a langymeleget, a madáréneket, minden porcikámban.
...tegnap f.ckthisshit jelleggel másodlagosnak nyilvánítottunk minden teendőt, és elhúztunk kirándulni a nyárias tatabányai csodalevegőre. (nem tudjuk, miért oda.) másztam kilátót a tériszonyommal, #atombüszkevagyok, virágszőnyeg égett a retinánkba, meg másztunk fára is egy olyan harsogó zöld tisztáson, ahol csak mi voltunk, #romi, #élmény, hesteg bemelegítésnekjóvolt.
...olyat aludtunk utána ruhástul, összebújva otthon, "picit ledőlünk" címén, hogy csak pislogtunk, éjjel, megébredve, hogy mivan.
...csupailyen is, csak a wtf-ek meg a dilemmák meg a bánatok mindig sürgetőbben kikívánkoznak, tudjukjól.
(ill mi azért keményen érezzük is az aktuálszívást a napi gyakorlatban, kevesebbpénz, mégkevesebbpénz, újabb és újabb értelmetlenségek, frusztráció, kilátástalanságokba' kicsimmel, milegyen, hesteg. kötve a gyerekkel, hasonló jók.)
(*: végtelen a lista szemezgetve is...)
hogy
...ellátogattunk egy nagyon szürke, undi, borús-nyálkás-hideg napon egy ismis étterembe, megnézni őket munka és főnökösködés közben (vip-érzés pipa), és olyan finomat enni, hogy még.
...ugyanitt jártunk vizen is, tudniillik sekély volt és átszaladtunk rajta egy homokpadra, tökre összefröcsköltük vele magunkat, főleg én a sokkal rövidebb lábaimmal, röhögtünk, szelfiztünk, dobáltunk kavicsot, megfenyegettük egymást, hogy jövünk ide nyáron is, sőt, gyerekkel is, majd, #álmodozás.
...először sétáltunk komolyabban nyitottszemmel a pasi környékén, és a retorika a "ha majd itt lesz a gyerek, ide meg ide fogunk menni" téma mentén szerveződött.
...előteszteltük a neki ajiba vett építős játékot, elmélyült alkotói munkánk eredménye egy kocka, némi virág, koszorú, meg egy hernyó lett. napokig úgyhagytuk, nézegettük, jó volt.
...sétáltunk aztán csak úgy is, magunk, mint pár örömére, mindenfele nézgelődve.
...hintáztunk, amikor senki se látta.
...megvolt az év első fagyija. (véletlenül nyílt nálunk egy új fagyizó, azért.) meg a második is. (az konkrétan ebéd helyett, elfelejtettem tavalyról a gombócméretet, gyanútlanul 2-őt kértem, uff.)
...egyedül is nézgelődtem, ami nálam már komoly.
...ismeretlenül bár, de lelkesen választottam csillámos-pillangós-duplánrózsaszìn tüll pörgősszoknyát a gyereknek, ami nagy siker lett, táncolós videó bizonyítja, jólesett a lelkemnek nagyon.
...a pasi szereti a nagycsaládi összejöveteleinket, amiket úgy, hogy ott van velem, én is, mert ott nem a mocsok, hanem a társasági élmény van felszínen, és ők is szeretik őt, és ez olyan awww.
...a pocakok továbbra is nőnek, a tulajok nagyon barátkozósak lettek. (ami zavarbaejtő, de oké is, valahol.)
...újsógor jóarc. (mondjuk ezt már azelőtt is mind így gondoltuk, hogy bármiféle rokonság kinézett volna vele...)
...a pasi elkezdett hurcolni a barátaihoz, egyemmeg. eleve, végre elkezdett újra találkozgatni a barátaival. meg a kolegáihoz is természetesebben megyek, asszem, és ez olyan jó.
...össze lettem eresztve a barátai gyerkőceivel, és szerintem jól "vizsgáztam", bármikor bandáznék velük újra. a barátaival is, pedig először az is eléggé feszélyezett, de csak megoldottam.
...túléltem az anyóssal kettecskén vendégvárósdit.(szendvicskészítés az anyós konyhájában, ahol mindenről megkérdez, de a jó válaszlehetőségek száma nulla, kihívás level atyaúristen.) túléltem, hogy este az alkohol őszintén beszámoltatott róla a pasinak. nem tudom pedig, melyik volt a cifrább.
....simogattam nyuszit, amire titokban vágytam, de nem gondoltam tenni érte, aztán megkaptam az univerzumtól ajiba random.
...randiztam végre megint pillával, szuper volt az is.
...fürtössel még nem, de már nagyon mindjárt.
...voltak az albiscsajok együtt mekizni, és én meg dolgoztam, de küldtem azért integetős szelfit, erre kitették és fotodokumentálták, és nagyon meta volt látni a munkahelyemen ülve, hogy ott vagyok velük a jóvalmesszebb és csacsogunk éppen, ahogy régen sokat.
...elkezdtem felvenni a fonalat emberekkel, nem tartok még sehol, de elkezdtem, tök jó.
...jókat eszem, jókat főzök, rászoktunk a szmuszira mi is.
...híztam. (látványosan, ez külön sztori lesz.)
...lett fitnessbérletem. (az, hogy rögtön utána inluenzás lettem, legalább vicces, hagyjuk is.)
...érzem a tavaszt, a virágillatot, a napfényt, a langymeleget, a madáréneket, minden porcikámban.
...tegnap f.ckthisshit jelleggel másodlagosnak nyilvánítottunk minden teendőt, és elhúztunk kirándulni a nyárias tatabányai csodalevegőre. (nem tudjuk, miért oda.) másztam kilátót a tériszonyommal, #atombüszkevagyok, virágszőnyeg égett a retinánkba, meg másztunk fára is egy olyan harsogó zöld tisztáson, ahol csak mi voltunk, #romi, #élmény, hesteg bemelegítésnekjóvolt.
...olyat aludtunk utána ruhástul, összebújva otthon, "picit ledőlünk" címén, hogy csak pislogtunk, éjjel, megébredve, hogy mivan.
...csupailyen is, csak a wtf-ek meg a dilemmák meg a bánatok mindig sürgetőbben kikívánkoznak, tudjukjól.
(ill mi azért keményen érezzük is az aktuálszívást a napi gyakorlatban, kevesebbpénz, mégkevesebbpénz, újabb és újabb értelmetlenségek, frusztráció, kilátástalanságokba' kicsimmel, milegyen, hesteg. kötve a gyerekkel, hasonló jók.)
sose tudjuk már meg
vajon az anno B-listás, haláláig sárga* nagyanyám egy ilyenre mit is mondott volna?
*: sárga mind világnézeti, mind májrákos értelemben, ugye
*: sárga mind világnézeti, mind májrákos értelemben, ugye
2018. április 11., szerda
emésztgetés
elég hullámzóan vagyok az első, durva sokk után. hol csömörrel, hol aggodalommal, meg az általatok ismert egyebekkel én is... fura beszélni róla, de fura az is, ha nem beszélünk...
és amúgy dühös vagyok.
mindenkire, aki nem fogta fel, mi a lényeg - hogy itt most nem valakire/valamire kell szavazni, hanem valami ellen.
az, hogy alábecsültük az F-hatást, szomorú. az, hogy az egyéb pártok is, a maguk erejét meg túl, hogy vagy nem látták a mértéket-léptéket, vagy csak nem akartàk, máshogy döntöttek, lefizették/bezsarolták őket, stb, már nem számít, az is szomorú.
de akkor is mindenkire dühös vagyok, aki elvekről beszél, véleménynyilvánításról, programokról, nézetkülönbségről... hogy ő nem egyezik meg az xy párttal, mert nem ezt ígérte a szavazóinak, hogy ő szavazóként nem tud azonosulni ezekkel-amazokkal, hogy rá nem, mert ő már leszerepelt, hogy nincs igazi választható alternatíva, hogy [tetszőleges luxus-bulshit*].
*: adott helyzetben luxus.
mégis hogyan lehet ilyen helyzetben ennyire naivnak lenni?
nem látni, hogy van egy minimumszint, ami alá nem szabad menni, van olyan határ, aminek az átlépése semmilyen ideológiai keretben szemlélve sem engedhető meg,
és itt pont ez történt meg az elmúlt években?!
igenis van olyan fékevesztett, abszurd, nyílt túlkapás(sorozat!!!), ami önmagában elég indok a vészjelző felvillanásához,
bármelyik oldal, párt, isten, haza, stb nevében történik is,
ami az egészet áthelyezi egy másik dimenzióba, más síkra, szerintem...
[mert pl az oltásellenes chamtrailező laposföldhìvőket se annyival intézzük hogy ohh, csak más véleményen vagyunk... mert az már nem a véleménykülönbség kategória.]
van olyan pont, ahonnan màr mindegy, ki mit hisz, ki kivel szimpatizál, mert már olyan univerzális emberi minimumokat veszélyeztetnek. (mert ilyet senki se tegyen. te se, én se, ő se...
mert mindegy, ki teszi meg, annak mennie kell(ene).)
engem ez dühít igazán.
hogy most először még ez kellett volna cél legyen: bármiáron újra fékeket és ellensúlyokat tenni a rendszerbe. legalább egy kicsit fogást találni, mindegy, kivel összeállva, hogyan.
átmenetileg nyelni egy nagyot, visszàbb lépni, engedni az arcból, taktikusan.
nem kerülhetett volna oda olyan úgyse, aki ennél a biztos elmebajnàl nagyobb kàrt okozni tudna.
és ha a mindent leuraló, a biztosnàl is biztosabban szartól elveszed a teljhatalmat, akkor talán négy év múlva már lehetett volna arról beszélni, hogy választások. hogy van választás egyáltalán.
hogy lehet tere a véleményeknek, programoknak, elveknek, vitáknak, ízlésnek, bárminek, ami kultúrnemzeteknél ilyenkor tényező,
amik most konkrétan értelmezhetetlen, üres frázisok voltak csak, sajnos.
(mint amikor egyáltalán nincs miből kenyeret sütni, mégis azon folyik a vita, magos legyen-e, teljeskiőrlésű vagy fehér. mi a jóistenről beszélnek?! ugye?)
ennek itt most az esélyteremtésről kellett volna szólnia,
hogy a nyilvánvaló, abszurd és nyílt elmebajt megállíthassuk majd valahogy.
hát, ezt buktuk, de nagyon, és most reménykedhetünk, hogy csak négy évre, és akkor lesz még sansz újrapróbálni.
(ez van jelenleg, a "remélem", meg a "csaknem" - nagyon biztatóak, tényleg.)
[és még egy darabig pislogni fogok, hogy az istenbe lehet ennyi "laposföldhívő",
és ugyan mit lehet velük kezdeni,
mert észérvek mentén semmit se,
mert abban a gondolkodási keretben, ahol a bolygónk lapos, a 21. században, nos, nemhogy nem működnek, de értelmezhetetlenek is, kvázi nem léteznek,
szóval.]
és amúgy dühös vagyok.
mindenkire, aki nem fogta fel, mi a lényeg - hogy itt most nem valakire/valamire kell szavazni, hanem valami ellen.
az, hogy alábecsültük az F-hatást, szomorú. az, hogy az egyéb pártok is, a maguk erejét meg túl, hogy vagy nem látták a mértéket-léptéket, vagy csak nem akartàk, máshogy döntöttek, lefizették/bezsarolták őket, stb, már nem számít, az is szomorú.
de akkor is mindenkire dühös vagyok, aki elvekről beszél, véleménynyilvánításról, programokról, nézetkülönbségről... hogy ő nem egyezik meg az xy párttal, mert nem ezt ígérte a szavazóinak, hogy ő szavazóként nem tud azonosulni ezekkel-amazokkal, hogy rá nem, mert ő már leszerepelt, hogy nincs igazi választható alternatíva, hogy [tetszőleges luxus-bulshit*].
*: adott helyzetben luxus.
mégis hogyan lehet ilyen helyzetben ennyire naivnak lenni?
nem látni, hogy van egy minimumszint, ami alá nem szabad menni, van olyan határ, aminek az átlépése semmilyen ideológiai keretben szemlélve sem engedhető meg,
és itt pont ez történt meg az elmúlt években?!
igenis van olyan fékevesztett, abszurd, nyílt túlkapás(sorozat!!!), ami önmagában elég indok a vészjelző felvillanásához,
bármelyik oldal, párt, isten, haza, stb nevében történik is,
ami az egészet áthelyezi egy másik dimenzióba, más síkra, szerintem...
[mert pl az oltásellenes chamtrailező laposföldhìvőket se annyival intézzük hogy ohh, csak más véleményen vagyunk... mert az már nem a véleménykülönbség kategória.]
van olyan pont, ahonnan màr mindegy, ki mit hisz, ki kivel szimpatizál, mert már olyan univerzális emberi minimumokat veszélyeztetnek. (mert ilyet senki se tegyen. te se, én se, ő se...
mert mindegy, ki teszi meg, annak mennie kell(ene).)
engem ez dühít igazán.
hogy most először még ez kellett volna cél legyen: bármiáron újra fékeket és ellensúlyokat tenni a rendszerbe. legalább egy kicsit fogást találni, mindegy, kivel összeállva, hogyan.
átmenetileg nyelni egy nagyot, visszàbb lépni, engedni az arcból, taktikusan.
nem kerülhetett volna oda olyan úgyse, aki ennél a biztos elmebajnàl nagyobb kàrt okozni tudna.
és ha a mindent leuraló, a biztosnàl is biztosabban szartól elveszed a teljhatalmat, akkor talán négy év múlva már lehetett volna arról beszélni, hogy választások. hogy van választás egyáltalán.
hogy lehet tere a véleményeknek, programoknak, elveknek, vitáknak, ízlésnek, bárminek, ami kultúrnemzeteknél ilyenkor tényező,
amik most konkrétan értelmezhetetlen, üres frázisok voltak csak, sajnos.
(mint amikor egyáltalán nincs miből kenyeret sütni, mégis azon folyik a vita, magos legyen-e, teljeskiőrlésű vagy fehér. mi a jóistenről beszélnek?! ugye?)
ennek itt most az esélyteremtésről kellett volna szólnia,
hogy a nyilvánvaló, abszurd és nyílt elmebajt megállíthassuk majd valahogy.
hát, ezt buktuk, de nagyon, és most reménykedhetünk, hogy csak négy évre, és akkor lesz még sansz újrapróbálni.
(ez van jelenleg, a "remélem", meg a "csaknem" - nagyon biztatóak, tényleg.)
[és még egy darabig pislogni fogok, hogy az istenbe lehet ennyi "laposföldhívő",
és ugyan mit lehet velük kezdeni,
mert észérvek mentén semmit se,
mert abban a gondolkodási keretben, ahol a bolygónk lapos, a 21. században, nos, nemhogy nem működnek, de értelmezhetetlenek is, kvázi nem léteznek,
szóval.]
2018. április 9., hétfő
atya.úr.isten.
ezt hogy?!
de komolyan, komolyan, hogyan?!
a győztes-kompenzáció (vagy miatököm), a határontúliak, az, hogy senki se àllt ott ellenőrizni a szàmlálás regisztrálását, ...? legalább elcsalták?
(elcsalták, ugye?
az nem lehet, hogy tényleg ennyi ember él egy teljesen másik dimenzióban...)
(én nem voltam túl optimista, hogy egylépésben megoldható lenne a dolog, de erre egyáltalán nem voltam felkészülve. erre nem. #döbbent #nagyondühös
#miaszar)
de komolyan, komolyan, hogyan?!
a győztes-kompenzáció (vagy miatököm), a határontúliak, az, hogy senki se àllt ott ellenőrizni a szàmlálás regisztrálását, ...? legalább elcsalták?
(elcsalták, ugye?
az nem lehet, hogy tényleg ennyi ember él egy teljesen másik dimenzióban...)
(én nem voltam túl optimista, hogy egylépésben megoldható lenne a dolog, de erre egyáltalán nem voltam felkészülve. erre nem. #döbbent #nagyondühös
#miaszar)
2018. április 7., szombat
mizujságokba'
ott tartottunk, hogy arc- és hajápolás,
aztán ezt valami félbehagyatta velem. már nem is tudom, mi, csak hogy full kizökkentem.
a kontinuitás fonala itt veszett el,
azóta olyasmik voltak a főbb pontok, mint:
felszíni bénultság, a pasi ezt nem is akarja, felszíni bénultság, és ha én nem akarom?!, felszíni bénultság, azt se tudom, mi van,
hullámokban nagy felismerések, nagybeszélgetések, váratlanul kibuggyanó krokodilkönnyek és semmit se tisztelő érzelmi dúlás.
no meg influenza, amikor néha csak feküdtem, mint egy krumpli. egy büdi krumpli, a történeti hűség kedvéért.
(és ha a pasi nem simiz meg gondoskodik körbe, szerintem kicsírázok az ágyban...)
meg frontok, meg pms-ek, meg családozások, meg mittudomén, gyakorlati szirszarok.
nem beszéltem senkivel, nem voltam sehol, aztán ezt is megláttam,
igyekszem átfordítani.
fürtös is hazajött külföldiából, most még letud egy betegséget, de utána tán élőben is végre.
(ehhez képest most rövid idő alatt kapott több nagydózisú krízist, amikben hősiesen fogta a kezem,
hálás vagyok érte.)
még csak nem is az, hogy nem lenne mit mesélni, inkább kedv nincs, vagy nem érzem publikusnak, vagy nem komfortos.
a pasinál vagy a melóban vagyok, ahol nincs, csak a mobilom és mobilnetem. az albérletben meg, hát, nem vagyok. ott kb csak az újcsaj van.
egy hét múlva ilyenkor már csupán az választ el a ruháimtól, hogy a melóka miatt nem értem rá áthozni őket.
(remélem.)
akartam írni mollynak megrendült szivecskét, de aztán inkább a saját papagájos sztorimra figyeltem.
kis semmiség, de nagy érzelmek kavarognak.
(és nagy kérdések vetődnek felszínre... hogy kezeljük majd, ha 1xre akarnánk vigasztalódni, a másikhoz bújni úgy? hogyan kell nyíltan kommunikálni, ha egyikünk se azt hozta korábbról? hogy tanìtjuk a gyereket a helyes érzelemkezelésre, ha nekünk se megy még? mert az anyjának mégennyire se, ez sajnos nyilvánvaló.
és ha nekem igényem van nyíltan kimondani a rossz érzéseket, ő meg figyelemelterelne inkább, és pont egy közös szitu jön, mint pl ez?
és és és...
előtte meg túldolgozta magát, alig volt érdemi találkozás ébren. akkor az volt a baj.
aztán a pénz. a gyerek. a papagájok. a szekrény. a szex. az exek. a családok.
aztán annak a kibogozása, hogy ezek mögött mi van, mert ezek csak a felszínes tünetek, csak a látszatra bajok.
ha tudnátok, mennyi kegyetlen, de őszinte kimondás volt...
mennyi elvont kérdőjel...
mennyi vita.
kétség.
félsz.
nevetés.
szarszex, jószex, nemszex, miafasz...
de az érzelmi rész, az nagyon dolgozik, csomó váratlan ponton. meg szül időnként döbbent-dermedt ürességet, hogy tényleg ne lehessen követni, mi van.)
szóval a pasi elvitte a papagájokat.
most is ordít a csend.
spontán bulikázni is voltunk a barátaival,
bebaszcsizni is elmentem a régi helyre 1x,
(most is azt heverem).
de a gyakorlati dolgok helyett mégis inkább a lelkiek voltak-vannak előtérben
(- pedig mindennel most szembesülünk: pénzkezelés, időbeosztás, egyeztetés, hàztartási rutin, alvás, evés, konfliktuskezelés, bevásárlás, különidő, hobbik, barátok, családok, szex, tervek, tervezések, határhúzások,
mintha eddig csak ahogyesikúgypuffan, meg jólvanazúgy, meg valahogymajdcsaklesz lett volna, valami könnyed mellékesség és nagyvonalúság,
elvoltunk velük,
most meg hirtelen már nem tűnnek mégse súlytalannak. bár rá se görcsöltünk.
amolyan 'most akkor tényleg az lesz, hogy együtt? de és azt hogy kell?'
mintha meglepődtünk volna rajta, vagy hogy is fogalmazzak.
hogy 'jó, jó, tudtuk, de szóval hogy tényleg?
oh, wait, hoppácska.'
vicces.)
a tavasz az megújulás úgyis, nem?
megrázzák magukat a dolgaink, aztán majd jól elmesélem, hogy ment.
aztán ezt valami félbehagyatta velem. már nem is tudom, mi, csak hogy full kizökkentem.
a kontinuitás fonala itt veszett el,
azóta olyasmik voltak a főbb pontok, mint:
felszíni bénultság, a pasi ezt nem is akarja, felszíni bénultság, és ha én nem akarom?!, felszíni bénultság, azt se tudom, mi van,
hullámokban nagy felismerések, nagybeszélgetések, váratlanul kibuggyanó krokodilkönnyek és semmit se tisztelő érzelmi dúlás.
no meg influenza, amikor néha csak feküdtem, mint egy krumpli. egy büdi krumpli, a történeti hűség kedvéért.
(és ha a pasi nem simiz meg gondoskodik körbe, szerintem kicsírázok az ágyban...)
meg frontok, meg pms-ek, meg családozások, meg mittudomén, gyakorlati szirszarok.
nem beszéltem senkivel, nem voltam sehol, aztán ezt is megláttam,
igyekszem átfordítani.
fürtös is hazajött külföldiából, most még letud egy betegséget, de utána tán élőben is végre.
(ehhez képest most rövid idő alatt kapott több nagydózisú krízist, amikben hősiesen fogta a kezem,
hálás vagyok érte.)
még csak nem is az, hogy nem lenne mit mesélni, inkább kedv nincs, vagy nem érzem publikusnak, vagy nem komfortos.
a pasinál vagy a melóban vagyok, ahol nincs, csak a mobilom és mobilnetem. az albérletben meg, hát, nem vagyok. ott kb csak az újcsaj van.
egy hét múlva ilyenkor már csupán az választ el a ruháimtól, hogy a melóka miatt nem értem rá áthozni őket.
(remélem.)
akartam írni mollynak megrendült szivecskét, de aztán inkább a saját papagájos sztorimra figyeltem.
kis semmiség, de nagy érzelmek kavarognak.
(és nagy kérdések vetődnek felszínre... hogy kezeljük majd, ha 1xre akarnánk vigasztalódni, a másikhoz bújni úgy? hogyan kell nyíltan kommunikálni, ha egyikünk se azt hozta korábbról? hogy tanìtjuk a gyereket a helyes érzelemkezelésre, ha nekünk se megy még? mert az anyjának mégennyire se, ez sajnos nyilvánvaló.
és ha nekem igényem van nyíltan kimondani a rossz érzéseket, ő meg figyelemelterelne inkább, és pont egy közös szitu jön, mint pl ez?
és és és...
előtte meg túldolgozta magát, alig volt érdemi találkozás ébren. akkor az volt a baj.
aztán a pénz. a gyerek. a papagájok. a szekrény. a szex. az exek. a családok.
aztán annak a kibogozása, hogy ezek mögött mi van, mert ezek csak a felszínes tünetek, csak a látszatra bajok.
ha tudnátok, mennyi kegyetlen, de őszinte kimondás volt...
mennyi elvont kérdőjel...
mennyi vita.
kétség.
félsz.
nevetés.
szarszex, jószex, nemszex, miafasz...
de az érzelmi rész, az nagyon dolgozik, csomó váratlan ponton. meg szül időnként döbbent-dermedt ürességet, hogy tényleg ne lehessen követni, mi van.)
szóval a pasi elvitte a papagájokat.
most is ordít a csend.
spontán bulikázni is voltunk a barátaival,
bebaszcsizni is elmentem a régi helyre 1x,
(most is azt heverem).
de a gyakorlati dolgok helyett mégis inkább a lelkiek voltak-vannak előtérben
(- pedig mindennel most szembesülünk: pénzkezelés, időbeosztás, egyeztetés, hàztartási rutin, alvás, evés, konfliktuskezelés, bevásárlás, különidő, hobbik, barátok, családok, szex, tervek, tervezések, határhúzások,
mintha eddig csak ahogyesikúgypuffan, meg jólvanazúgy, meg valahogymajdcsaklesz lett volna, valami könnyed mellékesség és nagyvonalúság,
elvoltunk velük,
most meg hirtelen már nem tűnnek mégse súlytalannak. bár rá se görcsöltünk.
amolyan 'most akkor tényleg az lesz, hogy együtt? de és azt hogy kell?'
mintha meglepődtünk volna rajta, vagy hogy is fogalmazzak.
hogy 'jó, jó, tudtuk, de szóval hogy tényleg?
oh, wait, hoppácska.'
vicces.)
a tavasz az megújulás úgyis, nem?
megrázzák magukat a dolgaink, aztán majd jól elmesélem, hogy ment.
2018. április 4., szerda
szomorú
ma elkerültek tőlünk a putyik.
mellbevágó ez a csend.
az üres sarok.
a hiányuk.
hogy van hiányuk.
franc se gondolta, hogy megsiratjuk őket. (ha még én is, gondolhatjátok, neki milyen... fene.)
mellbevágó ez a csend.
az üres sarok.
a hiányuk.
hogy van hiányuk.
franc se gondolta, hogy megsiratjuk őket. (ha még én is, gondolhatjátok, neki milyen... fene.)