ahh

most jövök a varrónőtől. a kettőből sikerült az egyik szoknyàmat konkrétan tönkrecseszni egy rémes (és visszacsinálhatatlan) szűkítéssel, csak épp az nem valósult meg, amit kértem.

(és amiről szerintük amúgy szó sem volt, de ha gondolom, plusz pénzért azt is megcsinálják.

nem gondolom.)

és nyilvàn én vagyok a hülye, mert én, aki nem értek hozzá, elhittem a koleganőjüknek, aki (elvileg) ért hozzá, hogy az úgy olyan lesz meg jó.

fizettem kétezer forintot, hogy hazafele potyoghassanak a könnyeim a leforrázottsàgtól és csalódottsàgtól.

szerettem azt a szoknyàt.

szerettem volna, ha ez a nap nem csak ilyenekből áll, de eddig csak csalódást okoz. haza kéne mennem és fejemre húzni a takarót, biztos ami biztos alapon, asszem.


(#faszom.)