bocs, hogy eltűntem

úúúristen, kommentcunami, én meg nem tudtam erre járni... bocsiii, legkésőbb vasárnap jövök és olvasom és kommunikálok.

az van, hogy zsúfolásig megtelt az élet munkával és párkapcsolattal és egyéb csinálnivalókkal, a mobilnetem meg elfogyott. valahogy nem jutottam el a saját blogomig. (ami nem is baj, mert legalább volt ideje leüllepedni a rossz érzéseknek kicsit, amíg már értelmezhetőkké váltak.)

(mondjuk valamit elállíthattam a mailboxomban, mert nem kaptam értesítést a hozzászólásokról. arról szokott jönni, nem? hirtelen nem tudom.)

most is csak annyi időre léptem fel, hogy elpanaszoljam a ma este konklúzióját:

úgy tűnik, egy hozzám nagyon közel álló barát rendszeresen átlépi a határaimat. ezt így nehéz elmagyarázni frissiben, de az élmény lényege, hogy neki szüksége van rá, hogy végre szabadon önmaga legyen, viszont ha túl sokat iszik, olyanokat csinál, ami számomra (és egyébként mások számára is) kellemetlen, és nem igazán lehet vele megbeszélni, mivel a személye elleni támadásnak veszi. ha őszinte akarok lenni, részegen borzasztóan tud viselkedni, viszont úgy tekint erre, mint amikor ő végre önmaga (ami nem igaz), és ezért nagyon rosszul esik neki, ha megpróbáljuk jelezni, hogy nem oké a dolog.

és a dilemma, hogy ilyenkor mégis mit lehet tenni. elfogadni, hogy jelenleg ez van, és így szeretni ezzel együtt, remélve, hogy túl lesz majd ezen a korszakán, és rájön, hogy nem ettől önmaga, vagy továbbra is mindig jelezni, ha, vállalva, hogy árulásként éli meg, akarva akaratlanul.

(vagy esetleg minden ilyen szitut kerülni vele, amennyire lehet, hm-hm...)

van ez a fogadd el magad úgy, ahogy vagy, meg aki szeret, az is, és ha mások nem fogadnak el, akkor így jártak, fel kell vállalnod önmagad, szégyenérzet és megfelelési kényszer nélkül. csakhogy szerintem ott a zárójeles megjegyzés: azért "viselkedni", a határokat tiszteletben tartani ennek ellenére is muszáj. nem gond, ha néha elbaszarintasz egy helyzetet, de nehogy már fújj mindenkire, aki szóvá teszi, hogy megbántottad, mondván "akkor te nem fogadsz el engem". de, elfogadlak, úgy, mint személyiség, viszont bizonyos viselkedésformákat nem tolerálok jól, és te attól még önmagad leszel, ha tekintettel vagy a másikra, és legalább törekszel rá, hogy bizonyos normáknak azért megfelelj.

attól még szerethetek és elfogadhatok valakit, mint embert, hogy rendszeresen áthajt a piroson, csak éppen maga ez a viselkedés nem fog tetszeni, és ezt konkrétan nem fogom elfogadni, és a saját, jól felfogott érdekében abba is kéne hagynia. nem ez határozza meg őt. ez csak egy viselkedésforma. és attól, hogy többet nem teszi, ő még ugyanaz a személyiség marad. azért na.

ez így most totál homály, tudom, de csak gyorsban leskicceltem a benyomásokat, amíg aktuális. a kérdés azért necc, mert nagyon is értem, és szeretem őt, és szeretném támogatni, de ezekből a kellemetlen jelenetekből nem kérek többet. 

most meg megyek és gyorsan alszom, hogy holnap ne délig.