szóval hogy én erre nem voltam felkészülve

igen, lehetett előre tudni, igen, a pasit is, elvileg van életem, elvileg megy tovább, apám dolgával is 'barátkozunk' egy ideje...

közben meg egy frászt. elvesztünk a részletekben, napról napra, feladatról feladatra, mindig csak az aktuális állapot... és hiába, hogy hosszú és tartalmas élete volt, ahhoz képest könnyen és gyorsan ment el, majd lesz másik, nem tenne boldoggá, lehet, hogy nem is találnak semmit, ilyen az élet, másnak rosszabb, teher alatt a pálma, tartás, önuralom, odafordulás, stb, stb...

erre nem sikerült felkészülni, ez most valami nagy és erős sodrás, gőzöm sincs, mit kezdjek vele, se, hogy mi lesz a következő percben, olyan az egész, mint... annyira keresek valami érzékleteset, de ... nos... fogalmam sincs. ez valami nagyon durva, és nem tudom irányítani.

megint márciusban szakadt rám a világom, lett vége a 'régi' életemnek, tököm kivan már a tavaszi újjászületés szent hagyományával, olyan fényt akarok az alagútba, ami nem vonat, miért mindig vonat, unom a vonatokat...

de most mintha átlépett volna egy határt ez a sok akármi. kicsúszott a kezemből.
mintha örökre kibillent volna a biztonságérzetem. totál el vagyok veszve.
nem vagyok már cuki és jófej. nem akarok már figyelni, nem tudok odafigyelni, önző, kínlódó, vergődő paragombóc lettem, én se bírom magam, ellenben sajnálom. küszködök. egyedül vagyok. félek.
már mindig félek, akkor is, ha nevetek.

úgy szeretném visszacsinálni, vagy már túllenni rajta,
mert ezzel most aztán tényleg nem tudok mit kezdeni,
hogy kell ezt,
mi van, ha így maradok,

mégis be akarok bújni a szőnyeg alá,
hol egy szőnyeg,
nyaú.