kedvesuniverzum

tegnap napközben egyszercsak felbukkant a biciklis srác a csetemben, hogy üljünk be valahova. már nem is mondom, annyira abszurd, de egész délelőtt a pasikon, a pasikhoz való viszonyulásomon, és legfőképp azon matekoztam fejben, hogy nemigaz, hogy ez így vele ennyi volt, olyan dühös vagyok rá, meg az életre emiatt...

anno is volt egy férfi, meséltem már ezerszer, akit annyira éreztem, akivel "összerezegtünk" folyton, bele voltam zuhanva és hosszú éveken át "zavargott" visszatérően ez a dolgunk, meg viszonyunk is volt, de úgy, hogy a tényleges tevőleges szex egy kezemen megszámolható szerintem.

ezek az ilyen igazából beteljesületlen, de intenzív izék nagyon furák.

na, ugye mivel máskor mindig hajtogatta, hogy ő nem fog velem időt tölteni, beülni valahova dumcsizni, pláne fényes nappal, ill hát eleg csunya veget "értünk" úgymond, kiv voltam, hogy akar ő ebből kihozni bármit. meg a hiányzó kaland és energiák. meg tökéletesen beilleszthető is volt a napomba pont. stb. nyilván rábólintottam.

benne volt, hogy szokásosan nem érkezik meg, de jött, limonádéztunk ott, ahol akartam, dumáltunk, ... a búcsúzásig azt is hittem, jól kézben tartom én ezt a dolgot.

a társasos srác is kérdőjel nélkül lepattant rólam a kibékülésünk óta, amikor időnként próbálkozott... megy ez nekem.

aha, persze. meghúzgáltam kicsit az oroszlán bajszát, az meg tudta onnantól, mit hogyan.

kellett erőszakoskodnia kicsit, de tökéletesen felmérte, mi fog nekem beleférni és hogyan.

borzasztóan felkavart ez így megint, mert iszonyat hozza a mindent is, de meg lett szakitva a dolog a tulajbácsi által, és nem jött vissza már befejezni az én részemet, mondván "fáradt" .. ami számomra kib nagy wtf volt, mert egyértelműen kommunikálódott, hogy nekem ez most mennyire fontos, ésss tudtam, mit csinál, meg máskor ill másokkal hogyan számít a fáradtsága, és hogy csak annak volt a függvénye, mennyire érdekli.

szóval jól meg vagyok sértődve, of course, nem mintha számitana. ill hát annyiban számit, hogy minek szexelni olyannal, aki nem priorizálja ugyanúgy a kölcsönösséget, miután belöle már kimentek a hormonok. 

jussak el addig, hogy tényleg mindenki le legyen ejtve, aki így áll hozzá... de hát  .. szörnyű, mennyire kontrollálhatatlanul tudnak az érzetek mozgatni - a "csak hadd érezzem kicsit megint azt, amit, mindegy milyen áron", kb.

pláne, hogy orgazmust tudok magamnak csinálni, akárhányat, konkrétan, olyan érzeteket viszont nem.

[#legfőbbprobléma, szerintem.]

csak hát így, hogy csak néha random visszajár(na, járt, járt volna) használni, not so funny, you know. kéne találni mást, más módot, bosszantó, hogy nem lehet. de persze most aztán, a fiú óta pláne nincs ilyesmire mód, se kapacitás.

feltöltötte viszont még így is az bizonyos lemerült aksit... mondjuk már a puszta veletalálkozás is feltöltötte volna, ő mindent is megtestesít ill behúz, ami engem mozgatni tud, még flörtizés nélkül is, tudjuk jól.

ugyanakkor olyannyira megborított és kilenditett ez a történés, ill hát a dolog intenzitása, 

hogy ugye elinditott egy belső lavinát és hirtelen egy csomó mindenre rájöttem.

egyrészt, hogy tökre egyszerre van bennem, hogy rendes nő akarok lenni, aki nem csinál ilyeneket, hogy becsüljenek és tiszteljenek - meg hogy de, nagyonis ezt akarom csinálni,

és hogy azt is akarom, hogy tepernie kelljen (és teperjen is, amit nem szokott, és ez már kb annak számított tőle, de hogy ne így) meg lássa, hogy velem nem lehet akárhogy bánni - meg paralell azt is, hogy azonnal érezhessem, amit szeretnék, mindegy, mi a későbbi ára.

ezek ugye némileg ütik egymást, haha. 

pláne vele meg aztán teljesen veszett fejsze nyele már ez, és elvileg ezt tudom is. 

most mondjuk pont tényszerűen lett volna esély egy "szép" lezárásra, ahonnan megkapom ezt a lelki elégtételt, amikoris határt húzok és már nem megyek bele, annyira ügyesen tartottam, hogy egész a végéig már érezhetően el is engedte a dolgot, amúgy... pont, mint mikor a társasos srácnak is leesett, hogy itten kérem nem lesz mostmár semmi olyan ...  

mígnem ott a végén azért rápróbált mégegyszer, és én nagy bátran túl közel mentem, meg belebegtettem egy kis női energiát, és onnantól már csúszott át hozzá a kontroll, aztán heló volt.

(persze, miért is ne mutatnám meg neki azt a híres biciklimet végre élőben is, hogyne, hisz már nem a lakásban tartom... aha.)

amúgy meg klasszikusan hozza a kis hazudozós, csak az akarás hevében jövő duruzsolást, most legalább észrevettem - amiről már menet közben is tudod, hogy ugyanmár, de olyan jól esik hallani... dehogy fog ő velem bringázgatni, dehogy fog ő most a képben maradni, dehogy leszek most fontosabb, mint eddig... meg pontosan tudja, milyen bók, milyen folyamatos dicséret pörgeti a dolgokat. ... teljesen sztereotip. esss mégis működött.

na mindegy.

arra is rájöttem, milyen felszínesen, félreérthetően mesélek sokx, ha nem figyelek oda. 

ő is most azt hiszi, igazábol azert nem strandolok ezen a nyáron pl, mert nincs kivel. azért vagyok magányos, mert objektive nincsenek emberek, akikkel.

közben sokx nem is azért vagyok egyedül, programtalanul, mert konkrétan ne lenne kikkel dolgokat csinálni, hanem mert a legtöbb ember megint inkább csak fáraszt, nem pedig tölt, és így nem lépi át annyira az ingerküszöbömet, hogy szívesen.

ill időszakosan nincs kapacitás utána menni, beleállni.

meg ugye az is, hogy hiába van bennem általánosan a konstans mehetnék, vágy, hogy új dolgokat éljek meg, inkább megint a csukott szemmel is ismert helyeken magamban elszüttyögés, befele figyelés "nyer".

na és persze a mostani pechszéria - hogy ami lenne és jó lenne, az meg vismajorok, betegségek, satöbbik miatt lemondódik, elmarad.

az van, hogy hiába volna annyira szükségem az emberekkel levésre és menésre, kedvem az nincsen hozzájuk, mármint legtöbbjükhöz.

akikhez bármikor, ilyenkor is lenne, na, azok meg nem elérhetőek, nem érnek rá.

vagy pl olyanok, mint ez a srác, aki abszolút átlépné az ingerküszöbömet, de neki meg én nem.

hát így.

ezek.