a gyakorlati oldal

lesz most ez az esküvő, amit együtt fogunk letolni, na de aztán!
aztán játszom tovább a nemmegyekhaza és lekelltennem/elterelemaszót mismásolós, kifogásgyártós köreit.
azt is ugyanígy mindig elmondom, hogy nincs időm, programom van, betábláztam magam, stb. (mire mindig elmondják, hogy de lenne.)

haragszanak, jajj, borzasztóan és nyilván ez csak rosszabb lesz, de semmi más út nincsen. ha tudom, hogy hazamegyek, már jóelőre gyomorgörcsöm és menekülhetnékem van, utána pedig napokba tellik helyrerázódni.

nem hiszem, hogy ezt megengedhetem magamnak. akkor sose jutok semmire.

teljesen igazuk van abban, hogy most segítségre volna szükségük. de én mégse fogok menni. (ahogy a hugom se, és nemsoká a kishugom is eljön...) nem fogok bent ülni a mamánál és nem fogok hazajárni főzni-takarítani-akármi.
ez akkor fog megoldódni, ha a mama meghal. rettenetes ilyet leírni, de így van. a mama pont olyan már, mint egy szeparációs szorongással küzdő picigyerek. vakon ül az ágyban és folyton kiabál, hogy fél egyedül meg hogy segítsenek neki kikelni az ágyból... manipulál és zsarol is egy perc figyelemért. és szenved, teljesen valóságosan, non-stop.
ez akkora teher, ami bárkit felőrölne. (én pl nem vállalnám...)

de mindig bekúszik a fejembe, hogy anyám előtte is mártír volt, előtte is folyton ment a zsarolás, hogy menjek haza, meg a nyomasztás, hogy nem vagyok jó így...

szóval nem.

ez valahol egy nagy morális dilemma - segíteni vagy leszarni. de a segítés egyben a saját életem, munkán kívüli időm beáldozása is lenne, felőrölne engem is egy perc alatt. neki meg nem lenne annyival jobb, nem? hiszen neki sose volt jó. mindig rosszak voltunk és hálátlanok.

á, mindegy is, nem kell az se, hogy értsétek.
az kell, hogy ne is gondoljak rá.
ha meg mégis gondolok, tudjam, hogy NEM.

egyébként minden egyes telefonhíváskor elhangzik, hogy mikorjösszmárhaza, teljesen kiborultak azon, hogy a szabadságomat nem ott töltöttem és most a legújabb hiszti, hogy megbeszéltünk tesóimmal egy közös sütögetést, ahelyett, hogy hazamennénk segíteni.

faszom, faszom, faszom.
néha úgy gyűlölöm őket... mert úgyse megyek, mondjanak bármit, viszont legalább rettenetesen érzem magam tőle.. csak ez a rohadt esküvő menjen le, hogy szabadulhassak!