jó dolgok random highlightja

ellensúlynak. mert nem nagyon van kapacitas  ezredszer is ujratervezni a mindent, pedig - surprise - megint azt kell.

_levágattam a hajam, igazi fodrásszal. már hetek óta terveztem, és anyám random rákerdezett vidéken a sajátjánál, aki ráért - és még jó is lett. raadasul a nőci, aki a majdnemhugom anyósa amugy, szoval ismerős is, tökre jófej, nem is emlékeztem.

emiatt mondjuk az első saját hajmosás után úgy neztem ki, mint egy kisoroszlán, mert mashogy kell majd kezelni, de némi kisérletezes után megtaláltam a jó hullámokat. (a hajam nem tudja eldönteni, hogy wavy-e és hol, de némi hajgumizás után össze tud azért állni ... hát néha erdekesre, haha. de oké vagyok vele.)

szoval lehet, lejárok majd hozzá, es nem magamnak kell vágnom, ahogy amugy szoktam, azért az kenyelmesebb.

_juteszembe, már nem hullik tincsekben. annyira durva volt, azt se értem, hogy maradt egyáltalán bármi még a fejemen, de ugy egy hónapja már eléggé normalizálódott hálisten, es a fodrász szerint nem elszakadt, hanem növő babahajakat látok a mindenhol is.

_elfogytam az engem zavaró úszógumim nagyját is. mondjuk amint leteszem a cigit, visszajöhet, de most legalább tetszik ujra a hasam, és talán kapok időt, hogy kicsit ujra jól erezzem magam a bőrömben.

_anyám úgy döntött, csajos cipővásárlást tartunk. sajnos pont bezárt átmenetileg az a bolt, volt viszont más üzlet, vett nadrágot-pólót, 

és engem meg rádumált, hogy igenis próbáljak fel bodycon ruhákat, amiket évek óta nagyívben kikerültem, mert hát ebben a korban már es ilyen puhos formátlansággal nagyon előnytelen ...

_emiatt lett szuperjólálló feszülős kisruhám, amiben vonzónak érzem magam. how?? csak ilyen kis olcsó szaladgálós, de nagyot emel az önbizalmamon, hogy felvehetek ilyet.

_amugyis elkezdett összeállni egy updatelt öltözködési stílusom. semmi xtra, de önazonos, és hosszú hónapok 'azt veszem fel, ami épp a kezembe akad' zavaros időszaka után végre megint jól erzem magam a szettjeimben. kaptam kishugomtól is egy farmert, meg néha bementem ujra ruhaboltokba és találtam pár tök jó kulcsdarabot, meg kitúrtam a kupacokból olyasmiket, amik még-már ujra jók, és szepen összerendeződtek. 

_szoval nádja újra nádjás külsőleg, és sikeresen ápoltan is tudja tartani magát vegre megint, nincsenek túl nagy belesz.ós kontrasztok. még az is lehet, hogy ujra sminkelni is fogok, már ami a szemem illeti, már nézegettem, mik is voltak régen a bevált termékeim, mikor még erdekelt, mik a mostani lehetőségek, és hogyan kéne nekiállni.

_a lakást is nagyjából konstans rendben tudom tartani már, oké, hogy egyelőre csak azon a szinten, ahol márciusban megállt a kipakolás, de az kb tiszta még porszívó nélkül is és ahhoz mérten rendezett, és már nyiladozik bennem, hogy folytassam a kicsomagolós projektet.

_találtam megfelelő kislámpát es lavórt, és megpiszkáltam a tulajt, hogy tűűzheeeely.

_megirtam a listát, mik az updatelt fontos beruházások, sorba tettem, megnéztem, kb mit és hol es mennyiért lehet, csak le kell mérni, mekkora pl a fürdőszobában a hely, ilyenek.

_elkezdtem költsegvetest számolni vegre.

_tűzhelyről jut eszembe, elkezdtem tudni otthon enni tényleg, nem csak adhoc. ami vicces, mert teljesen nomád a konyhám, de oké lettem a szendvicsezéssel, amin eddig küszködtem, és a túlkényeztetős drága kajálásokra sincs már szükségem abban a formában, ahogy az elején.

_többnyire már sokkal ésszerűbb költésekkel is meg tudom ujra találni a joyt. csak a cigi fusson ki, ugye.

_a ciginél meg nem 2 év, hanem egy hónap alatt megugrottam már egy szép négyésfél napot - szóval meglesz ez, csak mégjobban össze kell rakni a folyamatot.

_elbirtam a gyerekezéseket annak ellenére, hogy szanaszét triggerel a mienkgyerek meg ugy az excsaládom hiányával, és összességében nagyon jól el tudunk lenni a fiúkkal, tudok odakoncentrálni és rájuk hangolodni minden kapacitásdeficit ellenére is. még a durva nikotinmegvonás alatt is megmaradt feléjük a türelmes odafordulásom hálisten.

_elkezdtem szépen megtalálni a magam új helyét a városban, a környékemen, annak ellenére, hogy utálatból is indultunk illetve egy érzelmi aknamező is az egész. (lehet, hogy már írtam, de elkezdtem végre belakni érezhetően. ill megtaláltam a magam kis kedvenc részeit, útvonalait, amik töltenek, nyugtatnak, emelnek, otthonosodnak.)

_még a megmenős qrvaszar gödörkék meg váratlan triggerek ellenére is alig sírok (persze ha benne vagyok, soknak érzem), amugy meg kb nem. és nem azért, mert nem tudom megengedni magamnak.

_mindenfele keresem a lehetőségeket kitartóan, hogy szociálisan táguljon a világom, annak ellenére, hogy néha nagyon nehezen vagy sehogyse megy, vagy nem jön össze vagy nem találom el a ritmust.

_nem impulzusvásárolok, és azon egy 'meghaltanagybátyám' kört kivéve mindent ügyesen visszaviszek határidőn belül, ami megse jó termeszetes fényben / a lakásban / stb.

_elbírom már a munkakeresős témázásokat, állásnézegetős kis trippeket. (tyúklépések, de már ilyenek vannak, eddig ez sem ment.)

_tele vagyok hibával, ciki dolgokkal, bénázással, önutálattal, mélységekkel, soseleszjobb pillanatokkal továbbra is, szenvedek magamtól meg az összes mindentől, türelmetlenül állok a romjaim felett, szétkapott puzzle-ként, hogy így what, de valahogy csak túlvergődök mindig, ha másképp nem, segítségekkel, és még élek.

helyzetjeli az gödörkéből

megint.

ki küzdötte meg a vidékreutazós, gyerekekkel magát lefoglalós, arclekaparós első3napot ügyesen?

hogy aztán úgy 4ésfél napnyi siker után rászakadjon egy újabb "semmi se sül el jól és ezt már nem birja el" kudarc...?

haha.

de hogy visszajöttem a városba, és egyből ilyenek, minthogy a társasos srác 23 percet veszekszik a telefonban random, miután előző este bejelentette, h őneki most lett elege, hogy nincs kész még a cv-m se, mit foglalkozom helyette ilyen nemfontos dolgokkal, mint a leteszemacigit projekt, az mehetne min. amellett, és ő most unta meg, és annyira más az értékrendünk, hogy no találkozás ever again - mintha egyáltalán lenne bármi köze,

és apám out of blue összeveszett velem búcsúzóul (illetve hát en nem szóltam hozzá túl sokat, inkább random dühös egyoldalú kirohanás volt), de annyira, hogy anyám vigasztalt (akkor már nagyabaj, gondolhatjátok),

ex is most érezte úgy, hogy akkor megirja, hogy nem akar bántani, de fontosnak érzi tudatni, hogy ő ismerkedik - ami amugy kitérdekel, de thx,

de és most pl ne is hívjam, hogy elmesélje, mizu a gyerekkel, mert dolgozik, majd valamikor hív - pedig ideje volna már nagyon az update-nek,

a tulaj se akarta érteni egyből, minek akarom mostmár nagyon az új tűzhelyet, hiába úgy szerződtünk, hogy lecseréli a régit,

a függöny is beakadt, és ott rángattam pucéran (mert néha még mindig elfelejtem, hogy itt belátnak) és nem tudtam kibogozni (azota végül de, de akkor nagggyon tehetetlenül nem értettem, mi van),

és az újonnan felépített szochálócskám is összeomlott kicsit, ülök a nagy csalódottságos magányban másfél hete, és csak olyanok elérhetök, akikkel meg most ne,

és a törött szekrényfogantyú is megvágta a kezem,

és a torkom is konstans fáj, nagyon benne van, hogy most tényleg beteg leszek, pedig unokaöcsi ballagásos hétvége lesz, sok utazással,

meg amugyis sirtam többx, mert nehéz volt az excsaládom hiánya ott lenn vidéken, meg nonstop a gyerekekkel, 

és pl én pisibe térdeltem, a középső meg a hasamba könyökölt sokat, a kicsit meg lefejelte direkt úgy, hogy a kezemben volt, ill hanyatt vágta magát a kicsi és nem tudtam elkapni, meg egyszer kiorditotta a fél dobhártyámat, mikor nem volt ott anya és semmi se vált be, meg random ilyenek, amit a szülőkkel is mind megcsinálnak, de engem azért megviseltek, nem vagyok szokva, hiába a sok paralell jóság,

és szóval kiderült, hogy nincs bennem még elég belső kapaszkodó kiépítve, hogy megtartsam magam, mikor minden is elbaszódik hirtelen. 

(mondjuk annyira nem is csak hirtelen, mert gyűlögetett előtte is és naná összeadódnak, én meg fogyogatok el fokozatosan közben is, aztan megmegyek egy ponton, ha véletlen besűrűsödik a minden...)

felkészül: round two. de csalódottság level ... sokezer.

haszonnal (erős tmi)

legalább kishugom ríltájmban írkálhatta nekem reggelig a felnőttpelenkás "kalandjait" (amikről de szivesen lemondott volna) az immár második sokrészes hasmenős körével...

mostmár azért is lehet aggódni, hogy mitől jött vissza, senki másnak nincs a családjában, valami azzal se jó, hogy már egy hete...

sokminden adódik az életben, amit az ember nem gondol, ugye. peldául hogy a romantika csúcsa, ha a férje pelenkát vesz neki is, nem csak a gyerekeknek...

mi mást lehet, mint együttérezni.

meg sajnos a második orvos már mégse biztatta túl sok jóval...

hát jajj.

the sad truth - túlduzzasztott kamaszos voltmár bebaszcsiposzt

én vagyok a csaj, aki hajnali fél 3-kor az udvaron dohányzik hang nélkül orditva a smells like teen spirits feldolgozását, ami a fülében szól, kapucnis pulcsiban a cigijét szívva.

wait, what??

miközben olyan, mintha egyedül én lennék ezen a világon, és senki-semmi más nem létezne.

how?!

hát hogy jutottunk ide...

közben meg mi van, ha mindig is ez voltam. semmit se változtam kamasz-, húszéves korom óta. persze de, teljesen más lettem. de mégse.

ugyanaz a kívülállóság, másvagyokság, ugyanaz a nemértem. ugyanaz a mehetnék is, mint a pasi előtt (kicsit közben) volt. sőt, lényegileg ugyanaz a bioritmus.

mindig azt gondoltam, csak azért voltam fenn kamaszként, mert a kamaszok ilyenek így tudtam egyedül lenni kicsit, később exsemmiség miatt, vagy mert nem voltam lefáradva, vagy átfordultam épp valamiért, vagy valami nyűgöm van...

pedig mi van, ha nem is. ha ez nem csak úgy bagolyság xtrákkal, hanem az alap bioritmusom tendál errefele... abszolút autentikusan tolódik minden lehetséges alkalommal. és ez volt a gond a recis időkben is - hiába jártam hatra, nemigen aludtam éjfél előtt el. meghaltam bele, a 12órákba, felezett éjszakákkal, nyilván, de akkorse jött előbbre szignifikánsan sohase. aztán, ha bármi van, csúszik későbbfele, s lőn.

(nyilván ez most xtrém, és tudom is, miktől van épp, cigi, másodikkv, alkohol, ... de úgy általában is.

mi elvileg családilag a 'kétésfélévesen leáll a délutáni alvással' kategória voltunk,  különben éjfélig kukorékoltunk már akkor is, ha erőltették, legnagyobb unokaöcsém se aludt sose - kishugomék izgulnak is a nagyobbgyerekért, most van korban, meg is borult, de hát rémes úgy vele...)

az éjfél, az már örülés kategória. ha úgy van, sötétedéskor megyek sétálni / nyüzsivágyból helyekre, fél12kor még simán nekiindulok enni. ha van otthon valaki párként, akkor nem. (akkor befele nyüzsgök? kettőnknek? én akkorse aludtam, asszem. a pasi ((a mostani ex)) aludt, én plafont néztem / telefont nyomkodtam. exsemmiség ((előtte ex)) meg hajnalban járt haza és megvártam.)

és az örökös mehetnék ... nem bírok megülni otthon. (bezzeg a szigeten / helyeken!) az emberek között levés vágya, a kintlét, a fogalmamsincsmi, de sokszor úgy, hogy azért kontaktálni ne kelljen. ne feltétlen. máskor meg persze meghalok érte... 

(ősszel is, bár senkihez se szóltam, és csak plázáztam, de folyton mentem-mentem. ha a macska nincs, tán a házban sem vagyok. 

sőt, emlékszem, kezdetben a pasival is, imádtam, hogy vele lehet, rágtam a fülét érte, sokáig fájt, amikor leállt vele. de mentünk mindig a gyerekkel azért, sokszor sok volt, de őszintén? lehet, hogy kellett. levegőzni, lemozgatni úgyis alap volt. meg a sétáim. meg a plázázás...

és a munkák? a recepción be voltam zárva, nehezen viseltem, de folyton cserélődve jöttek, és rohangásztam eleget azon a pár négyzetméteren, meg ki cigizni meg wcre meg büfébe. az irodában? napi beépitett mászkálás + hozzámjövés kombó volt. legutóbb? szaladozások a gyerekek közti időben, szinteket. az otthoni részt meg egyseggel, aztán séta. call center? fejben embertől emberig 8x50 percben, rohangálva le az udvarra minden szünetben, dumcsizni a többiekkel, munka után is, helyeken... exsemmiség mellett alap volt a kocsmázós-kávézós szociális élet, hát még a kisboltossal is bariztam-bandáztam, meg voltam menve, ha nem 'mehettem'.

előtte? nyűglődtem-e, ha nem lehetett nyüzsögni? 

mégazelőtt ugye én voltam a lány, akit mindenki az egyetemi évfolyamból, meg az egész környék összes helyén ismertek.

de: sokszor kellett magamban is lennem - akár úgy emberek közt, hogy egyedül, és a gyerekkel oltári hiányom volt abbol, hogy sose hagytak békén, az nagyon fárasztó volt benne ... és szerettem, mikor már a játszótéren az apja ment, meg ő szaladozott vele, nekem meg nem kellett úgy figyelnem, kicsit csak lehettem, asszem. meg miután elaludtak, nyomigálhattam telefont zavartalanul végre.

a callcenternél meg este anno sokx egy órát feküdtem ruhástul az üres kádban a sötétben és csendben.

szóval kell, de sok is tud lenni a minden.)

ma be voltam zárva az eső és szarullevés miatt - hát, egyrészt a plafont bámultam sírva az ágyon fekve, hogy megbolondulok, másrészt délelőtt elindulva a társasostól egy parkban kezdtem, aztán átjöttem haza a fél városon, de még rögtön a szigetre is kimentem, képes voltam az esernyőm alatt ücsörögve másodkvzni, mert csak nemtom, kellett nekem. és esernyővel kijárkálni bagózni. és este nekiindulni enni, majd helyekre, hátha csurran-cseppen valami ..impulzus? nem teljesen értem.

a bóklászás, séta meg a kinnlevés, nomeg a zenével fülemben mászkálás az alap megküzdéseim most amúgy.

mint a bolygó hollandi.

(tán nem is csak az elveszettség ez?

tán mindigis ilyen voltam? de hát exsemmiséget meg a pasit is otthon őriztem a bubinkban - úgy emlékszem. vagy mégsem? nem úgy? elég volt a melóba oda-visszajárás, ottemberek, ott lefáradás? voltak nyugis otthonülős napok, ágybanfetrengősek, bambulós semmik, youtube-vidizések, nomeg együtt filmek, sorozatok orrvérzésig. átszexelt napok. de hát fentebb írtam, hogy ... hogy nemcsak. át kéne lehet gondolnom újra, hogy what meg hogyan?

gyerekként állitólag cigánykerekeztem a szobában meg sajtkukac voltam. sulisként bringáztunk meg sétálgattunk körbe-körbe a környéken. kamaszként viszont tvfüggő couchpotato asszem, aki nem ment sehova. mondjuk nem is tudta, hogy lehet. jó, persze mindenhova bringával kellett közlekedni mindennap, de amúgy. szóval lehet ez semmise, csak belemagyarázom.

közben sose sportoltam, lehet csak annak a hiánya.)

mintha egy másik világban lennék sokszor, mint mások, akárhol vagyok. 

nemértem, nemértem.

felnőtt, funkcionáló, családos nő voltam, otthon ülve. (khm.) munka volt meg főzés meg filmnézős döglés, meg buborék. (vagy hogyis?)

most meg megint ez.

mintha el se múlt volna.

mi a fene van, mi a fene volt, mi a fene ez.

(ja, hogy buborék az volt akkor is, meg végülis most is, mindigis, csak másféle? ja, lehetséges.)

(tudom, tudom. amint újra dolgozni fogok, ez csitul, elmúlik, nem lesz ilyesmire se erőm, se igényem, se időm, kapacitásom... se magányom, se ingerhiányom, se se - csak ezért van, csak túlságosan ráérek, csak nem vagyok lekötve, foglalkoztatva, stimulálva, emberek között, helyemen. ez semmise, legalábbis nem xtra. (de biztos ez? vagy biztos, hogy attól még semmi xtra nincs ott, hogy nem fér majd bele?))

mindenesetre most nem vagyok meg. és újrarakni a kérdésre a választ, hogy ki a franc az ember, meg mifene történik, ennyi idősen kábé nevetséges. 

(vagy nem? mindegy, úgyis csak túlreagálom nagy ráértemben? majd visszaintegrálódok és elsimul a minden? ... van olyan, hogy vissza, ha mindigis kint éreztem magam? vagy hajnali sarkítás, mert voltam én már "benn" csak nem úgy tűnik most?)

teljesen fura a minden, mostanában mindenképp, az van.

ez a hét

hát halljátok, amúgy brutál nehéz hetem van.

minden erőmmel próbálom összetartani magam, és kb az a legnagyobb eredményem, hogy ülök magammal ebben a folyamatos diszkomfortban és létezem.

fizikailag teljesen off, érzelmileg olyan low szinten rezgek, hogy ehh, emberileg meg egy darab kavics is energetizáltabb nálam. 

mostanra kétségbeesett kis nyuszifülnek érzem magam, aki nagyon próbálja ezt nem kiengedni, igyekszik egyrészt minimál mennyiségben, másrészt nagyon kontrolláltan kapcsolódni másokhoz, de hát csak felemás sikerrel.

amitől persze még kétségbeesettebb, szomorú nyuszifül leszek, nyilván.

úgy érzem, nagyon szükségem lenne a kapcsolódásra, de a legtöbbekhez, akikhez szoktam, egyszerűen nem tudok most, mintha valami relé kiment volna bennem, 

akikhez meg tudok, vagy korlátozottan elérhetőek, vagy elmegy egy rossz irányba.

nomeg ebben az időben annyira menni se tudok, pedig-pedig a szabad levegő meg a jövés-menés musthave kapaszkodóm mostanában.

próbálkoztam azért mindenféle self regulation dologgal, ami csak eszembe jutott és elérhető volt, de asszem elkönyvelhetjük, hogy egyszerűen csak vannak rossz hetek. és hát ez nagyon az.

amúgy elkiabáltam

az xtra libidópeek után csak érkezett egy 2-2ésfél napos folyamatos feszült frusztráltság, és bónusznak nemmúlóan fájt. míg a 2napos késés után úgy jött meg reggelre, h nem éreztem semmit, valami földöntúli fáradtságon és diszkomforton kívül.

a fejem viszont, ami szintén addig is, ugyanúgy most is, advil kellett rá, szóval ki tudja, a front mennyit játszott bele.

valamint rájöttem, hogy annyira, de annyira a szeretgetéshiány állt most csomó minden mögött, és ezek a fiúk ezt egyszerűen nem tudják megadni, ezért-azért, nekem meg bújás kéne, ölelgetéssel, fizikai gyöngédséggel. 

ez egy masszív fizikai szükséglet, 

konkrétan, mert ha csak lelki lenne, azt a társasos sráccal meglevő máscsatornás intimitás, meg akár a (férfi) voltkollégám-jóbarátom velem töltött mélybeszélgetős  odafordulós szessönjei és figyelme kiadnák, meg hozzá a férfienergiák szexuális jellegű áramlásai...

de nem. az a fajta szex sem, ami materializálódik, még ha jó is, és a világ összes orgazmusa sem.

semmivel nem tudom pótolni, bárhogy igyekszem, és emiatt aztán sehogy sem jó.

ez oltári pech, tényleg. bár ne ez lenne a legfőbb fő hiányeleme a wellbeingemnek - de hát ... sajnos nagyon úgy tűnik, hogy pont.

#durvahiányállapotokba'

főleg ilyenkor. meg vagyok lőve vele teljesen.

a szülés veszélyes üzem

kishugom hívott, hogy jajj, mégse jönnek a városba a gyógytorna miatt, mert -guess what - kiderült, hogy helyette műteni kell.

merthogy a második baba nagy volt (elmérték egy ponton és szigorú hizlalókúrára volt fogva anyuka, tévesen, szóval), természetes úton, vállelakadással, és utólag kiderült, hogy rosszul adta ki. eltörhetett volna épp a kicsi kulccsontja is, ahogy anno az apukánál volt, helyette kishugom repedt szanaszét. de hogy így konkrétan elszakadt a végbél záróizma is.

egy darabig úgy tűnt, kimozogható, akár évekre, évtizedekre nyújtva,

mignem most jött valami hasmenős vírus, és vele a meglepetések.

nagyon rendes orvosa van, egy órával a "micsináljak" e-mail után felhívta, hogy akkor ez így ennyi, de már konzultált egy hozzáértő ismerős kollégával, és ha minden igaz, vállalja (az amúgy mindig magán beavatkozást) tb-alapon.

de hogy vannak összenövések is, és meg kell nézni jól majd, lettek-e mellé sérvek, aztán nincs más út.

persze még konzultálni kell vele, most pénteken jönnek, nem tudni előre, hogyan és mit mond - de legalább az a basic infó, hogy szépen helyreműthető, gyógyitható dolgokról van szó.

azért kishugomék nekiálltak kiszámolni, hogy' módosul a hitelük, ha mégse lesz harmadik gyerek.

ugyanitt megtudtam, hogy a majdnemhugomat is műteni kell, császár utáni belső hegesedések miatt.

ahogy anno hugomat.

ez azt jelenti, hogy a mi családunkban, ebben a generációban eddig háromból három nő utólagos xtra műtétre szorult jóval szülés után még a komplikációk miatt.

hát fck.