struggles

egész egyértelműen gondom van a tennivalók tevésével, kiemelten azokkal, amik ugyan musthave-ek, de valaminek utána kéne nézni hozzá, ilyesfajta mentális erőfeszítést igényelnének.

teljesen a sikitófrász határán vagyok, amiért a tulajbácsi nem intézi a tűzhelyet, és azt mondta, ha én találok valamit, ami megfelel a követelményeknek, küldjem át. egy hétbe telt körbekérdezni plusz kiguglizni és megírni róla az e-mailt.

erre semmi se nem jó neki, ő nem azt a szállitási díjat látja, meg nincs fenn árukeresőn, meg nem veszi fel az emag a telefont  meg... nem érti. és hogy nekem kéne elmagyaráznom neki,

amihez utána kéne néznem, de hogy rendesen értelmezve, nem csak ilyen felszínesen, hogy ezt dobta ki a gugli, meg ezt írja ki, ha a kosárba teszem.. ésss nem bírok.

nem bírok foglalkozni ezzel, odakoncentrálni, rávenni az agyam, hogy hajlandó legyen mélységeiben.

és csak dühös vagyok, folyton, hogy eltelt fél év, ez beköltözési feltétel volt, papírt írtunk róla, 

ne nekem kelljen már megoldani,

nekem ne legyen már dolgom vele...

a másik meg a biciklilakat, hogy el akarok állni a vásárlástól, de ahhoz alaposan át kell bogarászni, pontosan mit hogy kell, meg kitölteni valami űrlapokat,

és nem birom egyszerűen rávenni az agyam,

és ma van a határidő,

de hogy így képtelen felfogni-megugrani, csak bámulja a weboldalt, és nem talalja,  nem érti, nem látja. túl nehéz, túl melós, túl ... pedig tuti nem.

és nem tudom, hogyan lett 3 óra, ma még csak kvztam és hazajöttem a társasos sráctól (majd máskor elmondom) és bóklásztam a sinsayben, de nem tudtam figyelni és nem emlékeztem, mit akartam ott vagy egyáltalán a plázában és itthon csak cseteltem és az új randim után sóhajtoztam (szintén majd maskor elmondom) és vidiket néztem és híreket olvastam és elmosogattam és ettem és elpakoltam a száritókról és válaszoltam a bácsinak és csak feküdtem az ágyon kb ... 

mióta ilyen meleg van, folyton csak feküdnék az ágyon, mikor épp nem odakint vagyok.

és itthon iszonyú redva és káosz van, minden szanaszét, de nulla erő, hogy nekiálljak, pedig annyira akarom már, hogy meglegyen... nem is tudom, hogyan kéne, túl sok lépésből áll és túl sok idő és hol kezdjem meg mi fér bele, 

de hát intézni kéne azt az elállást, 

meg nagyon átgondolatlanul belementem, hogy elhozok valamit a társasos srácnak és ma este visszamegyek megint, mert most ér rá játszani a héten (előre gondolkodott, woww), és akarok-e, és hát most akarok, és akkor elviszem, 

meg túrafüzet, amit hetek óta nem bírok megvenni, meg ugye a lakatok, de ahhoz előbb az űrlapok, ...

és amúgy is, lehet, rossz döntés,

mért segítek én ebben a társasosnak, azok után, csak mert épp megint közelségvibe van (szex nélkül, de akkoris) - persze, tudom, mert azt hittem, dolgom tud lenni nekem is ott, de már rájöttem, hogy nem,

és mért megyek ma is ahelyett, hogy a fiúval randiznék?? de és ha ma már elrontja a vibe-ot?! most olyan jó volt, kerek, lepattintottam a próbálkozását, és minden normálisan zajlott, ...

amúgy nem baj, ha az új randim-fiúval húzom még, igazából nem akarom, hogy eltűnjön, amint a bugyimba ér, de közben már igen nehezen tűrtőztetem magam, és aztán sajni valószínű, eltűnik, pedig ez most olyan jó...

az se baj, hogy redva van, mert így nem hozom ide, mert nem vállalható még nekem se,

de közben megy a matek, hogy ezek igy nem jók,

engem valaki szeretgessen már meg végre, hát fizikai fájdalmaim vannak a hiányaimtól, 

és napok óta falkaparó középidőm, kombózva ezzel a rengeteg csodás csókolózással...

de közben megy a fejemben, hogy nem kéne, pedig megint lassan kinő a gyantázott rész, sose látja senki, mikor szép, 

de igazából a sorrend se jó, semelyik teendőé és progié, egy naaagy káosz a fejemben minden.

addig itthon nem csinálok semmit, míg menni kell később valahova, meg tudom, hogy van más dolgom, meg fogalmam sincs, mi mennyi idő lesz,

és lassan már kifutok amúgyis az emlegetett időből, mindennel, mert fürdeni, hajatmosni, szőrteleníteni is kell,

aztán lassan (gyorsan) indulni,

tessék, azt is elb.csiztam, hogy ne csucsidőben, a tömeggel közlekedjek, pedig utálom,

de és már megint nem tudom azt se, mit vegyek fel, vajon milyen idő lesz, vajon mit ne használjak el a többi nap miatt előre,

vizet is ittam-e,

agyam is megbuggyant, olyan meleg van itt nálam mostanra konstans,

ú, nem írtam az orvosnak se, az pedig xtrém fontos,

attól amugyis máris stresszizzadok ...

ja, hogy amúgy deostiftet akartam venni, meg a pénzt betenni a kártyára, meg felváltani, amit nem, ajj...

ó, és mikor fogok vacsizni egyáltalán meg hol,

...,

..

és akkor hányra is vagyok áthívva??

tök nem látom át a dolgokat, csak ketyegnek bennem, amikről úgy érzem, a legsürgetőbbek,

és aaaa, mit hogy kéne és jajj.

....

ó, igen: és ez egy sokkal összeszedettebb nap, mint az elmúlt mondjuk másfél hét bármelyike (amit épp nem konkrét kötöttpályás történés töltött ki, hanem nekem kellett valahogy foglalkozni a dolgokkal), mert csomó prior teendőt legalább látok, rá tudok zoomolni a fejemben kavargó sűrű gondolatfelhőben, és saccperkb tudom, mik az opciók, mi a lehetséges menetük, ilyenek.

az élet adta, az élet elvette... vagy fordítva

how funny már, hogy a szerda délutánt végigbőgtem a két srác miatt (ill hát amúgy nem, valójában az életem miatt bőgtem, ők az utolsó csepp voltak épp),

erre másnap este ketten is elkèrték az elérhetőségem.

haha.

pedig ilyen nem szokott velem történni.

mondjuk azért volt, mert szégyentelenül szemeztem velük. 

jó, hát az egyikkel nem most, hanem még koraáprilisban. 

(pontosan tudni, hol és melyik napon, mert nagy családi banzáj utáni délután volt...) akkor nem jött oda, pedig nagyon, nagyon szerettem volna... 

ám most, teljesen random elmentem mellette az utcán, és egymásra ismertünk, sőt, megörültünk egymásnak, mintha jó ismerősök lennénk -  konkrétan felpattant s odajött, majd leültetett magához (épp vacsizott) míg vártam unokatesómat,

s aztán végülis elkérte a számom, hogy majd egyszer elhív kutyával csatangolni.

(mondjuk azóta nem keresett, de nem ez a lényeg a sztoriban...)

még azt is mondta, hogy egyszer májusban látott a szigeten, csak le akarta futni a kört, mielőtt odajön és már nem voltam ott.

hát gondolhatjátok, milyen jól esett, hogy így emlékezve van rám... a csorba kis önértékelésemmel-önképemmel...

a másikat, azt meg szemérmetlenül megbámultam a villamoson. csinosnak éreztem magam az outfitemben-hajammal, a szempillám is ki volt festve (gyakorlom), egy gintonik is bennem volt... s hát egyszerűen csak tetszett és elkezdtem flörtölni, az érzés kedvéért.

gondolta a franc, hogy végül odajön. (már azt se, hogy viszonozza...)

(nagyon izgi volt, tudjátok.. én már pont leszállni készültem, mikoris mozdult, és kicsit nem lehetett eldönteni, hogy most akkor ő is száll, vagy felém indult és mi lesz...

jól meglepett, hogy bemutatkozni jött, s megmondani, hogy majd valamikor elhív sétálni...)

na, ő másnap írt is, meg aztán followupolta a kirándulásomat,

és tegnap már megpróbált találkozni, de nem értem rá... (de amúgy ez a randomság annyira nem is tetszett - örökké ez a nyusziakalapból érzésem van tőle, holott amugy pont ugyanilyen random vagyok én is.)

csak azt nem tudom, hogyan ne számítson, mert hát olyan "üres" az életem, s annyira magányos és elveszett vagyok még mindig, hogy nehezen tudom hozni azt a careless hozzáállást, amit igényel a dolog... ezen még dolgozunk.

gyakorlásnak, tanulókörnek viszont biztos jó.

(a túrán is végülis elkértem egy random csaj elerhetőségét - pusholom, hogy nyissak random emberek felé, mert sajnos ha nem probálkozom, magától semmi nincs. pedig lehetne, mert utálom ezt, haha...)

az is a tanulság, hogy sokkal többször visszanézve, jóval tovább s kitartóbban kell a másikat nézni, s pláne bátran bele a tekintetébe, meg bazsalyogni rá, mint ahogy komfortos. tényleg.

de a nőiségemet kicsit "megdobta", hogy hát van még remény, van még hatás... az önbizalmam, az csak egy futó peeket mutatott, aztán rászorongtam, oc, nem is én lennék... de legalább lesz mihez visszanyúlni.

a szivem (s az egóm) viszont így is fáj, futnak a gyászaim kompletten az életem miatt - nem, tökre nem szeparálodnak el, van egy befoghatatlan nagy kép, ami kusza szövevénye a mindennek, és az egész azonnal be van aktiválva tulajdonképpen, ha valahol valami "hozzáér"...

a családomnál vagyok amúgy épp, s hát nagyon nehéz.

elképesztő fáradtság ül rajtam, mi lesz így, ha még dolgozni is fogok mellé. (emlékszem. sírás határán álló nonstop "túlsokaminden", hisz már most is az van.)

#workinprogress, akárhogy unom is, akármennyire semmi látszatja.

de hogy juhú, fiúk, juhú, észrevesznek még azért...

és a folytatása:

no hát, én annyira próbáltam, de azóta nagyjából minden is elbaszódott, konkrétan.

(nem, a cigi nem! halleluja.)

(de lekopogom, mert szarul vagyok.)

még olyan screenshotom is van, ahol a 2 férfi, akit ugye férfiként és szexuálisan érzékelek az életemben, egyszerre "szakít" velem.

az egyikkel épp vonalban voltunk és azt taglalta, hogy békülés ide vagy oda, mindenképp over az ottalvásoknak meg a heti több talnak és visszatérünk a sima átmenős-játszós-hazamenős neutrális barizós viszonyuláshoz (ami köztünk sose volt még igazából, mert literally mindig pizsipartiztunk, még fixen törcsim is volt az övé mellett a fürdőben és megvoltak a kedvenc pizsipólóim, stb),

míg a másik pont megírta, hogy nincs kapacitása rám és kb szép életet.

már este kicsináltak igazából,

és amúgyis egy ideje kivagyok magamtól, hogy nem bírom működésre bírni az agyam és csinálni a dolgokat, amiket kell,

át lehetett venni a biciklilakatjaimat és szerintem nem lettek jók mégse, így befrusztrálódtam, hogy továbbra se találom a magam megoldását, pedig nem olyan bonyi ez, wtf,

és durván pms-em volt,

meg xtrém szeretgetéshiányom,

éssss nagyon-nagyon magányos is vagyok, meg napok óta teljesen egyedül, semmilyen tal nem jön össze és nulla progi van tervben,

meg sokx érzem, hogy egyedül nem tudok megoldani a dolgokat, amiket kapcsolatban nem is nekem kellett, így nem volt baj, és ez is milyen már,...

na és elmentem kocsmázni kínomban, és egy pohár sör is elég volt, hogy bebaszcsizva kiakadjak a fiúkra, akikre amúgy volt okom kiakadni, csak talán nem így kellett volna lekommunikálni.

az rossz volt, hogy úgy felb.tam magam, hogy meg akartam inni egy rövidet végső elkeseredésemben,

de lekéstem a pultzárást,

az jó volt, hogy viszont ott ült két cuki srác, és az egyik átöntött a söréből meg dumálni kezdtünk és aztán továbbmentünk együtt még máshova és nevettünk sokat meg minden,

az rossz volt, hogy egyrészt túl sok sört ittunk és én nem bírom, másrészt miután már csak ketten maradtunk az egyikükkel, nem teljesen szándékoltan, de végül behívtam, mikor már ott voltunk felém...

de hogy végül mégse volt semmi, mert bár helyes volt, de nem az esetem, nem vonzódtam, hiába smárolgattunk az úton, és úgy éreztem, utána csak rosszabb lenne tőle ... csak triggerelte volna, hogy senki olyannak nem kellek, aki nekem kéne, meg hát lásd az aktuálisan a szívem fájdító 2 fiú, akikkel meghalok kb a kapcsolódásért... (ő meg abszolút okén fogadta, hogy inkább ne.)

szóval ez végülis jó volt, ha nehéz is a hiányaim miatt.

belehaltam, hogy emiatt viszont nem is bújtam, de megálltam, ez ilyen vegyes.

kalandozni, enni, mindenféle random népekkel vibe-olni is jó volt együtt.

de hogy reggelre megjött, és rosszullevős másnaposan meg attól haldokolva ott fetrengeni az ágyamban se mellette, se egyedül nem...

és utána kb az egész nap sem...

ráadásul ilyen faszságok is voltak, hogy 254 gyerek rendelt már addigra, mire nagynehezen elvonszoltam magam kvért... mehettem el pluszban a másik helyre, mikor alig éltem ... ott meg először kisebbet adtak, aztán kiderült, hogy nem passzol a hozzá való tető ... meg hogy beteg a barista... 

és mivel a héten már több ilyesmi "sokxosan idegesítően meg rosszul alakul minden" trip is volt, pókok rajtam a brutál pókiszonyommal, kinyúlt a kedvenc nyári ruhám gumija, meg amit el tudunk képzelni, nagy dózisban, ... szóval nehezen viseltem már őket.

meg amúgyis mik ezek a tizenplusz hőmérséklet változások ilyen gyors egymásutánban, fájt tőle a fejem rendesen ... mar nagyon elegem volt.

na és aztán igy minderre jöttek rá a "szakítások", és lett heló tényleg.

órákat zokogtam.

nagyjából össze lettem vakarva, segítséggel, (nagyon örökhála!)

de hát fú.

mért ilyen nehéz ez. és mért kell érezni, amikor fájnak a dolgok... meg mért ennyire.

és mi a fenét kezdjek magammal ennyire egyedül, amikor megzakkanok tőle...

helyzet - tegnap még (töredék)

kicsit tekertem tegnap is meg ma is a szigeten, csak az érzés kedvéért, na meg hogy szokjam...

mostanra már mindenem is fáj, konkrétan.

nomeg komplett életveszély vagyok mások közt (még?), úgy érzem. 

de hát senkinek sincs jobb ötlete, mint hogy csináljam és majd belejövök, szóval ... nemtom, igyekszem. figyelek, tanulok...

vicces, hogy mikor rápörögtem a lakat-választásra, minden letett biciklit elkezdtem megmustrálni ... aztán azóta már mást is nézek rajtuk ... hogy van felrögzítve a csomagtartó ... hova megy a támasztó... hogy néz ki egy nem lekoszlott hasonformájú bringa ...

lassan azt fogják hinni a környéken, azt nézem, melyiket lehet vinni, annyira. (de még senki nem szólt érte...)

nagyon nehezemre esett dűlőre jutni amúgy lezáró-kérdésben - neha az agyam teljesen rápörög egy témára, és 

ja, hát most jut eszembe, hogy

posztoltam én már hasonlóról korábban is...

meg amúgy ha megnézem a blogot, egyből ott a skin is, már ezer évvel ezelőttről ... szóval.

régi jól bevált, újra meg újra felfedezett, de végül eddig soha stabilan be nem épülő megoldás ez, mindenre is, ami fáj - kivéve persze a vakbélgyulladást meg hasonló fizikai jókat.

[note to myself: és nem, nem A srác miatt lelkesedek, aki nagy bringás - már a gaslightingolós önkétségbevonást se értem, pláne, hogy mind2 ex is az volt valamennyire, meg az egyik nagy szerelem-viszonyom is, de sose segitett egyik se, hogy jobban bevonódjak... hanem ez még nagyon régről, még életem első, vidéki évtizedeiből jövő tapasztalati, saját, belső imádomság.]

és akkor rájöttem

hogy ha már egy komplett zokogós, összeomlós tripben vagyok, fel-alá járkálva a lakásban, hogy fogalmam sincs, mi bajom, de már annyira brutál rossz, hogy belepusztulok, és legszívesebben lemarnám a bőröm a diszkomforttól és nemtudommitől,

akkor se az estét nem kell megvárni, hogy elmúljon a tűző nap és tömeg,

se azt, hogy legyen végre lezáróm (aminél mellesleg beállt a nyomorult döntési paralízis, pedig megvan az a 3 befutó 5let),

hanem el kell indulni a bringámon bele a világba és tádááámmm - újra rendben leszek.

lábjegyzetek:

... arra nem jöttem rá, hogy a mozgás és-vagy a kaland volt-e, ami hatott.

... és amúgy én a városban nem bringázom, mert félek, ügyetlen is vagyok így évtizedes kihagyások után, meg nem is ismerem a kreszt. 

... se tűző napon, mert folyton leégek, mert elfelejtem időben újrakenni magam, se emberek közt, mert rossz a hirtelen helyzetfelismerő képességem. 

... nomeg - és ez a legfontosabb: nem mozgok, mert minden, ami testmozgás, olyan elszánást és tervezettséget (és úgy általában többlépéses mentális befektetést) igényel, ami bennem nincs meg.

kivéve ez most - mert csak letöröltem a könnyeimet, átöltöztem, lekentem magam naptejjel, megfogtam a biciklimet és rácsorogtam egy bringaútra a szomszéd sarkon. aztán kicsit elnéztem még erre meg arra is, és hopp, már (nekem) messze is voltam.

... meg mikor már nyakig benne voltam, véletlen sorra megpusholtam egy csomó határomat, óriási sikerelményekkel.

viszont: pont a visszainduláskor írt egy babás barátnőm is, hogy spontán tal? és szépen odaértem, és az is nagyon feltöltős volt - szóval lehet, ezzel együtt hatott igazából, tulajdonképp nem tudom. de ... de már addigra oké voltam, szóval szerintem nem.

de hogy megeszem a kalapom, hogy lehet, ez (is), ami kell a nemmegpusztulásomhoz!

ma van

a 15. nap!

azaz 2 hét a kritikus 3-ból már pipa. meg amúgyis: juhú.