nyomiság

minden olyan szomorú, félelmetes, meg #miezahideg, vacogok kívül-belül.

ezerrel táplálom a reményt, hogy ez az 'új életem', ami megkezdődött, jó lesz. hogy van, lesz hozzá erőm... hogy igenis fel tudok nőni a feladathoz és meghaladom jelen önmagam.
akkor is, ha nem hiszek az újéletkezdős cirkalmakban, csak a kitartó, fokozatos változtatásban.

majd megszokom. majd belejövök.

az élet adja, az élet elveszi.

hasonló közhelyes izék.


az ex, az meg menjen a sunyiba.
kicsi gyászoló nádja kapaszkodik bele, tegnap is agyon lett kényeztetve, süti, fagyi, vacsi, a fess tűzoltófiúval annyit nevettek, hogy elfelejtett mindent, még a szakítàs tényét is, tudott úgy szeretkezni, hogy a végére teljesen odaadja magát, tudott úgy létezni, hogy semmi se fájjon.

én meg ma kerestem valamit és megtaláltam a kezdeti üzenetváltásokat, és hát atyaég, mennyire cukik voltunk. ártatlanul puhatolózó, reménykedő írogatás volt túlfűtött félmondatokkal, kialkudott soron kívüli találkozásokkal, sóvárgó hiányolással, 'komolyan érdekelsz' és társai.

és újra rájöttem, hogy ezt akarom.
hogy derüljön fel az arca, ha csak eszébe jutok, hogy egész nap gondoljon rám, hogy mindig keressen és akarjon és ki se tudjon lépni az irodából a kívánástól, hogy repüljön hozzám, amint csak tud, hogy tiszteljen és érdeklődjön, és tartsa egy kisebbfajta csodának, hogy összetalálkoztunk.

ezt, ilyet.
és ha ő nem akarja, felejtsen el.


csak az a baj, hogy a tripla megrázkódtatás felőrölt, a tegnapihoz hasonló találkozások töltenek csak jelenleg, egyik percről a másikra ki tudok fordulni magamból bármikor,
hogy a kicsi gyászoló nádja én vagyok.

a mama apám anyja volt, apám elmúlt másfél hónapja non-stop kórházlátogatás, ápolás, ott'alvás' és aggódás, az elmúlt hete a végleges árvaság lesújtó gyásza - a jövő hete meg már az újabb műtét lesz.
#apakezdődik

körök, amiket futunk.

ki kell lépni, le kell válni, meg kell lenni egyedül is,
kérlek, kicsi gyászoló nádja, engedd el a pasit,
bízz benne, hogy megoldom.
megoldod.

írtam, hogy ezt akarom újra, írta, hogy délután majd hív. írtam, hogy de nem mondtam, hogy tőle. írta, hogy akkor nem hív.

most itt sikít bennem a halálos rémület, ő nem a medence széle, mert ez nem medence, ez tenger és ő a mentőmellény.

nem tudom, nem tudom.
mikor van itt az idő? azonnal? és ha nem?

még nem akarom, hiába de. még túl kontrollálhatatlan a minden.

#kéremvisszaazirányítást
#utánamehet