az idő csak rohan

annyi minden van, és közben a fontos nagy látványos dolgokban annyira nincs semmi, az idő meg csak rohan és nem tudom utolérni magam, és nem találok kapacitást még átgondolni, megfogalmazni próbálni, bepötyögni se ...

lesérült ugye a lábam...

kinlódtam vele...

rendszert váltottunk...

dolgoztam felfele...

végre van értelme a közélettel foglalkozni, teszem is én is...

kapaszkodni törekedtem visszafele kitartóan oda, ahol a nagy szétesés előtt voltam...

továbbra is barizgattam emberekkel, társasoztam, nemrég végre újra tekertem, majd kirándultam is...

rendületlen próbáltam rendezni a lakást...

kálváriát jártam a sportruha-vásárlással...

kínkeserves ffihiányomban abszolút nemjó szükségmegoldásokkal éltem.

szenvedek tőle. a hiányoktól viszont jobban, sehogy se jó, utálom.

sok mélypontom volt, azokból különösen, hogy "nemmegy", meg hogy sehol senki, és de hogy engem amúgy sem lehet szeretni, még én magam se tudom elfogadni-elviselni magam.. (és így aztán meg biztos nem vagyok méltó, és ... blablabla.)

amint kicsit újraindult a lábam (már majdnem) rendes használata, egyből kezdett visszaállni az is jobban, hogy működöm... őrület, mennyire tényleg szükségem van a biciklizésre és szabadban levésre-menésre, de a testem még most se tudja lekövetni a mértéket.

sajnos lehet, hogy épp most rontottam el megint, mert tegnapelőtt véletlenül letekertem 80+ (a gemini szerint egészen pontosan 96) km-t... (absolute personal record! 20 kör, míg korábban 14 volt a leg, az is a sérülésem előtt.) majd tegnap még rátekertem 2 órát, mert az időjárás megengedte, és mert iszonyat kellett...

erre amúgy elmondhatatlanul büszke vagyok.

napok óta van egy legyem, halálba idegel, hogy a világért nem akarja elhagyni a lakást...

esik.

ez most random skicc lett köbö. nyilván ezer más dolog is volt. igyekszem visszatérni, mindenhogyan, mindenhova.