bővebben

eleve a haláleset, a temetés. megvisel önmagában is, de ráadásul megbolygat mindenféle olyat, amihez most nagyon nem óhajtottam volna nyúlni. mondjuk úgy, nincs kapacitás most még ezekkel is megküzdeni..

aztán apám. hát nyilván most, egyből a temetés utáni napon kellett kibuknia, hogy perszehogy qrvanagy gáz van, csak titkolták anyámmal, amíg csak tudták.

(mert ugye nem szedi a gyógyszert, ami múltkor visszahozta a valóságba. és ez mindkettejük szerint jobb volt így - aha. szóval láttuk jönni, pontosan tudtuk, hogy várható, csak nem tudtunk tenni semmit, és most túl hirtelen és kontrasztosan történnek a dolgok.)

apám olyan remek állapotban van, hogy bár anyám küldené már mégis orvoshoz, nem partner (surprise), 

másrészt kiderült, hogy magánban már nem is vállalják így, ellenben javasolják a kórházat.

még előtte a háta mögött megfut a család egy kört az eddigi orvosánál, hogy ne kelljen.

de apám mostmár állitólag minden este balhézik, és előfordulhat, hogy konkrétan embereket követ, hogy megtudja, hol laknak.

aztán az is van, hogy brutális a magány és az elveszettség, amit szinte konstans érzek, amikor épp nem kapcsolódom másokhoz. (és sokszor akkor is, ha igen.)

a héten ráadásul pont nem sikerült elégséges irl szociális életet összehozni,

és mellesleg a férfienergiákból meg pláne xtrém hiány van, pont ezekben a kifejezetten durván sóvár és szükséget szenvedős napokban, mikor a középidőm is köszöni szépen, de magára rántana egy bármilyen hozzámnyúlni hajlandó* szóbajöhető idegent is akár, csak érezzen végre valamit,

de persze senki és semmi a láthatáron, még egy valid összemosolygás se adatott kb,

és a chatek is pont behaltak, amik egy kis flörtöt, szórakozást, szívdobogást adhatnának.

vagy hát a srác, az megfájdította a szivem-önérzetem újra éppen, és abszolút magamat hibáztatom, hogy ennyire ebbe a nemtisztelős nonchalant izébe fordult a dolog... és ez a mardosó önvád se jó.

a társasos sráccal meg tisztázódott, hogy nem fog ölelgetni, mert ő nem olyan, aki szívesen bújik csak úgy, szóval abból élek, amikor játék közben egymás kezébe adunk valamit és összeér (ott tartanak a hiányaim, hogy ezt is detektálom, igen) - de a héten ő se volt,

meg abból, amikor a volt munkatárs barim megölel, de annak meg nem tetszik a felhangja, meg amúgy is hétfői sztori a legfrissebb, hol van az már ... 

és iszonyú kétségbeesettnek és kiszolgáltatottnak érzem magam, aki már nem bír türelmesen ülni a diszkomfortjával... (vagyis inkább szenvedésével, mert a diszkomfort túl finom szó...)

((*ilyen "értékesnek" látom jelenleg magam, a testem, a hozzámférést, igen. megint.

és van ez az "aranyszabály", hogy csak azt fogják értékelni, amiért dolgozniuk kell, csak az marad érdekes, amit nem kaphatnak csak úgy meg, de dolgoztatni meg csak azért lehet őket, amire van érdeklődésük - szóval ha nincs senkinek, teljesen mindegy, mit csinálsz, abból nem lesz még bőrkontakt se. 

tudom, ne legyek kiéhezett - de hogyan ne. nem is aktuális, nem is kéne ennyire számítson, de mégis, látjátok, na, és dolgozom én rajta, meg tudok az eszemmel sokmindent, de most nem állunk jól.

és ugye, nezzük praktikusan, épp nem tudok vonzó lenni, cup of sunshine, magabiztos, ... kb nincs mit felkínálnom most. nyüszítő hiányaim viszont vannak... így ez csak egy lefele tartó, önmegerősìtő spirál. semmire se tartom én se magam, de hát nem találok hozzá kapaszkodót... 

és akkor megjelennek a huszonéves szexi csajok, akiket még én is megnézek, de nagyon, és onnantól veszett fejsze nyele a  tűzoltás is.

pedig nekem most lenne rá szükségem, értelemszerűen, mert amikor jobban vagyok, jobban is bírom ezt is azért...))

emellett xtra sok pénzt kidobtam az ablakon ételre-italra, hogy jobb legyen, de most az se hat, 

sőt, az orgazmusok se (legutóbb már konkrétan teljesen eltűnt megint minden érzés belőle), 

véletlenül legyantáztattam magam ott is, ahol nem akartam, meg szintén véletlenül aranyáron a karom, amit meg otthon én is meg tudtam volna pedig csinálni,

és még a pizza se volt finom, amit a lelkemnek vacsira vettem, ellenben qrvára fokhagymás volt teljesen indokolatlanul,

meg az idő is szarcsi-foscsi ugye,

és vizet se sikerült a héten jól inni,

szóval úgy általában se akarnak jól elsülni nagyrészt a dolgok,

és nagyon-nagyon hiányzik mostmár a pszichológus az életemből,

miközben egyre jobban triggerel, ami történt a legutóbbival (ez a ghostolás, ez azért kemény), egyre jobban csapódik le és adódik hozzá a mindenhez,

ésss szóval egyre fogyok el és süllyedek, minden igyekezetem ellenére, az van.

#mélypont - mondjuk mélypontnak, mert muszáj hinnem, hogy kimászom ebből is, na.

[lábjegyzet - normál pillanataimban tudom, hogy nem a férfimegerősítéseken múlik az értékem, kvázi létezésem, és nem tőlük kéne származtatni a biztonságérzetet se - de hogy értsük jól: most szarul vagyok, és így hiába.

olyan szarul vagyok, hogy szégyellem magam amiatt is, amit ide leírtam, minden miatt, amit érzek, és a világ összes könnyét elsírtam már kb, ezek miatt is, de semmivel sem gyűlölöm magam kevésbé mégse, aktuálisan.]