az pmsről

volt az a heuréka-pillanat, mikor jobban utánaolvastam, és... súlyosbítja:

a cigi
a nemeleget mozgás
az alkohol
a rossz evés (rost-, vitamin- meg ásványianyaghiány, tejtermékek, gyorsan felszívódó szénhidrátok, só)
a dehidratáltság
a rossz alvás
a koffein.

nevetünk, ugye?

(visszatért ám a nemsírok állapot, én, a régen bőgőmasina tavasszal-nyár elején elsírtam az előtte tartalékolt könnyeket, meg úgy tűnik, a mostaniakat is előre. azon egy spontán zokogáson kívül, amit múltkor lenyomtam a pasinak - teszem hozzá, végre -, kb semmin se megy, amin anno szoktam. hol vannak már a megkönnyezett filmek, reklámok, kimerültség, veszekedések... max dühös leszek. a harag az új bőgés. vagy lehet, csak valami elkalibrálódott...)

az életmódváltás majd megoldja? csak ennyi?

basszus, és ha sose sikerül? (nyűgös vagyok a kialvatlan, hasfájós dolgozástól, a nyügitől meg borúlátó...)

szépen haladgatok vele (tudom, hogy mindig ezt írom, de ha egyszer mindog ez van, na. mindig jobb, mindig változik valamicskét, kivéve persze a pmses hetet.), de nem olyan szépen, mint szeretnék.
továbbra is úgy látom, az alváson csúszik meg minden, ha megcsúszik, meg a mászkálós napokon. (vagyis az alvással lehet megfogni az utóbbit is, akkor tudok figyelni, hogy közben is evős-ivósabb legyen... tehát az alváson.)

anyukám javasolta, hogy menjek el egy alvásklinikára. hm.

tudjátok, azért nehéz ez, mert minden mindennel összefügg, és egyszerűen nem tudom, hogyan változtassam meg egyszerre az összeset. kb olyan ez nekem, mint az örökké fogyózás, csak pepitában. állandó próbálkozás, visszaesésekkel, ...

ha valamiért nem alszom, minden borul. ha többet mozognék, jobban aludnék, de ahhoz rá kell venni magam, kialvatlanul semmi önkontrollom nem marad hozzá, elmegy másra. (tegye fel a kezét, aki rendszeresen tornázik otthon - Clarát kivéve, nyilván, akinek kivételes az önfegyelme - és mondja el, hogy csinálja! mondjuk nincs hely, míg nincs szekrényem, de jó lenne tudni.) a mozgás javít az étvágyon, de ha nem eszem, csak szarokat/keveset, túl enervált vagyok mozogni. ha nem alszom, nem eszem jól. sokszor csúszik meg a napom azon, hogy végre kialszom magam, de akkor nehéz úgy időzíteni az evést, hogy utána el is tudjak aludni, eltolódik a 'megyek valahova' és későn érek haza, vagy csak csúszik minden kötelező... satöbbi.

most azon gondolkodom, úgyis itt a sötét, nincsenek már kisértő, illatos nyári esték... rá kéne állni a fixen 4:25-ös kelésre.

elég meredek ötlet, hisz mindig alig várom, hogy végre tovább alhassak... (és bizonyítottan bagoly vagyok, reggeli-délelőtti hasznosságom kb nulla, bármikor kelek is, este viszont kinyílik a csipám és bepörög az agyam, bármikor keltem is.
szóval kb sosem alszom el kilenc előtt, ha fekszem is. sőt.)

és a pasi miatt rohadtul nehéz lenne...  főleg az esték a mieink, ő még fenn lenne, kizavarhatom ugyan x órakor tvzni, de akkor meg hol a bújás, a szex, és mikor nézünk végig együtt egy filmet? (egyáltalán, mikor nézünk filmet?)
és keljek fel mellőle mindig hajnalonta, míg ő akár nyolcig is alszik? és addig mit csináljak magamban? (főzzek? netezzek? fejezzem be a fekvés kedvéért félbehagyott filmet?)
jó, főleg a közös idő megnyirbálása fájna - ki az, aki szívesen állna rá a fél8-as fekvésre ahelyett, hogy beszélgetős-nevetős-szeretgetősdit játszana?

sőt, jobban belegondolva fél8 az még épp a vacsitàjm, még alig értem oda hozzá, ha munkából jövök, ha meg gyerekezett, még csak akkor indulunk haza.
az, hogy mindkettőnknek szabadnapja legyen és csak akkor aludjunk együtt, gyakorlatilag lenullázná a kapcsolatunkat.

hogy a frászba kivitelezhető egy félnyolcas fekvés egyáltalán?
oké, ne legyen pasi.
mi, nemár, én szeretem, hogy van a pasiiiii... (most kb a szexen múlik a dolog.)

otthon meg a csajok miatt nehéz, sokszor bekavarnak a napi progiba, csúszik miattuk a főzés, akkor jönnek haza, mikor feküdnék, kell nekik is a fürdő, még mosnak, még be kell őket engedni a lakásba (újcsaj és a megintnincskulcsom), még égetik a villanyt a folyosón (üveg az ajtóm felett), még elcsábulok egy beszélgetésre, ...
pedig nincs is bulikázás nálunk, csak kiszámíthatatlan a menetrendjük.

csupa olyanról kéne lemondani a jó cél érdekében, ami kell a lelkemnek.
nagyot kéne a körülöttem élőknek is változtatni. (konkrétan teljes életmódot.)

cukiéknak csendességre kell akkor váltani esténként legalább pár hétre (egyetemista bagolylányok), pedig még így is csak a csiszolódásnál jár a hármasunk...

a pasinak meg rá kéne állni a velemfekvésre/esti nappaliban tanulásra, míg én szó szerint aludni járnék hozzá, hát azt nem tudom, hogy csinálnánk... vagy nekem beérni heti egy, max két közös estével, mikor végre rendesen töltünk időt egymással?... azt meg mégis hogy?!


oké, ez egyszerűen kivitelezhetetlen. maradna a munkahelyváltás, de azt meg nem, hát épp most vesznek fel állandóra, és tavasz óta jó nekem itt, velük, még a szarpénz dilemma ellenére is...

(vegyük észre, hogy ha nyernék a lottón, lenne megint fitnessbérletem, sőt, konkrétan személyi edzőm, no meg vennék szekrényt... jó, lehet, hogy lakást vennék, de a lényeg, hogy nyernem kell a lottón, ha nem akarok újmunkát/másodállást, és akkor egész új dimenzióba kerül ez az egész.)

akkor viszont nem tudom. próbálkozom tovább, ahogy eddig? próbálkozom akkor, majd, valahogy. (akkor nem írok majd róla, mert uncsi.) esetleg csak kicsit kevesebbet alszom.

van ember, aki mindig eleget alszik? minden este időben fekszik?
időben fekszik és el is tud aludni?

mások ezt hogyan csinálják vajon?

volt nyűg, nincs nyűg

et voilà, ólmos fáradtság és hasfájás maradt, meg egy kis csajos hisztikézés... ezek a hideg, nyirkos, sötét idők nemigen jönnek be nekem, mennyivel könnyebb az élet napfényes melegben, szabadban...

a ritka posztolás azt is jelenti egyben, hogy csak ennyiszer van nagyobb nyűgöm - kiemelkedő boldogság sincs ugyan, se nagy kalandok, de igazi depi se. csak inkább befele fordultam, az uncsi magánélet felé.

az időt amúgy hasznosan szoktam tölteni: főzőcskézek, pakolok (képzeljétek, megtaláltam a legélhetőbb kupackonstrukciót, végre), karbantartok, kimosom a paplanom, a cipőim, igyekszem a csajok helyett is tisztán tartani a lakást (zh-hét, hökös majomkodások, szanaszét vannak - mondjuk az újcsaj mindig, az a kávét kiborítós, valamit mindig otthonfelejtős/elhagyós fajta), amitől most nem baleknak, hanem jófejnek érzem magam, mekkora különbség! ... a kamra valami csoda, tartósan tiszta, rendszerezett... (rájöttem, hogy pl van paradicsomos halam tarcsiban - a hal meg jó.) cukival igyekszünk felélni a fagyasztó tartalmát, hogy leolvaszthassuk és újra legyen hely...

apró, de annál komfortnövelőbb örömök.

ad hoc vettem helyes szilikon-formákat, már el is képzeltem, milyenek lesznek a kis pudingvirágok meg gyümis tetejű piskóták (finomak és mutatósak), sőt, a zselés joghurtot is fel fogom eleveníteni, azt régen imádtam... nem szeretem ugyan annyira a szilikont, de ezek nagyon beleillenek a képbe, remélem, használhatóak. kéne megint muffint is csinálni, előkeresem ahhoz is a formát majd anyáméknál.
(nagyon belelkesedtem a sikerült sütin.)

élvezem, hogy időben beérek dolgozni, de tényleg, persze rászoktam a metrózás előtti kvzásra. meg a zabkására, eddig a mézes-szőlős a kedvenc.

mécsest is gyújtottam végre, megadva magam a szobában kuksolásnak, és újra ideje van a piros làmpámnak meg a pihe-puha, bolyhos takaróknak.
sőt, megnéztem a Büszkeség és balítélet és a zombik című műremeket - ami tényleg a Büszkeség és balítélet basszus, csak zombis keretbe helyezve, hát behalok! szép ruhák, szép emberek, élőholtak... engem megvettek kilóra ezzel az abszurd, könnyed baromkodással. (idejét se tudom, mikor filmeztem egyedül...)

a pasival esténként egy deci vörösbor mellett elcsipegettük az anyáméktól kapott svájci sajtot (igazi sajt!!!), dumcsiztunk meg vitáztunk meg összebújva filmeztünk... (meg nagyokat szeretkeztünk, nyilván, csak én sokkal többet szeretnék, ugye, és csak az uccsó alkalom volt a nemolyan. pont azért bosszantó, mert újabban megy az aztaqrvaszex, mint a legelején, de megijedtem, hogy ez megint mi, mért, nemár, ne folytassuk a nyűglődést...
mindent most, egyben szeretnék 'megjavítani', vagyis felszámolni az összes problémát, amit korábban nem tudtunk... és kb csak ez maradt soron, mondjuk ez eléggé aggaszt.
aggaszt, mert szeretem a hülye fejét.
és félek, hogy megoldhatatlan.)

szanaszét röhögtük magunkat például a Sharknadón... hogy az mekkora egy szar! tudtam én, azért akartam végre látni, de ki gondolta, hogy tényleg ennyire... még csak megjátszani se akarja, hogy film. wow.

a Halloweenről azt hittük, valami gagyi zs lesz... hát nem. majdnem a szemem eltakarni is elfelejtettem, úgy meglepődtem... (és a Valami követ volt az első választása, elolvadok. csak én már láttam... de tudja ő, mi kell... ja, az a film szép. a képek, a hangulatfestés, a lassúsága... ajánlom figyelmetekbe a színvilágot is.)

a JFK-t vagy egy hétig néztük, azon muszáj figyelni, meg tényleg megmutatják a nyers mindent, bele a képedbe, de ment ugye mindig a témázás köztünk, meg a meló miatt is inkább felapróztuk.

a Macskafogónak szülinapja volt, alap, a Kontrollt ki kellett kapcsolni, mert túl későn adták, a meccseket szemüveg nélkül néztem, a pasi úgyis kommentálta...

mittudomén, volt még egy csomó.

ja, apukám kezelését föl kellett függeszteni, lett valami gebasz a fehérvérsejt számával, de nem aggódom annyira, a poloskákról meg mindig szegény mama jut eszembe - hogy ha nem hal meg, idén is sütögetné őket a konvektoron...

temetőbe járni mindig szeretek, de most nem tudom, milyen lesz.

csendes, szobába húzódós októbervég van néhány kisebb-nagyobb sétával, mostmár hiányoznak a mások is megint.

visszavonuló

ne haragudjatok, nem csinálok rendszert a kommentelt posztok süllyesztéséből, de amint megjött végre és lecsengett a vérmes ideg, elöntött az undor, hogy így kiadtam a dolgait.

szegény most semmivel se szolgált rá, no meg ilyen mocsok egy viselkedéssel aztán mire fel várom, hogy normális emberi kapcsolataim legyenek...

szóval a vélemény az, hogy ez szimpla étvágykülönbség és esélytelen javítani rajta, vettem.

hát, nem ezt szerettem volna hallani, az tény... hát akkor most emésztgetem.

kedvenc poénjaim

azt mondom, én itt már semmin nem lepődöm meg - pedig de, minden alkalommal,

ha azt hiszik, hogy simán besétálhatnak egy fegyveres őrséggel, kamerákkal biztosított területre, csak mert épp nyitva a kapu,
valamiért fenn van a sorompó,
nekik pisilniük kell,
vagy mert egyszer anno már jártak itt.

ha azt hiszik, attól, hogy nem látnak engem, én se látom őket. (imádok utánuk rohanni, hogy héló!)

ha azzal indokolják, hogy olyan érdekesnek tűnt kívülről, és még győzködnek is, hogy csak kicsit maradnának. (lehet időpontot kérni írásban, hivatalos úton, utána megbeszéljük.)

az meg a csúcswtf, hogy egyesek szerint egy ilyen helyen csakis dísznek állhatja útjukat a lezárt sorompó, és feszegethetik/átmászhatnak fölötte, alatta, mellette, anélkül, hogy mi csúnyán néznénk. (sokkal gyakoribb, mint gondolnánk...)


igen, emberek. így kell. hát hogy máshogy?

jó, tudom, ezerszer írtam már, de van, amit nem lehet megszokni, és hangulatfüggő, mennyit puffogok, mielőtt nevetni kezdek.

zanza

a tegnap amúgy végig fos volt, mindenki beleállt a másikba a melóban, pedig. hagyjuk is. viszont állítólag fölvesznek rendesen. (és blogolásra késztetett, jupié.)

egy ideje sikerül időben beérni.

múltkor végre eljutottam egy benti összrendezvényre is, búcsúztattuk az egyik nyugdíjba vonuló kolegát, akit imádok. lett belőle cukcsi videó, olyan jólesik, hogy nem csak külön hívtak, 2x, de ezt is megmutatták, mivel ugye nincs hozzáférésem a belső rendszerhez... csomó ember van itt, akit szeretek.

egy szimpi koleganővel többször kijutunk mostanában együtt dohányozni, azt is szeretem.

vasárnap végre sütöttem olyan sütit, ami ízlett. mondjuk a pasinál. otthon akartam, cuki fel is ajánlotta a meggyét, aztán rájöttünk, hogy hiába vállalom be a kézzel habverősdit, ha nincs miben. kell egy-két keverőtál, aztán jöhet egy szilvás meg a pasi kérésére aszalt gyümis is... (még nem adtam fel, hogy megszerzem az anyám-féle receptet, az ennél is jobb. no meg robotgép se ártana..)

a szekrények felhozatala nem akar összejönni, de akkor is meglesz. és tök jó, mert csomó mindent hazahaza vitethetek, meg pl a polifoamomat is fel (egy lépéssel közelebb a munkahelyi pilateshez), meg a mama-öröksége római tálat is, azt nagyon várom...

a szép pulcsik már elfogytak, mire pénzhez jutottam, de a zöld nacit begyűjtöttem. pulcsira még vadászok.

a pasi cukkerkodásai sokat melengetik a szivem,
például a padlizsánfiaskó után hozott nekem meglepiből ebédet, hogy ne kelljen végigszendvicseznem a napot,
vagy múltkor felhívott a meló vége előtt, hogy lenne-e kedvem nála aludni (tőle jöttem), sütne nekem palacsintát vacsira (sütött),
vagy mikor azzal fogadott, hogy kinézett estére egy horrort,
vagy mikor marasztalt, hogy de még kisérjem el anyukájához, van kölcsönkocsi, aztán kávézzunk egyet,
vagy mikor egy kétórás veszekedés végén feldobott a vállára és becipelt a szobába... egyemmeg. és ezekből így rengeteg...

mára is hívott, hogy majd ő kárpótol a tegnapért.

vettem hozzá egy hajszárítót, azóta sokkal komfortosabb.

reggel majdnem a lábam alá szaladt egy egér, a melóban a kapu előtt. sose làttam még ilyen tisztán, hosszan, közelről életemben, tök izgi élmény volt. (nem jött be, a pincében lakik valószínűleg...)

a varjak szorgosan dobálják a diót a tetőről...

az új virágom földje beszürkült, úgyhogy a kövi fizuból tényleg átültetés lesz. (amúgy jól van, csak kevesli a fényt, de azt én is...)

az erdő elképesztően gyönyörű. (note to myself: ha legközelebb a pasi feldobja, hogy elmehetnénk kicsit sétálni, gyanakodjak! vagy legalább vegyem észre, ha túracipőben, kesztyűben és sapkában indul...)

ettem egy isteni finom krémlevest sütőtökből, gyömbéres-mézes-chilisen - és egy ponton túl majdnem visszarókáztam a tányérba. ilyen se volt még. hogy ízlik, mégis rosszul leszek tőle... tisztára zavarbaejtő. szerintem életemben először látnám jogosnak, hogy csészében tálalják. sőt, erősen ajánlottnak, ha őszinte akarok lenni.

múltkor voltam otthonotthon, pont az utcánkban rendezvény volt, klassz kis délutáni progi, vegigmászkáltuk az egészet...

a nagymamám teljesen összekutyulódott már, tök random olyanokat mondott ebéd közben, hogy szóljunk xy-nak, hogy ő ma nem megy haza, meg hol van a kislány, ugye nem felejtettük kint... annyira szomorú, ijesztő, abszurd...
múltkor is fölkeltette apámat hajnalban, hogy keltse fel a hugomat, kalácsot kell sütniük. mikor apám nemet mondott, kérte, hogy akkor legalább szóljon neki, hogy törölgessék le a szekrények tetejét.

pms van. front. tökjó.

kishugom rájött, hogy mégse az akar lenni, aminek tanul.

cuki folyton ideges-morgós, mióta a meló miatt kimerült, de végre sikerült összehozni egy szokásos átdumcsizott estét... hiányzott.

ilyenek.

bevallom

az van, hogy már szerintem is tagadhatatlanul (újra) együtt vagyunk a pasival.

(ő már korábban állította, hogy van olyan, hogy 'mi', mások meg mégkorábban úgy kezeltek minket.)

ezért is tűntem el - az enerdzsi nagyrészét befele, a kettőnk dolgára fordítottam én is. az októbert ugyanis problémamegoldó egyezkedésekkel és vitázással töltöttük (és töltjük, hisz folyamatában zajlik), az sok idő és energia...

millió poszt sorakozik róla, mégse tudom kirakni őket. félelmetes, nem tudom, bízhatok-e, működhet-e, annak ellenére, hogy milliomegy változás és változtatás van. de be kell látnom: egy ponton túl hiába akarom ellazázni, a dinamika nem engedi. tök mindegy, mit mondok róla, ha egyszer a gyakorlatban az együtt és a cukiskodás dominál...

csak óvatosan

előre szólok, hogy ma van valami a levegőben: nyűgösek és türelmetlenek és feszültek az emberek.

én spec már most a bőgés határán állok, annyira seggfejek, ójeee...