úgy vicces, hogy nem vicces

sokáig kenyérlángost reggeliztem a melóban, aztán ráuntam, hónapokra. ma valamiért mégis gondoltam venni egyet - és hàt méltatlankodtam is, hogy lement a színvonal /pont kifogtam egy pocsék sütést, mert nem volt se íze, se bűze.

muszáj voltam felbontani egy kis mekis tasakos sót.

örülök, hogy tartok a benti szekrényemben, a tegnapi kuszkuszhoz is jól jött kiigazìtani, hiába mondta a pasi előkóstolóként, hogy remek lett.

tényleg hasznos találmány, cukinak is mindig volt a táskájában, asszem, tőle is jött az ihlet...

csak épp, mikor az előbb megéheztem soronkívűl, és beleettem a vésztartalék kiflibe, szaladt fel a szemöldököm: nemár, hogy ennyire nem szerelmes a ... ó, wait, azt egy màsik pékségben vettem!

miamanó.

pillogtam rendesen, mire összesakkoztam, hogy "a kezdeti használat után átmeneti ízérzészavar és égető érzés keletkezhet a nyelven", ami elvileg el fog múlni (hálisten).

kedves corsodyl...

(jó ég, mi lehet ebben! és igen, a nyelvem is mindig ég.)

nagyon para élmény amúgy (szinte) nem érezni a sós ízt! szerintem inkább ne próbáljátok ki, csak ha már elkerülhetetlen. 

meg más olvasni, és más, amikor tényleg megvalósul. (gondolta a fene.)

tegnap

egyébként sìrva mentem haza, mert előtte a pszinél elő kellett adni, mi a probléma, és hirtelen szembesültem vele, mennyire nyomorultul is érzem magam már megint. hogy mennyire semmi pozitìv véleményem vagy érzésem nincsen magammal kapcsolatban, és semmi (senki) nem is tükröz engem vissza pozitívan,
pedig ott a fejemben a tudás, hogy voltam én már jobb passzban, gondoltam én már jókat is magamról, láttam erősségeket, ...

és hogy most megint csak a szégyen van és a semmirevalóság általános tudata.

na, és ezt könnyeztem meg, mert hát milyen szomorú már.



azért kéne írnom ezt a nyomi blogot, hogy reálisabban lássam, miket csinálok-gondolok,
meg valahogy viszonyítási pontokat szerezni, hogy amiket csinálok-gondolok, mennyire milyenek, és úgy általában, én magam milyen vagyok.

persze a melós gépen nem merem meg se nyitni, naná, a telefonom meg kényelmetlen már, máshol meg annyi más dolog van, ... de ez akkor se maradhat így,
muszáj valamit összekaparni magamról, mert az nem létetik, hogy huzamosabb ideig ígymaradjak,

ez nem lenne élet.


eszembe jutott, hogy tudok én akarni,
és valahol tuti ott vagyok, csak megint elsodort a kis mókuskerekem.


update: és basszus, már az, hogy ezen kénytelen voltam picit gondolkodni, hatalmasat lökött rajtam pozitív irányban! szóval bizakodó vagyok.

mimimi

szóval augusztus közepéből október végébe csöppentünk egy hét alatt, értem.
(nem, igazából nem értem, 4 fokban járok dolgozni. 4-ben! reméltem, hogy csak valami költői túlzás ez az előrejelzés - de nem. napok óta azt hiszem, hogy na, most aztán már tényleg hogy' felöltöztem, aztán sose.)
jelezném: még mindig szeptember van!

ugyanitt van ez a büdösszájgate.. szóval hogy most már ott tartunk, hogy csak ülök a kocsiban, és a pasi szerint így is árad belőlem a bűz,
szóval mostmár nagyon kell drukkolni, hogy hamar kapjak időpontot az sztk-s fogorvoshoz, aki most szabin van, de akit már megvárunk,
mert jó lenne, ha ezt az első, fogkőleszedős-tömős részt a befizetett járulékaimból tudnánk fedezni, és nem kéne külön rááldozni még egy havi fizetésemet.

ez a dolog egyébként borzasztó, és nagyon megterhelő is, és jajjcsaklegyenmegoldás.


voltam a pszinél, bizakodó vagyok.


hatvan órát dolgozom a héten.


már a karácsonyi ajándékokon gondolkodom... az idő szalad.

ilyenek.

munkaerők gyöngye, én

mostanában némi sajátos (átmeneti) fennforgásnak hála olyan roppant hasznos dolgokat csinálok, mint

nagyjából a teljes ikeahonlap átböngészése,

screenshotos  'kénevenni' emlékeztetők gyártása,

megfelelő törölközőtartó utáni lázas kutatás, mindenhol,

az internet kiolvasása arckrém (és àltalában pipere) témában,

az összetevők-vélemények-lelőhelyek-várható árak mátrix kiértékelése,

számomra legmegfelelőbbnek tűnő termékek kiválasztása,

bevásárlólisták írása-ütemezése,

pánikolás, hogy úgy érzem, kezd rálátásom lenni, azaz tuti nem tudok semmitse még,

az internet kiolvasásának megkezdése szobanövény témában,

indokolatlanul sok instafotó agyatlan végigpörgetése a 'mások (mit hazudnak róla, hogy) hogyan tartjàk a szobanövényeiket' kérdésfelvetés mentén,

dilemmázás, hogy mennek-e egymáshoz a meleg- és a hidegzöld levelű cserepeseim.



az a jó, hogy egyszercsak lett mindehhez számítógépünk internettel. (woww, 21. század!!!)
az a rossz, hogy bűntudatom van, pedig eskü, nem valami helyett csinálom...

megdöglésekben kicsimmel

a pasi tegnap délutàn: ja, és tudod, ma van az a szerda
én: melyik?
pasi: hàt az

így esett, hogy végül haza se jutottam. munka után nem kaptam az ajándékba kinézett lajháros lámpából, emiatt növénynézegetéssel vigasztaltam magam az ikeában, míg oda nem ért a pasi,

majd bementünk a városba egy barátja szülinapját ünnepelni.

ami, hát, jó volt.
sajnos alkoholos koccintásokkal.
hajnalig.

#maismunka
#elpusztulokmindjárt

(a pasi is. buták-e vagyunk.)

fogalmam sincs,

miért nem írom a blogom. már én se emlékszem arra a sokmindenre, amit meg akartam osztani, rém bosszantó.

mondjuk az elmúlt 3 napban elmentünk nyaralni a hugomékhoz vidékre, és akkor azért nem. 

leegyeztettük mindenkivel, hogy ez most nyaralàs-nyaralàs lesz, mindenfele programozunk kettesben a pasival és csak esténként hesszelünk náluk-velük. (nem bunkók vagyunk, felkínált opció volt.)

persze azon vettük észre magunkat, hogy ráérős, dumálgatós, babázós szüttyögés lett belőle, elvittek körbemutatni a partot-széprészt, meg vacsizni, meg nagyokat sétáltunk babakocsistól a szomszédos utcákban, meg főztünk,

és csak egyszer indultunk neki kettesben, utolsó délután, mondjuk kapásból egy négy órára, a széprészig meg vissza, hugomék szerint hülyék vagyunk, azt hitték, kocsival gondoljuk, nagyon pislogtak-nevettek... (persze leégtem, most, szeptember közepén, de még hogy! nagyon szorítok a szuper kencéimnek, hogy varázsolják helyre, de borzalmasan viszket, mégilyet, basszus.)

szóval így nem csináltunk köbö semmi konkrétat, de jajj, olyan jó és pihentető volt!

meg ugye a baba, az cuki. minket nem is ismert, mégis dumált azért nekünk is, meg vigyorgott meg mindenféle. óriás kispocak!

továbbra is döbbenet, de hugom is cuki. olyan normálisan, nem szirupos mesterkélten, mint anno. ezt sehogy se értem.

hmhmhm.

majd kitalálom, mit kezdjek vele.

szombaton is, fenn jàrtak a fővárosban, és bejöttek a melóba meglátogatni, komolyan meghatódtam...

ilyen nagyonzajlós idők vannak, offlájnságokkal.

elbüszkélkedés

mondom megnézem már, melyik napra esett, ilyentájt volt valahogy, és hát telibetrafáltam:

kerek egy éve volt az első nemdohányzós napom!



#évfordulósöröm
#csakugyanígytovább


#büszkevagyok!