mostmár szerintem meggyógyulok (múltvasárnapi poszt lehet kb?)

(vagy 7fői? nem tudom, de úgy valahogy, azota xtrasokminden történt.)

há' gyerekek, hirtelen így egy laza másfél hét kiesett az életemből.

egy erős inditás után úgy tűnt, pikk-pakk átmegy rajtam, pont annyira voltam rosszul, hogy érezzem, hogy beteg vagyok, de ne legyen magától értetődő a szervezetemnek feküdni, mint egy szottyadt krumpli... engem meg ismerünk: állandó visszatérő ingerenciám van csak ugy menni-menni.

szóval amikor reggelente felébredtem a felettem épp zajló lakásfelújítás kedves (not) hangjaira, általában nem kellett sok, hogy jó ötletnek tűnjön ugyanúgy kvzni menni, ahogy szoktam, ha már otthon megmaradni nem lehet, de és akkor már egy kis levegőzés, ki a szigetre, de és ha már kinn vagyok, némi helyben nézgelődés, boklászás, egy kis (nagy) séta... meg "hát be is kéne vásárolni" felkiáltással elmenni gyorsan (lassan) boltba, egymásután véletlenül többe is akár, mert elfelejtettem, nem kapni olyat, pont nem volt, mégiskell...

meg akkor már, ha a szerelősrác bekanyarodott kicsit hozzám a városba, mert úgy éreztem, egy sétára már jó vagyok, nyilván marasztaltam, nyilván csakmégegykicsiiit.

miközben végig borzasztóan éreztem magam, mert hát csökkentettmód, meg így emberek közé se mehetsz...

na, ésss aztán nemhogy mégjobban, hanem egyre-egyre rosszabbul lettem, pár nap után ott találtam magam, hogy ennek a fele se tréfa, és belekényszerültem az ágyba, szigorúan kv- és mászkálásmentes full gyógyteázós-stbs mijfsztörténik krumpliskodásra.

szerencsére az életke valami csoda folytán mégis megkímélt, és már csak néha fúrtak kicsit, és még azt az órákhosszat tartó, kizárhatatlan, folyamatos, percenkénti 4-5 gyors egymásutánbani kalapálást is letudták addigra. (valami parkettát raktak le, de óraberben, énmondom...) 

pedig egészen kétségbe voltam esve, hogy ilyenkor mi van - most buszozzak le vidékre hulla betegen a szüleimhez, hogy mindenkit is megfertőzzek ott is meg útközben is, vagy hogy lehet ezt kibírni?!

de pont, pont abbamaradt a durva rész.

na, hát engem ez a tartós parkolópálya nagyon megviselt.

eleve kosz volt meg rendetlenség, ugye - az mind ott várta végig, hogy "visszatérjek", ami eleggé nyomta lefele a közérzetem, betegen én gondolkodni se tudok rendesen, így semmi, ami agyat igènyelt volna, nem intéződött, se kariajik, se ... semmise, na... ilyenkor lefoglalni se tudom magam értelmesen, mert csak túlélek és várakozom, meg pont egy csomó progi lett volna - egy beszélgetés, amire nagy optimistán vettem jegyet, 3 különböző társasjátékozás (abból az egyik amolyan randiféle), egy bicós-pizzázós esemény (az elmaradt ismerkedősdi helyetti újabb elmaradt ismerkedősdi), nadrágvadászat (tenyleg nincs egy olyanfajta darabom se, 1 db feltűrögetett mom-ot meg kínomban megint skinnyt hordok, de abból is már csak kb 2 van, ami vállalható), aláöltöző-keresés (nem mintha szabadna mostanában újra bringáznom, ugyanis az történt, hogy 2 hét kihagyás után csak elmentem és egyből aznap estére lettem beteg, szóval ezt a vágyam most fenntartásokkal kezelem), garázsvásár (társasok, de akkoris, ne kerdezzétek), a voltmunkatárs-barátomhoz is be akartam volna menni végre, 2 adventi vasárnap és a teljes mikulásozás megélése, az arra-bevásárlás, a dolgok gyerekekhez-lejuttatása, volt egy olyan meló-hirdetés is, amit meg akartam érdeklődni, de az is holvanazmár, meg kitudjamégmik, no és a legfontosabb: a volt anyósom temetése.

mert igen, végül azt is ki kellett hagynom.

sírtam miatta, 2x is.

nem láttam így a gyereket se.

sőt, ami nagy baj - nagyon begyorsult a szerelősrácos történet is,

mert 0-24ben csak magamban szenvedtem, úgyhogy sokkal közelebb engedtem, mint akartam, mert ... jólesett, mert gyarló vagyok, és mégjobban vágytam a törődést, figyelmet, kapcsolódást és se mással kiváltani, se lemondani róla nem tudtan, és organikusan többet, jóval többet kezdtünk érintkezni, mint normál esetben tettük volna, mert minden estém szabad volt, amikoris munka után hazafele fel tudott hívni.

miközben meg az informatikus sráccal tal meg pont elmaradt, aztán a "pótlás" is elmaradt, így azután, hogy csúsztatva találkoztam velük, most csak nyílt ez az olló, egyre-egyre, holott én úgy éreztem, és egy véletlen telefonbeszélgetés óta tudom is, hogy igenis mind a kettejüket jobban meg akarom ismerni, és mind2ejükre szeretnék rálátást, nem bírok "megállni" a szerelősrácnál.

és ha nincs ez a betegség, olyan szépen kimozogható lett volna ez...

így meg olyan nagyon beszorultam hirtelen ebbe a teljesen abszurd helyzetbe, hogy hát a szerelősrác az nagyon sokat tesz érte, mostmár egeszen direkten mederbe téve, hogy "megnyerjen magának", de én meg nem és nem és nem tudok belemenni, 

holott lehet, hogy ez itt most életem utolsó lehetősége,

de akkoris azt érzem, hogy én csak el szeretnék lenni mindkettejükkel, ismerkedgetni, dumálni, mert mindketten érdekelnek, ugyanúgy kedvelem őket, igazából mind2őhöz vonzódom is, azt hiszem, éssss mind a kettővel szívesen töltenék időt, 

de hadd ne kelljen ennél többet tudnom most...

hadd ne érezzem már azt az időnyomást, meg azt a súlyt, hogy talán sose lesz többet ilyen, hogy nincs már idő újra rosszul választani, hogy valoszínűleg most van utoljára olyan életemben, hogy egyáltalán vannak, lehetnek még opciók, mielőtt kiesek a "piacról", hogy most még pont észrevesznek és most kéne szétnézni rendesen, hátha kapok olyat, aki a lehető legjobban megfelel a "vágyaimnak", aki mellett tuti nem fogom azt érezni, hogy bárcsak kivártam volna, hogy mi lett volna, ha esetleg jön olyan, akivel jobban passzolnak az akármik, ... 

és most kéne, de nagyon kéne "érteni" ehhez - hogy mit erdemes figyelembe venni, mi számít, mik a realitások és mik csak illúziók meg fals vágyak, kapaszkodókat szeretnék meg tükröt, viszonyítási alapot, információkat,

és embereket, akikkel alaposan át tudom beszélni ezeket, hogy ne magamban őrlődjek, de nem csak azalapján, amit itt random megvillantok, hanem rendesen, reszleteiben,

ésssss nagyon, de nagyon szeretnék egy pszichológust, aki segít integrálni azt a kib.ott tènyt, hogy a hónapban 39 leszek, miközben életszakaszilag a 28-32-nél járok, és most kéne még csak annyinak lennem, de nagyonmax 35-nek. aki átsegítene az ebböl fakadó pánikon és qrvanagy gyászon, hogy a testem nem tudja már megadni nekem, amire annyira szükségem lenne - az időt és a valódi választási és keresgélési és kitapasztalási, tanulási lehetőséget. hogy löttyed, plöttyed, ráncolódik, és tudjuk jól, hogy határán van mindjárt a leszólìthatóságnak.

na és ennek a mérhetetlen fájdalomnak és befogadhatatlan mértékű parának a megküzdését, ezt én nem tudom egyedül megdolgozni, azt érzem.

s közben, bónusznak teljesen abszurd módon, másfél hónap nokontakt után megjelent a messengeremben a biciklis srác is, hogy ha meggyógyulok, átjönne leszedni rólam kicsit a bugyit,

amit hát nyilván ne,

de azóta pláne tudom, hogy szarazegész, úgy, ahogy van, és valami nagggyon nem stimmel (még? vagy csak úgy általában) velem, meg úgy semmivel se amúgy, és hogy jutottunk ide?!

mert igazából én még mindig csak őt akarnám, teljesen irracionális módon, még annak tudatában is, hogy olyan opció ugye nincsen és sosenemlesz.

és amugy persze, legyenek fiúk, ne tűnjenek el, legyen meg az érzés, hogy érdeklődnek, kellenék, first time evör vannak valódinak tűnő opcióim,

de sehogyse jó ez, és így nem lehet, és mitörténtitt, és ... szóval hogy minden összekuszálódott meg eszkalálódott itt 2 szempillantás alatt, és

#kedvesuniverzum, mert ez se jó.

(ez is el van b.va, na.)

tmi, but awww

az előbb felhívtak a kishugomék, hogy a 3éves elújságolhassa, hogy first time evör a wcbe kakilt!

nem tudom elmondani, milyen megható, és mennyire büszke vagyok én is!

#furaörömeiazéletnek

btw - tegnapi poszt

megjöttek újra a hormonok, nem feltétlen csak felé irányulóan, hanem úgy általában,  éssss ... ez így egy hosszú-hosszú hét, sőt, lehet, hónap lesz...

aztaqrva, gyerekek.

a lelkemet eladnám egy olyan élményért, mint...

hát vannak emlékeim, és van haragom is, újra, hogy' lehetett engem megfosztani attól.

néha azt gondolom, női testbe csomagolt férfiattitűd vagyok.

mert hogy így méért... mért nem lehet nekem is csak úgy fullos élvezettel szexelgetni össze-vissza?! komolyan, a gondjaim egy masszív részét kb megoldaná.

érjen már valaki rendesen hozzám újra végre, na - de ne csak egyszer, és ne csak ritkán, és ne csak addig, míg neki tart.

és az update hozzá - hosszú idepakolt random gondolatfolyam még nov utolsó napjáról

természetesen nem tudjuk, mit is szeretne a szerelősrác, meg milyen. úgy egy hónapja ismerem még csak köbö?

az egy dolog, hogy mond valamit, az meg egy másik, hogy az igaz-e ugye, mint ahogy azt a nyárvégi csávó jól megtanította. ... ahogy azt is, hogy a jövőbeutalós, folytatólagosságos, tervezős fogalmazás, meg a kitartó, konzekvensen keresgető érdeklődés se jelent semmitse.

és ma pl még csak reggel-délelőtt csitcseteltünk egy kicsikét, pedig szabadnapja van, és azt mondta tegnap este, amikor telefonon beszéltünk, amit kivételesen én kezdeményeztem, hogy akkor ma is beszélünk még, ha már találkozni nem lehet velem. aztán nem hívott.

nemigen szoktam telefonálni emberekkel, kb csak anyámmal, meg a társasos srác hív, ha valamit gördülékenyen meg akar beszélni vagy esetleg hosszabban mesélni, és a tesóim meg az idegesìtő srác meg a voltkolléga-barátom meg az unokatesóm, ritkán, meg ha úgy van, az ex. a barátnőimmel pont nem szoktunk telefonálni, sajnos.

de és ez valahogy szóbakerült anno, úgyhogy mondta, hogy akkor majd ő néha hívna is. és párszor telefonáltunk, ilyen ágyonfekvős sokatnevetősen...

mondjuk kiderült, hogy nem annyira szeret, csak úgy gondolta, jólesne.

és én tudom, hogy mi elvileg nem randizunk. én véstem ezt kőbe...

erre csalódott vagyok, hogy nem hívott. ajj, jajj.

csalódott vagyok azért is, mert direkt, direkt szkippeltem a bármiféle testi közelséget a képből, és mégis ez történik. demiért és hogy.

de ha kiderül pl, hogy ő is olyan, aki mikor érzi, hogy hat és közelebb lépek, visszább vesz egyet (vagy nem is azt akarja, nem úgy, ahogy megcsillogtatja, vagy csak akármi, vagy esetleg én lépek már mindig akkor közelebb, mikor a másik már hátrál, még ha nem is úgy tűnt, ... ezer lehetséges vari van ugye), akkor legalább még időben vagyunk. bőven. 

jó, annyira nem bőven, mert már gondolok rá, már elkezdtem róla beszélni embereknek (már 3 emberrel is átbeszéltem, konkrétan, mire észbekaptam, mert hirtelen kikívánkozott), már piszkál, hogy nem jelentkezett. 

hát mi az, hogy nem jelentkezett.

tegnap is ez volt - már napok óta nem beszéltünk szóban, mert mire ő ráért volna, én nem, válaszolgatni is mindig csúsztatva, keveset válaszolgattam.. miközben viszont feltámadt bennem az igény a hangjára... és gondoltam, majd szombaton, mikor végre belefér, majd megírom neki, mikor szokásosan megkérdezi, milyen volt a napom, hogy kicsit hívjon fel... na, erre nem kérdezte meg elég hamar, én meg betegen szenvedve feküdtem itthon és megtörtem és nem bírtam kivárni, gondoltam, jó, egyszer belefér, hogy én jelentkezzek...

mondta is magától, egyből, hogy amúgy írt volna ám nemsoká ő is, csak most kivételesen előbb haza akart érni a melóból...

hát jó.

mondjuk ki tudja, lehet, neki az volt a komfortos, hogy elnyújtva, foghíjasan válaszolgattam, még kiderülhet az is, hogy ő annál többet nem is igényel. (az viszont nekem kevés lenne. én ha közel megyek és kötődöm, nagyon sok törődést és kontaktálást igénylek.)

de minek is ezzel foglalkozni ennyit amúgy... végülis a reggeli kis csitcset is kommunikáció. (de tegnap reggel is volt ugyanúgy csitcset.)

na ne mondjuk már, hogy elkezdett enni a vele-kapcsolódásért a fene... pontosabban a hangjáért...

fúha.

most kéne ezt tenyleg abbahagyni, ugye, ha eddig nem is tettem, csak mondogattam? mielőtt a hangja bekavar mégjobban és hirtelen kényszerpályára állok. (a biciklis srác óta tudjuk, hogy ha valakinek elkezdek vágyni a hangja után, az baj. a hangokra, duruzsolásra nagyon tudok gerjedni. (pardon my...))

_ _ _

a másik, az informatikus fiú, az egy full más dinamikájú dolog. de azzal is kb 2 hétig minden napot érintően ment a csitcset, nagyon sok a közös érdeklődésünk (sőt, bennünk a közös), szóval egyből jó sok megbeszélnivalónk volt.

nem volt alkalom együtt bringázni, úgyhogy végül kvztunk egyet, aztán random elmentünk társasokat nézegetni egy boltba az ő spontán ötlete nyomán. 

majd napokra felszívódott.

hát ugyan a randi szót, témát nem érintettük direkten verbalizálva, a korunkat se, el is voltam a szerelősrácos dologgal is meg főleg az életemmel, de halljátok - megevett a fene, hogy ezt most mért.

kicsit az volt bennem a találkozás után, hogy jó-jó, emberileg persze, de ez úgyse tud lenni egy olyan valami, meg a benyomásom amúgy is az, hogy ezt a fiút én megeszem reggelire*, nade mi az, hogy nem jelentkezik?! hát ennél jobban kellett magát érezze...

*van ez a rosszemlékű húszéveskori dinamika, hogy a határozatlan, ártatlanabb,  gyengének érzett férfiaknál bekapcsolt ez a 'meg tudnám enni reggelire', és onnantól vége volt, onnantól lefele éreztem őket és bűntudat nélkül mentek egy amolyan 'nemfontos, lehet picsának lenni, gyakorolni rajtuk a kis karmaimat' kalapba. (20évesen valahogy a fiúk közül aki nem felettem volt, az alattam, ... nagyon fontos volt nekem ez az érzékelt szociális, hatalmi hierarchia.)

de már normális és kedves vagyok, pláne nem darálok be másokat, meg különben is, igenis kell tökösség ahhoz, hogy valaki megszólítson csak úgy egy nőt, és akkor az már valami, naugye. meg már látom, hogy attól, hogy az apámra (és a nemférfiségére) emlékeztetett a szorongásával, attól még ez nem igaz, lehetnek (és vannak is) értékei, és nyitottan és kíváncsian tudok hozzáállni. és egyelőre ő is szimpatikus amúgy, csomó érdekes dologgal.

(és ugyanúgy csak sejtjük, hogy valami kémia biztos van, mint mindig. ezt írtam? hogy se a biciklis srácnál, se a nyárvégi csávónál sem tudtam megmondani arcról,  csak már a csóknál... pedig hajajj, de mennyire hogy volt.)

aztán mikor előkerült, helyreállt a világ rendje.

hogy na azért, tudtam én.

aztán persze jól nem válaszoltam csak egy smileyt, majd jó sokára egy elkenős verbálisan odakacsintós visszakérdezést, mert na nehogymár.

de végül csak elfogadtam egy játékra hívást (társaságba). ami jól elmaradt, mivel kidőltem.

vele itt tartunk épp. sokkal foghíjasabban csetel amúgy, mint ahogy az komfortos nekem úgy általában.

és én is sokkal foghíjasabban írogattam vissza a héten a szerelősrácnak, mint ahogy nekem az jólesett volna, csak hogy behúzzam a féket a múltkori hatása miatt. de közben nagyon is foglalkoztatott, mint tudjuk, szóval már kicsit hiába.

(őt nem lehet megenni reggelire, az a helyzet. őnála igen hamar volt egy olyan fura érzésem, hogy akármilyen is, akármennyire lesz gyerebe vagy nem, őt komolyan kell venni. 

vele őszintének, nyíltnak, egyenesnek kell lenni, már amennyire lehet, pl a biciklis srácot nyilván nem, de elmondtam a társasos srácot (én felhoztam, ő egyből belekérdezett), még amikor kb indokolatlan volt, de nem elcsevegésből, oversharingből, hanem mert úgy éreztem valahogy, nála nincs maszatolás, ő kell, hogy tudja, mindegy, mi lesz.)

((vicces dolgok ezek, kin mit érzek. a nyárvégi csávónál pölö azt éreztem, életemben először, hogy vele önmagam lehetek. aztán egy qrvanagy átverés volt a gyerek... de végülis addigis lehettem én én.. az igaz. haha.))

mondjuk úgy kell ám ezeket a fiúkat elképzelni, hogy csomószor tettem rájuk, konkrétan. márhogy amikor úgy közelebb jöttek volna ... ők meg nemhogy lekoptak volna, de képesek voltak még válasz nélkül hagyva vagy aligválasszal is másnap ugyanúgy jelentkezni, meg pl napokkal később újra rákérdezni az elegánsan kikerült feldobott programötletükre... 

el voltam képedve.

bezzeg amikor partner vagyok, amikor egyből, organikusan adom a figyelmem, lelkesedésem, az nem szokott kelleni... akkor túl könnyű vagyok, vagy mi. most meg, amikor bár jólesett, igazából mindegynek éreztem, maradnak-e, ... mert tudtam, hogy most nem randizok-pasizok, csak barátkoznék, kapcsolódnék... nőkkel is persze, de én valahogy csak a pasiknak vagyok érdekes... (jajj, mi lesz, ha kifogyok az ösztrogénből, ugye.) nem is szexelek. no way, bármennyire is meghalok bele.

na, csak ugye ebben ott lehet, hogy csak addig érdekes, míg nem viszonozza.

de persze kitudja.

jólesni jólesik.

rám is fért.

érdekes is...

tanulok is folyamatában...

majd valahogy lesz. most csak jólesett kiírni, ha már végtelen ideje itt nyűglödöm az ágyban a gondolataimmal magamra maradva.