úgy szaladgál föl-le a hangulatom. rémes.
sokat érzem magam magányosnak és megnemértettnek.
sokat tehetetlennek, szerencsétlennek, mindenre teljességgel alkalmatlannak.
sokat azt, hogy - bár ránézésre kutyabajom, tényleg - én ehhez az élet nevű jàtékhoz hülye vagyok és kevés,
és ez már sosem változik,
csak meghalok majd,
mintha mi sem történt volna.
hogy ennyit sikerült összekaparni magamnak csupán.
hogy faszkivan, de még ez se hiteles.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése