érzelmek, működések (tldr, durván)

meg is ijedtem, hogy az érzelmi amplitúdót gondnak tekintjük és némileg le akarjuk csendesíteni ... mert őszintén, kevés dolog van, amit igazán tudok szeretni magamban, de ez a "mindent érzek és ennyire", ez pont az egyik, ha nem a fő.

imádok mindent is érezni. kb ettől van értelme az életnek. igazából arra jutottam, hogy ez nagyon is önazonos, hiteles - és hogy normális megélni azt, amiben épp vagyok. 

oké, lehet, az egy speciális helyzet, hogy random egymásután ezer dologban vagyok, ami kívülről esetleg inadekvátnak tűnik - de hát nekem, belülről nem az...

minden logikus.

mindig, ha rosszul vagyok, ha van valami bajom, amit nem értek, utólag rájövök, hogy nagyonis volt oka, és tökre adekvát volt, csak nem jöttem rá, hogy az.

és én ezt nem akarom elveszíteni.

(sőt, annyi éven át volt a fő narratíva, hogy tuti túlreagálom, hogy a (másikdiagom) szerint nem a jelenre reagálok, nem adekvátan, beleképzelek meg vetítek, ... de őszintén? a nagy tanulság, amit az utóbbi években a történésekből leszűrtem, tényleg az, hogy nagyon is okék az érzelmi reakcióim. 

sokkal inkább az lett volna a fő harci feladat, hogy megtanuljam nem megkérdőjelezni a saját belső iránytűmet ezekkel kapcsolatban, és minél hamarabb rájönni, mit miért érzek, meg validálni azokat.)

az persze más kérdés, hogy ezeket hogyan és mennyire fejezem ki.

amúgy is, egyrészt már hazafele elszégyelltem magam, hogy mi van, ha csak félrevezetem a pszit, mert túl sok adhd-s reelz vidit néztem, és ez ilyen megjátszott-felvett viselkedés, vagy csak pont anyáméktól jöttem, és gyerek sémamódban voltam, vagy vagy... 

de közben egy ideje motoszkál bennem egy gyanú (ami amúgy elég ijesztő) - hogy mi van, ha én igazából ilyen kusza-káoszos túlgyors-túlsok vagyok, legalábbis tele vagyok ilyen késztetésekkel, mint ahogy a pszi visszajelezte ill megéltem én is nála, csak gyakorlatilag folyamatosan erővel idomulok, visszafogom, úgymond viselkedek?

mi van, ha tényleg van adhd-s maszkolás, és ez (is) a maszkolás benne??

hogy én sose mutatom meg, mi van belül.

hogy én szükségszerűen folyamat kontrollálom magam. (tudom, mind kontrolláljuk magunkat, és mind viselkedünk, felnőtt önszabályozás meg ilyenek, node lehet, hogy másoknak ez nem kerül ennyi enerdzsibe és erőfeszítésbe, és nem ennyire fárasztó, mint nekem?)

(életem egyik fő félelme, hogy túl sok vagyok. mindig azt érzem, illetve azt próbálom elkerülni mindenáron, hogy túl sok legyek... visszatérő eleme a kommunikációmnak minden téren, hogy szabadkozok, amiért túl sok voltam. eddig azt mondtuk, anyámék meg a rossz párkapcsolati választások miatt, mert ők folyton ezt jelezték vissza - de mi van, ha amúgy tényleg? vagy amúgy tényleg, de ők persze nem a jogos részt jelezték vissza, szóval ez így futhat párhuzamosan. azt biztosan tudom, hogy olyan dolgokra jelezték vissza, ami nem volt jogos - de lehet, hogy "is", szóval olyasmire is, ami meg igen?

de én nem akarok túl sok lenni másoknak... én szeretném a stabil kapcsolódásokat meg normális munkakapcsolatokat, ahhoz meg az kell, hogy ne legyek sok. tolom is ezerrel a kontrollálást amúgy, de lehet, hogy nem vélt, hanem valós problémás működés miatt?)

(de ez a sok, ez egy megváltoztathatatlan dolog végülis - szóval most akkor engem mégse lehet szeretni, mert én bárhogyan is küzdök, időről időre mégis túl sok leszek?

túl sokat gondolok, mondok, akarok átadni, érzek, élek meg...?

vagy van ennek mégis egy kulturált mederbe terelhetősége, ami már az elviselhetőség, szerethetőség határain belülre tesz? 

és ez már az?

vajon lehet engem ezzel együtt, ilyennek is szeretni? vagy kell/ lehet találni olyanokat, akiknek ez is oké?

vagy csak küzdjek mégjobban, hogy ne engedjem ki?

vagy amúgy tök mindegy, mert a napi deficites másképp működésem okán már eleve eláshatom magam?)

nem tudom viszont, hogy pl korábban (az adhd képbe kerüléses "utazás" előtt) is dúdoltam-táncikáltam-e sorbanállás közben (nem ez a konkrét viselkedés, hanem mint példa lényeges.) vagy ott volt-e a késztetés, amit visszafogtam. (a pasi se tudja - a pasi sose figyelt rám valahogy igazán, és nem ismer engem, ezt eddig is tudtuk - de hogy ennyire nem. semmit se tud segíteni abban, hogy külső visszajelzést adjon, milyen vagyok, milyen voltam, amikor megismert, vagy bármikor az elmúlt években.)

van egy olyan benyomásom, hogy mióta ősszel szinte megbizonyosodtam, hogy ez van (mármint adhd ez), és ebből az új szempontból nézem a dolgaim, mintha jobban el is engedném magam... de bizonytalan is vagyok. csak beleképzelem magamba ezeket? csak a kontentek miatt lenne? esetleg csak most veszem észre? vagy csak most engedem ki?

mi a fene volt vajon gyerekkoromban? akkor is ez? de miért nem látta senki? ennyire szorongó jókislány voltam? (vagyis az voltam, de az elég volt hozzá, hogy ne legyen látható?) vagy ...?

(vagy mivel a szüleim is gázosak voltak, én meg okos, nem volt kiugró?)

ill a másik, hogy nekem (ezt már atomtutira megállapítottam azért) valahogy egész más szükségleteim (is) és nehézségeim (is) vannak, mint úgy általában másoknak. úgy értem, most épp megfejtettük, hogy egy vidékre buszozás tele van olyan számomra xtrán nehézséget jelentő dolgokkal, ami másnak semmi se. hogy nekem csomó olyan dolog nagggyon megerőltető, ami amúgy másnak minimum nem különösebben.

na és ezt tutira nem képzelem.

és előfordulhat az is, hogy nem a szorongás okozza a bizonyos problémákat, hanem a problémák okozzák a szorongást inkább.

aztán lehet, hogy ez mind baromság.

mindenesetre sok lett az új megválaszolandó.