és akkor most tegyük fel a kérdést,

mért vagyok én egy ekkora rakás szerencsétlenség.




tegnap töltötték be azt az állást, aminél még gondoltak is rám, de aztán nem kérdezték meg, hozzám meg ma jutott el az infó, mert nekem sosenem mond itt senki semmit (mindenki azt hiszi, hogy igen, hiszen én vagyok a központ, közben még a saját napi must have-ekért is küzdeni kell sokszor), és ma jött meg szabiról*, akinek én mondani mertem, mert ugye ez egy olyan infó, amivel rengetegen vissza tudnak élni, és hipphopp elvesztem a mostanit is, ha nagyon hangoztatom (,legalábbis én úgy láttam).

de mért, de mért, de mééért nem mondtam előbb, mért nem kockáztattam?!
most nagyon szomorú vagyok és nagyon haragszom magamra.


*nem, ez nem igaz. lehet, h már hétfőn, de én úgy voltam vele, hogy ráér az majd, ha legközelebb dolgozom. nem ért rá.