vegyük észre

hogy általában egész jól elvagyok magamban - ha nem érintkezem a szüleimmel.


ez olyan szomorú...

és az is szomorú, hogy semmi más nem használ. bármit tudok, mondok, bármekkora elszántsággal mantrázom is, hogy. mindig az elevenemig szaladnak a szavaik - az elhangzottak és az elhallgatottak is - és olyan mélyen kódolt feszültségeket hoznak elő, amikkel nem tudok azonosulni. és csomó idő és energia visszakúszni nullára.
akármit érek is el, a hatás alól nem tudom kivonni magam. megmérgeznek bármit. sosem hagyják abba. ez már, úgy tűnik, örök harag marad.